banner

Spanking az uszodában




Két évvel ezelőtt nem mindennapi dolog történt velem még ma is emlékszem rá . Szóval mint minden másnap akkor is uszodába indultam este .Természetesen most is csaltam mint ahogy mindig is szoktam diák éves bérlettel mentem amit az egyik szomszédtól „baráttól „rendszeresen kölcsön kaptam . Az uszodába elég volt felmutatni ,nem kérték hozzá sosem a diákigazolvány .És én mindig nevetem a markomba milyen hülyék is ezek .Aki beengedett mindig egy idős bácsi Karcsi bácsi volt ,de ezen a napot nem volt egyedül .Egy 30-év körüli barna hajú barna szemű , vékony testalkatú nő volt vele .A nő tisztára olyan volt mint a matektanárom még a gimiben . Szemüveges ugyanaz a szigorú mérges tekintet ,mellesleg még úgy is öltözködött .Bár csinos volt és szexi ezt azért hiába is rejtette el lehetet rajta látni .Amint meglátott kérte tőlem a diákbérlettem én persze elkezdtem kutatni a táskába mire szerencsére jött Karcsi bácsi és intet ,hogy jó rendben hagyad már feltartja az egész sort itt . Mert én még a táskámba kutakodtam ,a hátam mögött tényleg rengeteg ember jött össze aki úgy-e én miattam nem kapták meg a szekrényükhöz a kulcsukat .Végül is bejutottam ,de az a nő még előtte mélyen a szemembe nézet és azt monda ,hogy kilépésnél saját maga fogja ellenőrizni az iskolai diákigazolványom és ha nincs be fogja vonni az uszodai diákbérletemet .Hát igen elég nagy gondban voltam ,egyszerűn Laci barátomnak aki nappali főiskolán tanult nem szerettem volna gondod okozni nagyon nem . Valahogy az úszás sem ment inkább csak fel alá járkáltam ,hogy lehetne valahogy ki jutni úgy hogy elkerüljem azt a nőt . Már este 10-óra volt és az uszoda szinte teljesen kiörült ,ilyen sokáig még sosem maradtam .Nagy nehezen végre felöltöztem és reménykedtem ,hogy az a nő esetleg már nincs ott a kijáratnál .De ott volt és rögtön kérte is a diákigazolványomat ,mire én mondtam neki hogy elnézés otthon hagytam legközelebb bemutatom .De ő csak nézet rám mérges szemekkel és azt monda ez azért nem pontosan így működik ,majd fogta a kezemet és a magával hozott egy kis szobába .A szoba nem volt más mint egy kis iroda egy kis szekrény sor volt bene tele iratokkal és még egy nagy íróasztal volt a sarokban két székkel .A hölgy leült az íróasztal mögé és én vele szembe álltam az íróasztal előtt .Nagyon féltem a nő szigorú szemekkel nézet rám ! Majd kérte a diákuszodai bérletemet amit azonnali hatállyal be akart vonni én persze nem adtam neki oda .A hölgy felállt és az ajtóhoz lépet kulcsra zárta az ajtót előttem ,majd vissza ment az íróasztalhoz . Csak annyit mondott jó rendben ez esetbe már hívja is a rendőrséget és már emelte is fel a telefont .Mire én kétségbe estem és szinte ,már könyörögtem neki „- Kérem ne-ne tessék bármit megteszek maradjon ez valahogy köztünk kérem .” A nő végül is le tette a telefont kinyitotta az íróasztal egyik fiókot és egy vastag favonalzót vett elő .”- Jó rendben akkor tőlem kapja meg a büntetését ,és remélem tanulni fog belőle ” ,jelentette ki a nő szinte rezzenéstelen arccal .Én csak néztem megszólalni sem mertem .Lehúzta a nadrágomat az alsómat mindent ő csinált majd ráhajoltatott az íróasztalra .Elsőnek a tenyerével vágott jó nagyokat a fenekemre ,majd fogta a vastag favonalzót és azzal fenekelt . Olyan forróság ment rajtam át a fenekem egyre pirosabb lett ,de élveztem ahogy veri a fenekemet .És ő rajta is lehetet látni ,hogy élvezi hogy megbüntet engemet pirosra veri a fenekem .Majd végre abba hagyta a popsim szinte vörös szintbe változott ,de fájni nem fájt csak kicsit éget .Nem bírtam tovább ő hozzá léptem és lehúztam a szoknyáját majd a kis bugyiját ,bár elsőnek kicsit tiltakozott de hagyta magát szerette volna ha jól elverem a kis popsiját .Az író asztalra hajoltattam és elsőnek épp úgy mint ő engem a tenyeremmel vertem el a kis popsiját . Szép volt látni ahogy a fehér formás kis popsi piros színbe változik .Majd fogtam a favonalzót és azzal vertem tovább a kis popsiját nem ütöttem túl nagyokat de olyanokat hogy azért rendes megérezze .Élvezte minden egyes ütésnél hangosan felnyögött ,miközben a popsija csak úgy vörösödött .Majd abba hagytam ,és kaptam tőle egy nagy puszit .Mikor legközelebb mentem már csak Karcsi bácsi volt ott kérdeztem hol van az a hölgy .Ő csak annyit mondod kilépet, a férjével vidékre költöztek.Sosem láttam többé !***megjegyzés: Ez akár meg is történhetne tényleg csalok a bérlettel



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


A párom és én harmonikus kapcsolatban éltünk. Hűségesek voltunk egymáshoz, mármint az első fél évben – legalábbis én csak félév után jöttem rá, hogy ő már rendszeresen csal engem. Ezt megbeszéltük, kitárgyaltuk, azóta is eg...




Egy fárasztó nap után hazafelé tartottam és már alig vártam, hogy a kedvesem karjaiban pihenjek. Ez a nap egy különleges nap volt a számunkra. Pont tíz éve volt, hogy megpillantottuk egymást egy igen unalmas bulin. Míg hazafelé tartott...




Barátommal már együtt vagyunk egy ideje, de az utóbbi időben megromlott a kapcsolatunk és boldogtalan voltam. Egy ilyen pillanatban éppen mikor önkielégítést végeztem egy videóra, felugrott egy társkereső oldal. Ekkor jött az ötlet, ...




Történetem és egyben egy új,màs gondolkodàsmód kezdete huszonéves korom környékére tehető. Éltem a hétköznapi fiatal,főiskola mellett dolgozó fiúk életét,korombeli szép baràtnőm volt. A nagy nap, amit valószínűleg màr tudat...




Melissa hanyatt dől a meleg, habos vízben, elégedetten sóhajt fel, érezve a selymes nedvességet, amint testét simogatja. Kortyol egyet a borából és lehunyja szemét.
Ritka alkalom az ilyen, Mick egész nap távol van, ő pedig már v...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak