banner

Nekem csak Ő kell




Idegesen néztem a kezemben lévő Glockra. Amit készülök tenni felér egy öngyilkossággal. Kiszökni a katonai iskolából,megkeresni azt a személyt aki megölte az egyik tanárom anyját aki egyben a szerelmem is ,hogy visszaszerezzem azt az átkozott nyakláncot neki. Holnapután ugyanis 3 hónapig nem fogom őt látni és ha már én napi 24-ben rágondolok, gondoljon csak ő is rám ha ránéz a nyakláncra. 3 hónap magány. Még mások hazamennek a szüleihez ,addig nekem csak a fogadott édesanyám van aki nyaralni megy ,de nekem semmi kedvem nem volt hozzá és az iskolában sincs kedvem maradni ,mert ez nyáron sokkal rosszabb mint egy kiképző tábor. Így hát az összespórolt pénzemből ide-oda fogok flangálni az országban várva a szeptembert ,hogy újra lássam őt.Reménytelen vagyok. Egy lány aki beleszeretett az azonos nemű tanárjába és még megbeszélni se tudja senkivel az ofőjén kívül,mert a barátai tuti elárulnák mindenkinek. Elvégre lányok és pletykálnak.
Vettem egy mély levegőt és elindultam a szellőző felé. Ellopakodtam pár éjszakai ügyeletes őr mellett és végig kúsztam az egész iskolán mire végre kijutottam belőle. Nagy adrenalin hullám töltött el ,ami jól jött és sprintelni kezdtem a buszmegálló felé. Hál isten jó kondiban voltam a folyamatos kiképzés miatt. 170 cm-es magasságommal, sötétbarna hajam és fekete szemem kihangsúlyozta sportos és karcsú testemet. Tipikusan a jó nő kategóriába tartozom mások szerint,aki megkaphatna akárkit. Ez lehet így van,de nekem csak ő kell. Pont a tanárom. 5 évvel idősebb tőlem,de sok harci tapasztalattal rendelkezik. Én 17 éves vagyok,ő 23. Nehéz gyerekkora volt ahogy nekem is. A családom gyilkosai által öltött vágások miatti hegek még gyakran lidérces álmokkal kísértenek. Ő kb 5 centivel magasabb nálam, hasonló alakja van mint nekem, bár nekem kicsit gömbölyűbben az idomaim. Szőke haja van aminek a vége a szivárvány színeiben pompázik. Mogyoróbarna szeme mindig tökéletesen csillog,bár látom benne a gyerekkora okozta fájdalmat. Ő a kiképzőm és a lelki tanácsadóm az iskolában. Napi 2x 1,5 órás magánórám van vele. Néha úgy érzem ő is érez valamit irántam ,de mikor közeledni próbáltam nagyon csúnya veszekedés következett be. Miközben ezen gondolkodok megérkezik a busz. Felpattanok rá és bemutatom a hamis személyit amit az egyik tanártól loptam el aki kicsit is hasonlít rám. Jó valljuk be. Az ofőmtől kaptam. Mivel ő a fogadott édesanyám mindenről tud. Miután kifizettem a busz jegyet helyet foglalok és elgondolkodok azok mit is csinálok éppen. Az elérhetetlen szerelmemnek ölöm meg az anyja gyilkosát és lopom vissza a láncát. Ha nem halok meg akkor tuti ő fog kibelezni ,hogy ilyen hülyeséget csinálok. De nekem megéri. Mikor megérkezünk a város hivatalos gettó negyedébe leszállok a buszról és az ottani kocsma felé veszem az irányt. Előveszem a zsebemből a képet a csávóról és belépek a kocsma ajtaján. Körülnéztem a nagy rumlis teremben és megpillantottam a fickót. Két kurvával beszélgetett és a nyakában ott lógott a lánc. Lassan elkezdtem közeledni felé. Mögé léptem és a derekához nyomtam a fegyvert. Kérdőn hátrafordult és a fejével intett. Tudom mit akar. Kettesben lerendezni.
****
Egy kiugrott állkapoccsal,egy zúzódással a fejemen és számtalan sebbel a testemen tértem vissza az iskolába. De megvolt amit akartam. A visszakúszás a szobámba kínszenvedés volt a sebesült testemmel. Amint visszaértem a szobámba ledobtam magam az ágyra és csak feküdtem. Fel sem tűnt az asztalom mellett álló alak. Hát nem ő állt ott? A láncot gyorsan a párnám alá rejtettem és vártam az üvöltözést,hogy még is mi az istennyilát csináltam. De nem ez történt. Semmi érzelemmel az arcán odalépett az ágyam mellé és ellátta a sérüléseimet. Az arca merev volt,de a szeme elárulta. Aggódott értem.
-Hol szerezted ezeket? -kérdezte. Hirtelen feltámadt bennem a düh. Fogalmam sincs mi lelt,de dühös voltam.
-Önnek nem vagyok köteles jelenteni-válaszoltam flegmán.
-Ó már magázódol is? És igen is köteles vagy nekem válaszolni. Mit csináltál már megint magaddal?-kérdezte ingerülten.
-Igen,magázódom ugyanis ön a tanárom és megadom a tiszteletet. Nem vagyok köteles jelenteni csak az osztályfőnökömnek.
-Miért csinálod ezt velem?-túrt idegesen a hajába.
-Mit miért csinálok? Nem én löktelek el magamtól-vágtam a fejéhez.
Meglepte hevességem,láttam a tekintetén.
-Szóval így állunk-hümmögött-akkor is megtudom mi történt veled.Most. Hívom az osztályfőnököd és szépen elmesélsz mindent. Elővette a telefonját,küldött egy gyors sms-t és az osztályfőnököm (aki ugye a fogadott anyám) 2 percen belül be is rontott a szobába. Egy megkönnyebbült sóhajjal ölelt ár. Szorosan megöleltem én is ugyanis egy ideig azt hittem soha többet nem látom. Némi féltékenykedést láttam Anikó arcán aki a jelenetet nézte.
-Mi történt veled?-kérdezte az ofőm szemében aggódással. Anikóra sandítottam jelezve,hogy ő is itt van. Az anyám csak megrándította a vállát és várta a történetem.
-Kiszöktem az iskolából egy bizonyos dolog miatt-itt kivettem a párnám alól a láncot úgy,hogy ne látszódjon a kezemben- majd felültem a buszra és elmentem a gettó negyedbe megkeresni egy bizonyos személyt,hogy megöljem és visszaszerezzek tőle valamit-ekkor félve Anikóra néztem aki tátott szájjal meredt rám. Tudtam,hogy itt az alkalom most kell neki átadnom.
-Nos megtaláltam az illetőt és sikeresen meg is öltem. Ahogy visszaszereztem tőle ezt is-emeltem fel a láncot és lesütött szemem ráemeltem. Hihetetlenül meredt a láncra majd rám.
-Neked elment a maradék eszed is..Nem vagy normális..-suttogta majd kikerülve anyámat a nyakamba vetette magát és csak ölelt. Anyum még bátorítóan rám villantott egy mosolyt majd tapintatosan kisétált. Én pedig tartottam a kezemben azt a nőt akit a világon a legjobban szeretek. Csak sírt és sírt és sírt. Én végig csitítgattam és öleltem őt. Jól esett a karjaimban tartani bár fájt,hogy sír. Körülbelül fél óra telt el mire megemberelte magát. Elnézést kért majd a láncra meredt.
-Forduljon meg..-suttogtam alig halhatóan. Én ráadtam a nyakláncot. Mikor becsatoltam hátul hirtelen megfordult és csak nézett.
-Nem hiszem el..Te nem vagy normális..Már megint veszélybe sodortad magad. Nem gondolsz a saját biztonságodra. Meg is ölhetett volna az az állat.-támadt fel hirtelen benne a düh,de a szemében egy ismeretlen csillogást véltem felfedezni.
-De nem haltam meg. Visszaszereztem anyukád becsületét. Valamint önnek a láncot. Nem hinném,hogy ezért kiabálni kéne velem. Egy köszönöm Szami is megteszi-vigyorogtam rá önelégülten.
-Holnap megkapod azt a köszönömöt,most dühös is vagyok rád,hogy MÁR MEGINT veszélynek tetted ki magad.
-Ami késik nem múlik-rántottam meg a vállamat kicsit csalódottan,hogy elmegy és rákacsintottam. Ő csak megcsóválta a fejét és kisétált.
****
Másnap reggel arra keltem,hogy valaki simogatja az arcomat. Kinyitottam a szemem és anyukám hajolt fölém.
-Jó reggelt kalandorom-nyomott egy puszit az arcomra- na mesélj mi történt tegnap este miután kimentem. Én az órára néztem és egy halk morgás kíséretében konstatáltam ,hogy hajnali 5 van és a fejem zúgott. Feltornáztam magam és bevettem az ágyam mellé készített gyógyszert ,aztán elmeséltem ,hogy mi történt este.
-Szóval elment az éjszaka?-kérdezte anyum mikor a végére értem.
-Igen.
-Érdekes. Én nem úgy láttam.
-Mi?-néztem rá kérdőn.
-Mikor bejöttem hozzád reggel 4 felé itt ült az ágyad mellet és simogatta az arcod.
-Komolyan?-akadt el a lélegzetem.
-Igen. Ez miatt is kérdeztem,hogy mi volt. Viszont szerintem érez irántad valahogy.
-Lehet...
****
Reggeli után visszatértem a szobámba és vártam,hogy szóljanak,hogy mehetek az öltözőbe a cuccaimért. Ma még egyáltalán nem láttam őt és bevallom hiányzott. Mivel én voltam az utolsó a névsorban és még csak a második gyerek nevét mondták be a hangosbemondóban neki álltam rajzolni. Először egy pillangónak indult végül Anikó arcképet lett. Nem rajzolok csúnyán valljuk be. Épp belekezdtem volna a színezésbe mikor meghallottam a hangosbemondóban a nevem és elindultam az öltöző felé. Mikor odaértem anyum mosolyogva fogadott.
-Menj csak be nyugodtan,nekem most el kell rohannom,de ha kész vagy és mindent elrámoltál hajtsd be az ajtót,én majd bezárok-még be se fejezte,de már el is rohant. Én egy vállrándítással elintéztem az egészet majd beléptem az ajtón és odasétáltam a szekrényemhez. Épp,hogy csak kinyitottam az ajtaját mikor valaki gyengéden átkarolt hátulról és befogta a számat. Már támadni akartam mikor megéreztem az illatát. Feszült testem rögtön elernyedt és hozzá simultam. Lassan megfordított és a kezét a derekamra kulcsolta. Én a nyaka köré kulcsoltam a kezem és álltam szemeinek pillantását. Egyre szorosabban húzott magához.
-Nem tudom elhinni mit tettél értem..-suttogta szinte az ajkaimba.
Lesütöttem a szemem ,elpirultam majd suttogva válaszoltam.
-Mert szerelmes vagyok önbe...
-Istenem hagyjuk már ezt a magázódást-ekkor teljesen magához húzott és megcsókolt. Én teljesen le voltam sokkolva ,de mikor ráeszméltem mi is történik szorosan magamhoz öleltem és viszonoztam a csókot. Idővel megéreztem puha nyelvét és én automatikusan beengedtem a számba. Nyelveink táncot jártak és a csók kezdett elmélyülni. Keze lecsúszott a fenekemre és belemarkolt. Én halkan a szájába nyögtem és az arcához kaptam a kezem,hogy simogassam azt. Belehajtotta fejét a kezembe és úgy csókolt tovább. Mikor kezem egyre lejjebb kalandozott a mellei felé elhúzódott.
-Ez megteszi egy köszönőmnek?-kérdezte huncutul csillogó szemekkel lihegve.
-Tökéletesen-mosolyogtam rám majd beharaptam az ajkamat. Halkan felnyögött és teljesen elhúzódott.
-Ezt többet ne. Vagy is most ne.
-Mármint mit?-kérdeztem tetetett ártatlansággal.
-Tudod te jól mire gondolok-nézett rám szemrehányóan majd újra az ajkaimat kezdte el bámulni.
-Na kezdjünk el pakolni-mosolyogtam rá. Miután összepakoltunk elindultunk a szobám felé. Megálltunk az ajtóm előtt és haboztam. Most behívjam vagy ne? Merengéseimet bársonyosan lágy hangja szakította meg.
-Na mi lesz be se hívsz? Mert ha nem akarod,hogy bemenjek el kell szomorítsalak,hogy attól még a tanárod vagyok. Bármikor bemehetek-kacsintott rám. Elnevettem magam és kinyitottam az ajtót. Belépve az összecsomagolt bőröndöm mellé dobtam a hátizsákom.
-Merre mész nyáron?-kérdezte érdeklődve.
-Nem akarok semmi kép sem itt maradni,de mivel nincs hova mennem majd flangálok az országban-még ki sem mondtam teljesen megbántam.
-Ha gondolod jöhetsz hozzám. Pár mérföldnyire van innen egy kertes házam. És hát...-habozott-örülnék ha velem töltenéd a vakációt-ekkor közelebb lépett és magához húzott. Belenéztem csodálatosan csillogó mogyoróbarna szemeibe miközben a nyaka köré fontam a karomat. Ő hasonlóképpen tett a derekamnál.
-Csak egy feltétellel-mosolyogtam rá.
-Mi lenne az?
-Beleszállok a költségekbe. Itt hangosan felnevetett majd megcsókolt. Mintha áramütés ért volna mikor a nyelve találkozott az enyémmel. A kezem magától indult útnak a testén. Végig simítottam a hátán és meg sem álltam tökéletes fenekéig. Mikor belemarkoltam belesóhajtott a számba és nagyobb hévvel kezdett el csókolni. Az ő kezei a pólóm széléhez kaptak és elkezdte felfelé húzni. Vonakodva bár ,de elengedtem a fenekét és segítettem neki. A pólóm alól kibukkant a fekete csipkés melltartóm és áldom az eget ,hogy reggel ezt vettem fel. Gyorsan visszahajoltam az ajkára,hogy ne tudja végigpásztázni a hasamat. Szégyelltem a hegeimet. Kezeim az inge gombjaihoz kapott és fürgén gomboltam azokat ki mikor elhúzódott és az ágyra lökött. Rám ült lovagló ülésben majd végig nézett rajtam. Kezei a hasamat takaró kezeimhez nyúlt.
-Ne..-suttogtam neki félénken.
-Miért?-kérdezett vissza barátságosan ,vággyal a szemében.
-Nem volt jó gyerekkorom és..tele vagyok hegekkel. Nem akarom,hogy undorodj tőlem.. Ekkor felnevetett majd a fejem fölé hajolt és halkan belesuttogta a fülembe,hogy -Kincsem én soha nem tudnék tőled undorodni-nyomott egy puszit az arcomra majd levette az ingét és kezei ismét a kezeim után nyúlt. Én megbabonázva néztem a gyönyörű melleit. Lassan lefejtette rólam a kezeim és a fejem fölé kezdte húzni. Lefogta az egyik kezével mindkét kezemet a másikkal pedig végigsimított az arcomon. Tekintete éhesen siklott végig a majdnem csupasz felsőtestemen. Keze lassan elindult a hasam irányába és az egyik ujjával végigsimított a legnagyobb hegemen amire én egy hangos nyögéssel reagáltam. Elmosolyodott majd kicsit lejjebb csúszott rajtam és elkezdte a hegeimet nyalogatni. Hangosan nyögdécseltem. Kezeim még mindig keze szorításában voltak ezért hangosabban felnyögtem és próbáltam kiszabadítani a kezeimet ,de nem hiába ő az edzőm. Lassan elkezdett felfelé haladni melleimhez. Bimbóim már majd szétvágták a melltartómat annyira hegyesen álltak. Mindkettőre adott egy csókot amitől én mély torok hangon felhördültem és éreztem mosolyát ahogy haladt fel a számhoz. Mikor ajkai elérték az enyémet hevesen megcsókoltam aminek következtében szorítása kicsit enyhült a kezemen és én rögtön elkezdtem az arcát majd a nyakát cirógatni. Egyik kezével a fejem mellett támaszkodott másikkal pedig lejjebb és lejjebb tolta a nyakát cirógató kezemet. Mikor kezeim elérték melleit hangosan felnyögött. Lassan markolásztam a melleit aminek hatására az ő keze is megindult az enyémek irányába. Mikor már majdnem hozzájuk ért ,megszólalt az ébresztő órám. 12:00. Indulni kell ebédelni. Anikó is rájött miért csörög és egy hangos nyögéssel konstatálva lemászott rólam. Én is hasonló morgolódással felkeltem és felvettem a pólómat. Ő is visszavette az ingét és az ajtó felé indult. Mikor visszanézett huncutul rám mosolygott még neki álltam megfésülni kócos hajamat.
-Az a gond,hogy én nem ételre vagyok éhes..-itt lassan végig nézett rajtam majd egy puszit dobva kisétált a szobámból.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Közhelyként hangzik, de barátságnak indult. Előbb felszínes beszélgetések, aztán más, komolyabb témák is feljöttek egy-egy ilyen alkalommal, mind meghittebbé téve kapcsolatunkat. Hosszú hónapok alatt kerültem hozzád közelebb és T...




Egy szombat esti napon, amikor a nap lement, a hold fényesített meg az esti ég boltot, egy 17 éves lány, kinek fekete haja válláig volt lenőve vörös rövid ujjú póló volt rajta. Ami kiemelte kerek melleit, testéhe simuló barnás rövid...




Lent voltunk a Balatonnál még az évkezdés előtt, két egész hétig; megvolt, jó volt. Apám kocsijával mentünk le ketten a cimborámmal, hazafelé viszont kerülnünk kellett, mert be kellett ugornia még a nagyijához, ott is maradt még eg...




Ring-ring, szólt a telefon hangszórója a fülembe. Laci beszél. Ez meg a Tamás, felétek visz az utam, beugorjak egy kávéra? Persze, nyugodtan, ahogy szoktuk.


Átvágtam a kis előkerten s beléptem a ház nyitott ajtaj...




Imádok neten ismerkedni. Nagyon sok nőt ismertem meg a legkülönbözőbb oldalaikon. Így ismerkedtem meg Cassandrával is, aki egy igazi öreg baszógép. Nem titkolta mire vágyik. Egy kis segítség a lakásban, és máris azt tehetek vele amit...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak