banner

Kellemes átverés




A történet köztem és a volt barátom közt játszódik, de azt tudni kell, hogy amikor ez történt már nem voltunk együtt. Egyik nap felhívott, hogy menjek fel hozzá, mert beszélni szeretne velem. Nem tudtam mit akar, de felmentem. Ajtót nyitott és ahogy szokott adott két puszit az arcomra. Megkínált cigivel és rágyújtottunk. Elkezdtünk jelentéktelen dolgokról beszélgetni. Már vagy egy órája beszélgettünk hülyeségekről amikor megkérdeztem hogy valójában mit akar mondani. Ezt válaszolta:

- Csak azt akarom mondani, hogy még mindig szeretlek és veled akarok lenni. Mondtam neki, hogy ez mind szép és jó, de nem hiszem el neki. Nagyon szeretem a srácot, de nem mertem neki megmondani, és nem hittem el neki amit mondott. Fogtam magam és elindultam kifele, hogy most azonnal haza megyek, de utánam jött és megfogta a kezem és egyszerűen nem akart elengedni. Nem akartam neki hinni ezért elmenetem bármennyire is maradni akartam.

Pár nappal később megint felhívott és taliztunk egy nyilvános helyen. Egy szál vörös rózsával várt. Beültünk a kedvenc éttermembe inni valamit és beszélgetni. Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy észre se vettük, hogy elment az idő. Több mint 4 órát beszélgettünk a semmiről. Végül megbeszéltük, hogy felmegyünk hozzá beszélgetni, mert zárás volt az étteremben. Felértünk a lakásba leültünk a kanapéra és kibontott egy üveg pezsgőt. Iszogattunk és beszélgettünk. Olyan hajnali 4 óra fele járt az idő, amikor úgy döntöttem hogy most már haza kéne mennem aludni. Elkezdtem szedelődzködni és búcsúzni. Kikísért az ajtóba és ott megcsókolt és mondta hogy szeret. Nem maradtam pedig szívesen maradtam volna, de tudtam ha maradok több lesz a csóknál, azt pedig nem akartam, így fájt a dolog. Haza értem és nem tudtam elaludni. Forgolódtam összevissza az ágyamban és csak rá tudtam gondolni meg a csókjára.

Reggel 10 óra fele felhívott, hogy mikor ülünk össze megint egy ilyen beszélgetésre, mondtam neki, hogy ma este ráérek, ha neki jó. Így megint beszélgettünk de nála. Megint sokat beszélgettünk, és elkezdtünk nosztalgiázni és kibeszéltük azokat a dolgokat, amiket együtt csináltunk. Egy idő után mindketten megnémultunk, és csak néztük egymást csendbe. Elkezdett közeledni és megcsókolt. Nem löktem el magamtól, mert jólesett. Csókolóztunk, amíg meg nem szólalt a telcsim. A párom volt az, hogy mikor érek haza, mert már otthon van és hiányzok neki. Haza mentem és főztem vacsorát a páromnak. Azzal köszönte meg, hogy megcsókolt tiszta szenvedéllyel és felizgatott. Jó volt de nem tudtam úgy gondolni rá, mint azelőtt. Leállítottam és elmondtam neki mi volt kettőnk közt a volt barátommal. Mondta hogy becsüli bennem az őszinteséged és hagy időt, hogy eldöntsem mit érzek és elment.

Egész este gondolkodtam és rájöttem hogy még mindig a volt barátomat szeretem, ezért másnap elmentem a páromhoz és közöltem vele a döntésemet. Rögtön utána elmenetem a volt barátomhoz és elmondtam neki, hogy még mindig szeretem és vele akarok lenni a válasz egy csók volt. Nagyon megkívántam és szerintem ő is engem. Heves csókolózásba kezdtünk és elkezdtük egymást vetkőztetni. Gyengéd volt és szenvedélyes. Rutinosan simogatott olyan helyeken, ahol feltudott izgatni. Ismerte ezeket a pontokat és én is ismertem az ő pontjait. Nagyon jót szeretkeztünk. Ilyen még sose volt. Egyszerre élveztünk el. Utána csak pihegtünk egymáson és nem tudtunk mit mondani. Végül vele maradtam még egy ideig pontosabban 3 évig, utána elszakadtunk egymástól. De szép volt és megérte az a 3 év, még ha kevésnek is tűnt.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Egészen 19 éves koromig a szüleimmel laktam. Befejeztem az iskolát, ami alatt dolgoztam is, hogy legyen egy alapon a nagyvárosba való költözéshez. Úgy alakult, hogy nagyon olcsón hozzájutottam egy társasházi lakáshoz, saját, elkeríte...




Nem hittem volna, hogy idáig jutok, abba az állapotba amiben most vagyok. Én nem voltam ilyen ember, valahogy a sors, az élet acélozott meg. Elégedett voltam az akkori ,,rendes lány” életemmel, büszke voltam arra, hogy még nem járt a vag...




- Szerinted felvesznek? - kérdezte Erika aggodalmasan.

- Hát persze! Ügyes és okos lány vagy. - bíztatólag megsimiztem a vállát.

Az ágyon ültünk és beszélgettünk.

- Úgy fogsz hiányozni E...




Egy régebbi történet következik, ahogy ígértem. A történet egy áprilisi buliban történt, valamikor 2006-ban. Az egyetemi idő alatt gyakran csináltuk, hogy az albérlet az egyetem közelébe volt, a kocsit az egyetemen hagytuk lent, és ...




Szokás szerint megint hajnalban keltem fel. Most is legkésőbb reggel hatra kell megsütnöm a kenyereket, a pékség nyitásáig. Ez a pékek dolga, mondom magamban. A tésztát munkatársam már tegnap előkészítette, így nekem csak kisütnöm...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak