Lakásavató, szexfantázia
Egészen 19 éves koromig a szüleimmel laktam. Befejeztem az iskolát, ami alatt dolgoztam is, hogy legyen egy alapon a nagyvárosba való költözéshez. Úgy alakult, hogy nagyon olcsón hozzájutottam egy társasházi lakáshoz, saját, elkerÃtett udvarral. Az utolsó otthon töltött napomon a családom meglepett egy régen vágyott dologgal, kaptam egy fiú bernáthegyi kölyköt, mondván legyen ki vigyázzon rám.
Már fent laktam több, mint egy éve és hozzászoktam, hogy ha otthon vagyok nem kell ruhában lennem, mert nem várok senkit, szerettem a meztelenséget. Éppen a konyhában főztem munka után egy főzőkényben, mikor leguggoltam egy edényért. Max, a kutyám, mint mindig ott volt a lábamnál. Keresés közben valami nyirkos és hideg érintette meg a puncimat és mikor lenéztem Max már bele is nyalt. Először el akartam hajtani de már olyan régen nem voltam férfival ez pedig olyan jó érzés volt, hagytam magam. Egy kicsit élveztem a dolgot aztán eszembe jutott a tűzhelyen fortyogó étel. Fel kellett állnom és befejezni a főzést közben kiengedtem a kutyát az udvarra.
Nem sokkal késÅ‘bb leültem a kanapéra tvzni amibÅ‘l persze az lett, hogy elindÃtottam egy pornót és elkezdtem simogatni a hasamat, a melleimet. Max, mintha megérezte volna a legrosszabb pillanatot elkezdte kaparni az ajtót ezért felálltam és beengedtem. A megszokott módon lefeküdt a sarokba kialakÃtott helyére én pedig visszafeküdtem a kanapéra és folytattam a melleim simogatását. Éppen áttértem egyik kezemmel a csiklómra mikor hallottam Max körmeinek kopogását a padlón, ebben a pillanatban felugrott a kanapéra és elkezdte lefetyelni a puncimból folyó kéjnedvet. Sosem éreztem még ilyen jót. Érdes nyelve végigsiklott a puncimon és ingerelte a csiklóm. Néha becsúszott hosszú nyelve a hüvelyembe is, el sem hittem, hogy ilyet érezhet az ember. Nem sok kellett és elélveztem. Pár percig tartott kiheverni ezt a hatalmas orgazmust majd rájöttem mi is történt valójában. Összehúzódtam a kanapé sarkába és odanéztem a nem messze fekvÅ‘ kutyákra, aki éppen a vörös meredezÅ‘ farkát nyalogatta. MeglepÅ‘dtem milyen nagy hÃmtaggal rendelkezik és megsajnáltam, hogy magának nyalogatja, mÃg Å‘ úgy kielégÃtett engem, ahogy eddig senki más. Közelebb mentem hozzá majd kezembe vettem a faszát és húzogatni kezdtem neki. KÃváncsi voltam az nedves Ãzére, amivel összekente a kezem, ezért odahajoltam és megnyaltam a makkját. Párzó mozdulatokkal beljebb tolta a számban, ezzel pedig felbátorÃrott és szopni kezdtem. Nem sokáig hagyta, leugrott a kanapéról és csak állt, elÅ‘ször nem tudtam mit akar aztán letérdeltem a földre mÃg a hasam a kanapénak tolódott. Max továbbra is csak állt ott ezért odahÃvtam magamhoz, a mellsÅ‘ lábait a hátára raktam a lüktetÅ‘ faszát pedig a hüvelyesek bejáratához illesztettem. Innét már tudta a dolgát és a 20 centijét hirtelen belém nyomta majd ütemesen és nagyon gyorsan baszni kezdett. A fellegek felett jártam. Éreztem, hogy a fasza végén lévÅ‘ csomó, amirÅ‘l tanultam emelt biológiából egyre nÅ‘ni kezd és már a puncimnak ütÅ‘dik aztán pár lökéssel késÅ‘bb belémnyomta a 8-10 cm átmérÅ‘jű golyót a fasza tövén. Az elején még fájt egy picit aztán egyre jobban élveztem és egy hatalmas orgazmusban volt részem, szinte elájultam. Mikor visszatért teljesen a tudatom a puncim még folyton összehúzódott, aminek a hatására Max sem bÃrta tovább és beleélvezett a puncimba. A méhemet lÅ‘tte ritmusosan az ondójával és én megint a csúcsra jutottam. Hiába volt vége ennek a csodás dugásnak, a csomó nem engedett. Max próbált szabadulni, de hiába és nagyon fájt is. Beszéltem hozzá, simogattam a buksiját majd nagyjából 10 perc múlva sikerült kihúznia magát belÅ‘lem. Az ondója kizúdult belÅ‘lem, amit Å‘ szorgosan nyalni kezdett, ezzel még egy orgazmusig juttatott. Miután ezzel is végzett lekuporodott a helyére én pedig elszenderedtem a kanapén, úgy kielégÃtve, mint még soha.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!