banner

Én a szex mániás 1.




Nem vagyok alacsony. 180 centimmel inkább magasnak mondanám magam, de a fél fejjel felettem tornyosuló lány mellett kényelmetlenül feszengtem. Ha lábujjhegyre billentem, a magasság megfelelt volna, ám ebben a cipőben kényelmetlen pozíciónak bizonyult, és elképzeltem a mögöttem állók vihogását: hol magasabb vagyok 5 centivel, hol pedig mégsem.
A lány időnként szórakozottan körbefuttatta a tekintetét, mint délceg zsiráflány a szavannán, rámosolygott valamelyik kollégára, majd odanézett rám is. Lefelé. Mintha csodálkozna, hogy nála lentebb is van élet…
De van ám! Olyan hévvel szívtam be az illatát, mintha képes lennék a parfümjét atomjaira bontva elemezni.
Komoly képet vágtam, afféle értelmes fejet, nehogy azt higgye, hogy nála kisebb és butább is vagyok. Egyébként is úgy képzeltem, hogy a tömérdek irodista lenéz bennünket, fizikai dolgozókat, és csak mendemonda, hogy közülük is meg lehet ismerkedni némelyikkel. Ehhez hozzájárult, hogy a lány kimagaslott a rögtönzött tanácskozás közönségéből, így duplán hátrányos helyzetűnek tekinthettem magam.
Váratlanul értesítettek bennünket, hogy menjünk az ebédlőbe. Minden gépnél maradjon valaki – mert a termelés nem állhat meg –, az irodaházból viszont jönnie kellett mindenkinek, ebből is látszik, hogy ott nincsenek halaszthatatlan dolgok.
Álltam a lány mellett, és tekintetemmel többször végigsimogattam. Hosszában is, körbe-körbe is. Sokat elidőztem a hosszú, selymes hajánál, képzeletem becsúsztatta alá a tenyeremet, hogy tarkójánál kitámasztva, kedvemre csókolhassam…
Mesélte az egyik kollégám, István, aki rangidősnek számított a brigádban, hogy az irodaházi csajok néha elkapnak közülünk valakit, és kézről-kézre adják. Hittem is, nem is. Ha igaz lenne, akkor én szerencsétlenül elkerülöm ezeket a csajokat. Ha kicsit kételkedtem is a mendemondákban, azért a gondolataimban az irodaház egyet jelentett a sok-sok mindenre kapható csajjal.
– De ez komoly! – bizonygatta. – Ki vannak éhezve egy kis friss húsra, és ha egyikük összejön valami épkézláb komával, annak elterjed a híre, és mindegyikük ki akarja próbálni.
Hitetlenkedve álltuk körbe.
– Nálunk is így van ez – folytatta –, ha elárulnám, hogy kivel huncutkodtam a raktárban, nem telne bele 10 perc, és máris mindannyian körülötte sündörögnétek, hátha nektek is összejön. Így működnek a csajok is! Ráérnek egésznap, elmesélnek egymásnak mindent, ha igaz, ha nem, és felfigyelnek rá, ha egyikük hosszúról, vastagról áradozik, vagy tud egy olyan helyet a cégen belül, amit még nem kameráztak be… Emlékezzetek csak rá, amikor Lajos bácsi, a karbantartóktól, elszólta magát, hogy van náluk egy használaton kívüli mosdó. Na, attól kezdve az a helyiség mindig be volt zárva. Belülről! Egészen addig, amíg oda is került az ajtó fölé egy kamera.
Ez tényleg így volt.
– Kifigyeltem, hogy kik járnak oda, és azt is tudom, hogy az irodából melyik csajoknak akadt ott sürgős dolga. – István kellő büszkeséggel nézett ránk. – Fel tudnám nektek térképezni, hogy melyik irodákból jöttek a csajok, és ha éppen jó helyen, jókor téblábolt egy magunkfajta melós, azt már kézen is fogták, és bezárkóztak vele a mosdóba. Lajos bácsi nem mondhatta többé, hogy nincs kihasználva, mert nagyobb lett a forgalma, mint bármelyik másik budinak…

Még a fülemben csengtek István mondatai, és rájöttem, hogy időközben egyetlen szót sem hallottam abból, amiért összecsődítették az egész céget.
A magas leányzó is mindenfelé nézelődött, csak éppen előre nem.
– Bocsi! – mondta, amikor elnyomva egy ásítást, könyökével a karomhoz ért.
– Semmi baj… – válaszoltam, magamban még hozzátéve: – jólesik még a bökdösésed is.
Óvatosan egy centivel még közelebb húzódtam, bár így még feltűnőbbé vált a szintkülönbség.
Váratlanul az arcomba mosolygott. Igen: rám! Igen: mosolygott!
– Mondtak már valami érdekeset? – kérdezte szórakozottan, mint aki nem is vár feleletet.
– Nem tudom… – ismertem be.
Erre hangtalanul felnevetett.
– Inni kéne egy kávét – jegyezte meg később, amikor már éppen kezdtem elveszíteni a reményt.
– Van itt egy automata az előtérben…
– Uzsgyi! Ott talizunk!
Elindult. A tömeg szétnyílt előtte, és még azok is megmozdultak, akik távol estek a vonulási útvonaltól, legalább a tekintetükkel követték, és legalább egyetlen jelképes lépést tettek abba az irányba.
Óvatosan szétnéztem, s mivel senki sem figyelt rám, én is a duplaajtó felé húzódtam. Többször megálltam, nyakat nyújtogatva előre néztem – mintha csak helyezkednék, mert mindent látni és hallani akarok –, de tempósan haladtam a kijárathoz.
A kávéautomata körül nyolcan-tízen várakoztak. Csak azt a lányt nem láttam sehol. Hová tűnhetett fél perc alatt?
Mosdó! Megálltam az ajtajával szemközt, vállammal a falat támasztva. A női mosdó nem volt kilincsre csukva, de hiába meresztgettem a szemem, nem láttam semmit a benti világból.
Arrébb, az automatánál egyre többen gyülekeztek, és már kezdtem attól tartani, hogy felfigyelnek rám… amikor a rés tenyérnyire tágult, és az ajtónyílásban megjelent egy hívogató mutatóujj. Mit csináljak? Mégsem mehetek be a női mosdóba egy tucatnyi ember szemeláttára!
Az ajtó még szélesebbre tárult. A nyílásban ott mosolygott a lány, és a ruháján át a melleit simogatta. Tündéri ártatlansággal benyúlt a lába közé is, miközben a szemembe nevetett.
Zsebre tettem a kezem, mert sürgős igazításra volt szükség, és magamon éreztem a lányén kívül még legalább egy tucatnyi szempárt. Tízen-akárhány külső szemlélő annyit láthatott, hogy meredten bámulom a női mosdó ajtaját. Akár egy inverz peepshow a körúton: a közönség egyetlen egy pasit lát – rajta röhög –, azt már nem, hogy az a szerencsétlen mit kukkol ki magának.
Nem néztem a kávéautomata felé, de hallottam a közeledő lépteket. A lány is felfigyelt a kopogásra, és az utolsó pillanatban eltűnt az ajtó mögött, kétujjnyira csökkentve a rést.
Odaért a két kuncogó kolléganő – látásból ismertem őket –, alaposan megnéztek, tetőtől talpig. Ha jól érzékeltem, zavaromnál jóval nagyobbra duzzadt a nadrágom eleje, ezen elidőztek. Régen voltam már ennyire kínos szituációban.
– Te is ide vársz? – mutatott egyikük a NŐI MOSDÓ feliratra. A válaszra nem voltak kíváncsiak, becsukták maguk mögött az ajtót, csak hosszú nevetés szűrődött ki.
Pillanatokon el fog rólam terjedni, hogy kukkoló vagyok – aki másodállásban szatír –, és pisilni készülő nőkre vadászok a cég valamennyi mosdója előtt.
A kávéautomata környékéről senki sem nézett felém, amit gyanúsnak találtam. Elképzeltem, hogy az imént elnézően elfordultak, és most diszkréten összeállítják életrajzom puzzle-darabkáit. Amennyire lehetséges, feltűnés nélkül lepillantottam a nadrágomra, s mikor újra felnéztem, legalább 12 érdeklődő szempárral találkoztam…

Még évekig ácsorogtam a mosdó előtt – legalábbis feltétel nélkül elhittem volna, ha valaki kettővel nagyobb évszámot mond –, amikor kijött a magas lány, és mosolyogva odasúgta:
– Gyere!
Egyetlen menekülési útvonalnak tekintettem a folyosót, szorosan a lány nyomában lépkedni, és nem törődni a kávéautomata mellett lézengőkkel. Bemenekülni a legelső nyitott ajtón!
Lift.
– Hová megyünk? – kérdezte, mint régi amerikai filmekben a készséges liftes-lány.
– Dugni! – szaladt ki a számon az egyetlen szó, amelybe sikerült belesűríteni az elmúlt percek minden vergődését, kínját és szégyenét.
Mintha nem is hallotta volna, elgondolkodva figyelte a növekvő számokat.
Kiszálltunk legfölül.
Nem igaz, hogy mindenki a rendkívül fontos, a cég sorsát és jövőjét érintő megbeszélésen tartózkodik! A folyosón négyen beszélgettek, a mellettünk lévő irodából is hangokat hallottunk.
Nem szálltunk vissza a liftbe – szavak nélkül is megértettük egymást –, inkább lefutottunk a lépcsőn a lentebbi szintre. Ugyanolyan viszonyokat tapasztaltunk, mint az előbb: ténfergő emberek.
– Pince! – szólalt meg a lány, és már rá is tenyerelt a lift hívógombjára.
Pincének az alagsort nevezte, mint kiderült, én sosem jártam még arrafelé, de nem is hallottam róla. Mások annál inkább! A fémajtókat és titokzatos csöveket rejtő folyosón nagyobb volt a forgalom, mint az irodaház legfelső szintjein.
Kinyitottam a hozzánk legközelebbi ajtót, hátha találunk valami búvóhelyet. Vámpírosan felkacagtam: a csövek és félméteres csavarók között két ember még összelapulva sem férne el, nemhogy még meg is mozduljanak.
– Tető!
A lift még várakozott, beugrottunk. Legfelső gomb…
Lihegtem, mintha gyalog futkároznánk le-fel, vagy mintha már 10 perce döngetném a csajt hátulról.
– Itt már jártunk – jegyeztem meg cinikusan, amikor kinyílt az ajtó – szép hely.
– Uzsgyi fel! – mutatott a lépcsőre. És tényleg: a legfelső szintről felfelé is vezet lépcső.
Rücskös üvegű ajtó állta utunkat, kulcs a zárban.
– A francba! – sziszegte a lány.
Az elvileg néptelen irodaház tetején, ráadásul munkaidőben, egy rikító színekben pompázó törölközőn elterülve egy csajszi napozott. Elaludt, vagy csak nem törődött velünk: mozdulatlanul feküdt. Feje az ellenkező oldalra fordítva, melltartója kikapcsolva, bugyija belegyömöszölve a vájatba.
– Most mi van? – súgtam.
Arra számítottam, hogy felsorolja még azt az 5-6 szintet, ahol még nem fordultunk elő. Nem sokat tévedtem:
– Üzemcsarnoki raktárak?
Ráztam a fejem
– Használaton kívüli mosdó?
Eszembe jutott István bácsi meséje a mosdóról, ami jó hely volt egészen addig, amíg el nem helyeztek oda egy kamerát.
Megmarkoltam a lány fenekét, és keserűen ingattam a fejem:
– Azt már lekéstük.
– Hátul, a teherautók között?
– Minden másodiknak ott a sofőrje…
– És minden elsőnek? Bemászunk hátra!
Tetszett ez a lelkesedés, és már rég megbocsátottam a női mosdónál ért incidensért. Felhúztam a ruháját, oldalról a bugyijába csúsztatott tenyeremmel simogattam a fenekét, miközben mindketten a napozó csajt figyeltük.
Kicsit sajnáltam, hogy az irodaház tetejére elfelejtettek kamerát telepíteni. Ki fogja így ezt nekem elhinni?
– Na, dugunk? – nevetett a szeme, és megmarkolta a nadrágom elejét. – Ja!
Készen álltam.
Ha megkérnénk a napozó csajt, hogy kicsit húzódjon arrébb a törölközőn, mert nekünk is kellene egy kis hely? De minek kellene fekve? Nem is értettem, hogy miért blokkolt le minden kreativitásom! Szétnéztem, és hirtelen a tető minden egyes négyzetméterét alkalmasnak ítéltem.
– Ott! – mutattam a derékmagasságnál valamivel nyúlánkabb peremre. Középsőujjamat kihúztam a lába közül, és átkarolva vezettem a lányt a kiszemelt helyre.
Egyik lábával kilépett a bugyijából, és érdeklődéssel szemlélte, ahogy gombot tépve térdig letolom a nadrágomat.
– Szopjalak kicsit? – Leguggolt elém. Nem értem, miért gondolják egyes nők, hogy a szopás csak a farok felállítására szolgál, és ha már áll, akkor nincs is rá szükség…
Onnan, ahol elhelyezkedtünk, éppen a napozó lány talpai között, tőle 4 lépésnyire, jól megfigyelhettem a vágatába gyűrt bugyit. A popsi félgömbjeiben gyönyörködtem, miközben egy másik szépség a nyelvével és szájával kényeztetett.
– Gyere gyorsan! – kértem súgva.
Karjával nekitámaszkodott a tető peremének, és nagyterpeszben állt, nekem háttal. Ha öt centivel még ennél is hosszabb combokat kapott volna, csak tehetetlenül nézhetném, de így éppen megfelelő magasságban találtam a punciját. Vigyorogtam egy kicsit magamban, hátha ezzel elnyújthatom az időt: egy ilyen magas csajt, ha meg akar mászni egy alacsonyabb koma, hát ne is gondoljon rá, hogy állva sikerülni fog!
Lelkesen mártogattam, kezemmel közben a hátát simogattam… Azt hiszem, néhány percnél tovább nem tartott az egész, még meg akartam kérdezni, hogy hová mehet, de erre már nem jutott idő. A legvégső pillanatban kihúztam a farkam, és oldalt fordulva a tető kavicsos betonjára csöpögtettem a fehér folyadékot.
– Muti! – hajolt oda a lány, és közelről szemlélte, ahogy még kipréselem az elkésett nedveket.
Kipirulva öltözködtünk, nem sok ruhadarabot kellett visszaterelgetni a helyére. Hangtalanul becsuktuk magunk mögött a rücskös üvegajtót.
A földszinten vége lett a rendkívüli, össznépi tanácskozásnak. Mindenki a liftre várt, hogy aztán az újra meg újra kiürülve valamelyik emeleten, visszatérjen a következő rakományért. Kissé furcsán néztek ránk, amikor kiszálltunk az üresnek várt fülkéből.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Az üzletben láttam meg. Valami kaját akartam venni meg kutyaeledelt. Szóval a megszokott, dögunalmas bevásárlás volt, amitől az ember háztartása teljes. Eszembe sem jutott ruhát venni.
Nem hát… csak hát kellett már valami új ...




Szia, engem Viktóriának hívnak, azaz inkább csak Vikinek. Tudod, Gáborral ketten mi rengeteg ideig készültünk fel arra, hogy elvegyük egymás szüzességét.

Már két éve jártunk. Elhatároztuk, hogy az én 18. születésna...




Végre péntek. Bár tegnap ejszaka sokáig dolgoztam még,és nagyon elfáradtam, a hiányod miatt mégis nehezen aludtam el. Éjszaka mikor beszéltünk, akkor hangoddal imitáltad, azt hogy benyúlsz a bugyidba. Édesen nyögtél telefonban és sz...




Történetem egy másik inernetes társkereső oldal segítségével jött létre,de,számomra kedves,ezért megosztom veletek..Remélem,ezen oldalon is,rám talál számos,édes élmény.. Szóóval:pár hónapja keresgéltem,tetszikeltem a Veszpré...




Kijöttem a zuhany alól. A szülők nem voltak otthon, így rádobtam a törölközőt a kanapéra és pucéran kiterültem rajta. 5 percig száradtam, amikor...
- Szia bátyus! - Sári jött be.
Gyorsan felültem és a törölközőve...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak