banner

A futárral basztam félre




A pasim ma nagyon sokáig dolgozik. Jó erősen dörzsöltem testemet a fürdőszivaccsal, hogy felpezsdüljön a vérkeringésem. Megszólalt a csengő, de nem tudtam, ki lehet az. Hirtelen eszembe jutott, hogy pizzát rendeltem. Tudtam, hogy a pizzafutár kint áll az esőben, így gyorsan magamra kaptam egy rövid piros kis köntöst.

Kissé fáztam, mivel nem egészen takarta testemet. Odarohantam az ajtóhoz, és kinyitottam, a lassan teljesen elázó pizzás fiúnak. Behívtam, hogy ne ázzon kint az esőben. Mikor belépett a megvilágított hallba, és megláttam nagyon megörültem neki.

Úgy 180 cm magas lehetett, fekete hajjal, barna szemek, szimpatikus vonzó kinézet, hozzám fiatal, de nekem megfelelt. Azonnal hozzá léptem. A bimbóim hirtelen megkeményedtek a lágy köntös alatt, látszott rajta, hogy azonnal észre vette. A köntös kissé szétnyílt amint hozzáléptem, hogy átvegyem tőle a pizzát. Amikor elmentem a pénzért, valószínűleg többet is látott a testemből, mivel a köntös hátul kevesebbet takart. Kicsit ringattam a testem amikor visszatértem a konyhába a pénzzel. Elkövettem azt a trükköt, hogy egy kevés pénzt leejtettem. Segített nekem felvenni, nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem, hogy miért veszi ilyen szaporán a levegőt.

Mikor felálltunk, megjegyeztem hogy milyen keményen áll. Erre ő gyorsan lepillantott, a nadrágjára, ekkor már tudtam, hogy nem fog ellenállni próbálkozásomnak. Most már csak néhány apró kedves mondatot kellett mondanom, hogy itt tartsam magamnál. Rám nézett, pillantásából mindketten tudtuk, hogy nincs szükség magyarázkodásra. Közelebb lépetem hozzá, olyan közel hogy testétől a kezem csak egy mozdulatra volt. Megérintettem, mindkettőnket egy jóleső bizsergés járt át. Kezemmel addig nyújtozkodtam amíg el nem értem a farkát. Nadrágon keresztül a kezemmel dörzsöltem. Mielőtt meg tudott volna szólalni, megcsókoltam az ajkait. Beszivtam ajkait, hevesen és mélyebben amig a szája nyitva volt a csodálkozástól.

Éreztem szép formás és kemény fenekét és már meredező farkát a nadrágon keresztül.

AKARTAM ŐT!

Gyorsan kutattam a nadrág cippzárja után, hogy minél előbb megkaparinthassam azt ami úgy felcsigázott. Ő végig a kezében tartott. Egyre gyorsabban lélegeztem, már vágytam rá. Levette rólam a köntöst, amitől szabadabbnak éreztem magam. Megkérdeztem hogy most van-e először nővel. Csak annyit mondott szerényen, hogy IGEN . Meglepődtem, de gyengéden közöltem vele: Bizz bennem nagyon jó lesz neked!! Mikor levettem a nadrágját, megpillantottam hatalmas és gyönyörű farkát. Tudtam, hogy azonnal elélveznék ahogy belém csúszna. A puncim nedves és csúszos volt és csak azt várta hogy kitöltse ez a hatalmas fasz. De sajnos punimnak még erre várnia kellett. Meztelenül még jobban látszott igen vonzó és kidolgozott teste, nagyon jó érzés volt megérinteni. Megkértem, hogy üljön le a lépcsőre.


Leültem a padló vele szemben a lábai között. Egy tökéletes pozícióba kerültem ahhoz, hogy jól leszopjam őt. Elkezdtem a nyelvemmel nyalogatni a farka hegyét, főleg a makkja izgatott, belenyaltam a hegyébe úgy, hogy a nyelvem hegyét kissé belemélyesztettem a kicsi lyukba, ahol pisil, majd a kalap alá is benyaltam. Ezt sokáig élvezettel csináltam neki. Ezt a rész szeretem a legjobban (jól rátapadni csak a farka fejére és gyengéden nyalogatni, szivogatni) mert ez hatalmas élvezetet ad nekem és partneremnek.


Azt akartam hogy megerőszakoljon! Megint belenyaltam a makkjának a hegyébe egyenesen a hugynyílásba. Aztán keményen és mélyen a számba nyomta a farkát. Nagyon élvezte amit velem tehetett és annyira beindult, hogy baszni kezdte a számat.

Imádtam!

Helyet cseréltünk a lépcsőn, én feljebb ültem és közelebb természetesen. Szétnyitottam a lábaimat neki, így izgatva őt. A csiklóm nagy és kemény volt, úgy goldolom, hogy nagyon tetszett neki. Az izgalomtól teljesen nedves volt a puncim, már nagyon vártam, hogy ő is kielégítsen emgem. A farka újra felém meredezett, láttam rajta, hogy mennyire megbaszná a pinámat. Megkértem hogy nyalogassa a nyuszikámat, nem túl gyorsan, és hogy szivja mélyen és ritmikusan addig amig én élvezek és élvezek!

Bármilyen jól esett, mégsem élveztük egymás testét igazán, ezért most ő ült a lépcsőre hátradőlt, én pedig a meredező farkába ültem. Könnyedén és lassan. Az érzés olyan hihetetlen volt úgy éreztem menten szétrepedek.

Idővel minden pózban kipróbáltuk egymást és sorra éltük át az orgazmusokat. Gyorsan éltem át egyszerre többet is. Fantasztikusan érezem magam, hogy farka teljesen felért a méhemig, és teljesen kitöltötte a pinámat. Nemsokára újra megkeményedett és újra nekiláttunk egy hoszabb szeretkezésnek. Úgy éreztem, hogy most a farka még nagyobb és még mélyebbere hatol belém mint azelőtt. Hihetetlenül fantasztikus volt. Megfordult és most ő volt felül és úgy baszott. Úgy éreztem, hogy nemsokára ő is beteljesül, ezért hátranyúltam, és kissé izgattam a csiklómat úgy, hogy közben néha a belőlem kijövő farkát kezembe kaptam.

Végül hatalmas ordítással, lüktetve belém lövellte magját. Gyorsan kiugrottam belőle, és letérdeltem remegő teste mellé, majd tövig bekaptam a faszát, és erős rángatással kisajtoltam belőlle az utolsó cseppeket is. Nyeltem a savanyú nedűt, ő meg közben a fejemet fogva rángatott a farkán.

Segítettem neki felöltözni, mikor megcsókoltam Ő szintén visszacsókolt. Mennie kellett, mert még sok pizzát kellett azon az éjszakán kiszállítania. Kérdezte, hogy mikor jöhet újra, de én mosolyogva nemet intettem a fejemmel, és azt mondtam neki, ez az egy alkalom volt.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Már „öreg” házasok voltunk, előző hónapban ünnepeltük az ötödik évfordulót, de még nem voltak gyerekeink. Nem siettünk, hiszen alig múltunk huszonöt évesek. A lakótelepi lakásunk a kor körülményeihez képest luxusnak szám...




Csabi letörten ült a konyhaasztal mellett. Újabb este a barátokkal, újabb flörtölés lányokkal és újabb kapcsolat nélkül, kielégítetlen maradás. Ez ment már elég régóta. Mindennek tetejébe még az édesanyjával egy házban élt. ...




A fiú arról beszélt, nem bírja tovább elviselni a sötétséget. Ám közben nyilvánvaló volt, hogy kívánja a lányt. Vivien tudta ezt, és bár elfelejtette leborotválni a punciját, a lábait egyre szélesebbre nyitotta.
- Hideg sz...




Gyülekezünk! Azt szeretem ezekben a bulikban, amikor kinyitom az ajtót, újabb és újabb jelmezbe öltözött lány vagy fiú áll az ajtó előtt, akit akkor ismerek meg. Mindenki Halloween-re van öltözve, de csak denevér és boszorkány jelm...




Herkás Dávid vagyok 30 éves, egyedülálló férfi, aki titokban odavan az idős, érett nőkért.
A szomszédomban egy kedves idős nő lakik, aki mindig nagyon odafigyel rám, és törődik velem. Még a közös udvarterületet is együt...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak