banner

Egy hatfős biszex fiúcsapat




A fiúk szépen összegyűltek az ünnepelt lakásán ment az ilyenkor szokásos baromkodás, ivászat és persze a kéjvágy amit egymással is rendezhettek volna ám úgy gondolták legyen a jónál még jobb!
Egy két telefon és kb. 20 perc után megszólalt a csengő a házigazda ment ajtót nyitni és tátva maradt a szája mikor meglátta a két miniszoknyás bombázót!
Bevezette őket a többiekhez a gyors bemutatkozás után derült csak ki hogy melyik a nő és melyik a travi!
A hosszú szőke hajjal keretezett arc volt Noémié aki prostiként kereste napi betevőjét a rövidebb, barna haj Karolát fémjelezte aki egykoron még Károlyként szerepelt hivatalos dokumentumokban. A különbség valójában már csak akkor látszott mikor levetkőztek: itt pina ott fasz de mindkét test őrjítően gyönyörű, izgató nagy mellekkel!
A kurva combjait széttárva lefeküdt az ágyra a travi az ágy szélére ült előtte sorakoztak föl egymás mellett a srácok himbálódzó vagy éppen már félkemény fasszal!
A helyzetből adódóan Karola dolga volt az előkészítés Noémié a kielégítés! A
travi lelkesen látott neki a rá váró feladatnak hatalmas élvezettel szopta az első, szájába kerülő faszt ami ettől iszonyú kemény lett elhagyva Karola érzéki húsos ajkait, játékos nyelvét egyetlen határozott mozdulattal eltűnt a szőke kurva lucskosában aki hatalmas sóhajjal és kis nyögéssel jelezte hogy végre munkába állt!
Aztán jött a következő fasz betartva az előírt útvonalat a travi szájától a kurva pinájáig és így szép sorban egymás után mindegyik!
A harmadik előkészítésnél történt egy kis "baleset" mivel Karola szopás közben magával is játszott hatalmasat spriccelt telibe lőve az éppen szájában lévő fasz gazdájának a combját de ez nem zavart senkit sőt az ágyon is felhangzottak a szinte önkívületben átélt orgazmus hangjai! Noémi csaknem magán kívül, rángatózó, vonagló testtel hatalmasat élvezett!
Miután minden fasz a kurvába élvezett jött a szünet ám ez az idő sem volt eseménytelen! A srácok pihentek, ittak a két vendég meglepetésként erotikus táncba kezdett ami fölkeltette a kanok figyelmét! A két gyönyörű vonagló, néha egymáshoz simuló test látványa nem maradt hatástalan a fiúk egymást simogatva, szopva nézték (egy fasz még be is csúszott az egyik seggbe) a bemutatót ami a szőnyegen ért véget!
Noémi a könyökére támaszkodva pucsított így kínálva föl magát Karola 20 centis meredező farkának aki habozás nélkül két erőteljes mozdulattal zacskóig nyomta a csaj seggébe és nekilátott a dugattyúzásnak!
A travi keményen döfködte a kurvát fogdosta a melleiket az ősi mesterséget űző partnere rutinosan a combjai közé nyúlt és a csiklóját morzsolgatva meggyorsította a gyönyör felé vezető utat ami hamarosan elképesztő hangok kíséretében be is következett! Bőven folyt a kéjleve miközben a seggébe fúródott gyönyör dinamit rúd is hatalmasat robbanva töltötte meg meleg gecijével a szűk lyukat!
Osztatlan sikert aratott a produkció a fiúk meg is tapsolták ketten a szájukat törölgették eltüntetve a magömlés nyomait!
Később az első felvonás ismétlődött meg szerepcserével! Ezúttal Noémi volt a dopping Karola a levezető aki négykézláb helyezkedett az ágyon és az izgalomtól nedves, kicsit megnyílt bejáratát hívogatón tartotta oda az újból keményre szopott, bevetésre kész farkaknak meg is kapta mindet szép sorjában!
A buli csúcspontja mégis egy fantasztikus tandemben teljesedett ki!
Noémi az oldalára fekve fogadott egy faszt a pinájába, egyet a seggébe a harmadikat közösen szopta a seggét kúró pasival! A srác mögé Karola helyezkedett és eltüntette benne a faszát! Természetesen az ő lyuka sem maradt ki a jóból sőt megosztoztak szájjal egy faszon a fickóval akit a tandem zárójaként szereplő hím kúrt alaposan!
Őrült hangzavar, rángatózó, vonagló, egymásba olvadt testek jelezték hogy lassan mindenki célba ért minden fasz ott élvezett el ahová behatolt, pinába, seggbe, szájba és a temérdek geci egyetlen cseppjét sem pazarolták el!
A kurva és a travi kivonult a fürdőszobába majd szépen felöltöztek nagyon elégedetten rakták el a jól megérdemelt és a fiúk által még meg is toldott pénzüket majd egy-egy puszit adva mindegyik faszra eltávoztak!



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


A történetemet ott kezdeném,hogy én ( Laci )egy 31-éves mások szerint jóképűnek mondott férfi vagyok,aki 4-éve házas.Feleségem Réka 29-éves gyönyörű nő,akit 105-ös mellekkel,175 cm magassággal, fekete hajjal és észbontó fenék...




Fekszünk egymás mellett az ágyban és a szexről beszélgetünk. Arra terelődik a téma, hogy korábban ki mennyiszer, milyen rendszerességgel maszturbált, illetve hogyan csinálta.

Elmeséli, hogy ő nagyon gyakran magához nyú...




A cég ahol dolgozom már jó néhány éve, most elküldött egy üzleti találkozóra országunk másik végébe, hogy az új projectekről hozzunk döntéseket. Vonattal könnyebb volt az út, mivel nem sok dolgot vittem, mindössze két kisebb b...




Történetem egy másik inernetes társkereső oldal segítségével jött létre,de,számomra kedves,ezért megosztom veletek..Remélem,ezen oldalon is,rám talál számos,édes élmény.. Szóóval:pár hónapja keresgéltem,tetszikeltem a Veszpré...




Pár hete váltam jelentős nővé. Mármint értem ezalatt, hogy elvesztettem a szüzességemet. Nekem nem fájt, mint annyi sorstársamnak, de viszont iszonyatosan jó volt. Vagyis hogy arra gondolok, hogy nem szégyellem most sem, vagy ilyesmi. A ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak