Seggbe élvezés
Sokáig csak az ujjazás volt seggbe a maximum, aztán egyszer történt valami nagyon különös és finom dolog: én hanyatt fekve, marokra fogott szerszámmal birizgáltam a csajszim punciját, közben pedig finoman ujjaztam a popsilikát. A kiscsaj tehát fölöttem guggolt, én pedig azt éreztem, hogy hű, most az egyszer nagyon meg van ám nyílva a hátsó bejárata is! Még az is átvillant az agyamon, hogy lám, a nagy kakakönyvben is meg volt írva, hogy ez az igazán jó ürítőpozíció, amikor a fenék izmai jótékonyan ellazulnak. Addig mindig csak kutyapózban simiztem a seggecskéjét, olyankor maximum a gyűrűsujjam fért be, most pedig szépen tövig becsusszant a hüvelykujjam, és még bőven, lazán maradt mellette hely! A leányzó is meglepődött, ahogy simán beleült az ujjamba, láttam rajta, hogy kicsit meg van szeppenve, de egyikünk sem szólt, én tartottam nagy keményen az ujjamat, ő pedig lassan fészkelődni kezdett… Na, akkor azt hittem, hogy azonnal elélvezek a gyönyörtől, ahogy a tenyeremen fekszik a gyönyörű popsija és a puncija, és hirtelen ilyen jó mélyen benne vagyok az ánuszában is! Aztán lassan felemelkedett, a testápoló után nyúlt és bekrémezte a kicsi likát (addig is az volt a kenőanyag az ujjamon, szárazon nem is próbáltuk sosem), de ugye mondanom sem kell, hogy mire visszahanyatlott volna, már újra kőkemény volt a popsinyílása!
Szóval itt jött be az a sokat emlegetett pszihés blokkolás, ami ellen nem igazán van mit tenni… mindegy, beledurrantam szépen a puncijába, persze az is nagyon finom volt. Viszont a seggbebaszása, mint nagyon is elérhető cél, most már végképp nem hagyott nyugodni! Aztán persze elmondta, hogy a bekakilástól való félelme, egyáltalán, a szokatlan helyzet miatt blokkolt le. No sebaj, gondoltam, majd legközelebb!
Lőn a következő alkalommal a szokásosnál is hosszabb szöszmötölés a fürdőben, mint utóbb bevallotta: a gégecsövet a popsilukhoz szorítva, vízsugárral alaposan kimosta magát! Aztán én hanyatt, ő pedig simogat, krémez, masszíroz, én pedig közben a tocsogó punciját fogdosom. Már nyúl is hátra magához, a testápolót lazán szétkeni a popsiján, aztán mint egy gyakorlott pornósztár, szépen, egy mozdulattal rácsusszan a farkamra! Az is jó csúszós volt már akkor, szóval no problem! Ekkor hirtelen elkezd sírni, én meg döbbenten nézek, most akkor mi van? – Fáj? – kérdem tőle, valami egészen hülye fejhangon, ő meg csak hüppög, de közben rázza a fejét, hogy valszeg nem, de valami baj azért csak kell legyen! No de mindegy, a farkam a régóta áhított seggecskéjében, ő pedig lassan mozogni kezd körülötte, rajta, egészen profin csinálja, én pedig a tudattól, hogy végre ott vagyok, ahová annyira vágytam, valami rekord idő alatt élvezek el. Közben a puncikáját birizgálom az ujjammal, ő pedig ül a még mindig kemény veszzőmön és nem túl hangosan, de azért egész kellemesen elélvez. Közben én is lelankadok, kissé vicces és gusztustalan, ahogy a picit szúrós szagú és barnás ondó rám folyik, no de néhány papírzsepi pillanatnyilag mindent megold. Néma összebújás, részemről néhány perces ájulásszerű alvás, aztán mocorogva ébredés, a kedves pedig újra a régi, kacéran mosolyog, puszilgat, ölelget. Már a fürdőben kérdezek csak rá, hogy mi is történt.
– Ennyire védtelennek és kiszolgáltatottnak egy férfivel szemben még sosem éreztem magam – mondja. A legeslegelső alkalommal sem, amikor a szüzességét szüntették meg, akkor sem.
Na szóval ennyi, utána még sokszor análizáltam meg, egyre könnyebben, bár igazán élvezni tőle sosem tudott, szóval túlzásba azért nem vittük az eksönt…
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!