A mi családunk
Nem csak a férjemet szerettem, hanem az unokabátyját is ha rajtam dolgozik, és mi családunkban nem csak családtagok vagyunk, hanem szexpartnerek is.
Amikor megismertem a jövendőbeli férjemet elmondta, hogy az unokabátyjánál lakik albérletben, de már több mint egy éve rákapott a feleségére, mivel egy alkalmi pillanatban sikerült megkefélnie. Én mindig is szerettem a változásokat és mikor még tizennyolc éves koromba rájöttem, hogy az anyám nemcsak az apámmal kefél egyik alkalommal direkt bementem hozzájuk meztelenül, hogy én is szeretnék olyat csinálni amit ők.
Persze nagy galiba lett ebből, de úgy intéztem, hogy az anyám ne tudja és elvetettem a szüzességemet az egyik kanijával és így amikor a Pista elmondta nekem, hogy kivel kefél rendszeresen én is lefeküdtem neki, de megígértettem vele, hogy feleségül vesz, Rá nem sokkal elmentem a Pista szeretőjének férjéhez aki egy gyümölcsöskertben pihente ki a munkája fáradalmait, mert imádott kertészkedni. Mikor meglátott egy szál gatyába volt csak, de mondtam ez engem nem zavar, hiszen az apósoméknál is mindig egy ki bugyiba és melltartóba vagyok, mert nem szoktam mindig magammal vinni a fürdőruhámat. Mivel szoknyába mentem és így nehezebben tudtam egyik gyümölcsfára felmászni segített nekem, persze ezzel az volt a szándékom, hogy meglássa a combjaimat és a kis nylon bugyin keresztül a puncimat.
Mikor a kezét alám tette, hogy segítsen, majd megkérdezte, hogy lehetne engem a szeretőjévé lennem. Mondtam neki bármikor, de csak akkor ha mást nem baszogat csak engem, meg kivételesen a feleségét, ha sikerül bejutnia a lába közé. Mondtam neki mindig akkor fogok jönni hozzá, ha tudom, hogy a férjem elmegy a feleségéhez kefélni és ilyenkor mindig ő is megkefélhet. Mondtam neki, hogy ezt onnét tudom, mivel a férjem és az anyósom is elmondta, hogy azért ment oda lakni, hogy legyen egy állandó szex partnere és ha felcsinálta az apja mindig kikaparta amellett nem kellett attól félni, hogy valami betegséget is összeszedjen. Imádja Pistit és volt olyan év amikor reggel, délben és sokszor egész éjszaka a kefélte az asszonyt, sőt nem egy alkalommal még másokat is bejuttatott a hölgy lába közé, mert ez neki élvezetet és előnyökhöz juttatta. A srác végül is belement, így még akkor a megegyezés után nagyon jót szeretkeztünk együtt. Attól kezdve rendszeresen megkefélt és kipróbáltam vele minden lehetőséget bármibe mindig szó nélkül belement. Nagyon hamar odáig jutottunk, hogy sokszor kefélés közben , míg a farka a szétkefélt puncimba vagy a seggembe volt mindig megforgatott amit nagyon is élveztem. Az egyik alkalommal nem figyeltem eléggé és az anyám követett, mire észrevettem már javában keféltünk. Nagyon ki volt akadva, hogy miféle kurva lettem, de sikerült nagy nehezen leszerelnem és a barátom elkezdte simogatni, majd szájon csókolta én meg lehúztam a szoknyáját.
Bugyi nem volt rajta, mert ő sosem szeretett bugyit hordani, mert mindig azt mondta, így sokkal hamarabb meg tud baszni bárki bármikor. Attól kezdve az anyámat is kefélte a szeretőm és már volt egy lakás ahol nyugodtan használhattuk egymást anélkül, hogy gond lehetett volna és lebukjunk. Ez a hármas kefélés már több éve tart, bár én néha, ha Pestre utazom vizsgálatra az orvosommal mindig egy éjszakát végigkefélek, de azért meg vagyunk. Közben az anyósom rájött, hogy ki a szeretőm és egy alkalommal amikor náluk voltam a férjemmel elmentünk sétálni és az egyik erdei tisztáson amikor le akartam ülni felhúzta a szoknyámat és megsimogatta a seggemet. Ez még sose csinálta, igaz én se voltam még olyan helyzetben hogy lány, vagy asszony alám nyúlt volna, de jól esett. Mikor felé fordultam megfogta a mellemet és a blúzomat felhúzva elkezdte csókolni a melleimet, meg szívni, harapdálni.
Mikor fel voltam háborodva közölte, hogy legyek csendben, mert akkor nem fog beszélni a szeretőmről senkinek. Pár hete meglesett, hogy hova készülök, mikor a férjem a szeretőm feleségéhez megy kefélni. Rájött, hogy a szeretőm a fiának a szeretőjének a férje. közölte, hogy ő is szeretné, ha a szeretőm őt is megkefélné, mert kíváncsi arra, hogy hogyan kefél, mert korábban míg a lánya nem ment férjhez addig őt kefélte a srác. Így aztán a legközelebbi alkalommal az anyámnál találkozott az anyósommal és megbeszéltük, hogy őt is bevesszük a buliba. Ez engem annyiba zavart, hogy így sokkal kevesebb jutott a szeretőm farkából és a zacskója tartalmából, mert az anyám és az anyósom is rendszeresen leszopta a szeretőmet.Ez a csodálatos események a mai napig tartanak, bár időközben az anyósom kivált a csapatból és a férjem se jár már oda ahol lakott, mert az az asszony is váltott , akinek jelenleg két néger és egy arab feszíti a lába közét, de erről majd máskor írok.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!