A légikisasszony szopása
Azon az estén is – mint addig is mindegyiken – jókedvűen tértem be a Randevú nevű kávéházba. János, a tulaj, szemmel látható unalommal könyökölt a sarkon, bámulva a semmibe. Amikor észrevett, rögtön felderült az arca, tudtomra hozva, hogy valami fontos mondanivalója van a számomra.
– Helló, Fürge, két pincsi keres, ott ülnek a sarokban! Csak tudnám, hol szeded fel őket?!
Élveztem a kíváncsiskodását. Jancsi mindig is vágyott a jó csajok után Bármikor meglátott egyet is közülük, a szeme furcsán felvillant, elkezdett sóhajtozni és végigmérte őket tetőtől talpig.
– Megyek hozzájuk. Ha arra jársz, hozz majd egy sört légy szíves!
Ahogy feltételeztem, a két csaj közül az egyik Mira volt, egy légikisasszony ismerősöm az egyik fapados légitársaságtól. Nagyon jó kis csaj volt. Hosszú lábú, karcsú feketeség, még feketébb szemekkel. Hatalmas mellei majdnem széttépték blúzát, csábítva, hogy megmasszírozzam őket. Mira sohasem viselt melltartót. Semmitől sem hőkölt vissza, csak, hogy kefélhessen azzal, akin megakadtak azok a gyönyörű szemei.
– Ó, Fürge! – kiáltott fel, amikor megpillantott, és a nyakamba kapaszkodott. Biztosan megérezhette a melleinek látványától már félkeményre merevedett péniszem, mert egyik kezével ügyesen elmarkolta nadrágomon keresztül a hímtagomat, és gyakorlott mozdulattal megszorongatta. – De hiányoztál már!
Az volt a szerencse, hogy nem volt vendég a közelben, és, hogy félhomály volt a teremben, mert különben mindenki meglátta volna ezt a kellemetlen – de mégis kellemes – helyzetet. Lábaim megremegtek, hogy a Mira szorításának hatására még több vér tódult a farkamba és úgy éreztem, hogy a makkom azonnal szétdurran.
– Ő Renáta – mutatta be a mellette ülő magas szépséget. Hasonlítottak egymásra, azzal a különbséggel, hogy Renátának barna haja volt. Kezet fogtunk. Puha és meleg volt a tenyerének érintése.
– De megkövültél! Ülj le gyorsan! – lökött oda Mira Renáta mellé a székre, majd ő maga is mellém ült. Egyfajta szendvicsként éreztem magam közöttük. Meleg combjukat minkét oldalról a lábamhoz szorították. Ennek következtében azt hittem, péniszem azonnal kitör a nadrágomból.
– Ő a legjobb barátnőm a munkahelyen – mondta Mira, hogy mondjon valamit.
– Mira már sokat beszélt nekem önről. – Fűzte hozzá Renáta, de nem vette el a combját a lábam mellől. – Történeteikkel valóban felhívta önre a figyelmemet.
Pillantását az asztalról ágaskodó farkamra irányította, ami már alig bírt magával – a lány nyíltan kimutatott szexuális vágyától, szinte már pattanásig feszült a nadrágomban. Már vagy 10 perce megérkeztem és és az azóta tartó kőkemény merevedésem kezdett kellemetlenné válni. Éreztem, ahogy a makkomból szivárogni kezdenek a vágycseppek és enyhén lucskossá, egyúttal csúszóssá tették az alsónadrágom. Az átnedvesedett nadrágban ficergő péniszem azonban még intenzívebb dörzsölésnek volt kitéve, így már csak kis idő választott el attól, hogy mentem a nadrágomba élvezzek.
Renáta viselkedése eközben egy kefélésre való hamisítatlan hívás volt.
– Jancsii…! – kiáltottam, egy kis szünetet keresve, mert már elöntött a veríték Mira és Renáta meg csak mosolyogtak és fészkelődtek a székeiken.
– Tessék parancsolni! – termett ott Jancsi abban a pillanatban. Örömteli hangjából megértettem, hogy észrevette a két lány kihívó játékát, és élvezte a zavartságomat. Diszkréten végigmérte Renátát, én pedig tudtam, mit jelent ez a pillantás. Megrendeltük az italt. Én sört, a lányok Jégert ittak.
– Látom, egyforma ízlésetek van! Jegyeztem meg zavaromban.
– Ó, igen! Renáta és én mindent megosztunk egymással, azért is értjük meg egymást ilyen jól! – mondta Mira, és kezét az asztal alatt észrevétlenül a sliccem dudorodására tette. A farkam azonnal ugrott. Ugyanabban a pillanatban megéreztem egy másik, gyengédebb és odaadóbb kezet is, amint ágyékomat simogatta. Természetesen, az a másik Renátáé volt. Elvörösödtem az izgalomtól, és még Jancsi is észrevette, hogy valami érdekes történik az asztal alatt. Szegény csak irigyen morgott magában, miközben az asztalunktól távozott.
Az idő múlt, megittunk még néhány italt, a két lány pedig egyre nyíltabbá és kihívóvá vált. Egyszerre suttogták a fülembe, nem válogatva a szavakat, mit is csinálnának velem ha csak a magunk lennénk a kávéházban. Rettentően felizgattak, és én már alig vártam, hogy szavaik valóra váljanak. Egyszerűen, nem bírtam tovább…
Gyerünk fel hozzám! – mondtam rekedten, és kissé türelmetlenül. Nem volt vesztegetni való időm. A hormonok megzavarták az eszem és a folyamatos izgalomnak köszönhetően a heregolyóim is dagadtan, egészen az alhasamig felkúszva várták, hogy mihamarabb könnyíthessenek magukon. Már több, mint egy hete nem voltam nővel, bőven volt mit kiadni magukból. Mira simogatása, Renáta finom ujjainak tapintása a golyóimon ekkor már tényleg az őrületbe kergettek. Nem volt mit tennem: vagy felhívom magamhoz őket, vagy a nadrágomat spriccelem tele. – Mi lenne ha feljönnétek hozzám?
– Csak hát…
– Igen?
Talán nem lenne rossz, ha csatlakozna hozzánk Jancsi is. Ez a fiú, aki kiszolgált bennünket…
Persze, hogy nem! – kacagott fel Mira. – Úgyis olyan édes, éppen rágcsálni való. És még egyszer jól végigmérte Jancsit.
Amikor a lakásomba értünk, Mira rögtön végigfeküdt a kanapén, felfedve szép, izmos combjait. Jégert akartak inni, így kimentem a konyhába egy üvegért és három pohárral tértem vissza. Hallottam, ahogy közben nevetgéltek a nappaliban.
Amikor ajtóhoz értem a meglepetéstől szólni sem tudtam: A két lány összeölelkezve csókolózott a kanapén, szenvedélyesen simogatva és masszírozva egymás mellét, fenekét – rá se hederítve, hogy már én is jelen vagyok. A szobát epekedő sóhajok és nyögések töltötték meg.
Ha lett volna kéznél egy stopperóra, lemértem és könnyedén bebizonyítottam volna hogy képes vagyok öt másodperc alatt meztelenre vetkőzni.
Csendben Renáta háta mögé osontam és míg ő a nyelvével Mira duzzadt mellbimbóját hengergette, felemeltem a ruháját és lassan lehúztam a bugyiját. Egyetlen reakciója az volt, hogy széjjelebb tette a lábát és Mira felé hajolt, ily módon is szabadabbá téve számomra az utat.
A legszebb feneke volt, amelyet valaha is láttam! Alatta pedig ott rejtőzött nedves kis puncija. Megfogtam kétfelől a popsiját és széthúztam, ezzel is tágabbra nyitva gyönyörű, kagylószerűen záródó szeméremajkait is, majd a makkomat megmártottam az ott rejlő forrásban, mely akkor már teljességgel készen állt a remegő hímvesszőm befogadására.
Szenvedélyesen feljajdult, miközben alulról kezdte el simogatni az izgalmi kimerültségtől meggyötört heréimet.
Hátulról történő támadásom jel volt Mirának, hogy megszabaduljon a ruhájától, és szabaddá tegye gyönyörű testét, majd bársonyos kis pináját, hogy Renáta arca elé helyezze, akinek a nyelve szinte abban a pillanatban az ízes szeméremajkak közé csusszant.
– Kérlek, szívd meg a csiklómat… Még! – Nógatta Mira és egyre jobban kevert a farával. Ezekkel a szavakkal annyira felizgatott hogy tövig rántottam a faszomon Renátát, teljesen kitöltve hüvelyét a hatalmasra duzzadt hímvesszőmmel.
– Óh, ez az, verd be még jobban a faszod! -nyögött fel. Ekkor férfiasan elkezdtem kefélni, közben kezemmel a fenekébe kapaszkodtam és még jobban a szerszámomra fűztem a gyönyörű kis pináját. Általában finomabb vagyok, de a két lány a hosszúra nyújtott, kéjes kacérkodásával ekkorra már teljesen megőrjített és kihozta belőlem a vadállatot: Vadul mártottam meg benne az embertelenre hízott hímvesszőmet és pumpáltam az elvörösödött, gomba formára duzzadt makkommal.
Erőteljesen keféltem Renátá hátulról
Tövig vertem be Renáta fenekébe
Olyan mélyre hatoltam Renáta vaginájában, hogy azt hittem kettéfelezem formás kis fenekét. Teste egyre vadabbul vonaglott. Mira is egyre jobban rángatózott és egyre hangosabban nyögdécselt, miközben egyik tenyerével a melleit masszírozta, míg a másik kezének ujjaival a bal mellbimbóját csavargatta. Renáta nyelve őrjöngve vetette magát Mira csiklójára, és egyre erőteljesebben nyalta, szopogatta és szívta azt. Egyszerre csak Mira kezdett el vadul sikítozni, jajgatni, az erőteljese kéjérzés miatt, amely megállíthatatlanul közeledett.
– Mindjárt elélvezek, mindjááárt…. aaahhh! – hörgött fel az élvezettől és külső szemmel nézve majdnem letépte a saját mellbimbóját. Nem volt ez olyan furcsa, hiszen korábbi tapasztalataimból már jól tudtam, hogy Mira nagyon szereti, ha először finoman, majd később egyre vadabbul játszanak a bimbóival. Sőt, gyakran fájdalmat is kellett neki okozni; Ő ettől élvezett nagyokat.
Miután Mira gyönyörhullámai alábbhagytak, elcsüggedt és önkéntelenül is eltávolodott Renáta arcától. Lenyugodott.
– Szeretek így kefélni! – vallotta be Renáta őszintén. Most már teljesen arra fordíthatta figyelmét amit én csináltam vele. Elkezdett keverni szép kis seggével és azzal is hozzásegített, hogy az ami már úgyis úton volt gyorsabban megérkezzen. Farkamat bevertem neki tövig, mintha soha többé ki sem akarnám húzni abból a forró pinából. Ő is megérezte erőteljes mozdulataimat, átvette a ritmust és sikongásával kitöltötte az egész szobát. Hosszan és szenvedélyesen élvezett, de eközben – tovább már nem bírva – elélveztem én is. Szinte szétrobbantam; péniszemet kirántva vaginájából teljesen lefröcsköltem a hátát, sőt, az első és második spriccelés egészen a hajáig jutott.
Az orgazmustól elaléltan egy ideig egymás mellett feküdtünk, és fejben a következő kefélésre gyűjtöttük az erőnket.
Ekkor megszólalt a bejárati ajtó csengője. Végre Jancsi is végzett a munkával. Kinéztem a kémlelően, majd úgy, meztelenül, lucskos farokkal nyitottam ajtót. Torkán akadt a szó, csak bámult. Amikor meglátta a két meztelen lányt megremegett a szája.
– Azt hiszitek, hogy Hawaii-on vagytok? – nyögte ki zavartan.
– Te is hamarosan ott leszel -mondták vígan a lányok, kézen fogták és a keféléstől átnedvesedett kanapé felé vezették. Hirtelen mozdulattal elmarkolták a szerszámát, Renáta az orra előtt megtáncoltatta gyönyörű meztelen melleit, mialatt Jancsi szóhoz sem tudott jutni, csak pislogott mint egy béka.
Amikor Mira kigombolta a nadrágját és mélyen benyelte Jancsi ágaskodó farkát, ő majdnem félrenyelte a nyálát. De nem volt rá ideje, mert Renáta már a szájába nyomta édes kis mellét és arra kényszerítette, hogy szopja amíg ő Jancsi ingét próbálta kigombolni.
Ekkor végre Jancsi is észhez tért; elkapta Renáta csöcseit és elkezdte őket nyalogatni, gyúrni úgy, hogy a lányt perceken belül az őrület határára kergette.
A látvány túl izgalmas volt ahhoz, hogy csak nyugodtan tudjam szemlélni. A farkam elkezdett vérrel telítődni és fenyegetően Mira sóvárgó cunikája felé intett. A lány is megérezhette ezt, mert otthagyta Jancsi farkát és egyszerűen, édes nyögések közepette rászúrta magát a zászlórudamra.
Renáta közben felváltotta Mirát és elkapta Jancsi árván maradt fegyverét, miközben széttette a lábát, és nedves kis pináját a számra eresztette, arra kényszerítve engem, hogy nyelvem nedves és kielégítetlen pinájának hasítékába döfjem.
Azt hiszem, az egész lakás hangzott sóhajainktól, miközben a vágy eltéveszthetetlen illatai és a ferromonok hatóanyagai terjedtek a levegőben.
Én Mira melleit gyúrtam, ő a péniszemen lovagolt tökeimet ritmusosan áztatva puncija nedvében, miközben vállaimmal Renáta farát emeltem és tartottam olyan magasságban, hogy nyelvemmel a popsilyukáig jussak, majd vissza a még soha nem látott nagyságú csiklóig. Közben Renáta tövig szívta Jancsi kicsinek cseppet sem mondható, eres faszát, mindezt olyan eszeveszetten, mintha az lenne az utolsó farok, melyet életében lát.
János adta fel elsőnek a harcot; Hangos megkönnyebbüléssel élvezett el, gecijével megitatva a szomjas Renátát, aki rögtön Jancsi után élvezett el, nyálkáját bőven az arcomra ontva. Életem egyik legfinomabb hüvelyváladékát lefetyelhettem, így egy cseppet sem akartam veszni hagyni. Mira egyre jobban fészkelődött a zászlórudamra ékelődve; teljes egészében a vaginájában akarta érezni az izgalomtól és az előző kefélés durvaságától kivörösödött hímtagomat.
Közben valamit mormogott is, de teljesen érthetetlenül, hullámos hajával nagyokat lendített a levegőben, miközben a heréimen mocorgott, melyek végül engedtek az erőszaknak, és hangos nyögéseim közepette erős sugarakkal töltötték meg Mira görcsökben rángatózó pináját.
Ezután minden lenyugodott. Kifacsartan egymás mellett hevertünk; a sóhajok, jajgatások, sikongások és mormogások is megszűntek, már csak a vad szex lassan múló illata lengett körül bennünket. Igen, teljesen ki voltunk. Azt hiszem, ez volt az életem legjobb baszása. A sperma folyamatosan csurgott a lányok pinájából, de még a szájukból is. Nagy megelégedésükre teljesen szét voltak kefélve.
Néhány perc múlva Mira az órájára nézett, majd felugrott, mint akit leforráztak, és a ruhája után kapott.
– Jaj, nekem! Már ilyen késő van! Renáta, siess, tudod, hogy Barcelónába repülünk!
Mint akit az áram rázott meg, Renáta is felugrott. A szemünk előtt törölték meg gyorsan a lucskos puncijukat, még ennél is gyorsabban öltöztek fel, rá sem nézve a mi hervadt, bőrükbe visszahúzódott húsdarabunkra. Jancsi szomorúan nézte, hogyan tűnik el a testük a ruhában, még egyszer kezével megpróbálta elérni azt, amit még öltözködés közben lehetett, de ez már vajmi kevés volt…
– Lányok! Hova-hova? Hát nem ismételjük meg? – jajdult fel végül is, nem értve sietésük okát. Renáta odament hozzá, elmarkolta a farkát és néhányszor meghúzta lefelé, mint a harangkötelet.
– Nagyszerű voltál, de a többit majd legközelebb. Te kis tökös! – Ujjai közé fogta Jancsi egyik tojását, finoman meghengergette azt és Mira után szaladt. Máris zárult az ajtó mögöttük, és kettesben maradtunk a lakásban.
Nevetségesek voltunk így meztelenül, mogorva savanyú pofával és kifacsart fasszal a hasunk alatt.
– A fenébe is – törte meg komoly hangon a csendet Jancsi – hát még meg se mártottam a pöcsöm rendesen!
Erre mindketten harsány nevetésre fakadtunk, ez volt a vigaszunk.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!