banner

A tág pinájú riherongy




Agglegényként mindenhol a lehetőséget kerestem, egy mosolyra egy röpke pillantásra már le is csaptam. Természeten azért nem minden nővel és nem mindenhol, de ha a helyzet úgy adódott nem haboztam. Egyik este a bevásárló központba ténferegtem unottan mikor a sorok között rám pillantott egy lány, de rögtön el is kapta a tekintetét és persze észre sem vette, hogy én észre vettem. A sors "véletlen" úgy hozta, hogy a sor végén össze koccantunk a bevásárlókocsikkal. Lovagias férfiként természetesen egyből a hogylétéről érdeklődtem, nem eset e személyi sérülése vagy anyagi kár, de ő nem szólt egy szót se, de még is valami huncut fény megcsillant a szemében, a száját is elharapta egy kicsit, nehogy a mosolya kiderüljön. Mivel a némasága kicsit zavarba hozott így rövidre fogtam a dolgot és átadtam a névjegyem hátha kárpótolhatom a "karambol" miatt. Lestem a telefonom,de semmi aztán harmadnap megcsörrent egy rejtet szám, nem tudtam felvenni, mire odaértem letette. Csalódottan fordultam vissza, de hívott ismét. -Szia, én vagyok az- mondta -Tudom-válaszoltam -Merre felé laksz?-Válaszoltam- Remek 10 perc és ott vagyok.

Úr isten, rendetlenség van, mit húzzak fel? Nem tudtam mire számítsak, nem is vettem észre, hogy már idő van futkároztam a lakásba mint a félbolond. Megcsörrent a csengő, szívem a torkomba, pulzusom az egekben, kiszáradt a szám, de beengedtem. Csak most eszméltem rá milyen jó nő is, nem fotómodell annál sokkal több, mert valódi. Pár percig csak néztük egymást az előszobába, már kezdett kínosa válni a szitu, így szólásra nyílt a szám. Észrevette és gyorsan hozzám lépet és megcsókolt. Csak egy röpke futó csók volt a nyelvünk épp csak összeért. Visszalépet és belenézet a szemembe, lényegében megállt az idő. Felnéztem az órára este 8 óra. Szerettem volna mondani valamit, de megint hozzám lépet. -Ez egy egyszeri alkalom, többet nem találkozunk, úgy szeress, hogy ez az utolsó- súgta a fülembe és elindult a háló felé. Arra még emlékszem, hogy ledöbbentem az alakján, a formás kemény cicik pont befértek a tenyerembe, karcsú derekát majd átértem, de a popsija is szenzációs volt, lábai pedig a mennyország.

A haja úr isten még mindig érzem az illatát. Hamar elkezdtem kotorászni az óvszer után, de leállított. -Én nem vagyok prosti- súgta- gyerekünk sem lesz azt garantálom. Te sem vagy kurafi, igaz?-nemet intettem a fejemmel, erre vissza vezette a kezemet a fiókba és elengedtem az óvszert. Pár pillanattal később, kint állunk az előszobában, felpillantok az órára 11. A testemben érzem a 3 órát, de szomorú vagyok, hogy ilyen hamar elrepült.

-Csodálatos volt- súgta a fülembe és kilépet az ajtón. Betántorogtam a szobába és leroskadtam egy székre, tátott szájal csak bámultam magam elé. Én hülye egy szót sem szóltam, még a nevét sem tudom, hogy fogom megtalálni, kitéptem az erkélyajtót, de már nem láttam sehol, így szomorúan aludtam el, mégis mosolyogva. Másnap 5 órakor megszólal a telóm. -Fél óra múlva nálad és letette. Nem tudtam neki megmondani, hogy csak 6 ra érek haza. Siettem ahogy csak tudtam, de így is jócskán késtem.

Megdöbbentem mikor megláttam, hogy ott ül az ajtómba. -Tudtam, hogy eljössz. Bocs ez az én hibám volt,mondta. Bent a lakásban végre szólni próbáltam, de leállított. -Te már eleget tettél értem, most én jövök, súgta és jött. Másnap is és harmadnap is.

Egyszer csak lovacskázás közben megszomjazott, eddig soha nem ivott és evet nálam semmit. -Szomjas vagyok, vigyél ki, mondta. Én pedig próbálok kikecmeregni alóla, de rám szólt. -Úgy, hogy bennem vagy, parancsolta. Csak tej volt megfelelő neki így azt itta dobozból. - Nem állunk meg, csináld csak. Mit mondja, még a golyóimról is csöpögőt a tej.De olyan keménynek éreztem magam, hogy kacérkodtam a gondolattal, hogy nem tartom a kezemmel popsiját. Mikor végzet visszarakta a tejet a hűtőbe. -Á van tejszínhabod is, vigyél vissza a hálóba. Mit is mondhatnék, savanyú volt a reggel, de ez volt a legnagyobb élményem eddig nem is vitás.

Sokat nem gondolkodtam a kapcsolatunkon, munka, szex, alvás. Ez volt akkor az életem.Nem is jutott eszembe, hogy az átlagos méretem számít e valamit, de történt valami ami megingatta a magbiztosságom. orális kényeztetés közben nem csak egy ujjamat használtam, hanem kettőt,majd hármat, de megállított. A táskájából elővett egy tubust és bekente a kezem síkosítóval.

-Csinálj egy kúpot a kezedből, csináltam. Eltüntette a kis drágám a kezem, nem is hittem el. -Most velem mi lesz? kérdeztem. Végre megszólaltam, de pont ezt? Mosolyogva benyúlt ismét a táskájába és elő vet egy vibrit, Mi lehet még a táskájában, gondoltam. Fel sem ocsúdtam,már a lovacska ismét beindult, de háttal nekem és a vibriét betette pluszba mellém.

Még szerencse, hogy már kétszer elmentem előtte, így tartottam magam egy darabig, de csak egy kis darabig. Ez után már csak két hétig tartott a kapcsolatunk. Utolsó estét avval kezdte, hogy úgy szeres, hogy ez az utolsó, hamar eltelt. Mikor elindult volna hazafelé visszahúztam.

-Szeretlek és sírva fakadtam, nem olyan látványosan, de folytak a kényeim rendesen. Visszahúzott a hálóba és most először ott aludt nálam. Reggelre egyedül ébredtem, csak egy szerelmes üzenet maradt utána. "Én is szeretlek az első pillanattól kezdve" Még mindig meg van ez a papírfecni, fájó örök emlék marad.

Természetesen van folytatása ennek a 20 éves történetnek, de az már legyen az én titkom, vagy esetleg a tiéd. Jelölj be kedvencnek és talán elmesélem.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Szia Drága!

Nem is értem ezt most, hogy találtad ki, hogy írjam le mit csinálnék veled ha megint kettesben leszünk. Fel akarod húzni magad? Vagy engem? Vagy ennyire nem foglalkoznak veled otthon?

Ennek én csak ...




Marika kifogyhatatlan energiával rendelkezett. Minden együttlétünk felért egy kifacsarással. Amikor elhagytam a lakását, a zacskóm minden alkalommal garantáltan üres volt. Négy éves kapcsolatunk alatt soha nem engedett el háromszori ...




19 éves voltam, az akkori barátom az ország túlsóvégén járt egyetemre, s bár lelkiismeretfurdalásom volt, mégis rendszeresen maszturbáltam távollétében. Mindig rá gondoltam, semmi biszexualitás nem volt bennem. A legjobb barátnőm F...




Te! Figy’! Most akkor lehúzod, vagy nem?
Nem!
De mosmeg mé’ nem? Az előbb azt mondtad, hogy igen.
Az, az előbb volt.
Na, ne csináld má’! Megegyeztünk. Először te, aztán én is.
De én már nem akarom...




Az üvegkalitka irodán át az egész város látszott, a fények kinyúltak már, köd kúszott be az óceán felől. A főnök elgondolkodva bámult kifelé, mint aki nincs is jelen. Utáltam neki dolgozni, mert annak tetejébe, hogy mindig túlór...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak