Egy tíz éves viszony története
Új munkahelyemen az első napomat töltöttem, mint a Részleg jövőbeni vezetője. Elődöm, aki még néhány napot a Cégnél töltött, hogy az átmenet minél zökkenőmentesebb legyen, éppen a Kollégákat mutatta be. Az egyik irodába léptünk, mikor megláttam Őt.
-Ő Edina céges partnereink mentora – mutatta be Laci széles mosollyal.
A Hölgy felállt és én azt sem tudtam hová nézzek. Első látásra megbabonázott. Gyönyörű kék szeme mélyen az enyémbe fúródott. Szép, kissé határozott arcát rövid barna haj övezte. A gyengém! Mosolygott, mikor megérezte zavaromat. A szemem végigfutott rajta. A fehér blúz alatt kidomborodtak a finom mellek. Az anyagon átsejlett, hogy érzékien fognak megmozdulni, amint a lány lép egyet. Vékony csípő alatt gömbölyű feszes fenék látszott és a térdig érő egyenes szoknya kirajzolta az izmos combokat. Laci megkérte Edinát, hogy az elmúlt havi forgalmi jelentéseket mutassa meg nekem.
Edina mosolyogva megfordult és a polchoz lépett, melyen az irattartókban sorakoztak a lefűzött anyagok. Kicsit megemelte magát magassarkú cipőjében és én nem tudtam levenni a szemem a gyönyörűen formált vádlijáról. Éreztem, hogy a nadrágomban megmozdul a farkam – szerettem volna azonnal végig simítani, olyan izgató volt a látvány.
Edina, mint utóbb kiderült azonnal tisztában volt a hatással. Nem is titkolta. Míg László a riportoktól magyarázott, Ő hol a szemebe nézett, hol a feszülő nadrágomat nézte mosolyogva. Ez még jobban felizgatott, amit Edina is észrevett és szemmel láthatóan neki is tetszett a hatás, amit rám gyakorolt. Mellbimbói szépen megkeményedtek jelezve, hogy a látvány őt is izgatja.
Sajnos László végzett a riportok ismertetésével, amiből én egy kukkra sem emlékszem, és már mentünk is tovább. Kint a folyosón rögtön rákérdeztem:
-Edina, mióta dolgozik itt? Számíthatok rá hosszútávon?
-ó igen – válaszolta – Két gyermek édesanyja, nem rég jött vissza GYES-ről. Dolgozni szeretne, a család már kipipálva. Persze a gyerekekkel mindig lehet probléma, de számíthatsz rá!
-Két gyermek? Nem gondoltam volna.
-Hát igen, nagyon csinos. Megakadt rajta a szemed?
-Nem, nem azért kérdeztem. Csak szeretném megismerni a Kollégákat és a hátterüket, hogy ha szükséges megértsem a problémáikat. Gondolom férje is van.
-Oh igen, ha jól tudom vendéglátós, így Edina logisztikázza a gyerekeket, de ez még soha nem okozott problémát.
A nap gyorsan elszaladt, de nem tudtam elfelejteni Edinát. Egész úton hazafelé a kék szemről, a telt mellekről és a gyönyörű lábról álmodoztam. Mondanom sem kell, hogy álló farokkal léptem a lakásba. Még jó hogy nem volt otthon senki. Leültem és Edinára gondoltam. Elkezdtem magam simogatni. A ruha hamar lekerült rólam, éreztem nem fog sokáig tartani, hogy a kőkemény farkam elsüljön. Finoman húzogattam a bőrt és közben az ágaskodó mellbimbókra gondoltam, melyeket a nyelvemmel simogatok. Lejjebb húzom a nyelvem a feszes hason és belenyalok a forró, kitárulkozó pinába. Edina halkan nyög, de nem állít meg. A lábát csókolom, a formás vádlit, a finom ujjakat. Képzeletemben a lábával masszírozza a heréimet és közben a melleit simogatja. Messzire spriccelt az ondó, beterítve a mellkasom és az arcom is.
Másnap nagy szerencsémre meghívtak László búcsúbulijára, melyet péntek este rendeztek. Nagyon készültem és reméltem Edina is ott lesz. Rákérdezni nem mertem direkt módon, bár ha valaki nagyon figyelt volna észre veheti, hogy a partnercéges kimutatások jobban érdekelnek, mint az egyéb területek. Többször is bementem Edina irodájába, hogy láthassam a gyönyörű testét és lássam az arcán, hogy pontosan tudja, hogy kényeztetem a testét képzeletben.
Csütörtökön nem bírtam tovább, megkérdeztem:
-Maga is részt vesz László buliján?
-Miért kérdezi, fontos magának?
-Háááát - hebegtem a nyílt kérdésre nem számítva – iiigen,
-Természetesen ott leszek, ha maga is kívánja! – mondta kétértelműen és mosolygott
-Igen – vettem a lapot – én is nagyon kívánom. Remélem lesz alkalmunk szorosabban is megismerkedni.
-Szerintem is jó alkalom, hiszen szorosan fogunk együtt dolgozni – mondta és mintha csak véletlen lenne kicsit kidugta a nyelve hegyét. Láttam, ahogy a mellbimbói szinte átszúrják a blúzát. Legszívesebben letéptem volna a felsőt, már ha hagyta volna és nem nyitja szét korábban. Ahogy néztem majd elsült a kemény farkam.
-Nagyon várom már, hogy megtörténjen!
-Látom és higgye el én is – nézett végig rajtam, kissé elidőzve a faszom magaságában és újra megnyalta a száját.
-Azt hiszem sok megbeszélni valónk lesz a jövőben.
-Igen – válaszolta – ez az iroda sok mindenre alkalmas, remélem, behatóan tanulmányozza majd a részleteket.
-Ígérem, szorgos leszek. Minden részletre, kitartóan, nagy figyelmet fordítok majd. Ez a stílusom.
-El is várom, hogy kemény legyen, mindig – mondta Ő.
Péntek este Edina egy kék ruhát viselt, mely jól kiemelte derekát és formás melleit, de a lábából nem sokat takart. Természetesen véletlenül egymás mellé kerültünk az asztal mellett. Elindult a vacsora. Semmiségekről folyt a beszélgetés és egymást követték a beszédek, melyek a közös munkahelyi emlékeket elevenítették fel. Edina csacsogva vett részt a beszélgetésben és próbált engem is bevonni. Nem volt nehéz dolga, hiszen én is szeretek tevékeny részese lenni a társaságnak. Egyszer csak megéreztem, ahogy a combja az enyémhez nyomódik. Finoman éreztem a nyomást, de egyből tudtam nem véletlen. A faszom is jelezte. Finoman ránéztem, Ő finoman megnyalta a száját. Felhívás keringőre! Az egyik kezem az asztal alá csúsztattam és megfogtam a combját. Ő mintha csak a beszélgetés része lenne, hozzám fordult és csak annyit mondott:
-Na, végre, kezdődik az este!
Finoman simogattam a combját. Senki nem figyelt ránk, már emelkedett volt a hangulat. Egyszerre megéreztem a kezét az enyémen. Finoman feljebb és feljebb húzta a kezem a combján, míg az már lucskos öléhez ért. Rám mosolygott és megkérdezte:
-Ugye az első tapasztalatok után, már látod, hogy jó helyre kerültél ?
-Igen – helyeseltem és finoman simogatni kezdtem a nedves pináját a csipkebugyin keresztül.
-Ha határozott vagy, biztos legyőzöl minden ellenállást – mondta – Én a segítségedre leszek.
Ezzel az asztal alatt megfogta a keményen meredező faszomat és határozott mozdulatokkal gyúrni, simogatni kezdte, miközben mosolygott és a szemében láttam a kéjt. Az ujjammal finoman félre húztam a bugyit és határozottan simogattam a csiklóját. Szétnyílt a szája, megjelent a rózsaszín nyelve, finoman zihált és még követelődzőbben masszírozta a majd szétrobbanó farkam.
Feldugtam először egy, majd még egy ujjam és most már semmivel sem törődve basztam a kezemmel a pináját. Senki nem figyelt ránk, de azért ez nem tarthatott az örökkévalóságig. Edina halkan sóhajtott, megfogta a kezem és megálljt parancsolt.
-Ki kell mennem – mondta – hogy rendbe szedjem magam.
És ott hagyott. A kezemről csöpögött a kéjleve. Egy-két perccel később utána indultam, hiszen kezet kellett mosnom. Kiérve a mosdók előterébe, mely szép márvány burkolatú előtér volt nagytükörrel, már alig vártam, hogy lenyalhassam a finom nedűt a kezemről. Edina akkor lépett ki a női mosdóból.
-Finom vagyok – kérdezte mosolyogva
-Isteni – mondtam kéjesen az ujjamat nyalogatva – kérsz?
-Igen – mondta és a kezem után nyúlt
-Nem erre gondoltam – és ezzel megfogtam a kezét és behúztam a mosdók melletti kis szertárfülkébe. A kezét rá tettem a merev faszomra.
-Kóstolj meg!
Nem kérette magát leguggolt és már bontotta is a nadrágom. Szó nélkül végig nyalt a herémtől a makkomig majd az egészet bekapta. Hol finoman, hol erősen szopott. Mikor érezte, hogy kőkemény a farkam a szájába, hirtelen abba hagyta. Felállt. Én értetlenül néztem rá. Előszőr levette a bugyiját, majd szétnyitotta a ruhája felső részét és kiemelt az egyik mellét a kék csipke melltartóból.
-Hogy még jobb legyen! – mondta és a tocsogó bugyit a számba nyomta.
Ezután újra leguggolt és folytatta a szopást. A látvány gyönyörű volt. A kilogó mell ütemesen ringott. A rövid barna haj, pedig nem takarta el a szájában ki-be járó fasz látványát. Íze a bugyin keresztül megőrjített. Ahogy felnézett a szemében a vad kéj látszott. Kérdően néztem rá, mert éreztem nem bírom már soká, de Ő válasz helyett még izgatóbban szopott. Belerobbantam a szájába. Gyors finom nyelvmozgásokkal minden cseppet eltüntetett és elégedetten sóhajtott. Felállt és a finom ondó ízű szájával megcsókolt.
Szinte összecsuklott a lábam. Térdre rogytam. Ő mosolyogva nézett rám:
-Finom vagy! – mondta
Gyorsan eszméltem és a lába közé fúrtam az arcom. A nyelvemet a csiklójára szorítottam. Megremegett és a szertár ajtajának dőlve kéjesen sóhajtott. Az egyik lábát a vállamra vettem és finoman, de egyre gyorsulva nyaltam és dugtam a nyelvemmel a forró ölet. A kezével a hajamba kapaszkodott és egyre erősebben nyomta a pináját az arcomra. Nyögve vonaglott a számon, miközben elélvezett.
Gyorsan rendbe hoztuk magunkat és visszatértünk a terembe. Szerencsére, az emelkedett hangulatban, senkinek nem tűnt fel a távollétünk. Ez estét vidáman, felszabadultan élveztük, tudtuk, hogy valami csodálatos dolog kezdődött az este.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!