banner

Rájöttem, leszbikus vagyok




19 éves fõiskolás lány vagyok. Szépnek és kívánatosnak tartanak, ám engem nem igazán hoznak lázba a férfiak. A lányok azonban annál inkább. Amikor meglátok egy szép lányt, arra gondolok, hogy milyen jó lenne megérinteni, érezni a bõre illatát, esetleg meztelenül látni.

Furcsa dolog ez, de azt hiszem, leszbikus vagyok. Nehéz kimondani, hogy más vagyok, mint a többiek, de úgy érzem nem tagadhatom meg önmagam. Én akkor vagyok, az aki, ha nem foglakozom a férfiakkal. Volt már egy-két fiúval kapcsolatom, de nem volt jó, túl erõltetettnek érzetem. Nemrégiben azonban egy discoban találkoztam egy lánnyal, aki hasonló problémákkal küzd. Rengeteget beszélgettünk és megbeszéltünk egy randit. Nagyon izgultam. Kifestettem magam és a legszexisebb ruhámat vettem. Mikor megláttam, egybõl éreztem, hogy több lesz közöttünk egyszerû barátságnál. Bementünk egy kávéházba, megittunk egy kávét, majd felmentünk a lakására. Nõ létére elég rendetlen volt a lakása, de ez engem nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, hogy végre megcsókolhassam. Bementünk a nappaliba, ahol végre elcsattant a várva várt csók. Hihetetlenül jó érzés volt és õrülten izgató. Azelõtt sohasem éreztem ilyen vonzalmat senki iránt. Bementünk a szobájába, ahol tovább csókoltuk egymást, s közben meztelenre vetkõzünk. Az ágyra fekve simogatni kezdtük egymást. Ujji érintése, mint a tûz, égette a testemet. A hátamra feküdtem, Õ pedig nyalogatni kezdett. Forró nyelvével és ajkaival az egész testemet felfedezte. Eljátszadozott a mellbimbómmal. A szájába vette és finoman szívogatta, miközben a keze egyre lejjebb kalandozott. Ahogy hozzáért a puncimhoz, hangosan felnyögtem. Olyan gyengéden és óvatosan érintette, ahogy még soha senki. Nyelvével egyre lejjebb haladt. A lábamat egy picit széjjelebb nyitotta és óvatosan végignyalta a punimat. Csodálatos érzés volt, ahogy a forró nedves nyelve végigsiklott a szeméremajkaimon. Két ujjával szétnyitotta a szeméremajkam, hogy könnyebben a csiklómhoz férjen. Ahogy a nyelve mozogni kezdett rajta, a testem remegni kezdett. A forróság hullámokban tört rám, végül az egész testem tûzben égett. Egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatta a nyelvét, miközben az ujját a hüvelyembe dugta. Ügyesen összehangolta a nyelvének és az ujjának mozgását és pillanatok alatt a csúcsra juttatott. Az izmaim megfeszültek, hangosan felnyögtem és egy óriási orgazmust éltem át. Sohasem fogom elfelejteni ezt az együttlétet. A lánnyal azóta is együtt vagyok és egyre jobban szeretjük egymást. Azt tervezzük, hogy hamarosan összeköltözünk.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Ez a történet három évvel ezelőtt esett meg velem. Akkor még 21 éves voltam, azóta van egy gyönyörű kisfiam, és egy nagyon rendes férjem. Abban az időben a szüleimnél laktam, és egy teljesen szokványos életet éltem. Egy laza munka...




Krisztián már egy hónapja járt Mónikanal, mikor elhatározta, közelebbről megismerkedik a seggével. Mindenekelőtt nagy, kerek húsos hátsó fele volt az, ami a kistermetű, barna hajú és barna szemű szépséghez vonzotta. Most pedig telj...




Indul már a traktor, kinyílott a búza
Pista bácsi a szomszédban a Marikát húzza.
Nagyban megy a szex, izzik a vibrátor,
Egyszer jön a hang a szomszéd szobából…

Kati néni jött haza, nyitotta az ajtó...




Sziasztok szeretnék veletek megosztani valamit... valamit ami pontosan ezelőtt egy éve történt meg. Nos hát amit rólam tudni kell, az-az hogy férfi vagyok 29 éves és hát...szingli. A nevem Máté átlagos test alkat, barna haj és hát ten...




Felkísérnélek a lakásba.

A nyakad mögé csúsztatnám a kezem és megcsókoltalak. A másik kezemmel felemeltem a lábad, amint széttetted, felemeltelek és így vittelek be!

Közben a nyakad és a cicid csókolgat...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak