banner

Józsi szétkefélt engem




Nos, megtörtént. Fél hatkor érkezett meg Józsi hozzánk. Addigra már mindketten lefürödtünk, Józsi pedig már otthon. Már párom is tülkön ült.

Kiváncsi volt rá, hiszen õ még nem is találkozott vele. Ezért inkább én nyitottam neki ajtót és betessékeltem. Bemutattam õket egymásnak a férjemmel, majd a szobába mentünk és leültünk. Láttam rajtuk, hogy egy kicsit feszkósak, ezért kisebb poénokkal próbáltam lazítani a helyzetet több-kevesebb sikerrel. Hááát, nem szenvedtek valami "szófosásban", hogy úgy mondjam. :-) Ahogy ott ültek a rekamién, mint két kanegér, akik a közös prédán próbálnának osztozni küzdelem nélkül, mindegyik azt remélve, hogy a préda majd õt választja.

De persze a "préda" már választott..., és mindkettõt választotta. :-)

Amíg egymást méregették szótlanul, s a szavakat keresték, amikkel társalgásba kezdhetnének, addig én töltöttem mindenkinek vörösbort majd leültem közéjük. Érdekes volt a szitu, mert ahogy feltünt nekem, Józsi

onnantól már engemet kezdett méregetni, a férjem pedig engem és Józsit. Talán akkor már el is képzelt minket együtt, nem tudom. Koccintottunk és ittunk az elkövetkezendõ szép dolgokra. Józsi azért még egyszer megkérdezte, hogy ezt tényleg komolyan gondoljuk-e, nem csak szivatjuk (közben végig férjemre nézett), majd mikor tisztáztuk, elkezdtük lefektetni az iratlan szabályokat. Kissé szárazra és hivatalosra sikeredett. Mivel elõfordulhatott, hogy bilincset is használunk, így megszavaztunk egy "leállító" szót arra az esetre, ha valaki visszalépne, vagy már sok lenne neki az adott szitu. Hiszen elõfordulhat hogy az, valamelyikünk azt mondja: - ne, ne , vagy nem, nem, nem akarom. De lehet, hogy csak izgalmi állapotában, mert az is izgató. S amikor meg komolyan gondolja, akkor meg a másik nem veszi komolyan. Nos, nálunk ez a szó a "PIPACS" lett. Tudom, elég értelmetlennek tûnik, de pont ez a szó az, mit az ember ilyen helyzetben biztosan nem mondana akaratlanul, mert nem ide illik. Ugyanakkor a pipacs egy szép piros virág, piros, mint a stop tábla. Tehát illik is az "ÁLLJ" szóra. :-)

Megbeszéltük azt is, hogy senki senkinek nem ad ki infót erről az egészről személyes adatokkal, az identitást meg kell õrizni. Aztán a video és a fénykép is belekerült, mert bár párom szerette volna filmezni az egészet,

Józsi ragaszkodott hozzá, hogy semmiféle felvétel ne készüljön. Persze érthetõ, akár a felesége miatt is. Meg aztán még annyira nem bízik bennünk, velem is már régen találkozott. Érdekes, mert bennem más zajlott. Én

valahogy nagyon megbíztam benne, nem tudom igazán, hogy miért, de így van. Talán azért, mert régebbrõl ismerem, s tudom róla azt is, hogy akármennyire is rossz a kapcsolata a nejével, nem igazán menne máshoz, vagy talán egy, maximum kettőhöz. Tehát nem annyira csatangoló. Ezért én kikötöttem, hogy vele bevállalom a gumi nélkül. Egyszerûen nem vagyok oda a gumiért. A betegségek terén sem félek tõle. Tudom, hogy õ megbízható, még mindig szeret és nekem elmondaná, ha lenne valami baja. Tehát óvszer nuku. Na ennek mindkét pasi örült. Mondtam, viszont gecit nem nyelek le. Ez annyira nem boldogította õket, de én egyenlõre akkor sem. Végül abban maradtunk, hogy a többi jön magától, s majd meglátjuk, hogy alakul, de nem eröltettünk

semmit.

A második bor után már oldódott a hangulat. Beszédesebbek lettek a fiuk egymással is. Az igazat megvallva, egész jól elbeszélgettek. Na persze mi másrol, mint legfõképpen a szexrõl, melyikük hogyan szereti dugni vagy épp szopatni a párját. :-) Ebbe én is bekapcsolódtam, hogy nekem melyik a kedvenc pózom, nem mintha nem tudták volna. :-) Józsi megjegyezte, hogy régebben soványabb voltam. Kicsit meglepõdtem, hogy ezt mondta, azt hittem, mostani alakom akkor nem igazán jön be neki, s talán csak dugni akar egyet még utoljára velem. Egy kicsit meglepődtem, de aztán...

Kiderült, hogy azért mondja, mert a régi soványabbik alakom nem tetszett annyira neki, mármint jobban szereti ha van rajtam mit fogni. És most van. Mikor ezt mondta, megfogta a combomat a jobb kezével és kicsit remegve

ugyan, de végigsimogatta csupasz combomat. Alul csak egy vörös csipkés francia bugyi volt, felül meg a bugyihoz való vörös csipkés babydoll, s azon pedig egy fehér rövidujjú póló, aminek a szára leért a combom közepéig. Az ujjaival szépen felhúzta ahogy végigsimogatott, s közben férjem reakcióit is bámulta. A drágámon azt láttam, hogy nagyon izgatott, legszívesebben már most a lényegre térne. Meg is tette a kis kanegerem, mert mondta Józsinak, hogy: - Tudod, miért jöttél. Enni. Hát akkor jó étvágyat hozzá! - mutatott rám, majd nekem meg

azt mondta, hogy ne hagyjam magamat, küzdjek meg az oroszlánnal, mielőtt végleg elejt. :-)

Ami ezután jött, egy kissé zavaros volt, lehet csak az izgalomtól. Józsi megitta a harmadik pohár bort is, majd a pólón keresztül megmarkolta a cicijeimet. Finoman, majd egyre erõsebben markolászta, én meg becsuktam a

szememet, így nem tudom, férjemnek mennyire tetszett. Aztán lehúzta valaki a pólómat. Azt hittem Józsi volt, de nem. A párom. Aztán szerintem ismét becsuktam a szememet mert elsötétedett minden, s dőltem hátra az ágyon. De az is lehet, hogy Józsi döntött hanyatt. Aztán megálltak cicimen matató kezei, s azt mondta nem megy. Mi van? Kérdeztem. Azt mondta, nem bír így, hogy ott a férjem, pedig nagyon izgató vagyok neki. Na puff! Kezdtem volna felülni, amikor drágám azt mondta, ne, folytassátok csak mintha itt sem lennék, s azzal kiviharzott a szobából a konyhába. Józsi egy darabig csak ült, s láttam rajta, hogy nem tudja eldönteni, mi is legyen. Segítettem neki azzal hogy felültem és szájon csókoltam. Rám nézett és visszacsókolt, s akkor megint megláttam benne a régi Józsimat. Forrón, vadul kezdtünk csókolózni, nyelveink letapogatták egymás szájának belsejét, s néha pedig próbáltuk nyelveinket egymásra tekerni. Nyelveink szinte baszták egymást az ajkunk által készült arénában. Szinte megszédültünk mindketten, s tudtam most már menni fog Józsinak. Lélekben nagyon megköszöntem férjemnek, mert most visszaadta az én régi szerelmemet. Én eddig nem hittem, hogy egyszerre

két férfit is lehet szeretni, de most itt állt előttem az élő példa. S bizony állt. Megfogtam Józsi faszát a farmerján keresztül, miközben õ melleimmel bíbelődött még mindig. Hanyatt dőltünk az ágyon. Lerántottam Józsi pólóját, s miközben õ a kőkeményre durrant mellbimbóimat nyalta-falta a csipkéken keresztül, addig én utat tõrtem a hasa alatt a gatyájába és markolászni, huzogatni kezdtem a farkát. Kicsit nagyobb, mint a férjemé, ezt már szinte el is felejtettem. Ahogy felhúztam a bõrt, éreztem vastag nagy makkját a markomban. Auuuhhhh! Iszonyú jó volt, s már folyt belõle a lé. Az én pinám hasonlóan nedves volt már. Kívántam, de piszkosul! Lehúzta rólam a babydollt, csókolgatta melleimet, majd a nyakamat, jujjj, a fülem tövét...

Még a hideg is kirázott, szó szerint végigbaszta testemet az izgatottság. Ott vonaglottam előtte, szinte tehetetlenül. Most bármit csinálhatott volna velem. A cica már dorombolt! ;-) Aztán lefelé haladt szép lassan és megint a melleimet, bimbóimat csókolgatta, harapdálta, majd a hasamat, köldökömet..., s haladt egyre lejjebb, rendületlenül. Mikor odaért, lehámozta rólam a bugyit - még mindig érti a dolgát az én szerelmem -, majd széttárta lábaimat és a puncusomat simogatta ujjaival. Masszírozta szeméremajkaimat, dörzsölte a csiklóimat, s aztán...

Baszki, hirtelen benyalt, de szinte csontig! Erre nem számítottam. Oly vadul nyalta pinámat, szinte zabálta, mint egy éhes fenevad, minduntalan próbálta minél beljebb lökni amúgy is hosszú nyelvét. Nagyokat lefetyelt, s

néha meg-megrágcsálta vastag ajkaimat is. És folyton mondogatta, hogy milyen kurva jó pinám van és milyen jó az íze. Átadtam magamat teljesen a gyönyörnek, alig tudom, mi is történt még. Iszonyatosan jól nyalt Józsi.

Nem emlékszem hogy régen is ennyire jól nyalt volna. Mármint igen, de mintha most ezerszer jobban. Hihetetlen volt. Nem bírtam sokáig és baromit órdítva nyögve mentem el. Józsi meg még utána is nyalt egy kicsit, amikor

az extázistól már remegtem mint a kocsonya és majd össze pisiltem magamat. Ebben olyan, mint a férjem, utána is húz még rajtam, ha már elmentem. :-)

Apropó, a férjem. El is felejtkeztem szegényrõl. Felnéztem, és akkor látom, hogy ott áll Józsi háta mögött a szobaajtóban teljesen meztelenül álló farokkal, s simogatja, húzkodja szegényt. Józsi háttal volt neki, így nem

láthatta õt. Tehát meg volt a férjem öröme is, végignézte, ahogy egy másik pasi szétnyalja a pinámat, s a csillagokig repít pergõ-forgó nyelvével. Mire Józsi megtörölte kezével a száját és felült az ágyra, férjem már

megint kint volt a konyhában. Ügyesen oldotta meg, hogy Józsi úgy érezze, csak ketten vagyunk.- Hallom jó volt! - hallottuk párom kiabálását a konyhából. Összenéztünk Józsival és elmosolyodtunk. Majd megcsókoltam. Hmmm, éreztem a puncim enyhén savas ízét a szájában. Mintha pinát nyaltam volna én is. Pedig csak nem vagyok leszbi. :-)

Egy kis pihenõ után mondtam Józsinak, hogy most õ jön, üljön az ajtó melletti fotelra. Ráhúztam a fejére a fekete szemellenzõt és a szemére húztam, így vakon kellett tûrnie azt, amit tettem vele. Õ benne volt a játékban és így meg tudtuk oldani párom kérdését is. Párom bejött a szobába csendben és mögém ült a szõnyegre, én pedig Józsi lába közé térdeltem, lehúztam a farmerját, majd a boxer alsóját és játszani kezdtem a farkával. De hogy az milyen kemény volt! Úgy lüktetett a markomban hogy azt hittem szétdurran! A makkja szinte bíbor színû vagy inkább sötétlila volt. Meg kell hagyni, volt benne vér. Felhúztam rajta teljesen a bõrt, nyelvemmel nyalogatni kezdtem a makkot, majd ráhúztam a számat és szopni kezdtem. Éreztem, hogy folyik belõle az elõváladék, az egész jó volt. Józsi egyre erõsödõ nyögésébõl és remegésébõl tudtam, hogy lassan nagyon jó lesz neki. Ekkor abbahagytam, hadd pihenjen, s hátrfordultam a férjemhez. Nem tudtam, mit vált ki belõle, ezért csak röviden szájon csókoltam. Nyelvemet is átdugtam, hogy érez-e valamit. Aztán a fülébe súgtam:- na ez milyen volt?

A szemében láttam megcsillanni valamit, talán a gyönyört. Választ ugyan nem adott, de amit tett utána, az már maga volt a válasz mindenre. Habozás nélkül visszacsókolt, vadul, szinte mint aki megõrült, úgy forgott a nyelve

a számban. Itt megemlítem, hogy másnap, mikor megkérdeztem, mégis milyen volt, azt mondta, szinte érezte, a másik férfi farkának az ízét a számban és hogy az milyen izgató volt neki. Na ilyenek a férfiak!! :-) Persze nem meleg, nem azért, hanem maga a tudat miatt, hogy látta amint másik pasi farka van a számban, s aztán érezte az ízét is, valahogy felkorbácsolta benne az állatot, hogy most az õ íze is bennem legyen. De erre persze még várnia kellett. S ez mégjobban feltüzelte. Istenem, a farka neki is, hogy milyen kemény volt! Tényleg két pasit kell magára engednie a nõnek, s akkor aztán mindent megkaphat rendesen. A kis csókunk után eltoltam magamtól a férjemet és visszafordultam Józsihoz, aki már közben játszadozni kezdett a farkával. Rávetettem magamat ismét, gyûrtem, haraptam, szoptam. Néha a herezacsijait szopogattam, be-bekaptam, nyalogattam. Nah, gondolhatjátok, nem bírta sokáig. Olyat órdított miközben elment, hogy azt biztosan hallották a szomszédok. Ráadásul épp az utolsó pillanatban tudtam kicsapni a számból, mert már lövellt is ki. Jóval több mint férjemnek szokott. Alig tudtam félre fordítani a fejemet idõben, így a homlokom, a hajam a fülem de még a vállam is kapott belõle, sőt, egy kevéske még a lapockám alá is jutott. :-)

Késõbb Józsi elmondta, hogy nagyon izgató volt, hogy úgy szoptam le, hogy ő nem látott semmit. Ezt egyszer mindenki kipróbálhatja ám ,mert naggyooon jó! :-) S elmondása szerint férjemnek is iszonyatosan jó volt, pedig ő csak a farkával bíbelődött.

Ezután kimentünk a konyhába enni, mert nagyon megéheztünk. Rakott burgonyát csináltam egy kis ubisalival még pénteken, úgyhogy jót lakmároztunk belõle. Közben a vörösbor is jócskán megfogyatkozott a palackban. Beszélgettünk a történtekrõl, s mindenkinek jó élményei voltak, még férjemnek is, aki inkább csak vizuálisan kapott sok élményt. Kb. háromnegyed óra után kicsit megmosakodva és fogat mosva visszamentünk a szobába. Férjem töltött még bort. Én kezeimet a magasba emelve nyújtózkodtam egyet az ágy elõtt. Egyszer csak Józsi lépett mögém, szorosan hozzámsimult és átölelt. Ágaskodó farka félig betolakodott lábaim közé. Nagyon izgató volt. Miközben átölelt, a nyakamat csókolgatta hátulról, majd bal kezével lenyúlt elöl a puncimhoz és simogatni kezdte, miközben jobb kezével meg a melleimet masszírozgatta. Mit mondjak, szinte remegtem minden porcikámban. Férjemre néztem, aki már kitöltötte a bort, de látván az eseményeket, már nem kínált meg minket. Ahogy rám nézett és mosolygott, abban benne volt minden. Szemei szinte könyörögtek az örömszerzésért, a kényeztetésért. Tudtam, hogy ismét szabad utat kaptunk. Kissé hátrafordultam Józsi arcához és odasúgtam:

- Dugj meg! Azt akarom, hogy dugj meg!

A nyakamat csókolgató ajkai megálltak egy pillanatra, tuti, hogy meglepõdött. :-) Ami azt illeti, én is elámúltam magamon egy pillanatra, - hogy én mekkora egy ribanc vagyok! De már tüzeltem. Talán neki fel sem tünt, ami nekem, hogy már nem zavarja férjem jelenléte. Kezeivel szép lassan elõre döntött az ágyra kutya pózba, majd bedugta hátulról kemény farkát és ütemesen dugni kezdett. Egyre vadabbul és egyre gyorsabban, hogy már csattogni kezdett a pinám, ahogy ágyéka és heréi nekicsapódtak ázott puncimnak. Kezei hol a melleimet markolászták, hol a csípõmet fogták, aztán a vége felé megfogta egyik kezével hajamat is és kissé (de nem fájdalmasan) húzni kezdte maga felé hátra, miközben éppen elõre lökte belém falloszát. Megint nem kellett sok és elment, pedig nekem sem kellett volna túl sok. Persze most idejében kihúzta és a hátamra élvezett, majd ledölt mellém az ágyra pihenni. Férjem kihasználta a lehetõséget és odajött hozzám, majd kezével szétkente hátamon Józsi gecijét. Megint sok volt neki, én nem tudom, hogy csinálja.

Kis pihenés után mondtam Józsinak, hogy még tartozik nekem eggyel. :-) Vigyorogva mondta hogy rendben Borcikám. Ahogy feküdt, kezdte feléleszteni kéjrúdját, ami most egy ici-picit nehezebben ment. Talán már fáradt volt a kicsike. Mivel az elöbb is bejött neki a csúnya beszéd, hát ráültem a még ernyedt falloszára és mondtam neki hogy keféljünk még, lovagolni akarok a faszán. Na erre már felágaskodott elég szépen. Még egyszer kétszer

csúszkáltattam rajta elõre-hátra a mókuskámat mintegy masszírozva farkát, ami aztán így elérte a kellõ keménységet. És akkor beleültem. Basszus! Hogy az mennyire felment! A nagy és vastag makkja ott karistolta a méhszájamat, szinte azt baszta. Imádtam. Imádok lovagolni. :-)

Na így már nekem sem kellett sok, pár perc után elélveztem. Próbáltam csendesen, de nem ment. Annyira jó volt. Miközben lovagoltam rajta, õ ujját minduntalan a farka mellé dugdosta a pinámba, majd mikor elég nedves lett, szép lassan betolta a fenekembe és úgy baszott. A farkával és az ujjával egyszerre. Intett közben páromnak hogy jöjjön és õ meg dugjon fenékbe, de ezt még nem engedtem. Láttam hogy a drágám egy kicsit csalódott volt, de megértette. Én még nem akarok annyi újat egyszerre. Aztán Józsi mondott pár durvát. Például, hogy lovagolj csak, élvezz, meg hogy most nagyon megkeféllek kincsem! Na ezek tették be a kaput. Úgy elmentem, hogy férjem pisszegett, hogy kicsit halkabban élvezzek. Na ja, könnyû azt mondani. :-)

Később volt még egy aktus, na az sem volt semmi. Józsi simogatta testemet, majd rám mászott és lábaival széttárta lábaimat. Behelyezkedett és belém vezette farkát. De ez most olyan romantikus volt. Mint régen. Csókolózni kezdtünk, hosszasan nyelvesen, romantikusan, miközben lassan, lágyan tolta belém farkát. Vonaglottunk egymáson, s miközben farka szinte lüktetett forró hüvelyemben, kezeink egymás testét simogatták, kutatva a még felfedezetlen területeket. Egyszer a drágámra néztem, ott ült a fotelban és minket bámult, közben a farkával játszott. Én úgy láttam õ is élvezi ezt.

Aztán ujjainkat összekulcsoltuk Józsival, úgy szeretkeztünk tovább. És akkor megtörtént. Az, amirõl férjem mindig is álmodott, de én nem akartam. Annyira elkapott a láz, annyira kívántam Józsit, hogy mikor már kezdtem közel lenni a csúcshoz, akkor lábaimmal átkulcsoltam a derekát és mégjobban magamba szorítottam, hogy úgy menjek el. Zavaros is volt az egész. Annyira átadtam magamat a kéjnek, hogy fel sem figyeltem Józsi szavaira, amikor azt mondta én is mindjárt elmegyek. Csak amikor már megtörtént. Amikor elöntött a kéj, testem vonaglott és remegett az extázis közepette, akkor érztem meg, hogy Józsi is éppen akkor ment el és egyenesen belém élvezett. Éreztem ahogyan meleg spermája felspriccel a méhszájamig. Annyira jó volt, pedig tudom, nem szabadott volna. Neki is nagyon jó volt, bár kicsit kellemetlenül érezte magát és mondogatta, hogy õ nem akart, õ szólt, ő tényleg nem akart belém élvezni és hogy sajnálja. Puff, ezt jól megcsináltam! De ami megtörtént, az megtörtént. Ez van. Mondtam neki hogy semmi gond, nem az õ hibája. Férjemre néztem, akiröl meg is feledkeztem a nagy kefélés közepette, s láttam szemében a gyönyört. Na, talán õ élvezte ezt a legjobban, gondolom. Láttam, szinte remegett a szeme, amikor látta, hogy Józsi húzza ki belõlem a farkát. Én éreztem, ahogy a Józsi spermája szép lassan kezdett kiszivárogni, ahogyan húzta kifele a farkát belõlem. Férjemet ez nagyon beindította mert verni kezdte a farkát. Még egy kicsit érzékeny voltam ott alul, de üsse kő, egyszer élünk!

- Gyere szívem! Látod a Józsi gecijét? Õ nagyon megbaszott most engemet, a te kicsi feleségedet. Hát most elégtételt vehetsz és jól megbaszhatsz te is! A ribancod leszek! Gyere és élvezz belém te is!

Ezt mondtam neki, s erre aztán úgy beindult, még Józsi is csak nézett. Olyan keményre dagadt a párom farka, hogy tudtam, most nekem annyi lesz. Seperc alatt ott termett nálam az ágyon, bedugta faszát a gecivel teli pinámba és úgy baszott, ahogy még soha. És képzeljétek! Azt hittem, majd hamar el fog menni. De nem! Én elmentem, de õ még tovább kefélt vadul. Annyira érzékeny voltam ott, de õ akkor is folytatta és tovább dugott.

Hihetetlen volt, még a Józsi is csak nézett ott mellettünk fekve, hogy mi ez. Már a paplant markolásztam, annyira vonaglottam a kéjtõl, úgy éreztem, összepisilem magamat, de õ csak baszott tovább. Atyaúristen, hogy mennyire csattogott! Már szinte túróvá köpülte a Józsi spermáját bennem, s akkor meg volt. Még egyszer elmentem. Ez valami hihetetlen volt. Még soha nem volt ennyi orgazmusom egyszerre! És õ még mindig kefélt! Hogy hogy bírta, nem értem! Még párat lökött, aztán valami iszonyatosat üvöltve õ is elment. Nem láttam de most neki is sok spermája volt, éreztem. Leszállt rólam, mindketten tök izzadtak voltunk. Aztán még utoljára benyúlt ujjával a hüvelyembe és körbeforgatta benne az ujját, majd mikor kihúzta, láttam, hogy tele volt gecivel. Folyós és darabos gecivel. Még mielõtt bármit is mondhattam volna neki, bekapta és leszopta az ujjáról. Pfúj! Nekem ez egy kicsit sok volt. Õ mosolygott, majd azt mondta, hogy látod szívem, én bárki gecijét kinyalom belõled. Na ja, de én egy darabig azt nem engedem meg az biztos. Nekem ez egy kicsit sok volt. De látjátok, ilyenek a férfiak!

Ezután egybõl mentem lezuhanyozni, amíg a srácok pihengettek az ágyon. Lecsavartam a zuhanytust és teljes erõvel megnyitva a csapot feldugtam magamnak a csövet, hogy kimossam a sok gecit, amit belém vertek. Reméltem, hogy jó munkát végeztem és nem lesz gond. Egy jó tíz percig verettem a hüvelyemet, öblítettem. Csak nem lesz gond. Tudom, meggondolatlan voltam és heves, de nagyon jó volt és nem bántam meg. A srácok meg pláne hogy nem! :-)

Nos, ennyi volt az esti szex. Igazi orgiát csaptunk. S hogy ennyi volt-e?

Nem!

Éjszaka mindhárman egy ágyban aludtunk, én középen természetesen. Hajnalban arra keltem, hogy valaki simogatja a testem, markolássza a melleimet, simogatja a csiklómat, majd bedugva ujját megujjaz. Kinyitottam a szememet és meglepetésemre nem a férjem volt. Pedig azt hittem õ az mert õ kapott este kevesebb szexet és õ nem fáradt el annyira. Hát tévedtem, Józsi volt az, párom meg mélyen aludt, mint a medve. Csókkal köszöntöttem Józsit, majd magamra húztam, széttárt lábaimmal hívtam hogy dugjon meg. Finoman nyílásomhoz helyezte a makkját, majd egy lassú mozdulattal belém hatolt és dugni kezdett. Halk nyöszörgésünk, sóhajtozásunk egyre hangosabba csapott át, ahogy ott vonaglottam férjem mellett, egy idegen pasi alatt. Férjem

forgolódni kezdett, majd kinyitotta szemét, s meglátott minket, ahogy a feleségét éppen egy másik pasi bassza.

Próbáltam kitalálni gondolatait, vagy hogy mit érezhet éppen. Talán csalódottság, hogy nem ővele szeretkezek először, vagy hogy õt kizárva dugunk, amíg õ alszik? Esetleg féltékenység, hogy nem õ az első? Álmos szemeiből nehezen tudtam kivenni. Kicsit mosolyodni látszott, s aztán átadtam magamat a gyönyörnek, ahogy Józsi egyre intenzívebb mozgással küldött a csúcsra.

Másnap megkérdeztem páromat, hogy neki ez milyen érzés volt, de õ azt mondta, fantasztikus érzés volt arra kelnie, hogy mellette fekszik a felesége, akit éppen kefél egy régi szerelme. Neki ez csodás érzés volt. A férjem valóban eléggé különös és perverz. Tényleg mindent bevállalna értem, annyira szeret. Meg van értem õrülve. :-) Imádom! Még reggeliztünk egyet, aztán Józsi megköszönt mindent és elment. Egyet viszont még megbeszéltünk elötte. Hogy ezt mindenképpen meg fogjuk még ismételni. Csak még nem tudjuk, hogy mikor.

Én azt tudom, hogy semmit nem bántam meg. Nagyon izgalmas este volt s még akkor sok minden nem is volt. Popsimat is kihagyattam, hogy egyszerre ketten dugjanak meg persze a bilincsek sem kerültek végül elõ. De hát kell hagyni valamit a következő találkozásra is, nem? Viszont mindent összevetve nagyon tuti estét tudhattunk magunk mögött, s mindenben egyetértőek voltunk, hiszen nem jött elő az a szó, hogy "PIPACS".



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


A 18-ik születésnapom megünneplésére egy helyi szórakozóhelyre mentem a barátommal. Elmesélem hogyan jutottam az esti buliból egy vén szatír ágyába.

A buliba a barátommal Milánnal és a két legjobb haverjával Márkka...




Nem csak a férjemet szerettem, hanem az unokabátyját is ha rajtam dolgozik, és mi családunkban nem csak családtagok vagyunk, hanem szexpartnerek is.


Amikor megismertem a jövendőbeli férjemet elmondta, hogy az unokabát...




A hosszú út után jól esett a vacsora. A kellemes mediterrán melegben úgy döntöttünk sétálunk egyet.

A szállodát elhagyva a part felé vettük az irányt. Útközben néztük a kirakott árukat, a helyieket és a rengeteg t...




Ez a történet egy meleg esti tavaszi napon volt, az osztálykirándulásomon. Dávid vagyok és ez a történet még anno 16 éves koromba. 4 éve volt. A volt barátnőm Dóri elég kis izgága, kis újgazdag kis picsa volt, azért mondom ,hogy pi...






Ring-ring, szólt a telefon hangszórója a fülembe. Laci beszél. Ez meg a Tamás, felétek visz az utam, beugorjak egy kávéra? Persze, nyugodtan, ahogy szoktuk.

Átvágtam a kis előkerten s beléptem a ház nyitot...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak