banner

Swinger kalandom 12 fasszal




Anita a barátnőm mondta, hogy menjünk le este a swinger klubba együtt, ahova járni szokott. Már sokat fantáziált róla, hogy bevezet engem is a végtelen örömök élvezetébe.

Mivel Anita tempóját nem bírtam, a napi 4-5 szexet heti 6-7 napon, így megengedtem neki, hogy a swinger klubban élje ki magát. Majdnem minden nap lement, pedig minden nap legalább egyszer alaposan megkeféltem. Amikor fáradt voltam, akkor csak engedve a követelésének leszopattam. Ez neki nem volt elég, még maszturbálásokkal együtt sem.

Az Avengers-be mentünk, az volt az ő törzshelye. Havi egy vendéget vihetett, így simán bejutottunk. A klubban sokféle terem volt, hogy mindenféle igényeket kiszolgáljon. Későn értünk oda, így már mindenhol aktívan keféltek az emberek. Hol kisebb csoportokban, hol kettesével.

Helyenként pohárral teli tálcák álltak, amiről elvettem egy pezsgős és egy vodkás poharat maganmak Anita javaslatára. Ittunk egymás egészségére, de a vodkára meghúzott pezsgő nem volt teljesen jó ötlet, mert azonnal a fejembe szállt.

Anita kézen fogva vezetett egészen a kikötözős szobáig. Ott már volt ugyan egy pár, de elég nagy volt a szoba négyünknek is. Először kikötöztem egy kaloda szerű padhoz és elkezdtem ujjazni a punciját és a fenekét, majd a szájába adtam a farkam, amit szopni kezdett. Amikor már elég nyálas volt a farkam, mögé álltam és elkezdtem benyomulni a fenekébe. Sosem engedte, így most kihasználtam az alkalmat. Tiltakozott, de csak toltam keményen. Már ettől majdnem elmentem.

Ekkor a másik pár női tagja odajött és betérdelt Anita elé, hogy nyalja ki. Meglepődésemre Anita nyalni kezdte egyre hevesebben. A csaj meg tolta a fenekét az arcára. A faszi csak nézte az akciót. Ekkor a csaj felállt és visszament a faszijához. Én meg epekedve néztem utána. Anita jelzett, hogy elég volt neki, elment. Így kioldottam és álltam ott meredező fasszal.

Hozott egy pezsgőt, és ittunk a feneke szüzességének elvesztésére. Kicsit megszédültem, és Anita segített leülni a kalodás kanapéra. Jeleztem, hogy kicsit ledőlnék, mire Anita megbocsátóan bólogatott. És ledöntött az oldalamra. Kicsit émelyegtem, így hasra fordultam. Az émelygés azonnal elmúlt. Anita ekkor gyengéden megfogta a kezem és simogatni kezdte. Ekkor kattant a kaloda a nyakamon és a kezemen. Próbáltam felfogni a helyzetet, de már a lábam is vasba volt verve. Szerencsétlenségemre letolt gatyával. Mozdulni sem bírtam.

Anita az arcom elé állt és azt mondta, hogy régóta meg akart már dugni egy műfasszal, úgyhogy elővett egyet a táskájából. Megkente valamilyen krémmel. Majd éreztem ahogyan bekrémezi az ánuszomat. Feszítést éreztem, de csak ujjazott. A pár közben közelebb jött, hogy a helycserét figyelemmel kövessék. A csaj ekkor befeküdt a pad alá és szopni kezdte a farkam. Jobban csinálta mint Anita. Ekkor a fenekemből eltűntek az ujjak és erősebb nyomást éreztem. Anita betolta a műfarkat tövig. Keményen. Fájt egy kicsit, de nem tudtam odafigyelni a szopástól. A faszi ekkor pezsgőt tartott a számhoz, én meg ittam.

Ekkor a belemártotta a farkát a pezsgős pohárba, majd kihúzta. Befogta az orrom, mire én kinyitottam a szám és ekkor betolta a meredező eres farkát a számba. Mivel a fejem fogta a vas, ezért baszni kezdte a számat. Sok volt ez az inger és arra koncentráltam amit nem láttam.

A fenekem már izzot a műfaroktól és éreztem a műtojások csattogását. Ekkor Anita kihúzta, majd egy idő után visszarakta. De meglepően forró volt és vastag. Megjelent előttem Anita, erre feleszméltem, hogy valaki tényleg dug hátulról. Keményen megmarkolta a seggem és baszta, ahogy tudta.

Az engem szopató faszi ettől elment és telelőtte a torkom spermával. Az orromon is az bugyogott ki. Anita simogatta a fejem, majd elém térdelt és a seggébe nyomta az arcom, hogy nyaljam. A hátam mögött álló faszi nyögi kezdett, majd kihúzta a farkát és miközben verte elém állt. A fejem tetejétől a seggemig lőtt tele spermával. Még Anitának is jutott. Ekkor újabb valaki érkezett, aki még egy számmal nagyobb volt, és az is baszni kezdett. Előttem is egy még ismeretlen srác jelent meg, aki hozott nekem egy felest, amit alig bírtam meginni a béklyótól.

Amikor megittam az ürge megfogta a fejem és tátott számba rakta a farkát. Hol szopatott, hogy az arcom csapkodta a farkával. Ekkor helyet cseréltek a hátsó ürgével és amíg az szopatott emez dugott. Nagyjából egyszerre húzták ki és élveztek a fejemre, seggemre és hátamra. Anita ekkor a nyakamról leszedte a vasat, így a fejem szabadon mozgott. Oldalra néztem és egész nagy csoport állt az ajtóban. Lehettek vagy húszan.

Leült a padra egy kigyúrt pasi álló cerkával. Anita megtépte a hajam és egyszerűen rányomta a fejem a pasi farkára. Ez elég finom volt a többihez képest. Anita fel le húzta a fejem és egyre gyorsuló tempó mellett már kezdtem szédülni. Valaki matatni kezdett a fenekemben és szó szerint egy egész kezet éreztem belül. A szopós csaj lehetett, mert a szopást már abbahagyta egy ideje. Masszirozott belül és elég jól esett. De ebben a pillanatban a pasi kihúzta a számból a farkát és teleélvezte az arcom.

Anita megtörölte az arcom és a hátam. Majd megint krémezni kezdett. Megint éreztem, hogy egy farok hatol be és valaki feji a farkam a pad alatt. Megint egy farok az arcom előtt, amit ösztönösen szopni kezdtem. Már egészen élveztem ezt a megalázó helyzetet.

Mindkét faszi bennem ment el, ez volt az első anális telespriccelésem. Éreztem ahogyan a meleg ondó végigfolyik a végbelemben. És már jött is a következő menet. Mindkét irányban. Összesen 12 faszi baszta meg a seggem és a szám az éjszaka folyamán. Amikor nem volt több jelentkező és már alig éreztem a seggemet, Anita eloldozott. Ekkor lekevertem neki egy pofont, megfogtam a haját és szopatni kezdtem. A másik szőke csajt is elkaptam, aki fél méterre bámészkodott és megtépve a haját szopásra kényszerítettem.

A szőke elkezdett ujjazni közben, meg masszírozni az ánuszom. Ettől aztán beindultam és hol Anita, hol a szőke csajt volt a farkam végén. Amikor éreztem, hogy elmegyek, akkor kivettem a farkam a szőke szájából és a két csaj arcát egymáshoz szorítva rájuk élvezetem. Ezután elmentünk tusolni, ami közben Anita célozgatott az anál szexre, mert néha besiklott az ujja a seggembe miközben ölelt.

Tusolás után felöltöztünk, majd távoztunk. Féfriként jöttem és akként is mentem haza. De otthon Anita nem bírt magával és még frissiben fél álomba kiverte a farkam, miközben tövig nyomta belém a műfaszt. Hamar elmentem és beájultam. Reggel sajgó farpofákkal ébredtem.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


...meleg nyári nap van, süt a nap, és esik az eső, csodálatos a táj, körben fák, virágok, víz..a teraszon fekszel napozol az üveg tető alatt, elképesztően szépen csillog a hajad a fényben, testeden játszik a fény, érdekes a fény n...




Azok a tipikus párok. A srác és a szilikon csaj. Andrea volt a neve. Sokat szolizott,ami látszott rajta. Közepes termetű,hosszú gesztenyebarna haja volt. Gyönyörű volt,de mellé még öntelt is. A srácot Tominak hívták. Nem túl magas de...




Házi nyúlra nem lövünk.
Kivéve ha hiába minden próbálkozás, akarom, és ő is.
Lehet, hogy nem a legszerencsésebb kollégába belehabarodni, de sosem tudni: hosszas vívódás után sokszor úgy gondoljuk, lehet még jó vége...




Egyik éjszaka elég furcsát álmodtam. Pontosan nem tudtam, hogy mit is jelent, akar-e sugallni valamit, esetleg előrejelzés vagy ilyesmi, de elég nagy hatást gyakorolt rám.

Összvissz pár percnyi eseményt éltem át, de nagy...




A játék az ő ötlete volt. Eleinte furcsának hittem, mert nem értettem, miért van szükségünk játékokra. Talán önmagában nem elég erotikus a szeretkezés? Talán már kezd megunni? Talán már nem is jelentek neki izgalmat? Vagy talán ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak