banner

Niki kalandjai 1.




Niki egy 20 éves, középmagas, barna hajú-szemű lány. Pár hónappal ezelött egy teljesen átlagos lány volt, szerény és visszafogott. Soha nem volt szerencséje a pasiknál. A férfiak vagy kihasználták, vagy levegőnek nézték, akivel úgy volt hogy lesz valami, abba is csalódnia kellett. Megunta már ezt az életet, tudta hogy barátja úgysem lesz, ha meg igen akkor az csak átverné. Tehát lemondott a barátszerzésről, de érdekelték a pasik. Elhatározta hogy beleveti magát az éjszakába. Volt egy srác aki nagyon jó barátja volt, tőle kért mindig tanácsokat hogy:hogyan viselkedjen ha pasival van, hogy beszéljen, hogy öltözzön fel ha buliba megy. Hallgatott rá mert tudta csak egy férfi tudja megmondani hogy mit szeretnek a férfiak. A srác korábban is ráakarta dumálni hogy ne szenvedjen a fiúk miatt, csinálja inkább ezt.

Tudta, hogy meg kell változnia, de azt is hogy nem lesz könnyű elsőre. Eljött a péntek, suli után már készülődni kezdett. Mindenképp egyedül akart menni. Első bulira nem akart nagy feltűnést kelteni, csak egy fekete felsőt, farmert, és magassarkút vett fel. Sminkje is szolid volt. Este 9 elött már a szórakozóhelynél volt, így ingyen betudott menni. Kért magának egy italt, rágyújtott egy cigarettára (ezt eddig ritkán csinálta) és leült. Nézte a srácokat, de szinte mindegyik csajjal érkezett. A harmadik ital után már bátran szemezett (ez is egy tipp volt a haverjától hogy egy kicsit igya le magát). Egy sráccal szemezett már vagy öt perce, ezért Niki elkezdett mosolyogni, és kelletni magát. A srác szép lassan odament hozzá.
- Szia, hogy hívnak ?-kérdezte a srác.
- Niki vagyok. -mondta mosolyogva
- Hogy-hogy egyedül vagy itt ? Hol hagytad a barátod ?
- Nincs barátom, pont az kéne !-Erre a srácnak felcsillant a szeme.
- És nem is szeretnél ?
- Nem, azért vagyok itt.
- Helyes ! - tudta a srác hogy nyert ügye van. Még pár percig flörtölgettek, aztán felálltak táncolni. Egymáshoz simulva táncoltak, a srác a lány derekát fogta, kezei egyre lejjebb vándoroltak. Egy idő után Niki már nem akarta tovább húzni az időt, szembefordult a sráccal és lesmárolta.
- Menjük fel ! - mondta a srác fülébe

A srácnak nem is kellett több, kézen fogta a lányt és már mentek is föl az emeletre. A wc-be érve egy üres fülkét kerestek. Magukra zárták az ajtót. A srác ráült a WC-re, Nikit szemből az ölébe ültette. Csókolóztak hevesen, majd a fiú a lány nyakát csókolgatta, miközben megszabadította felsőjétől. Most a melleivel játszott, majd a WC-re ültette a lányt, lehúzta nadrágját és bugyiját, és nyalni kezdte. Nyalta szívta csiklóját, ujjazta egy majd 2 ujjal. A srác felegyenesedett, Niki már csomagolta is ki partnere farkát, aki így szólt:-Legalább nem kell térdelned.
A lány bekapta a srác farkát, szopni kezdte. A srác újra leült a WCre, már cselekedett volna, de Niki a kezébe nyomott egy óvszert. Felhúzta a gumit, utána magára húzta Nikit. Niki sóhajtozni kezdett, nem mert hangosan nyögni, nehogy meghallják. Lovagolt egy darabig, érezte, hogy nem bírja már sokáig, és pár másodperc múlva remegve elélvezett. A srácnak sem kellet sok, és hamarosan ő is végzet. Egymás számát sem kérték el, csak felöltöztek, és elköszöntek.

Niki nem maradt zárásig. Hazafele tartott, és mosolygott, örült hogy első próbálkozásra sikerült egy pasit találnia, és hogy egy olyan sráccal kefélt akinek még a nevét sem tudja.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Gyülekezünk! Azt szeretem ezekben a bulikban, amikor kinyitom az ajtót, újabb és újabb jelmezbe öltözött lány vagy fiú áll az ajtó előtt, akit akkor ismerek meg. Mindenki Halloween-re van öltözve, de csak denevér és boszorkány jelm...




A fiúk szépen összegyűltek az ünnepelt lakásán ment az ilyenkor szokásos baromkodás, ivászat és persze a kéjvágy amit egymással is rendezhettek volna ám úgy gondolták legyen a jónál még jobb!
Egy két telefon és kb. 20 per...




Jayne arra gondolt, hogy túl sokáig halogatta a dolgot. Már túl volt azon, hogy racionálisan meg lehessen oldani a problémát. Úgy vélte, hogy igazából már akkor megpecsételődött a sorsuk, amikor az édesanyja munka nélkül maradt.




Kim és én barátnők vagyunk néhány éve. Nem elválaszthatatlan barátnők, de eléggé közel állunk. Nyaranta 4 - 5 alkalommal teniszmeccset szoktunk játszani. Mindig baráti keretek közt tartottuk. Idővel elkezdtünk kisebb téteket felte...




Mindig is imádtunk meztelenkedni - otthon is...
Végre tavasz van, süt a nap, minket is kicsalt a jóidõ. Van egy hely vidéken, ahová rendszeresen járunk nyáron szeretkezni. Felkerekedtünk hát, hogy újra hódoljunk egymásnak a szaba...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak