Fiatal csajjal jó az anál
A sok negyvenes , ötvenes nÅ‘ után egy igazán fiatal cicára vágytam. Tulajdonképpen a kedvenc korosztályom a 18, 20 éves cicák. De nÅ‘kben nem vagyok válogatós. Kira 20 hirdetése felkeltette a figyelmem, nagyon tetszetek a hosszú formás combjai, a sok nagy mellű nÅ‘ után, egy pici cicivel rendelkezÅ‘ csajra vágytam. Kirának, pici egy kezes mellei vannak, nagyon szépek, formásak. Jó volt szÃvni a mell bimbóját és szorÃtani a melleit, miközben az ajkai közé vette a szerszámom. A szeretkezés elején egy barátnÅ‘ filing kialakult .Ahogy ott feküdt mellettem az ágyon a hamvas fiatal testével, és megkérdezte, hogy van e barátnÅ‘m.
Telefonáltam a belvárosból, mondtam, hogy fél óra múlva szeretnék menni. Egy kedvesen barátságos, szimpatikus fiatal csajszit halottam a telefonba.
- Rendben van félóra múlva hÃvjam a ház elÅ‘tt- mondta a cica
Igazán egyszerű.
Természetesen a cÃmet megadta. Elég könnyen eljutottam a ház elé. A szokásos módon telefonáltam én ha panel házba megyek, én már természetesnek érzem , hogy csajok fogadnak. RendkÃvül praktikus módon egy föld szinti lakásba fogadott, ami a célnak tökéletesen megfelelt, Már nyitott bejárati ajtó várt rám Kira pontosa úgy nézet ki mint a képein, sÅ‘t pontosan azokat a ruhákat viselte mint a képein, Ãgy vele kapcsolatban a külsejével kapcsolatban csalódás nem jöhetett szóba, nem is jött, rendkÃvül feszesek voltak a mellei. Oda adtam az ajándékaim.
- Vetkőzzek le- mondta Kira
Nem kellet le zuhanyozni, levettem a ruháimat, örültem, hogy a cicát nem hagyom ki, nem tudjuk az összes hirdetőt meglátogatni, de erre kel törekedni. Levetkőztem teljesen, közben a csaj is megvált a ruháitól ami nem ment nehezen, mert egy a hirdetésén látható bikini alsót és felsőt viselt csak. A cica ott tartózkodásom alatt egy notebookot, és egy telefont nyomkodott, de kihangsúlyozom az aktus alatt nem! Csak előtt és utána ami engem egy cseppet sem zavart. Miért is zavarna? Szerintem a szeretkezés alatt többször megszólalt a telefon, ezek szerint kapós a csaj, Kira nem vette fel a telefont. Az aktus alatt nem telefonált és a laptopjával sem foglalkozott. A tévé be volt kapcsolva s, egy reality műsor ment, észre vettem, hogy Kira a szeretkezés után nagy érdeklődéssel figyeli, gondolom az egyik kedvenc műsora lehet.
- Feküdj le nyugodtan az ágyra - mondta Kira
Lefeküdtem a jobb kezemmel lazán húzkodtam a nemi szervem, a csaj mellém ült és kicsi kezeivel finoman húzkodni kezdte a szerszámom. Éreztem és láttam, hogy lassan keményedik. Természetesen a csaj melle után kaptam.
-Hideg a kezed! - mondta Kira
- Van barátnőd? - kérdezte
-Nincs - válaszoltam
Megértetem amit mondd, tényleg hideg lehetett a kezem de nem vettem el a tenyerem a mellétől ennyit viseljen el, el is viselt, mert többet nem mondta, hogy hideg a kezem.
Rutinosan szÃvott, szépen mozgatta a fejét. Megsimogattam a világos vörös szÃnű haját.Kellemes tapintása volt a melleinek, eredeti cicik voltak. Túl sokáig nem szÃvott Kira. De meg voltam vele elégedve, jó iparos munka volt. A száját többet használta mint a kezeit, és a nyelvét is szépen körül járatta a makkomon.
-Hogy szeretnéd? - kérdezte
-Én vagyok felül. - válaszoltam.
A cica egy pillanat alatt szét rakta a lábait, a puncija teljesen sima volt. Gyorsan beigazÃtottam a nemi szervem és betoltam. Érdekes volt, hogy Kira mindkét lábát felemelte, gondolom a többi makktársamnál is felemelte. Nyilván Ãgy kényelmes neki, nekem is jó volt Ãgy, mert jó mélyen be tudtam tolni a szerszámom. Hosszasan járattam, majdnem teljesen kihúztam és úgy toltam vissza. Feküdtem a csajon lassan mozogtam, Kira valóban fiatalnak nézet ki, egy 20 éves cicának. Kellemesen formás mellei mozogtak a lökéseim hatására.
A cipÅ‘s szekrénye alján sok sexis magas sarkú cipÅ‘ volt, az egyiket felismertem, azt viselte a hirdetésének a képén. Jó lett volna ha a szeretkezés alatt is viseli, igazából nem is értem, hogy sok csaj miért nem vessz fel, sexis cipÅ‘t, harisnyát mikor vendéget fogad. Valahogy snassz harisnya, cipÅ‘ nélkül egy csaj.A szoba tökéletesen megfelelt a szeretkezésnek, az ágy egy ideig zavart, ugyanis úgy rugózott, hogy kiegyenlÃtette a párzó mozgásom, de hamar hozzá szoktam és már nem zavart. Kira a szeretkezés alatt csukva tartotta a szemeit. Mondhatnám szenvtelenül tűrte, hogy mozogtam rajta. Nyilván való, hogy csukott szemekkel szem kontaktust sem tartott. Már a megérkezésemkor is kialakult köztünk egy szimpátia mikor kezet fogtunk. Nyilván hatott rá a személyes vonz erÅ‘m. A csaj meglátogatása elÅ‘tt pár nappal voltam fodrásznál, tehát egy külsejében is rendkÃvül igényes férfi vagyok. Magas , fejlett szexuális kultúrával rendelkezem.
A csajnak vékony ajkai voltak, szerintem fiatal kora ellenére nagy rutinnal rendelkezik mert én nem láttam rajta az idegesség jeleit. Az én 15 éves rutinommal szerintem én vagyok a legtapasztaltabb vendég az oldalon.
Sok nÅ‘t kielégÃtettem már. Rutinos, 15 év csajokhoz járás tapasztalatával, egyébként a rutin a tapasztalat akaratlanul is minden mozdulatomon látszódik mikor csajoknál vagyok. lassan benyomtam, legutóbb egy 50 es nÅ‘vel szeretkeztem, Kira egy 20 on éves bombázó csaj Azt kaptam tÅ‘le amit várok egy fiatal csajtól.
Szorgalmasan járattam a nemi szervem. néha megálltam és olyankor bevettem a mellbimbóját a számba és erÅ‘sen szÃvtam a melleit legalább az egyiket a kezembe tartottam. A csaj egyáltalán nem nyögött.
És örültem, hogy úgy helyezkedett el alattam, hogy a lábait magasra emelte. Igazán praktikus póz ez, hisz Ãgy mélyen betudtam nyomni nemi szervem, be is nyomtam szorgalmasan, közben hallgattam, hogy a tévében mit mondanak a realityy műsor szereplÅ‘i, kihangsúlyoznám, hogy a szeretkezés alatt Kira nem nézte a tévét, be voltak csukva a szemei, meglehetÅ‘sen egykedvűen tűrte, hogy mozogtam rajt.
Hosszasan járattam a nemi szervem majdnem teljesen kihúztam és úgy toltam vissza. Kira pici formás mellei mozogtak.
- Hátulról szeretném- mondtam
Kira egy pillanat alatt megfordult és már fel is kÃnálta a formás popsiját, rögön beigazÃtottam a nemi szervem örömmel állapÃtottam meg, hogy ugyan kicsi, de nagyon formás popsija van combjai szép hosszúak. Filigrán csajszi.
Hátulról nagyon szeretek szeretkezni,, kellemes látvány a formás popsi és a mellekhez is jól hozzá lehet férni. Kirának meglepően pici, formás popsija van, vagy csak azért gondoltam picinek mert az előző nők popsija jóval nagyobb volt. A puncija teljesen csupasz volt. Nem engedte ujjazni, én azért négyszer vagy ötször megujjaztam. A sok nagy mellű nő után , változatosságként jó volt pici ciciket a kezembe venni.
Gyorsan járattam a nemi szervem ebben a pozÃcióban is, néha megálltam és akkor Kira melleit fogtam a kezembe., szorosan markoltam a popsiját és élveztem a kellemes punciját. Kira tulajdonképpen semmit nem nyögdécselt, mikor leszopott akkor tényleg kedvesen elbeszélgetett velem, de szeretkezés közben nem szólalt meg igaz én sem kezdeményeztem a beszélgetést.boldogan toltam be neki hátulról.
-Előröl szeretném - mondtam.
A csaj rögtön megfordult és szét rakta a lábait, gyönyörű hamvas, illatos puncija volt. Rögtön beigazÃtottam a szerszámom és betoltam. Ebben a pozÃcióban azt élveztem, hogy remek jól láttam Kira cica melleit, azokat a pici, formás, étvágy gerjesztÅ‘ melleket. SzÃvtam Å‘ket jó erÅ‘sen. Nem éreztem, hogy a tejem el akar indulni Ãgy bátran, gyorsan mozogtam, Zavart, hogy Kira egy pillanatra sem nyitja ki a szemeit. Jó mélyen betoltam a hamvas, fiatalos punciba.
- Hátulról szeretnék elélvezni - mondtam.
Még gyorsabb tempóval mozogtam, már az sem érdekelt, ha össze törik az ágy, hangosan csattogott a herém, ahogy Kira popsijához ért,
- El tudsz élvezni, vagy kézzel fejezem be?- kérdezte Kira
- El tudok élvezni- válaszoltam.
Sajnálom, hogy nem volt nyitva az ablak mert akkor az utcán is hallották volna, ahogy kielégÃtem a csajt. Brutálisan gyorsan mozogtam, végre éreztem, hogy elindult a tejem,. Már ösztönösen vertem olyan keményen ahogy csak bÃrtam, Kira továbbra sem adott ki egy hangot sem. Éreztem az orgazmust, Kira is rázkódott , szerintem egyszerre jutottunk el a csúcsra.
Kifolyt a tejem.
A cica egykedvűen nézte ahogy felöltözök, biztos beszélgetett volna velem ha szólok hozzá, de nem volt kedvem beszédbe elegyedni vele..
- Szép napot - mondtam és kiléptem a lakásból.
Kira jelezte, hogy mivel teljesen meztelen ezért nem tud az ajtóig kÃsérni.Azért öltözés közben a tekintettem gyakran Kira testére tévedt.
Másnap újra felkerestem. A program ugyanaz volt. Egy végtelenül kedves, fiatal csaj, akit jó érzésekkel boldogÃtottam.
Újra csak nem kellet zuhanyozni a műsor is ugyanaz, hátulról elÅ‘röl újra hátulról, elÅ‘röl. Mikor boldogÃtottam, remek jó volt ahogy a melleit mozogni láttam, mohón bekaptam a mellbimbóit és szÃvtam Å‘ket ahogy csak bÃrtam. És szorÃtottam a kezemmel persze nem durván, 15 éve járok nÅ‘khöz, van bÅ‘ven tapasztalatom, hogy kell egy nÅ‘vel bánni sex közben. Kira szerintem örült, hogy velem megtapasztalta a gyönyör legmagasabb fokát.Természetesen ezt nem mondta nekem. de ,szerintem többször eljutott a csúcsra a szeretkezés alatt. A popsija pici és formás, a melli szintén. Fiatal csajszira vágytam és Kira valóban egy fiatal csajszi.
A második szeretkezésnél a lap top nem volt az asztalon, de a telefont kezelte a cica az aktus előtt, és után. Tulajdonképpen a szeretkezés után a csaj figyelme már a telefonjára fókuszált és velem egyáltalán nem törődött. Újra kihangsúlyozom a sex után nyomkodta a kütyüket, és a sex előtt. Közben nem. Szeretkezés után, nyilván kielégülve, nem láttam rajta a meghatódottság jeleit.
Ült az ágyon és nyomkodta a telefont miközben és felöltöztem.
Kira nagyon egykedvűen viselkedett végig a szeretkezés alatt, tette a dolgát hozta az elvárható szintet. NegatÃvum volt, hogy végig csukva volt a szeme, valóban olyannak tűnt mint aki várja, hogy vége legyen. El tudom képzelni, hogy gondolatban messze járt.
Szintén negatÃvum, hogy felemlegette, hogy lejár az idÅ‘m és röpke 15 perc után, már megkérdezte, hogy kézzel fejezem be? Zavart, hogy sietett, fÅ‘leg az zavart, hogy már 15 perc után sietett.
Jó lett volna Kira lábujjat nyalogatni, de azt nem kértem.
Kira, nagyon kedves voltál velem. NegatÃvum annyi volt, hogy szóba hoztad, hogy letelik az idÅ‘, és, hogy nem tartottad velem a szem kontaktust. De összességében még is elégedett vagyok, mert totálisan ugyanaz a lány fogadott mint aki a hirdetésben szerepel, Ãgy a külsÅ‘ miatt nem lehetett csalódásom. És valóban azt érezhetem 20 percen át, hogy egy 20 éves lány a barátnÅ‘m, ugyanis a szeretkezés elején Kira kedvesen elbeszélgetett velem. És utána jó iparos munkát végzett.
Mindenkinek ajánlom a csajt aki 20 éves vékony, pici formás mellű lányra vágyik, alapot kértem Kirától. Alapban benne volt, hogy magasra fel emelte a lábait, mikor elÅ‘röl boldogÃtottam, elégÃtettem ki.