banner

Szex gumival




Főiskoláról hazafelé menet mikor tehetem, mindig megállok volt középiskolámnál, találkozni a volt haverokkal, akik alattam jártak. Mindig az iskola előtti parkban vártam, míg vége az utolsó órájuknak, közben, míg várakoztam, elbeszélgettem az iskola dolgozóival és régi tanáraimmal, akik sokkal szimpatikusabbak voltak, mint régen…

Vége az utolsó óráknak, kiözönlik a sok ismerős arc az iskolából. Akiket ismerek mind odagyűlnek az autóm köré, mert fel szoktam ajánlani, hogy egy-két embert hazadobok, ha már úgyis arra megyek. Telt az idő, már késő délután lett, és már csak a keménymag maradt ott
velem, akik mindenféleképpen autóval akartak hazajutni (6 – 8 ember). Mert volt több diák, aki vonattal jártak be a sulihoz, köztük voltam, én is még anno és tudtam milyen sz*r. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy nem mindenki fér be az én 3 ajtós kisautómba.

Jeleztem a csapatnak, hogy lassan indulok, döntsék el, ki jön velem (én nem akartam válogatni, mert az azért mégsem illik barátok között ). A ’vita’ hamar eldőlt, mert Orsi rosszul érezte magát, és Kriszta a barátnője nem hagyta, hogy félkómás barátnője egyedül utazzon több férfival, ezért ő is jönni akart. Mivel már Orsi alig tudott járni, javasoltam, hogy fektessük őt a hátsó ülésre, és Kriszta üljön elöl. Ezzel az autó meg is telt. Gondoltam magamban ez a legjobb párosítás, akiket hazavihetek. Két nálam egy évvel fiatalabb 18 éves végzős gimnazista. Ráadásul mindkettőjűknek iszonyatosan jó teste van, mivel rendszeresen táncolnak versenyszerűen egy csapatban.

Az iskolát elhagyva pár kilométer- el, egyszer csak Orsi felpattant a hátsó ülésen, mint akinek kutya baj sincs. Meglepődve szóltam hátra.
- Hát te, de gyorsan meggyógyultál!
Erre a lányok hangos nevetésbe kezdtek. A nagy nevetgélés közben a hátsó ülésen Orsi előredőlt és elkezdett Krisztának sugdosni valamit, utána előreszólt nekem
- Nem volt nekem semmi bajom csak autókázni akartunk Krisztával és nem kellett ide akkora tömeg hogy nyomorogjunk a hátsó ülésen, ezért találtuk ki ezt a kis rosszul vagyok dolgot.
Ekkor elkezdtem el én is nevetni, hogy milyen kis rafináltak ezek a lányok.

Nyár lévén az autóban pokoli meleg volt, persze az én régi verdámban még nem volt légkondi. De nem szegte kedvem sőt, kezdtem örülni a forróságnak, mivel a lányok is lengén voltak öltözve meg én is. Ettől függetlenül a lányok nem zavartatták magukat, és még egy kicsit könnyítettek ruházatukon.

A visszapillantóban láttam amint, Orsi kinyitja miniszoknyájának zipzárját, és kicsit lejjebb csúsztatja az egész szoknyát magán, de csak addig éppen kilátsszon a tangályának pántja és a punciját takaró anyag teteje, ezek után még egy kicsit szétnyitotta a lábait, de csak pont annyira hogy látni lehessen, amit eddig a szoknya eltakart. Már alig figyeltem az utat, inkább a tükörre néztem, hogy mindent lássak, amit eddig még nem láttam volna Orsiból. Megfogta topjának vállpántjait, és azokat is lecsúsztatta válláról. A toppot kicsit lejjebb-lejjebb csúsztatta magán, sejtetve, hogy mi van alatta.
Hű a mindenit gondoltam magamban, ez már megérte, hogy „átverték” a barátainkat, és megcsillant a kaján vigyor az arcomon.

És ekkor Kriszta is elkezdte a műsort az első ülésen közvetlen mellettem. Egyszer csak azt látom, hogy Kriszta megfogja és leveszi magáról a felsőtestét takaró pólót. De nem akárhogy vette le olyan lassan, amilyen lassan én még nőt nem láttam vetkőzni, mintha direkt csinálta volna, figyelem amint húzza fölfelé a pólóját és nincs alatta semmi, egyszer csak megvillan egy ruhadarab, egy iszonyatosan kicsi top (egy olyan igazán kurvás) amin keresztül kivehető volt formás melle és ágaskodó mellbimbója. Ezek után feltette bal lábát a műszerfalra.
Istenem, már azon gondolkoztam, hogy ezek ezt direkt csinálják velem.
Combközépig érő rövidnadrág volt rajta, ami alatt ott feszül lábán a csillogó harisnya. Amint feltette a lábát a rövidnadrág feltűrődött, és megvillan a combközépig érő harisnya csipkés teteje.
Így autókáztunk hárman hazafelé, én teljesen felizgulva, a lányok meg izgatóan.


Az együttes látvány, amit a lányok biztosítottak számomra, be is indította férfiúi ösztöneimet, és hát kezdett emelkedni a rövidnadrág, ami rajtam volt. Gyorsan bekapcsoltam a rádiót és elkezdtem dudorászni az éppen adásban lévő számot, hogy eltereljem gondolataim, mielőtt a lányok észreveszik ágaskodó nadrágomat. De már túl késő volt Kriszta hátraszólt Orsinak
- Nézd csak Orsi micsoda sátor épült itt az első ülésen – közben úgy vigyorgott, mint aki nem látott ilyet
Orsi előredőlt és mellei majd kibuggyantak topjából (– ez még rátett egy kicsit amúgy is már kőkeményen álló farkamra –) és kommentálta az én „sátramat”
- O tényleg Laci ez már a méreteiből nem semmi kis sátor –és ő is nevetni kezdett
Ha már mindenki ilyen boldog, akkor én miért ne legyek az, két bombajó csaj ül az autómba, majdnem meztelenül nekem áll a farkam mint egy zászlórúd. Akkor mi kell még csatlakoztam én is a nevető lányokhoz, bár kicsit kínos volt de nevettem én is.

Beértünk a faluba ahol laktunk. Megálltam a falu szélén lévő benzinkútnál tankolni, kiszálltam elkezdtem tankolni, de egy percre sem vettem le a szemem az autóban lévő lányokról. Kriszta hátrafordult Orsihoz ő meg előrébb dől, hogy halja mit mond barátnője. Hangos kacajba kezdtek az eddigi suttogásuk után, kinéztek rám az ablakon, és mindkettőjüket újra elkapta őket a nevetés. Vissza szálltam az autóba és mondták, Krisztához menjek először, bár Orsi közelebb lakott, de gondoltam legyen, minél tovább élvezhetem a lányok társaságát annál jobb.

Megérkeztünk Krisztáékhoz, gondoltam Kriszta kiszáll, és mi megyünk tovább Orsival, de Kriszta beinvitált a házukba egy kis frissítőre, mert az autóban iszonyat kiszáradtunk.
Óriási házuk volt, két szint, Krisztáé volt az egész emelet és a szülei laktak a földszinten. Szülei otthon voltak ezért nem számítottam semmi extrára.
- Menjetek fel az emeletre, mindjárt viszek egy kis hűsítőt –és Kriszta bement szüleihez a nappaliba.
- Jó megyünk –szóltam vissza Krisztának
Orsit előre engedve elindultunk fel a lépcsőn, Orsi, ahogy ment előttem kicsit sem zavarta hogy mögötte megyek. Olyan szépen mozgatta fenekét felfelé menet, hogy a farkam megint elkezdett felállni, akkor mondtam neki, hogy siessünk fölfelé, mert az már nem zavart, ha ő vagy Kriszta meglátja álló nadrágom, de ha Kriszta szülei meglátták volna az eléggé kellemetlen lett volna. A nagy sietségben Orsi elejtette kezében lévő táskáját, hirtelen megállt, és mikor lehajolt érte, az maga volt a gyönyör számomra.

A nagy sietségben sikerrel nekimentem éppen arcomba pucsító seggének, ami kilátszott a szoknya alól.
- Na na, hová sietsz te kis perverz. Majd az emeletem megkapod, ami jár neked, csak érjünk föl.
Ez a kijelentés nagyon beindította fantáziámat.
- Akkor siessünk, had kapjam meg, ami jár nekem.
Felértünk az emeletre. Orsi megmutatta az egész szintet, mivel ő Kriszta legjobb barátnőjeként volt már ott párszor, minden volt fürdőszoba egy kis edzőterem, konyha, és egy vendégszoba
Legvégére hagyta Kriszta hálószobáját, ami igazán nagy hatással volt rám.
Mindenütt szétdobált fehérnemű, szex újságok és DVD- k, az ágya melletti éjjeliszekrényen egy kint felejtett vibrátor jelezte, hogy ő is szokott unatkozni.
- Ez a szoba nem semmi kicsit sexmániás a tulajdonosa, a szülei biztos nem járnak fel a szobájába. –mondtam halkan Orsinak, aki pont akkor ment át a vendégszobába, már csak az ajtó csukódását láttam.
- Mindjárt jövök. - szólt ki a szobából alig hallhatóan.

Orsi már lassan öt perce a másik szobában van és nem nagyon akarózott visszajönni.
Na jó egyedül vagyok egy olyan szobában, aminek minden centimétere a szexre buzdítja az embert, akkor szétnézek kicsit tüzetesebben gondoltam magamban. Kinyitok egy szekrényt semmi érdekes, a következő azonban tartogat ám érdekes dolgokat. Előkerült a szekrényből még egy vibrátor, síkosító és még egy csomó szexuális játékszer azon a pár darabon kívül ami alapból szanaszét volt a szobában. Kicsit perverz a leányzó gondoltam magamban. Egyre jobba tetszett Kriszta „magánélete”.
Ledőlök a szobában lévő kanapéra, felveszek egy újságot és elkezdem „olvasni”, leginkább a képeket néztem benne. Farkam majdnem azóta egyfolytában állt, mióta elindultunk az iskolából a lányok „műsorának” köszönhetően, most meg itt ez a sok erotikus cucc szanaszét. Teljesen fel voltam pörögve.
- Soká jössz, mert már nagyon szükségem lenne a „büntetésemre”. –szóltam be halkan az ajtón Orsinak.
- Még 4- 5 perc és kész vagyok. –jött a válasz.
Mire én úgy voltam vele hogy annyi nekem bőven elég egy gyors kis faszverésre, hogy elmenjek, senki sincs a szobában akkor miért ne, gondoltam magamban. El is kezdtem a faszverést az egyik újság képeire, majd Orsira és Krisztára gondolva gondolva.
Egyszer csak nyílik az ajtó, elkezdek kapkodni, hogy eltakarjam álló farkamat, de nem jön össze. Orsi belép szinte egy szál semmiben, parányi ruhadarabok takarták itt- ott a testét, egy fekete combközépig érő harisnya fekete tanga és melltartó ez mind, ami rajta volt bár az adott pillanatban én azt is soknak találtam . Én meg letolt gatyában, álló farokkal és pornó újsággal a kezemmel ott feküdtem a kanapén.

- Hát illik nélkülem elkezdeni, mondtam ha felérünk megkapod a magadét – és elindult felém, de ahogy jött, az valami gyönyörű volt. Testét úgy himbálta mint a prostik az út szélén
- Sajnálom, de már nagyon könnyítenem kellett magamon, mert mióta elindultunk csináltátok a műsort az autóban Krisztával, meg itt ez a szoba is ami azért beindítja az ember vágyait
- Na jó, kifogás elfogadva. – és mosolyogva leült mellém a kanapéra, megcsókolt majd lábát keresztbe tette a lábamon, közben combja hozzáért a már készenlétben lévő farkamhoz.
Ez valami fantasztikus volt, közben lehúzta rólam a pólómat, így már csak rajta volt „ruha”.
Kezét a már kilövésre kész farkamra tette és elkezdte mozgatni a kezét, ezalatt én megszabadítottam őt a fölösleges melltartótól. Elém tárultak kicsi de formás mellei, el is kezdtem masszírozni és nyalogatni mellbimbóit. Félretoltam a punciját takaró falatnyi tangát, és elkezdtem ujjammal dörzsölgetni puha, borotvált punciját ami már kicsit be is nedvesedett. Erre Orsi halk hangocskákkal jelezte, hogy jól csinálom, amit csinálok
- Én mindjárt kész vagyok, és szeretném a szádba engedni, ha nem nagy kérés.
- Miért lenne gond –kicsit kókadtam mondta, mert ő eddig egy kis punci simogatáson kívül semmit sem kapott tőlem, én meg egyből bele akarok élvezni a szájába
Kicsit kellemetlen volt de hát, ha annyira nem zavarja, amit kérek akkor miért ne?
- Csak ne szomorkodj kicsim, míg újra harcra kész leszek, megkapod te is a magadét. - mosolyogtam és szóltam neki jobb, ha most letérdel elém, mert hamarosan elmegyek. Közben felálltam a kanapéról, így jobban hozzáfért farkamhoz. Bekapta arcába meredő farkamat, párszor benyelte szájbába és már jött is a bejelentett geci lüktető farkamból. Az első pár lövést lenyelte minden teketóriázás nélkül, a maradékot, és ami a szájában maradt azt a melleire engedte.

- Na most te jössz, emlékszel? – közben vigyorgott és leült velem szemben a kanapén, levette a tangáját, és széttárta előttem lábait. Most tárult ki előttem puncijának teljes gyönyöre, az a szép borotvált punci, úgy bámultam, mint aki még sosem látott olyat.
- Akkor kapok én is jóból vagy csak nézelődsz. – mosolygott és odahúzta fejem a lábai közé.
- Remélem, figyelsz kiscsaj, mert ilyen nyelvest még biztos nem kaptál, a puncidra – és elkezdtem szépen finoman nyalogatni kis rózsaszín barlangjának nyílását. Orsi még a csípőjét is elkezdte mozgatni, hogy minél jobban kihasználja a nyelvem adta lehetőségeket. Látszott rajta hogy nagyon élvezi a dolgot, mondjuk én sem panaszkodhattam ez előbb, meg ez a mostani látvány is elkezdte farkamat újra akcióra késszé tenni.
- Dugj meg, az ujjaddal – nyögte - nem kellett kétszer mondani, és már fel is dugtam neki a mutató ujjamat, és sorba ahogy tágult Orsi puncija még kettőt. A puncija belül forró és nedves, látszott rajta hogy nagyon tetszik neki, amit csinálok. Orsi hatalmasat sikított az élvezettől, én gyorsan befogtam a száját, mert hát mégsem otthon vagyunk, és bárki feljöhet, de ahogy észrevettem tetszett neki a dolog, szemein látszott hogy mosolyog.

Kicsit pihentünk a kanapén. Ekkorra farkam már újra tettre kész volt, és elkezdtem vele simogatni puncijának bejáratát. Orsinak ez nagyon tetszett.
- Na, akkor megkefélsz még ma? Vagy csak mutogatod a szerszámod? - és bűnös vigyorral széttárta lábait hogy jobban hozzáférjek izzó lyukához, ami már csak faszra várt.
Még egy kicsit cirógattam utána behatoltam vágytól izzó barlangjába. Hangosan felnyögött majd szemembe nézve jelezte, hogy jól csinálom, csak így tovább. Nem voltam rest folytattam benne a mozgást, nagyon élvezte, mint ahogy én is.
- Lassíts egy kicsit, állj meg. –valami rosszul csinálok, vagy mi? Gondoltam magamban, de eleget tettem kérésének és kihúztam nedveitől nedves farkamat a puncijából.
- Gumi – mondta lihegve. Hirtelen nem tudtam, mire gondol, de kezével benyúlt harisnyája felső részébe ahova egy gumi volt becsúsztatva.
Oda adta nekem,
- Nem húznád fel te?
- Oké legyen.
Felhúzta ráadásul szájával, ha kicsit tovább tart a felhúzás, akkor egyből a még fel nem húzott gumiba élvezek, egyúttal pozíciót is váltottunk.

Hanyatt dőltem a kanapén, Orsi átrakta rajtam lábait puncija szétnyílt szinte csöpögött belőle az élvezet. Rámdőlt, csókolóztunk és közben szépen beigazította farkamat nedves puncijába. Hátradőlt és nagyon lassan elkezdett lovagolni rajtam. Egyre gyorsabban kezdte venni a levegőt még mindig lassan lovagolt. Gondoltam gyorsítsunk a tempón, magamra húztam felsőtestét nyalogattam melleit, és mivel előredőlt, csípőm komolyabb tempót tudott neki diktálni.
- Még, csináld még, ne hagy abba – nyögte ki nagy nehezen, felső testét már szinte nem is tartotta csak rám feküdve élvezte, hogy farkam mozog benne.
Már mind a ketten nagyon közel voltunk a beteljesüléshez. Orsi halk sikollyal és hüvelyének összerándulásával jelezte számomra, hogy elélvezett.

Én még egy párat löktem szorító punciján és puncija kipréselt belőlem mindent.
Fantasztikus volt hogy beleélvezhetek puncijába, még ha a gumi meg is fogta forró nedvemet.

Így egymásba olvadva pihegtünk percekig, egymást simogatva csókolgatva.
- Köszönöm, rég élveztem utoljára ennyire a szexet. Tudod mostani barátom nem valami nagy szám az ágyban, azt hiszi, hogyha neki már jó, akkor nekem is.
- Milyen buta barátod van neked, ez nem szép tőle, én bármikor segítek rajtad, ha érdekel.
- Oké, akkor minden kedd délután jó neked – mondta viccesen.

Hangos kocsiajtó csapódás az utcáról megzavarja örömünk. Gyorsan felültünk Orsival kinéztünk az ablakon csapkodásra, háttal az ajtónak. Krisztáék autója elhajt benne Kriszta szülei. Eközben észre sem vettük Krisztát, aki feljött az emeletre, és a mi meztelen hátsónkat bámulta az ajtóból.
- Hát ti meg, mi a fenét csináltok itt? –kérdezte, mint aki megvan lepődve a látványtól. Orsi csak mosolygott barátnője felé. Rájuk néztem és éreztem, hogy ma még itt nekem nagyon jó dolgom lesz. És Kriszta mosolyogva elindult felénk.




Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Hétvégén a szüleimnél voltam, minden találkozómat valami mondvacsinált ürüggyel kénytelen-kelletlen, de lemondtam. Elég ritkán van időm hazautazni, nem szeretem azt az álmosan elterülő, semmittevésbe és igénytelenségbe süppedő ...




Huszon éves koromban, Ili ismertette meg velem a szexet. Egyidősek voltunk, egy helyen dolgoztunk, majd később egymás közelében. Én a későn érő típus, ő a gyermekes, elvált, több szeretőt kipróbált érett nő. De nem a beavatásoma...




8. Osztályban voltam, Tina néni szép 37 éves nagymellű, kemény seggű szigorú tanárnénike volt. Akinek mindig is "aranyos" diák voltam


Egyik nap egy szexisebb ruhába jött iskolába ami fel is tűnt mivel nem az ő s...




Amikor a lány combjai körülölelnek, úgy érzem, berobban az agyamban a vér, és kicsurran a fülemen. Valami mennyei érzés ez a szoros pina. Basztam én már sok sunát életemben, de egy sem volt ilyen nagyszerű. Nagyon szűk, gondolom maga...




Az egész ott kezdődött, azon a bizonyos első biológia órán. Amikor is megpillantottam a biológia tanárnőt. Jó karban lévő 30 feletti nőcske. Gyönyörű arccal, formás mellekkel, kerek popóval. Rögtön bele is szerettem. Rengeteget g...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak