banner

Izgatóan mocskos




Csak egy egyszerű baráti összejövetelnek indult munka után, egy fárasztó pénteki nap végeztével, a várva várt hétvége előtt. Sem inni, sem sokáig elmaradni nem terveztem, de aztán ott ült ez a pasi a helyiség szemközti végében, és hamar felcsigázott a tekintete.

Első ránézésre is helyes volt, sötét, rövid hajával, élénk, intelligensen csillogó, kék szemeivel, csintalan mosolyával. Szolidnak és visszafogottnak tűnt, jól öltözöttnek és nem túl szószátyárnak, ami nekem mindig is jobban imponált a hivalkodó személyiségeknél. A barátai, akikkel egy asztalnál ült, elég sokat ittak, hangosan beszélgettek és nevettek, miközben ő csak mosolygott az orra alatt, és az este legnagyobb részében engem nézett a pub félhomályán keresztül.

Barátnőm hiába is akart szóval tartani, nem igazán tudtam rá figyelni, de betudta ezt a fáradtságomnak és nem is nyaggatott különösebben, elszórakoztatta magát a többi kollégával. Én azonban egyre aktívabbnak éreztem magam a rám szegeződő, mohó szempártól, és végül nem is utasítottam vissza, amikor alkohollal kínáltak. Bizsergetett a jól eső izgalom, amit az ismeretlen pasi beszédes mosolya indított el bennem. Kíváncsi voltam, mire gondolhat; vajon egyszerűen csak tetszem neki, vagy ahogy a férfiak szokták, már régen tovább gondolta, és képzeletben épp mocskosabbnál mocskosabb, de mindkettőnknek élvezetes dolgokat tesz velem? Felkavart, ahogy időnként a poharat simogatta meg az ujjával, vagy szájához emelve az italát aprót kortyolt belőle, végig tartva közben velem a szemkontaktust.

De miért nem jön már oda hozzám, gondoltam egyre türelmetlenebbül. Édesen, de nem túl kihívóan mosolyogtam vissza rá én is, és láthatta, hogy nem igazán köt le az asztaltársaságom. Mégis csak ült ott, már eltelt vagy másfél óra, és meg sem próbált felszedni.

A végén már kifejezetten kezdtem neheztelni rá. Egy alkalommal felállt az asztaltól és el is indult majdnem épp felém, de hamar kiderült, hogy csak a pulthoz megy, és italt visz a többieknek, amit zokon is vettem. Ha nem, hát nem, gondoltam, biztos beszari, és nem mer leszólítani. Akkor meg jobb is, ha a helyén marad.

Éjfél körül aztán újból felkelt a helyéről, és ezúttal egy igencsak sokatmondó, mély pillantást vetett rám. Végre, gondoltam magamban, és bájosan elmosolyodtam neki, de megint nem hozzám jött oda, hanem a hátsó ajtóhoz sétált, ami egy otthonos, szépen berendezett kerthelységre nyílt, ahol azonban az évnek ebben a szakában nem szoktak kint ülni vendégek. Majd csak május végén pakolják ki az asztalokat, addig úgysem lenne kényelmes odakint lenni huzamosabb ideig a hideg miatt. Az ajtó azonban nyitva volt, és én láttam, hogy kisétál rajta, aztán becsukja maga mögött. Hová megy vajon? Dohányozni a főbejárat előtt szoktak a kijelölt helyen, ha meg pisilnie kell, ott a mosdó. Csak nem arra vár, hogy utána menjek?

Kergetőztek bennem a gondolatok, hamarjában próbáltam sorra venni, mit jelenthet ez rám nézve, vagy esetleg félreérthetem-e az egészet. Nem szerettem volna hülyét csinálni magamból, de nem hagyott nyugodni a dolog, és nagyon csábított a gondolat, hogy esetleg rám vár odakint. Ugyan, mi történhet, ha kilesek? Még roppant romantikus is lehet, az éjszakában, az örökzöld bokrok mellett…

Teltek-múltak a percek, aztán végül az a pár baileys döntött helyettem, amit addigra már megittam. Szó nélkül és lehetőleg feltűnés nélkül hagytam ott a többieket, mintha csak a mosdóba mennék. Szerencsére sokan voltak már a helyiségben, hamar eltűntem a szemük elől.

A szívem hevesen vert az izgalomtól, ahogy kiléptem a fakerítéssel körbevett, félig fedett, bájos kerthelységbe, ahol nyáron sokat beszélgettünk már a barátaimmal, gyakran hajnalig, ezért elég jól ismertem. Persze ez idő tájt, használaton kívül egy kicsit másképp festhetett – az éjszakai sötétségben azonban nem láttam odakint semmit. A csillagok fénye és egy messzi utcai lámpa alig adott némi derengő világosságot. A villanykapcsoló után kezdtem volna tapogatózni, mert rémlett, hogy valahol az ajtó mellett lehet, de ekkor halkan megszólalt mellettem egy mély, barátságos, de határozott hang:

– Ne kapcsold fel – mondta, és valahogy eszembe se jutott, hogy ellenkezzek vele.

A szemem próbálta megszokni a sötétséget, de vajmi keveset láttam, épp csak a terasz oszlopainak körvonalait nem messze tőlem. Kicsit hűvös, de tiszta és szélcsendes, kellemes idő volt odakint, alig hűlt le, mióta betértünk beszélgetni.

Feszülten vártam, hogy vajon mi fog történni. Nem akartam, hogy én legyek az első, aki megtöri a csendet, inkább rá hagytam a kezdeményezést. Csak dolgozzon meg érte, ha akar tőlem valamit, épp elég nagy gesztus volt tőlem, hogy kiosontam utána. Ennél jobban nem akartam kiszolgáltatni magam.

Amikor aztán hirtelen átkarolta a derekamat, első felháborodásomban majdnem ellöktem magamtól. Tettem is egy nem túl harcias próbát, de ettől nem eresztett el, inkább közelebb húzott magához, és gyorsan megcsókolt.

Sosem voltam a kapkodás híve, de az elrontója sem semmi jó dolognak. Ha nem lettem volna izgatott és kísérletező kedvemben, talán lebunkózom és ott hagyom. De az idegen csókja gyengéd volt, lágy, érzéki és puhatolózó, épp ahogyan szeretem, így miután a kezdeti dacom elszállt, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt, hogy folytassa.

A csókja valahogy azt sugallta, hogy mégsem csak egy bunkóval van dolgom. Egyszerre áradt a mozdulataiból agresszivitás és erő, emellett pedig érzékiség és intuíció. Némi tapogatózás után pontosan tudta, hogyan nyúljon hozzám, hol és hogyan érintsen meg, ha le akar venni a lábamról, és ez nagyon imponált.

Sokáig csókolóztunk, egyre szenvedélyesebben és gátlástalanabbul. Közben simogatta a derekamat a kabát alatt, aztán lenyúlt a combomhoz, és feljebb túrta amúgy sem túl hosszú szoknyámat. Én csak hagytam neki készségesen, ami kicsit engem is meglepett, főleg utólag, de akkor a legtermészetesebbnek tűnt. Egyikünk sem szólt semmit, elvesztünk és feloldódtunk egymásban teljesen, mintha mindig ezt csináltuk volna. Éreztem rajta, hogy nagy hatással vagyok rá, szó szerint, hiszen csípőjét az enyémhez nyomta, és a nadrágján keletkezett dudor a szeméremdombomnál feszült.

Hm, gondoltam, mi lesz vajon ebből? Hol legyen megállás? Hiszen mindjárt sejtettem, hogy többet akar, ha felizgatom. Azelőtt sosem szexeltem az első randin, és vele még nem is randiztunk; nem kéne inkább visszamennem a barátaimhoz, amíg még tudok uralkodni magamon?

Mintha megérezte volna a kétségeimet, a hajamba túrt, és csókjai a számat elhagyva a nyakamra csúsztak. Mindig nagyon be tudtak gerjeszteni azzal, ha a nyakamat kényeztették, és ezúttal sem volt ez másképp. Újra pontosan tudta, mi kell nekem, teljesen elgyengültem és benedvesedtem tőle. Aprókat harapdált a torkomon, éreztem a hidegben különösen forró leheletét és szenvedélyét, miközben annyira jól esően simogatott gyengéd tenyerével, hogy a végére alig álltam a lábamon. Csak olvadoztam a karjaiban, kapaszkodtam a vállába, és egyre nagyobbakat sóhajtottam.

Aztán kiszabadította magát az ölelésemből, én pedig már-már csalódottságot éreztem, amiért nem folytatja. Először attól tartottam, lovagias önmérsékletet tanúsít, és ezzel helyettem is gondolkodik, de inkább újra meglepett mohóságával és céltudatos határozottságával. Kedvesen megsimogatta az arcomat, csak a kezét éreztem a sötétben, látni nem láttam belőle semmit, mert az amúgy is sötét kertnek a még sötétebb sarkában álltunk. Aztán a keze ránehezedett a vállamra, és sokat sejtetően, enyhén, de egyre erősebben nyomott lefelé.

A piszok, ezt meg hogy képzeli? – háborodtam fel gondolatban. Hát ilyen lánynak néz? Mit képzel magáról?

Mégis engedtem az akaratának, mert szörnyen izgatott mindene, de főleg a merészsége, és lassan leguggoltam. Térdelni ezúttal nem akartam, mert az új, fehér harisnyát viseltem, és féltem, hogy sáros lesz. Csendben és megilletődötten vártam, hogy mi következik, és persze ezúttal sem okozott csalódást. Egyik kezével tartotta a fejemet és simogatott, a másikkal meg ki tudja, mit csinált, de azért lehetett sejteni. Főleg, mikor az arcomhoz nyomódott egy nagy, meleg, selymesen feszülő makk. Felsóhajtottam, és nem húzódtam el tőle. Simogatott tovább, így kitapogatva az arcomat, hogy megtalálja a számat, aztán odavezette a farka végét. Közben kicsit összekent, éreztem, hogy már szivárog neki belőle. Kicsit kinyitottam az ajkaimat, épp csak résnyire, de ez neki elég is volt, és én hagytam, hogy befurakodjon közéjük a makkjával. Ahogy becsusszant, a nyelvem szinte önállósulva kezdett mozogni rajta játékosan, és megéreztem az ismerős ízt, amitől teljesen elborult az agyam. Ahogy a makk végre egészen a számban volt, rátapasztottam az ajkaimat, és szívtam bele egy nagyot, amire sokatmondó sóhaj volt a válasz odafentről. Élveztem, hogy élvezi, ez még jobban begerjesztett, úgyhogy szopni kezdtem, lassan és gyengéden, legjobb tudásom szerint. Közben folyamatosan cirógatott, a hajammal babrált és az arcomat simogatta két ujjal, ami roppantul tetszett. Némi bátorításra mozgatni kezdtem a fejemet és ezzel a számat a farkán. Szívtam és szoptam, egyre hangosabban, egyre nyálasabban cuppanva, egyre jobban beleélve magamat a helyzet izgalmába. Egy idő után hagytam, hogy irányítson és úgy szopasson, ahogy ő akarja, pedig nem szoktam ennyire átadni magamat senkinek, de vele valahogy magától értetődött az egész, még szavak nélkül is. Hallgattam elismerő sóhajait és bizsergettek dicsérgető mozdulatai, amik ellentmondásosan bár, de mégis egyszerre voltak gyengédek és erőszakosan mohók, ellentmondást nem tűrők. Tudtam, hogy még mindig ott hagyhatnám, vagy akár sikíthatnék és legalább tízen meghallanák, de ő pedig tudta, hogy nem fogom megtenni. És tényleg engedelmesen szoptam a farkát, ott a kocsma mögött a sötétben, mint valami könnyű kis ribanc.

A formájából, ahogy ki tudtam venni, szép farka lehetett, és méretes is, hamar teljesen magaménak éreztem. Amikor kihúzta a számból, sóhajtva kaptam érte, nyújtottam neki a nyelvemet és tátottam a számat, ő pedig nagy kegyesen visszaadta, hogy szopjam még. Szinte láttam magam előtt, ahogy önelégülten mosolyog, de még ez is izgatott. Odaadóan hagytam, hogy használja a számat. Még az sem zavart, amikor a fejemet tartva mélyebbre nyomta, egészen a torkomig. Igyekeztem ellazítani a nyelőcsövemet, de sosem voltam ebben valami jó, és túl nagynak tűnt. Én lepődtem meg a legjobban, amikor kis rásegítéssel és egy erőteljes csípőmozdulatával mégis sikerült letolnia a torkomba. Én csak hagytam, pedig még egy pasinak sem engedtem ezt így soha, de pont neki igen, akivel egy szót sem beszéltem addig. Mélyen a torkomban lüktetett a kemény farka, amíg lent tartotta, éreztem rajta a szívverését is, ő pedig a nyelőreflexem mozgását, amit nem bírtam visszatartani. Biztosan élvezte, mert nagyokat sóhajtott, szinte lihegett a végén, miközben egészen tövig eltűnt az ajkaim között. Aztán végül is tekintettel volt rám, mikor már levegőért kaptam volna, kihúzta, és felállított, hogy megcsókoljon. Örültem, szinte kislányosan, hogy elégedett velem, ezt is dicséretnek vettem tőle, és csak tovább izgatott.

Már azt tehette velem, amit akar, és ő megint többet akart, ezért megfordított, és a falnak nyomott. Én kitoltam neki a fenekemet, amit rögtön alaposan megsimogatott és gyúrt, körbetapogatott, aztán felhajtotta róla a szoknyát. – Ah – szaladt ki a számon, annyira élveztem, amikor megpaskolta a meztelen fenekemet, és a hajamat félrehajtva tarkón csókolt.

A szoknya alatt csak egy tanga volt rajtam, így nem volt nehéz dolga. Türelmetlenül félrehúzta, aztán belesimogatott a puncimba, és megérezhette, milyen szörnyen nedves és kívánós vagyok már. Belepirultam, hogy ezzel mennyire nyilvánvalóan elismerem a rám gyakorolt hatását, de nem volt tenni, teljesen levett a lábamról, szó szerint remegtek a térdeim a várakozástól. Engedelmesen pucsítottam neki, kicsit a lábamat is széttettem, hogy könnyebben hozzám férjen, és hamar meg is éreztem a farkát a bejáratnál. Ezúttal is türelmetlenül nyomult előre, most a csöpögő punciajkaim közé. Megragadta a derekamat és belém nyomta, gyengéden de ellentmondást nem tűrően, én pedig lehunyt szemmel élveztem. Az első orgazmus szinte azonnal magával ragadott, amint teljesen kitöltött, olyan izgatóan feszült bennem a szerszáma. Épp csak megmozgatta egy kicsit, összecsattantunk halkan párszor, nyögött párat a fülembe, és én már ajkamat harapdálva élveztem a farkán, mint valami kiéhezett cafka. Nyalogatta közben a fülemet, átölelt és a melleimmel játszott a felsőm alá nyúlva, és a tarkómat csókolgatta-harapdálta végig, én pedig nem bírtam magammal. Erőteljesen löktem hátra a fenekemet, hogy találkozzak a mozdulataival, ő pedig hamarosan még erősebben megragadva baszni kezdett. Furcsa volt az egész, mert azelőtt sosem volt ez a kedvenc pózom, nagyon ritkán élveztem el úgy, hogy hátulról csináltam valakivel, de ezúttal valahogy nagyon illett az alkalomhoz. Talán mert állatias és nyers szexuális hangulattal töltött el. Az új érzés annyira felajzott, hogy rám tört minden elfojtott vágyam, és átadtam neki magam, mint egy tüzelő szuka.

Sokáig dugtunk így, csodálkoztam is, hogy milyen jól bírja a puncim szorítását. Erőteljesen tartott és mozgatott, miközben a keze bebarangolta a testem és a csiklómtól a mellemen át a gerincem vonaláig mindenfelé elcsatangolt rajtam. Szörnyen élveztem az egészet, a helyzet izgalmát is, hogy bármikor kijöhet valaki, akár utánam is, engem keresve. Bár sokat nem látott volna a sötétben, lett volna időnk talán szétrebbenni, hacsak azonnal fel nem kattintja a lámpát.

Aztán kedves partnerem egy újabb váratlan húzással állt elő. Mikor már nagyokat sóhajtott a fülembe és azt hittem, közel neki a vég, hirtelen kihúzta a farkát. Először megint azt hittem, hogy higgadtan gondolkodik és a fogamzásgátlás jár a fejében, ehelyett viszont a popsilyukamnak nyomta a farka végét. Ledermedtem egy pillanatra, nem számítottam rá. Sosem próbáltam azelőtt a popsiszexet, csak annyit tudtam róla, hogy minél nagyobb a partner farka, valószínűleg annál jobban fáj. Síkosító sem volt nálunk, bár eléggé beolajoztam már a farkát a puncinedvemmel. Első reakciómmal elhúzódtam, de ő belemarkolt a hajamba, és meghúzta. Egyszerre ingerelt az erőszakossága és izgatott is. Ha nem jön be annyira minden, amit addig csinált velem, biztosan ez lett volna az a pont, ahol inkább meghátrálok. Még sosem engedtem ilyesmit azelőtt senkinek, bár páran már szerették volna kipróbálni a formás és szűk popsimat is. Elég perverz gondolat volt, hogy pont egy idegennek adjam meg ezt először, de aztán arra gondoltam, miért ne… Hátha ez is jól alakul végül. – Kérlek, légy óvatos – súgtam neki halkan, megadóan, remélve, hogy tekintettel lesz rám, elvégre valóban intelligens pasinak tűnt, legalábbis a tekintete alapján. Hagytam, hogy újra a popsimnak nyomja a már nagyon kemény farkát, és lassan elkezdje beleerőltetni. Tartott a derekamnál fogva és határozottan, de azért ahogy elvártam tőle, kíméletesen nekem feszült, Próbáltam ellazulni, ahogy mondják, de úgy éreztem, ez túl nagy lesz, hülye ötlet volt… Aztán egyszer csak becuppant a fenekembe, könnyebben, mint számítottam rá. Eleinte égett és fájt, nem volt kellemes, de éppen kibírhatatlan sem. Hagytam némi időt a dolognak, hátha jobb lesz. Körülbelül félig nyomhatta belém, aztán bent tartotta, és hagyta, hogy mindketten hozzászokjunk. Folyamatosan sóhajtozott a fülembe, éreztem, hogy ő nagyon élvezi, és az izgalma átragadt rám. Egy idegen farka van a seggemben, gondoltam, és megint a helyzet volt a legizgatóbb az egészben. Ahogy kicsit megmozgatta, meglepően könnyen csúszkált ki-be, miközben nagyon feszített, de ez egyre jobb érzéssel töltött el. Izgatott, hogy kihasznál, és hogy ilyen könnyen megkapott. Hogy a popsimat dugja, mint előtte még senki, én pedig képes vagyok még ezt is élvezni. Tényleg, mint egy igazi ribanc. – Imádom a szűk kis segged – súgta váratlanul, és először hallottam normálisan a hangját. Megnyugtató volt és felkavaró, mély és izgató… Még jobban elgyengültem tőle, és éreztem, hogy a puncinedvem a combom belső felén folyik végig. A hűvös időben is forró volt a testem, és ahogy alám nyúlva a csiklómhoz ért, minden erőmre szükségem volt, hogy ne sikítsak, miközben hatalmasat élveztem. A popsim satuba fogta a farkát, összerándult rajta a testem, és amikor szorosan átölelve lökött rajtam még párat, már tudtam, hogy számára is eljött a vége. Nyögött és simogatott, miközben lüktetve teleélvezte a popsimat, én pedig hagytam neki, sőt még simogattam is az arcát, és kéjesen sóhajtottam mellé, hogy tudja, nagyon élvezem vele minden pillanatát.

Bennem maradt még egy ideig, csendben, lustán smároltunk ott a fal mellett, és egyikünk sem akart elszakadni a másiktól. De elég sokáig időztünk el így is, és sejtettem, hogy a barátaim már várnak rám, ezért egy idő után muszáj volt elválnunk. Szavak nélkül köszöntünk el, miután kihúzta belőlem a farkát, és nagyjából rendbe szedtük magunkat. Csak egy mély, sokatmondó búcsúcsókot kaptunk egymástól, aztán én visszatértem a többiekhez. Utána még sokáig éreztem, hogy valószínűleg sperma szivárog a bugyimba a jól megdolgozott popsimból, és ez izgatóan mocskos érzéssel töltött el. Nem beszéltem a dologról senkinek, de péntekenként törzsvendéggé váltam ott. És örült a szívem, hogy ismeretlen hódolóm mindig ott várt rám.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Őt Gabinak hívták, és feltűnően magas volt. Imponáló, lélegzetelállító jelenség! Kisfiúsan rövid hajat viselt, és ez izgató ellentétet képviselt egész megjelenésével.

A játszótéren találkoztunk. Mindketten a g...




Este van. Csak a csillagok, és a telihold fénye világítja be a csendes utcákat. A gyertyák nem tudják megtörni a szobát uraló félhomályt. Évi ott áll az ágy mellett, s a nyitott ablakon bámul ki. Nincs rajta más, csak egy fekete sel...




Egyik éjszaka elég furcsát álmodtam. Pontosan nem tudtam, hogy mit is jelent, akar-e sugallni valamit, esetleg előrejelzés vagy ilyesmi, de elég nagy hatást gyakorolt rám.
Összvissz pár percnyi eseményt éltem át, de nagyon intenz...




Mikor reggel eljöttem tőle tudtam, hogy nem kellene újra keresnem. El kellene felejtenem, úgysem tudja az igazi nevem, sem a telefonszámom, semmi lényegeset... Ha nem kedveltem volna meg, mint barátot, biztos nem is keresem! De meg akartam bes...




A komornyik kedvtelve nézegette az új szobalányt. Micsoda bögyös-faros menyecske!- elégedett volt a választással. Az az Ili nevű formás fehérszemély is alkalmasnak látszott, meresztgette is rá a szemeit, de az ő farka ettől a barnát...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak