Dódi első élménye
15 éves voltam, de farkam a koromhoz képest jóval nagyobb volt, mint osztálytársaimé, akikét a tornaóra előtti átöltözésnél láttam. A sajátomat egyszer merev állapotban az iskolai vonalzóval is lemértem, de annál jó pár centivel hosszabb volt. Ennek ellenére nem nevezném deformáltnak, bár a tövénél körülbelül 4 és fél centi vastag volt, 5 és fél centi vastag makkom pedig teljes egészében túlnyúlt a vonalzón. Akkor már jó ideje onanizáltam - néha naponta többször is kivertem a farkam -, de nővel még nem volt dolgom. Annál jobban ismertem két évvel idősebb nővérem, Móncsaka testét, aki 8 éves kora óta művészi tornára járt, és kedvenc időtöltése volt, hogy a nagyszobában lévő tükör előtt állva meztelenül készüljön az edzésekre. Ezt persze én is kifigyeltem, és mióta kamaszodni kezdtem, ha csak tehettem, házi gimnasztikázása előtt elbújtam a széles ülőgarnitúra mögé, ahonnan jó rálátás nyílt a tornászó lányra. Legjobban formás melleit szerettem nézni, amelyek minden gyakorlatnál le-föl ugrándoztak, de gyönyörű lábait is imádtam a hosszú lábujjakkal és a gyöngyházszínű, hosszúkás körmökkel.
Ezek után majd kicsattantam a boldogságtól, amikor a szobámat egyszer csőrepedés miatt ki kellett festetni, nekem pedig egy gumimatraccal néhány napra át kellett költöznöm nővérem szobájába. Ha egy szobában alszunk, biztos jó párszor lesz alkalmam látni meztelenül - gondoltam magamban. Ez nagyon gyorsan, már első éjszaka be is következett. Amikor arra ébredtem, hogy vécére kell mennem, már kifelé menet észrevettem, hogy a háton fekvő lány álmában lerúgta magáról a takarót. Visszafelé jövet aztán alaposabban is szemügyre vettem a nővéremet. Régimódi pizsama felsőjének három felső gombja kigombolódott, s jobb melle teljesen fedetlen volt. Letérdeltem az ágy mellé, és hogy jobban lássam, óvatosan felgyújtottam az éjjeliszekrényén álló olvasólámpát. Csak nehogy felébredjen! - gondoltam magamban. De Móncsaka csak a másik oldalára fordult. A vállánál fogva óvatosan megpróbáltam visszafordítani, hogy újra hanyatt feküdjön. Ettől biztosan felébred - gondoltam, de a lány legnagyobb meglepetésemre zavartalanul aludt tovább. Más már rég felébredt volna - gondoltam. Ha ettől nem ébredt föl, akkor azt se fogja észrevenni, ha máshol is hozzáérek. Összeszedtem minden bátorságomat, és óvatosan kigomboltam az egész pizsama felsőt. A lány mellei teljes pompájukban tárultak a szemem elé. Jobb kezemet rátettem a bal mellére, és tenyeremmel lágyan simogatni kezdtem a mellbimbóját. Éreztem, hogy pizsamanadrágomban merevedni kezd a farkam. Amikor nővérem most se mutatott semmiféle reakciót, felbátorodtam, és másik kezemet a jobb mellére tettem. Most már mindkét tenyeremmel éreztem a mellek őszibarackszerűen sima bőrét. Körkörös mozdulatokkal simogatni kezdtem a mellbimbókat, amitől Móncsaka szétnyitott ajkakkal halkan sóhajtozni kezdett. Kivártam egy pillanatig, nehogy felébredjen, de mivel most se ébredt fel, markomba vettem mindkét mellét, s miközben szívem a torkomban dobogott, fölé hajoltam és számba vettem az egyik már keményen felmeredő mellbimbót. Éreztem, hogy kőkeményen felálló farkam kinyomja a pizsamanadrág szövetét. Amikor nyelvemet kinyújtva gyors körkörös nyelvcsapásokkal nyalogatni és szopni kezdtem a bimbót, hamarosan észrevettem, hogy az egyre keményebben áll. A nyalogatásnak és szopogatásnak azonban más hatása is lehetett, mert Móncsaka előbb sóhajtozni kezdett, majd kéjes nyögéseket hallatott.
A gömbölyű, mégis puha mellek simogatása és nyalogatása nálam is megtette a magáét: éreztem, hogy mereven álló farkam meg-megrándul. Ekkor elég nagy cuppanással kiengedtem számból a nagyra nőtt mellbimbót, még jobban a lány fölé hajoltam, s most a másik mellbimbóját kezdtem szopogatni. Már vagy negyedórája szoptam és nyalogattam felváltva a két mellbimbót, amikor észrevettem, hogy Móncsaka lassan körkörösen mozgatni kezdte a csípőjét. Közben az ágyra támasztotta a lábait, teste félkörösen a magasba emelkedett, s ezáltal még inkább felkínálta nekem a melleit.
Reagálhat valaki így, ha alszik? - töprengtem. Lehet, hogy rég felébredt és csak úgy tesz, mintha még mindig aludna, hogy tovább élvezhesse, amit csinálok. Ettől a gondolattól úgy megijedtem, hogy abbahagytam a mellek kényeztetését, óvatosan begomboltam a pizsama felsőt, és betakartam Móncsakát. Ezután fölkeltem mellőle és átmentem saját fekvőhelyemre, a gumimatracra. Letoltam pizsamanadrágom, egyik kezemmel markomba vettem feszes herezacskómat, a másikkal pedig megmarkoltam keményen felmeredő farkam. Először tövig lehúztam róla a fitymát, majd egyre gyorsuló mozdulatokkal reiszolni kezdtem. Nem kellett sokáig vernem a farkam, mert már annyira be voltam gerjedve, hogy néhány perc múlva altestem kéjes rángásai közepette elélveztem. Farkamat közben úgy tartottam, hogy a kilövellő forró ondó a hasamra spricceljen. Egy darabig még lihegve feküdtem a gumimatracon, aztán felpattantam, és kiment a fürdőszobába, hogy leöblítsem hasamról az áttetszően fehér folyadékot. Miután lezuhanyoztam és visszamentem átmeneti hálóhelyemre, mély álomba merültem.
Másnap reggel nővérem azzal ébresztett, hogy gyengéden homlokon csókolt.
- Na, te kis pimasz? - kérdezte kétértelműen mosolyogva. - Jó volt?
- Mi? - kérdeztem vissza zavartan.
- Úgy értem, jól aludtál?
- Istenien. És te?
- Valami csodásat álmodtam - mondta Móncsaka sugárzó arccal.
- Mit?
- Hmmm... - mondta töprengő hangon. - Azt hiszem, még túl fiatal vagy ahhoz, hogy elmeséljem. Mindenesetre ilyen kellemeset rég nem álmodtam.
Rögtön rájöttem, hogy nővérem - talán csak tudat alatt - nagyon is élvezte, amit csináltam vele. Na várj csak! - gondoltam magamban. Majd gondoskodok róla, hogy minden éjjel ilyen kellemes álmod legyen, amíg itt alszom.
Mielőtt a második éjszaka eljött volna, lefekvés előtt megittam két nagy pohár colát, hogy mindenképpen felébredjek. Éjfél után aztán fel is ébredtem, felgyújtottam az éjjeliszekrény-lámpát, és a heverőn feltérdelve átnéztem Móncsaka ágyára. Ő ugyanúgy feküdt, mint előző éjjel, de a paplant nyakig magára húzta. Fölkeltem és mezítláb kiosontam a vécére. Amikor visszajöttem, alig akartam hinni a szememnek. Móncsaka még mindig hanyatt feküdt, de anyaszült meztelen volt és a paplant bokáig letolta magáról.
Milyen prakti! - gondoltam magamban. Letérdeltem az ágya mellé és egy darabig tágra nyitott szemekkel bámultam a gyönyörű melleket, rajtuk a rejtélyes okból máris felálló kemény bimbókkal. Aztán kezemet lágyan rátettem a szétomló mellekre. Anikó még mindig csukott szemmel feküdt, de kéjesen felnyögött és teste enyhén összerázkódott. Lehet, hogy a kézmosástól túl hideg volt a kezem - gondoltam. Mindkét tenyeremet a szám elé tartottam és egymás után többször is rájuk leheltem. A látszólag még mindig alvó Móncsaka elégedett mosollyal és halk sóhajtással nyugtázta a melleit simogató meleg kezeket.
Miután nem tiltakozott, csak csukott szemmel, széttett karokkal és lábakkal feküdt, a számmal felfedezőútra indultam a testén. Először a hasát csókolgattam végig, aztán feltérdeltem az ágyra, s ajkammal az ágyéka felé indultam. Végigcsókoltam simára borotvált vénuszdombját, s amikor a lába közül erős ámbraillatot éreztem, kinyújtott érdes nyelvemet előredudorodó pöckén is végighúztam. Addigra persze már Móncsaka is felébredt - ha aludt egyáltalán -, s egyik kezének ujjaival körülfonta a mellei közé fúródó farkam, a másikat pedig végighúzta halvány rózsaszínű szeméremajkai között. Én szinte kábultan szívtam magamba a puncijából áradó pézsmaillatot, s nyelvemmel újra meg újra végignyaltam jól fejlett csiklóját. Ettől Móncsaka most már hangosan is felnyögött. Mivel markával közben erőteljes mozdulatokkal verni kezdte a farkamat, a kéjes nyögéstől kis híján elélveztem, amit csak az akadályozott meg, hogy teljes erőből tövig lehúzta a fitymát.
Én szinte bevadulva nyaltam csodás illatú pináját - hol a fantasztikus ízű, lucskos nagyajkakat, hol a keményedni kezdő csiklót. Móncsaka ettől először remegni kezdett, majd kéjesen nyöszörögve ide-oda dobálta altestét. Ekkor már gyakorlatilag 69-es helyzetben feküdtünk - ő a combjai közé szorította a fejemet és amilyen mélyen csak tudta, szájába vette a farkamat, én pedig bólogató fejmozdulatok közepette nyaltam a combjai közti vágatot. Ekkor Móncsaka is bólogatni kezdett, szájában kőkemény farkammal. Bár én már majdnem kész voltam, mégis ő élvezett el előbb, amikor többször is ajkaim közé szippantottam és cuppantva kiengedtem a számból vörösen izzó klitoriszát.
- Óóóóó! Ááááááá! Jaj de isteni! - sikította.
Kéjes, hosszú sikoltásokkal vonaglott, amitől persze én is elélveztem, és heves csípőmozdulatok közepette lövelltem tele a száját.
Amikor magához tért bódulatából, mellém könyökölt, beletúrt ágyékszőrzetembe és végigsimította még mindig tisztességes méretű farkam, aztán rám mosolygott:
- Isteni voltál, öcskös. Azt tudtam, hogy gyakran szoktál maszturbálni, tegnap éjjel is hallottam, amikor kiverted magadnak, de hogy már ekkora szerszámod van, azt nem gondoltam volna. Nagyobb, mint Attiláé, pedig eddig az volt a legnagyobb, ami bennem volt - mondta nevetve.
Ezen az éjszakán egyébként nemcsak egymást elégítettük ki kölcsönösen, de először csókolóztunk is. Móncsaka előbb körülnyalogatta az ajkait, amiről akkor még nem tudtam, hogy mit jelent. De nem kellett sokáig várnom a magyarázatra, mert két oldalról megfogta a fejemet, magához húzta, s most az én ajkaimon húzta végig a nyelvét. Aztán mélyen bedugta a számba, s belül körülnyalogatta az egész számat. Nyelvünk gyorsan egymásra talált, s vad táncba kezdett hol az én számban, hol az övében, miközben ajkunk szorosan összetapadt. Hosszú percekig csókolóztunk, miközben én szinte automatikusan megragadtam és masszírozni kezdtem a melleit.
Ettől Móncsaka ismét lázba jött, egyik kezével a herezacskómat markolta meg, a másikkal pedig újra keményedni kezdő farkamat, s lassú mozdulatokkal verni kezdte. Amikor kábé merev nagyságának a felét érte el, Móncsaka kuncogni kezdett.
- Atyaisten! Alig pár perce élveztél el, és már megint mekkora! Hadd nézzem meg!
Továbbra is reiszolta a farkam, de másik kezével felgyújtotta az éjjeliszekrény-lámpát, és széttárt combjaim közé kuporodott. Aztán előrehajolt, s a herezacskótól a makkomig végigcsókolta a szerszámomat, aztán szétnyitotta ajkait, és bekapta a makkomat. A szájában élvezettel körülnyalogatta, miközben kezeivel megmarkolta a fenekemet, és maga felé húzta az altestemet.
Addigra a farkam újra tekintélyes méretűre nőtt, és ő centiméterről centiméterre húzta rá ajkait. Úgy szopta a farkam, mintha cumizott volna. Én altestemet előre-hátra mozgatva basztam szájba, és már attól tartottam, hogy megint elélvezek. Amikor Móncsaka észrevette, hogy a farkam meg-megrándul, gyorsan kiengedte a szájából és jelezte, hogy térdeljek fel az ágyra. Ő hanyatt fekve a térdeim között helyezkedett el, szájába vette a herezacskómat, de közben lankadatlan erővel verte a farkam. Amikor éreztem, hogy rögtön elélvezek, markomba vettem a farkam köré kulcsolódó kezét, és az utolsó reiszoló mozdulatokat már együtt csináltuk.
Az első három ondólöveg nagy ívben csukott szemeire és a homlokára spriccelt. Aztán még két löveg ment az arcára és az ajkaira. Amikor több nem jött, újra szájába vette a farkam, és kéjesen körülnyalta és szopta a makkom. Azt persze nem tudta, hogy két, sőt néha három részletben szoktam elélvezni, az első adag után 5-10 másodperccel jön a második. Ez az adag mélyen a torkába spriccelt, úgyhogy nem tehetett mást, le kellett nyelnie az egészet. A meglepetéstől tágra nyitotta a szemeit. Aztán kiengedte a szájából a dákóm, és rám mosolygott.
- Te aztán jól el vagy látva ondóval, öcskös. Már azt hittem...
Mielőtt azonban be tudta volna fejezni a mondatot, már jött is a harmadik adag - ezúttal az arcára.
- Sose fogy el? - nevetett.
Hevesen csókolóztunk, amitől annyira felizgultam, hogy farkam ismét kőkeményen meredt felfelé.
- Ugyanarra gondolsz, mint én? - kérdezte Móncsaka.
- Nem tudom, te mire gondolsz - feleltem -, de most irtó szívesen megdugnálak..
- Oké, de csak akkor, ha előbb megkóstolsz alul - súgta, miközben lágyan harapdálta a fülemet.
Gyorsan munkához láttam, dereka alá tettem a paplant és a párnát, s így félig ülő, félig fekvő helyzetbe került, hogy jobban láthassa, ahogy nyalom a pináját. Amikor nyelvemet végighúztam a nagyajkai között, azok már síkosak voltak a kéjnedvtől. Nagy élvezettel, kitartással és rafinériával nyaltam. Teste nemsokára remegni kezdett.
- Elég - nyögte szinte fájdalmasan. - Tedd be a farkadat! De csak lassan és óvatosan - tette hozzá. - Akkora, hogy szétrepedek tőle.
Széttárt lábai közé térdeltem, megmarkoltam mereven felálló farkamat, és a makk csúcsát a szeméremajkakhoz illesztettem. Egy kicsit széthúztam őket, és a makkot lassan elkezdtem betolni közéjük.
- Huh - nyögött fel Móncsaka. - Mondtam, hogy ekkora még nem volt bennem.
- Ne aggódj, Móncsa. Garantálom, hogy nem fog fájni.
Biztonság kedvéért azért kihúztam a farkam, ami éppen hogy félig volt benne. Olyan kőkemény volt, hogy szinte fájt. Megmarkoltam, és elkezdtem le-föl húzogatni a makkom a gyönyörű, síkos szeméremajkak között. Ettől láthatólag még jobban begerjedt, mert minden húzásnál kéjesen felnyögött. Ezt már én sem bírtam tovább, el akartam kezdeni kúrni. Miután nem akartam tövig bedugni neki a dorongomat, először újra csak a rózsaszínűen csillogó makkot raktam be neki. Úgy látszik, az is elég vaskos volt, mert Móncsaka elnyújtott sóhajtással reagált. Az ágyra támasztott lábai alá nyúltam, és a talpainál fogva széttártam őket. Így még inkább szétnyíltak a nagy szeméremajkak, és láthatóvá vált a hüvelybemenet. Mindkét lábfejét kezemben tartva kissé előrébb toltam az altestemet, s néhány centivel mélyebben nyomtam be hüvelyébe a dákóm. Bár Móncsaka rég nem volt szűz, a hüvelye elég szűk volt, és szorosan körülölelte a merev rudat. Mivel erre még nem reagált, még egy döféssel beljebb mentem, amire már halkan felsikoltott.
Ez azonban nemhogy megijesztett volna, hanem még inkább felbátorított. Lassan elkezdtem neki teljesen betolni a kemény rudat, ami legnagyobb meglepetésemre egyre könnyebben ment. Milliméterről milliméterre haladva mind mélyebben és mélyebben voltam benne. Amikor teljesen bent voltam és már az ágyékomon éreztem sima bőrét, térdből lassan tempózni kezdtem. Móncsaka sóhajtozása egyre inkább heves lihegésbe ment át. Láthatóan teljesen felizgult. Mivel még mindig elég bátortalanul döfködtem be neki a rudat, mindkét kezével előrenyúlt, két oldalról megmarkolta a fenekem és minden döfésnél teljes erőből magához húzott. Farkam ettől persze mind mélyebben fúródott belé. Néhány ilyen erőteljes döfés után tövig bent volt.
- Ó Tamás! - nyögte Móncsa. - Ez irtó klassz. Egészen magamban érezlek.
Számomra is fantasztikus érzés volt, a farkammal teljes hosszában benne lenni ebben a gyönyörű lányban. Ő közben felnyúlt, a tarkómnál fogva magához húzott, és szájon csókolt, miközben én élvezettel gyúrtam a melleit.
Amikor láthatóan hozzászokott az újra és újra belé fúródó hímtag méretéhez, itt volt az ideje, hogy magasabb fokozatba kapcsoljak. Most már nem kellett engem a fenekemnél fogva magához húznia, hanem lábait a vállamra vettem, tövig bedöftem neki a farkam, és teljes erőből baszni kezdtem.
- Hát ez őrület! - nyögte.- Ne hagyd abba, te édes!
Naná, hogy nem hagyom abba - gondoltam, miközben egyre gyorsabb an tempóztam, és ágyékom minden döfésnél nekicsapódott a fenekének. Móncsa karjait széttárva feküdt, mellei minden döfésnél megrezdültek.
Egyszer csak felkönyökölt, újra előrenyúlt, és elkapta a farkam tövét.
- Húzd ki! De gyorsan! - parancsolta.
- Miért? Mi van?
- Ne kérdezősködj, hanem húzd ki!
- Fájt? Túl vadul csináltam?
- Nem, ellenkezőleg. Őrült jól csinálod.
Amikor kihúztam belőle a farkamat, a markába vette a kőkemény rudat, és vörösen izzó makkomat a szeméremajkai közti résbe illesztette.
- Döfd be újra! De lassan!
Egészen lassan betoltam neki, de amikor tövig bent volt, ő újra úgy rendelkezett, hogy húzzam ki. Ez egy jó darabig így ment, mert amikor bedöftem és újra teljes hosszában kihúztam, ő mindig a markába vette és a bejárathoz illesztette.
- Jó! De most még lassabban! - mondta.
- Oké - mondtam. - Ha ez jó neked...
A tövénél markoltam meg a farkam, és milliméterről milliméterre toltam egyre beljebb a pinájába. Amikor teljesen benne voltam, villámgyorsan kihúztam, hogy aztán kívánsága szerint újra milliméterről milliméterre döfjem beléje. Ő közben mindkét kezével a mellbimbóit forgatta ide-oda.
Miután eléggé begyakoroltam ezt a különös kúrási módot, én is élvezni kezdtem, ahogy hüvelyével mintha présbe szorította volna a farkam. A lábait ekkor már az ágyra támasztotta, és altestét jobbra-balra forgatta. A combjait majdnem teljesen széttárta, a fenekével pedig szinte homorított. Ezáltal még mélyebben tudtam bedöfni neki a farkam.
- Csókolj meg, te édes! - mondta Móncsa és kitárta felém a karjait.
Lehajoltam hozzá, és szenvedélyes nyelves csókban forrtunk össze.
Ekkor már éreztem, hogy nem sok van hátra. Farkam akkora volt, mint még soha. Villámgyorsan a combjai közé feküdtem, s miközben teljes súllyal az ágyékára nehezedtem, gyors tempóban kefélni kezdtem.
Sok már neki sem kellett, mert egyszer csak hangos sikoltással élvezni kezdett és egész testében vonaglott a kéjgyönyörtől. Orgazmus közben teljes erőből ide-oda himbálta a csípőjét, amitől persze én is azonnal elélveztem.
Mivel nem akartam az altestét telespriccelni, kihúztam belőle a farkam, és az ágyéka fölé térdelve hatalmas ondólövegekkel spricceltem tele a testét. 4-5 adag egészen az arcáig lövellt, és nyitott szájába is jutott belőle. Móncsa körülnyalta az ajkait, majd letörölte arcáról az ondót, hogy aztán az ujjairól is lenyalja.
- Hmmmm de finom!- mondta kuncogva. - Ilyet még kérek majd!
- Amikor csak akarod - feleltem én is mosolyogva. - Akár már holnap éjjel.
Aznap azonban már csak csókolóztunk, majd összebújva elaludtunk.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!