banner

A postás kétszer élvez




Szia, az én nevem Alíz. Nagyon szeretnék Neked arról írni, hogy nálam hogy kezdődött ez a hatalmas álomvilág, amit szexnek hívnak.

Úgy történt, hogy 14 éves koromban egyedül fürödtem délután otthon a lakásunkban. Természetesen csöngettek, méghozzá kétszer. Na, ez a postás lesz- gondoltam magamban, és nem is tévedtem nagyot. A táviratkihordó volt.

Ezt akkor még nem tudtam, csak magamra tekertem egy vékony frottírtörülközőt, és rohantam ajtót nyitni. Kinyitottam, és ott állt döbbent szemekkel ez az ennivaló negyvenes pasi. Ilyen kívánatos pipit, mint én, még sohasem látott.

Nagyot nyelt, és elmakogta, hogy táviratot hozott. Észrevettem, hogy dísztávirat, és azonnal a összecsaptam örömömben a kezem, meg felvisítottam, mert tudtam, hogy csak az unokanővéremtől érkezhetett. Végre megszülte a kicsijét! Annyira örültem, hogy elkaptam a postás bácsi száját, és hatalmas csókot nyomtam rá.

Azt persze képzelheted, hogy ezektől a hirtelen mozdulatoktól leesett rólam a törülköző. Ott álltam vizesen, örömtől ragyogva, és természetesen holt meztelenül, mint egy hamvas őszibarack.

Azt hiszem, a pasinak nem voltak kötélből az idegei, és még kevésbé a micsodája. Hála istennek. oh... most is beleborzongok, ha visszaemlékszem, mi történt ezután.

Se szó se beszéd ölbekapott, berúgta maga után az ajtót, és hiába kapálóztam, le sem tett, míg a díványhoz nem értünk a nagyszobában. Akkor már egy kicsit megijedtem, de nem volt visszaút. Lenyűgözve bámultam, ahogy kapkodó mozdulatokkal ő is lemezteleníti magát, és teljes súlyával rámnehezedik. ah... akkor éreztem magamon férfit életemben először. Olyan fantasztikus volt, hogy már félni is elfelejtettem. mmmmmmmh... és az a keménység! Egyszercsak megéreztem azt a csodálatos keménységet a lábaim között. Még utoljára megrebbentem egy kicsit, aztán az ősi ösztöntől hajtva önkéntelenül hatalmasan szélesre tártam a combjaimat.

Az én férfim erősen hörögni kezdett, és mindenféle előkészítés nélkül belémvágta, amije volt! Felsikoltottam, mert azt hittem, megveszek a fájdalomtól. Gyorsan párnát tömött a számba, és eszeveszett iramban kezdett mozogni rajtam, mintha attól félne, hogy lekésik valamirôl. Egy jó ideig még a csillagokat láttam, de ahogy egyre mélyebb hangon hörgött fülembe ez az édes ember, azon kaptam magam, hogy lassan már gyönyörködöm ezekben a csillagokban. Még mindig fájt, de ez már direkt jólesett! Valami nagyon ügyesen csinálta!

Erős tenyerével csak gyúrta-gyúrta védtelen mellecskéimet. Addig soha nem éreztem hasonlót. ah... oh... az a fogás, az a forró tapintás! Soha nem felejtem el! És csak jött, jött az én drágám, egyre követelődzőbb lökéseivel, és egyre szaggatottabban lihegve rajtam. ah... csodálatos. Szinte most is érzem!

Már a mennyekben jártam minden fájdalom dacára, amikor hirtelen nagyot kiáltott, és egész alteste megremegett. Éreztem, ahogy elönt valami forró, valami mmmmmmmh... lágy anyag, ami belőle érkezett, és ami bók volt az én frissen elveszett, múltté lett lányságom felé. Egymás karjában pihentünk még percekig, majd ő zavartan bocsánatot kért és eltűnt. Azóta sem láttam, pedig még táviratot is adtam fel magamnak.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Viber üzenetváltás - Annamari: - mindig olyanokat írsz... teljesen kész vagyok tőle - hol vagy most? Annamari: - ülök a gép előtt a sarokban - akkor kezdem  - az íróasztalnál ülsz a forgószéken, letérdelek melléd és együtt néz...




Első látásra megtetszett nekem a körfolyosó másik oldalán lakó özvegyasszony. A ház régebbi lakóitól tudom, férje jóval idősebb volt és mióta özvegy lett nem látták férfival. Negyvenes éveinek végén járó, ruganyos járású...




Én egy 26 éves lány vagyok. 176 centiméter magas, 60 kilogram súlyú átlagos testalkatú. Félhosszú, barna hajam van. Humán érdeklődésű vagyok, érdekel a zene és a sport. Szeretek kapcsolatokat kiépíteni, ismerkedni érdekes emberekk...




Egyik este, amikor egymás közelébe fészkelődve készülődtünk az alváshoz, a férjem simogatta a hajamat, a kézfejével végigcirógatta az arcomat, és egészen halkan, csaknem hang nélkül súgta bele az arcomba:

- Nem akar...




Viktor nyelve őrült tempóban járt a csiklómon, néha rátapadva, szívásokkal ingerelte, amitől én még jobban átadtam magam a kényeztetésének, és húztam még közelebb magamhoz.” – Viktor és én pár hónapja vagyunk szomszédok, ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak