banner

A szatír




A 18-ik születésnapom megünneplésére egy helyi szórakozóhelyre mentem a barátommal. Elmesélem hogyan jutottam az esti buliból egy vén szatír ágyába.

A buliba a barátommal Milánnal és a két legjobb haverjával Márkkal és Mátéval mentem. Egy fekete testre simuló, mélyen dekoltált, rövid ruhát vettem fel nagyon csinosan mutatott, de közben hihetetlenül szexi volt. Ezt a barátom és a haverjai is észrevették. Úgy terveztem elfogom veszíteni a szüzességem Milánnal, be is következett csak nem Milán volt a másik fél..

Megérkeztünk a szórakozóhelyre, kértünk italt. Első körben még csak pezsgőt, majd mást is, szinte mindent megkóstoltunk ami csak a bárban volt. Három óra fele kissé illuminált állapotban lévő barátaimnak feltűnt ismét a kinézetem és minden áron azt akarták hogy szopjam le őket. A szopással nem volt gond, sokat gyakoroltam Mátéval Milán tudta nélkül. Kimentünk az utcára majd ki a parkba.

Szólt Milán: - Gyere ribancom most leszophatsz egy férfit életedbe először. - ha tudta volna, hogy ő már nem az első..

Megtettem. Szoptam mind a három férfit egymás után. Mivel Mátéval már volt tapasztalatom vele csináltam leghosszabb ideig. Először csak az elejét kaptam be majd az egészet. Szoptam és szoptam. Majd elkezdett szájba baszni, most százszor jobb volt mint általában.

Majd 2 percen belül a torkomba élvezett utasított: - Nyeld le te kurva!

Nyeltem a gecijét, imádtam azt a fehér nedűt a torkomban.

Majd megjelent egy 50 év körüli férfi aki ránk üvöltött: - Takaródjatok kivétel az a kurva - szólt egyértelműen.

Egyedül hagytak engem azzal a vén, lógó faszú férfival nem tudtam mire számítsak, lehet az alkohol hatása miatt mondtam neki, hogy: - Nem akar baszni öreg?

- Gyere kurva, majd én megtanítalak baszni. Megragadta a karomat és rángatott a házáig. Már az ajtóba levettem a ruhámat és elkezdtem masztizni erre rám szólt: - Te meg mit művelsz, veress ide mellém! Odamentem. Majd levágta a melltartómat és a bugyimat. Majd elkezdett tapogatni. Először a melleimet látszólag tetszettek neki. Markolta, nyalta, felállította a bimbómat látszólag értett hozzá mert akkor lett mint két szamóca. Majd csapkodta a seggemet, én közben finoman erotikusan nyögtem. Szólt ismét: - Ne nyögj ez még nem a legjobb része.

Elindultunk a pincébe ott akart megbaszni én siettem utána. Mikor leértünk láttam egy kikötözős szexre alkalmas gépet gondoltam az lesz az én helyem. Odaléptem hozzá próbáltam csókolni de nem akarta, utána a földre ereszkedtem szopni akartam de ő nem engedte. Majd a számba nyomott egy golyó szerű tárgyat amitől nem tudtam beszélni és odakötözött a szerkezethez.

Hozott egy hatalmas körül 20 centis vibrátort és egy dildót valamint 2 csipeszt. Láttam már szexjátékot de azt hittem, hogy ő a saját faszával akart megbaszni. Erre a két csipeszt a bimbóimra rakta, hatalmas fájdalmat éreztem a melleimben de közben hihetetlenül élveztem. Kezdtem nedvesedni és ezt ő is látta. Hozta a 20 centis vibrátort és tövig nyomta a puncimba, üvölteni akartam, de nem tudtam. Sírtam a fájdalomtól és attól, hogy életemben először egy mű fasszal veszítem el mikor kihúzta tudta, hogy szűz voltam, így szólt: - Imádom a szűz kurvákat, te leszel a szexrabszolgám, addig baszlak ameddig mozogsz.

Majd leszedett a gépről és a földre nyomott. Semmi előjáték vagy szopás ujjazás nélkül a puncimba nyomta a farkát. Hihetetlen sebességgel nyomta belém a péniszét bevallom egyszerre féltem és undorodtam a férfitől, de közbe hihetetlenül élveztem. 5 percen belül tele gecizte az egész pinámat majd megfordított és orálisan kényeztetett. Tele gecicet majd lent hagyott a pincébe.

Reggel felébredtem és a földön fekve pucéran találtam magamat. Megijedtem és eszembe jutott minden emlékeztem mindenre. Majd bejött a szatír.

- Na ribanc jó volt az este? - kérdezte.

- Nem nagyon emlékszem, hazaengedne és odaadná a ruháimat? - kérdeztem.

- Mehetsz, de pucéran.

Felsiettem a lépcsőn megkerestem a telefonomat majd felhívtam Milánt kertem jöjjön értem.

Megérkezett. Kérdezte: - Szerelmem jól vagy, miért vagy pucér, bántott, megerőszakolt?

- Ha nem hagytál volna ott a parkban talán lenne ruhám és még szűz lennék.

- Ne haragudj de megijedtem - mondta.

- Nem téged baszott meg egy szatír a földön gumi nélkül! - üvöltöttem vele.

- Haza viszlek, szerzünk ruhát és majd én megvigasztallak - mondta, ami újabb szexet jelentett.

Majd haza mentünk és ezt a történetet a mai napig csak én és Milán tudtam, de úgy gondoltam egy izgalmas vad történet.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Gondolom már sokukat megkérdezték, hogy mióta ismernek egy fiút vagy egy lányt. Általában egy kézlegyintés és egy „évek óta” lenne rá csak a válasz. Azonban ha engem kérdeznének Mary felől, pontosabb választ adhatnék. Magam is...




Magamról annyit, hogy 20 éves egyetemista lány vagyok. Amit most leirok ez tavaly nyáron történt meg velem.

Van egy legjobb fiú barátom 4 éve. Mindent megbeszéltünk egymással megosztottuk gondolatainkat, érzéseinket. Csak...




Ez a történet akkor esett meg velem, mikor a feleségem várandós volt a gyermekünkkel.

Igazából nem vagyok büszke magamra, sőt szégyellem magam ez miatt, hiszen megcsaltam a feleségem.

Minden ott kezdődött,...




Lolyt az Interneten ismertem meg. Mikor megkértem, hogy küldjön képet magáról, olyan szép nő képét kaptam, hogy nem mertem közeledni felé. Karcsú, de izmos teste, hosszú haja van, pajkos, csontig hatoló, szexi nézéssel. Egy ilyen nő...




Mindig szeretett vele beszélgetni. Nem, nem értettek egyet mindenben, de épp ettől volt izgalmas vagy szórakoztató, vagy gondolatébresztő ahányszor csak szóba elegyedtek. Szerette a humorát, a kanyargós, csattanós történeteit, s még a...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak