banner

Imádtam a vastag farok minden lökését




Kreolbőrű lány vagyok, ezt anyai nagyapámtól örököltem, aki török nemzetiségű. Stuttgartban születtem, itt is élek és dolgozom, két évvel ezelőtt a főnökeim megkérdezték hogy hajlandó lennék-e Magyarországon tölteni kiküldöttként egy hosszabb időintervallumot... ezt az ajánlatot nem egyedül nekem tették, húszfős csapatot akartak Pestre költöztetni az említett két éves időszakra. Sikerült hosszas főnöki tájékoztató beszédek s ajánlatok végére megállapodniuk velem is abban, hogy megyek; külön magyar anyanyelvű tanárnőt alkalmaztak a csoportunknak, hogy gyorstalpaló oktatásban elsajátíthassunk némi alapfokú magyar tudást, ez a szerződésünk értelmében kötelező volt. A tanárnőnk Pestre is elkísért minket, folyamatos volt a tanulás, így ha nem is hibátlanul, de elég elviselhetően megtanultuk a nyelvet vele.

Szálláshelyet egy tömbházlakásban kaptam két lakótárssal, fiatal magyar lányok voltak, akik a főiskolával éppen csak végeztek, nagy szerencsénkre és kényelmünk kiszolgálására mindhármunknak külön szobája volt, úgy lehet jól elférni egymástól. Egyikük sem volt csúnya, mégis megjegyezték néhányszor, hogy nagyonis irigyelik tőlem a kreol bőrömet, sokszor plüss-cicának csúfoltak, sőt, néha még cigánylánynak is.
‒ Úgy nézel ki, mint egy cigánylány, érted? Cigánylány! Mit nem adnék, hogy nekem is ilyen árnyalatú bőröm legyen. Bronzos, finom... – mondogatták néha; néha, mert hiszen a fiúkhoz vonzódtak, akárcsak én.
Sokat jártunk együtt bulizni, én nagyon szeretek táncolni, partnerrel vagy partner nélkül, csak jó zene legyen... valami régebbi retro, latino, ne a mai tüc-tüc!

Fél évnél kevesebb időm volt még a magyarországi kiküldetésből, egyik este, mikor társasággal társaságba mentünk, többek között a lakótársnőimmel, a nagy bulizásban valaki kiválik előttem a tömegből és finoman karon fog. Peti az. Rövidre nyírt körszakállat viselő szimpatikus srác, a lakótársnőim ismertettek minket össze egy kocsmai teázás alkalmával, már hónapokkal ezelőtt, uram hát szalad az idő! Eddig keveset beszélgettünk, most megkérdezi hogy hajlandó vagyok-e megadni neki a telefonszámomat, én igen! Sőt még minimálisan kihívó táncot is lejtek neki, mert ennyitől még nem érzem magam kurvának. A telefonszámomra kíváncsi, a táncomra azonban már nem, magához ölel, de mindezt csakis azért, hogy a dübörgő zenét a fülemhez hajolva túl tudja ordítani:
‒ Ma nagyon sokat ittam, szörnyen fáradt vagyok, fel foglak hívni valamelyik nap.

Úgy tíz nap telhetett el, fel is hívott, éppen az Europarkban kutattam valami sötétebb-mahagóniszín hajfesték után. Ha egy nő elégedett önmagával, a többi nők őt önteltnek és gőgösnek fogják tartani. Én bizonyos szinten elégedett vagyok magammal, nem tökéletesnek képzelem magam, hanem tudatában vagyok annak hogy a pasik nagyrésze csinosnak lát. Vékonynak vékony vagyok, néha felötlik bennem, hogy szívesen felszednék 3-4 kilót, de eddig még nem jött össze, legtöbb barátnőm az ilyen ötleteimre azzal szokott megszidni, hogy addig örüljek, ameddig vékony vagyok! A hajszínemmel kevésbé vagyok elégedett, túl világosnak találom, sötétítem amennyire tehetem.
Megvásárolom a megfelelőnek tűnő hajfestéket, Petivel rövid egyezkedés után a a népligetben találkozunk és sétálunk egyet. Leültünk egy padra s élveztük a friss őszi szellő vonulását, egy-egy erősebb lökés terítőként sepregette el a fák között a hulló, besárgult-barnult leveleket. Jól elbeszélgettünk. Vonzódtam Petihez, kezdtem sajnálni, hogy eddig nem volt mersze közelíteni felém... eldöntöttem, elhatároztam hogy én márpedig meg szeretném csókolni – valamikor a közeli jövőben.

A következő randinkon már a besötétített hajammal jelentem meg, reméltem, hogy elnyeri tetszését, úgy is volt.
‒ Így sötétebben sokkal jobb a hajad – szólt.
Mosolyogtam, örvendtem annak, hogy ezt hallom.
Kocsmázni mentünk, mert kint a szabadban már elég nagy hidegek jártak. Én sört ittam, ő nem volt hajlandó ebben velem tartani, csak teát kért.
‒ Mit keresel egy kapcsolatban? – kérdeztem tőle...
Meglepett a válasza:
‒ Titkot, titkok felfedezését; és őszinteséget. Megismerést, megértést. Synergy, azt; nem energiát, szinergiát. Elfogadást, kölcsönösen, nekem is vannak hibáim és a partneremnek is... bátorítást, kielégülést, örömöt.
Akkor már tudtam hogy meg kell őt csókolnom. Kell? Kell vagy nem kell, én akarom! Nagyon jól eldumálgattunk. Még egy-egy korty bátorságot hajtottam fel a sörömből... s kértem aztán még egy üveggel... a finom ízének élvezete mellett azért ittam hogy merészebbnek érezzem végre magam. Érdekes módon a söreimtől nem én lettem bátor hanem Peti, egy rövidke csendszünetben amikor csak néztem magam előtt a kocsma kopott, zöld disznókkal tarkított falára: megfogta a fejemet, gyengéden maga felé fordította s megcsókolt. Jól csókolt, egészen jól – ennél bénább csókcsatával is beértem volna. Mitől annyira jól? A türelmességétől. Néha megtorpant az ajkaival s hagyta, hogy én érvényesüljek, finoman beharapjam, nyelvem mellé szívjam az ő ajkait, mikor az alsót, mikor a felsőt... És magához ölelt, tartott erősen, jobb kezével a combom belső oldalába markolt, közel az ágyékomhoz, bal tenyerét a bordáimon tartotta a mellem alatt, úgy éreztem elerőtlenedek tőle, teljes bensőmben felizgatott. Számít-e vagy sem, három évvel fiatalabb mint az én huszonkilenc éves fejem! Jó itt a kocsmában vele – nincs kedvem hazamenni.
Elég sokáig szeretgettük így egymást... meglehetősen takart sarokban ültünk, a kocsmázó jónép kíváncsi szemeitől így eléggé védve voltunk, csókcsatázó ellenfelem egy óvatlan szép pillanatban bal tenyerét felvitte a mellemre s mindenféle lelkiismereti gondok nélkül keményen belemarkolt.
‒ Disznó! – szidtam meg kedvesen.
A jóságos gonoszka megcsinálta még néhányszor ezt az izgató húzást a csókolózás közepette. Átfutott az eszemen mint valami villám, ha ez gonoszkodik velem, én is vele! A kedvenc ingem volt rajtam, fehér, nem túlzottan cifra mintázatú, közepes mélységű dekoltázzsal, mely kevéske belátást engedett fehér melltartómban pihenő melleim tetejére, kikapcsoltam a két legfelső gombomat, bal kezemmel hozzá szorítottam ingem szélét a melltartóm baloldali kosarához, tekintetemnek irány a terem! senki nem foglalkozik velünk, senki nem figyel ránk, kitakargattam neki fél mellemet.

Imádtam a tüzet a szemében:
‒ Milyen jóóó – dicsérte meg. – S milyen szép sötétbarna bimbód van...
‒ Tetszik?
‒ Nagyon!
Visszatakargattam a mellem. Csakis villantani akartam, mást semmit; rettegek a lebukástól!
‒ Amilyen kicsi seggű vagy, nem gondoltam volna hogy ekkora melleid vannak.
Szó ami szó, tényleg nem vagyok nagyfenekű, de a csípőméretemhez képest azt mondhatom, hogy a kebleim picikét nagyobbakra nőttek, mint amekkorát a sors kegyelmétől elvártam volna, a mellem nem fér el kényelmesen egy tenyeremben.
Peti újra nekem esett: ajkaival az én ajkaimnak. Felváltva szopogattuk egymás nyelvét... egészen addig amíg el nem követte az este legfinomabb bűntettét: vastag anyagú farmernadrágomon keresztül a puncimra tapasztotta jobb kezét, megtapogatott alaposan. Éreztem hogy duzzadok és csupa lé vagyok ott lent a keze alatt. Leállítottam:
‒ Ebből elég lesz mert én mindjárt a falra mászok!
‒ Naésaztán! – szólt olyan nyugalommal mely picit meglepőnek hatott, főleg mivel így folytatta – Hazamész és kimaszturbálod magad.
‒ Igen, azt fogom csinálni – feleltem nagy bátran. Látni akartam, hogyan reagál, jól reagált.
‒ Mindenki csinálja, nem mindenki vallja be.
‒ Baj ha közben rád fogok gondolni?
Peti felhajtotta az utolsó korty teáját, melyet már órák óta ott őrzött a csészéje alján.
‒ Nem baj, ha rám gondolsz, megtisztelő. Megnéznélek egyszer.
‒ Ahogyan játszom a két ”narancsommal”? – pillantottam le a melleimre.
‒ Meg a punciddal.
Nesze nekem! Mostmár hazafele vágytam, be az ágyba játszadozni! Vágyni a pillanatra mikor majd végre megnézi ahogyan a puncim simogatom.

A kocsma előtt elbúcsúztunk egymástól.
Otthon sietve mentem a zuhanyzóba, fogmosás, utána már bújtam is be a nem túl forró víz sugara alá, előbb a hajamat összefogtam, most nem akartam megmosni... tusfürdőt nyomtam a tenyerembe s ahogyan elkezdtem végigkenegetni a vállaimat, azon kaptam magamat hogy mosolygok, mosolyogtam mert átvillant agyamon hogy mennyire tetszene Petinek ha most látná amit csinálok, letusfürdőztem a melleimet, néhány másodperc erejéig játszottam csak velük, behaboztam, megszorongattam, egymáshoz nyomogattam őket. Összecsíptem, megrázogattam gyengéden a bimbóimat s már a hátamat tusfürdőztem utána. A puncimon sem sokat időztem, nagyon izgató volt ahogy a tenyeremen szétkent síkos habbal végigmostam, meg-megdörzsöltem az ajkaimat... de valahogyan nem voltam hangulatban, éreztem hogy ebből itt most nem sok felizgulást várhatok. Túl hosszú ideig nem gondolkodtam, bekentem az egész testemet a tusfürdővel, megmosakodtam, lezuhanyoztam magamról a hab utolsó buborékát is, és egy lepedőméretű törülközőt csavarva magamra kiszálltam a kádból, papucsot kaptam a lábamra s a szobámba szaladtam.

A csukott ajtó mögött már jobban rámtört a vágy. Ez egészen biztosan az agyunk összekuszált gondolataiból származik: a zuhanyzó alatt valahogyan nem kívántam annyira magamhoz nyúlni mert valami blokkolt, nagyon blokkolt. Ki tudja mi lehetett, az hogy rámkopog valamelyik lakótársnőm hogy ”na mi van, siess, mi ez az hajnali zuhanyzás??” Valamiért személytelennek, idegennek éreztem azt hogy akkor, ott abban a pillanatban a zuhany alatt csináljam... De itt a szobában már semmi sem blokkolja az agyamat! Megállok az ágyam oldalánál, lehámozom a melleimről a törülközőt, a narancsaimat akarta látni! jut eszembe, s játszani kezdek velük, mint a zuhany alatt. Körkörösen préselgetem őket, tetszik ahogy megkeményedett mellbimbóim a tenyerembe böknek, az zuhany alatt sem csináltam sokáig, most sem akarom... érzem, hogy kezdek csupa lé lenni lent. Bal talpamat kikapom a papucsból s az ágyra teszem, leesik a törülközőm a lábam köré a padlóra, s kit érdekel? Jobb kezemet a nagyajkaimra tapasztom, megdörzsölgetem fel és le, utána néhányszor körbe, szétcsúsznak az ajkaim, érzem a nedvességet a tenyeremben... Peti nézni akart, hát nézzen! – erről fantáziálok. Hogy engem néz, s tetszik neki amit lát, az jár a fejemben hogy ugyanaz az a sötétvörös ing van rajta, ami a kocsmában is volt, hogy ugyanazt a finom fűszeres tusfürdőillatot érzem, amit a csókcsatánk közben éreztem rajta. S előveszi nekem a sebesen merevedő farkát. Ekkor jobb lábbal az ágyra térdelek, s egy kezemmel megtámaszkodva magam előtt így akarom folytatni az önkielígést. Annyira felpörögtem, hogy enyhén mozogtam is, csípőből, derékból, föl-le járt a hasam, az ujjaim pedig egyre gyorsabb ütemben dörzsölték körbe-körbe a csiklómat, néha meg-megálltam egy-két másodpercre s nedves kisajkaimat szétcsúsztattam tágra, ennek minden alkalommal nagyon izgató hatása van; most arra gondoltam hogy Peti milyen szívesen belerakná a farkát... Vonaglik a testem finoman, s járatom egy kezem ujjait kisajkaimon-csiklómon... végül elindul bennem mélyen a remegés, még egy picit, még... akarom, kívánom, nagyon nedvesnek érzem a puncim s egyre gyakrabban nyitom szét két ujjal, az az érzésem hogy ennél jobban már nem is tudnám a széthúzni... aztán elérem a remegés csúcsát, elélvezek. Nem szoktam hangos lenni masztizáskor most viszont nyögdécseltem halkan, ilyenkor nekem is (mint minden lánynak) megszűnik a világ.
Az orgazmus levezetésére, még mindig nem egészen magamnál, elnyúltam felsőtestemmel az ágyon, ahogyan kezdtem: féltérdelő pózban, ezzel együtt két ujjamat, nem előre megfontolt szándékkal de nagy élvezettel a puncimba csúsztattam... hmmm, felnyögtem még utoljára. Aztán csak csendben pihegtem. Bebújtam az ágyba de nem tudtam elaludni sokáig. Még félálomban is Petit láttam a kibontott ingében s az ő illatát éreztem a szobában...

Találkoztunk még vagy háromszor, valahogyan nem úgy éreztem hogy teljesen jól érezném magamat ha máris hazavinném magamhoz; s ha nem érezném tökéletesen magam, nem fogom még hívni. Eltelt még egy hét mióta Petit utoljára láttam, valahogy megerősödött bennem az elhatározás hogy meghívom magamhoz. Meghívtam s kitaláltuk hogy valami filmet fogunk nézni. Későn érkezett meg hozzám, így hamar ledőltünk az ágyamra s elkezdtük nézni a filmet, bal karjával átölelve tartott, s jobb kezével folyamatosan simogatta a vállaimat, a melleim felső területét, amennyit a topom s a melltartóm szabadon hagyott. Nem tudtam figyelni a filmre, annyira tetszett amit csinált, túl izgató volt ahhoz hogy másra tudjak összpontosítani... jó ideje már csakis azzal foglalkoztam amit a keze művelt, felültem egy kicsit hogy lehúzhassam a top pántjait a vállaimról, önkéntelenül elővettem bal mellemet is és nem vártam arra hogy ő csináljon velem valamit, izgatni kezdtem én magam a mellbimbómat benyálazott ujjaimmal. Megbabonázva nézett, ő tette ezt velem, a simogatásának az eredménye hogy most megmutatom neki ahogy a cicimmel játszom! Rövidesen már a másik cicim is előkerült és mindkét megkeményedett mellbimbóm a nyálamtól csillogott, morzsolgattam őket mellkasomon keresztbe tett kezeimmel. Nem tudtam szabadulni a gondolattól hogy mennyire tetszik ez most a látványt megbabonázva bámuló pasimnak. El-elvette a kezemet s ő nyálazta be az ujjaimat amikor már nem csillogtak annyira az úgyfelejtett filmünk fényénél. Őt sem érdekelte már a film!

Amikor ő tapadt kezeivel a melleimre s nekikezdett megtapogatni, meggyúrogatni, felébresztette bennem a kedves kisördögöt; feltérdeltem, kigomboltam a nadrágom s gyorsan letoltam a bugyimmal együtt a térdemig, visszadőltem így Peti mellé. A lábaim széttenni nem tudtam a nadrágtól de nem is ez volt a cél, a puncimhoz nyúltam örvendve annak hogy nézi – annak ellenére hogy nem láthatott rendesen oda. Sóhajtozva masztiztam, ő pedig felváltva vagy engem nézett, vagy a melleimet kényeztette, erős gyúrással vagy finom szájmunkával... Nagyon tetszett hogy felizgult arcán világosan látom hogy élvezi ahogyan magammal játszom.

Nem bírt csak bámulni tovább, magához vont, megcsókolt, falta a számat. Közben kezeivel a fenekembe markolt, meg-megsimogatta a puncimat, az ujját utána sokszor velem nyalatta le, vagy lenyalt belőle ő egy keveset, nekem hagyva a maradékot. Volt érzéke hozzá, izgatott; pedig ezt én még soha nem csináltam egyik pasimmal sem azelőtt. A puncim izgatásának szüneteiben az ujjait nyálazva, egyszercsak a seggembe is becsúsztatta valamelyiket, nedves volt az ujja és nem sietett vele, nem csinálta durván így nagyon jól tudott esni. Lágyan, figyelve ujjazgatta a fenekem, nem volt zavaró a kézimunkája.

Megkért hogy térdeljek ki az ágy szélére. Megálltunk, nadrágom-bugyim még mindig csak a térdemig letolva, odatérdeltem az ágy szélére, ahogyan kérte, lelógó lábfejekkel, háttal neki. Előredőltem, megtámaszkodtam a kezeimmel, Peti a padlóra térdelt, belém markolt, szétnyitotta a fenekemet, a puncimat nem érhette volna el így de a segglyukamat egész jól! Lassan éreztem ahogyan belenyomja a nyelvét. Felnyögtem az élvezettől, puha a nyelve és csupa nyál, erőteljesen csúszik belém de a legkisebb fájdalmat sem okozza. Nyögdécselni kezdtem, mikor elkezdett kinyalni. Nem siette el a dolgot, a legkevésbé sem éreztette hogy ”namárpedig most fenébe dug majd a nyelvével”! Előre nyúlt jobb kezével a hasamnál és rátapintott a puncimra, türelmesen dörzsölgette az ajkaimat amíg végre a legügyesebben tudta két ujja közé szorítani a csiklómat, annyira hozzáértően izgatta mintha valahonnan kitalálta volna, hogy nekem hogyan a legjobb. Az hogy élvezem az izgatást, az valahogyan hullámokban jön-megy és vonul át az agyamon, amikor magamnak csinálom akkor tudom, mert érzem, hogy mikor nyomkodom túl erősen a csiklómat, mikor kell lassítanom s érzem azt is, hogy mikor kívánok egyre többet és többet, mikor kívánom-akarom erőteljesebben dörzsölni! Peti sem gondolatolvasó, nem azért csinálta jól mert a fejembe lát, egyszerűen csak nem siette el a dolgot. Folyamatosan nyalakodott a fenekemben; a puncim izgatásában néha-néha szempillantásnyi szünetet tartott, csak azért, hogy benyálazza két ujját, s utána megint közéjük szorítva a csiklómat, újabb gyönyörhullámokat okozzon a testemnek...

Érzem egyszer, hogy benyomja hátulról bal kezének egy ujját a szűk puncimba, ujjbegyével a seggem felé, nagyon-nagyon jól esett: hangosabb nyögésekre késztetett.
Egyszer észreveszem, hogy talán fáradhat egy kicsit az izgatásban, mert lassítgat jobb kezével is, a ballal is, néha vissza-visszahúzza a nyelvét.
‒ Ne állj meg! – kérem elfúló hangon.
Ő minden erejét bevetve folytatja, felizgultságomnak megfelelően mostmár vadabbul dörzsöli, préseli a puncimhoz a csiklómat, nem gőzmozdony sebességével de nagyon ütemesen, apránként gyorsítva ujjaz, s a nyelvét is egyre mélyebben igyekszik belenyomni a seggembe...

‒ Meg ne állj! – könyörgöm neki ismét... és sokkal gyorsabban tör rám az a bizonyos érzés-áramlás mint amire számítottam, erőteljesebb is mint máskor amikor simán csak magamban masztizom. Elindult bennem egy jóleső zsibbadás, az altestemből, végig a hátamon, fel a fejembe, remegtek a lábaim s az ágytakaróba markolva önkéntelenül (hiszen az élvezetemet fokozta) nyomtam a fenekemet egyre jobban Peti nyelvére... és nyögtem, sikoltottam nagyokat, ahogyan az orgazmus megrázta az egész testemet. Semmit sem pihentem miközben elcsendesedett a testem, megfordultam, megcsókoltam Petit, leszopogattam kicsit a nyelvét. Ledobáltam magamról minden ruhámat, ő a sajátjaitól szabadult meg. Leültem az ágyra s néztem őt, nem bírtam betelni a látvánnyal: itt szorongatja előttem kőkemény farkát. Nem volt óriási, mint egyes pornószínészeknek de nem volt egyáltalán kicsi sem. A méretét nem fogom (nem tudom megmondani), ott akkor én nem vonalzó után szaladgáltam, hogy kideríthessem a dimenzióit milliméteres pontossággal!

Az ágyra ültem és bekaptam a farkát, bármilyen perverzül hangzik ez olyan mint a rohanásban elkövetett fagyi-nyalás: a lány bekapja, s befalja újra és újra. Minden új befalásnál mélyebbre próbáltam engedni a farkát, mélytorkozni nem tudok, ahhoz nem néztem elég pornót életemben, csak annyival dicsekedhetek, hogy igyekeztem kitenni magamért, olyannyira, hogy egy-két benyeléssel sikerült szinte a teljes kemény farkat eltüntetnem a számban. Felizgatott csupalé puncijúra maga az a tény is, hogy itt van a számban, s majdnem teljesen képes vagyok a torkomra engedni; képtelen vagyok a tövét is eltüntetni de ez nem azt jelenti, hogy a makkját nem érzem valahol mélyen a nyelőcsövemben! Ki-kiengedem a számból s kezeimmel a golyóiba markolva huzogatom vissza a torkomra. Nézem az arcát a film szolgáltatta gyér fényben, s annyira felizgat, hogy élvezi a szopásomat, hogy fojtottan hümmögök én is; teleszájjal rendesen nyögdécselni nem tudok.

Dugni akar végre! Felállít az ágy oldalához, előredőlve kínálom magam fel neki, finoman rakja belém a farkát, csak félig csúsztatja be – hálás is vagyok ezért mert nagyon szűknek érzem magamat, ha az egészet egyből betaszítaná hirtelen, az fájna! Elkezd dugni de csak ebben a mélységben, kihúz-visszalök, kihúz-visszalök, dug ráérősen. Nyögve élvezzük egymást. Egyszerre, néhány mélyebb lökést követően érzem, ahogy belémlöki teljesen, fenekem az alhasához szorul, ennél mélyebbre nyomni nem tudná!
‒ Aaahhh! – nyögöm neki a rámtörő kéjtől.
Innen már szabad neki, s kérem is, dugjon meg erősen. Ütemesen dug elég sokáig; ahogyan eddig, most sem próbál két perc alatt jutni a dolgok végére.
Az ágyra fekszik hanyatt, én meglovagolom. Rá-ráhajolok, szenvedélyesen csókolózunk, amikor kívánja, a melleimmel élvezkedik, préselgeti őket egymáshoz, tenyerével finoman maga felé vonja, felváltva szopogatja a bimbókat... Imádom, hogy csupa lucskos puncimban úgy irányítom a farkát, ahogyan én akarom, beengedem nagyon mélyre, majd néha lassan körbe-körbe mozgatom a csípőm, s élvezem ahogyan a hüvelyfalamat mindenfelé körbesimogatja. Nekem nagyon jólesik, amit csinálunk – de ez az ember sohasem fog elélvezni? Leáll, s kér, hogy tartsam neki hátulról a puncimat, nem sietek elég gyorsan kutyapózba kászálódni, mert segít rajtam, még térdelésben vagyok s ő, nem durván, de erőteljesen, lelök négykézlábra.
‒ Hogyan dobál! – szólok rá tettetett haraggal. Tetszett ez az erőszakosnak nem mondható, kicsi vehemencia tőle.
Most jövök rá, hogy hát bizony ”csalt”, azért nem sietett a dugással, azért nem viselkedett úgy, mint egy baszógép, mert nem akarta a dolgokat elsietni, most hogy hátulról gyönyörködhet a puncimban, gyönyörködik is! Mert nem dugni, hanem nyalni kezd, s meg-megujjaz egy ujjával.
‒ Húúú! – nyögök fel; nem sejtettem hogy így fogom élvezni.
Váltogatva dug egy keveset, egyre sebesebben és sebesebben; utána nyal egy picit ujjazgatva... megint dug fél percig... váltogat-váltogat, csinálja, míg végül megkérem, ne húzza többé ki a farkát, dugjon, még, mééég! Hogy kényelmesebben dugassam magam, vállaim, mellemet az ágyra fektetem, fejemet is oldalra fordítva, s várom élvezkedve a beteljesülést. Látom úgy félig, oldalra pillogtatva, ahogy mögöttem-fölöttem dolgozik. Remeg a testem, nyomom a farkára magamat, ő a csípőmet szorongatva dug ütemesen – és én sikoltozva élvezek el, most másodszorra, ő még mindig nem.

Lefekszem hanyatt, lábaimat kényelmesen behajlítom, szétteszem, úgy hogy talppal az ágyon támaszkodom meg.
‒ Most aztán fejezd be ahogyan akarod! – utasítom a vérem zsibongásából adódó illuminált jókedvvel.

Benyálazta egy ujját és lassan a fenekembe tette, az előző nyelvmunkája után nem volt nehéz dolga a becsúsztatással. Kihúzta az ujját, a számba adta, hogy én nyálazzam most be, egy-két rövidke leszopogatás után ismét a fenekemben volt az ujja. Rövid ideig tágítgatott csak kézzel. A lábaim közé térdelt, tenyerébe köpött és alaposan összekente a farkát. A segglyukamhoz illesztette. Lassan megéreztem ahogyan felcsúszik belém a makkja, nem próbált ajtóstól rontani a házba – és ezzel nagyon sokat segített a helyzeten! Egy picit még mélyebbre kaptam a következő pillanatokban a farkát, s meg is állt hogy pihenhessek.
‒ Most csak lassan! – kértem. Ha túlzottan sietne: fájna, nem lenne jó.

Apránként kefélni kezd, csak centiket lök befele, s kijjebb is húzza megint, sokáig ismételgeti ezt, amíg már érzem hogy már nem vagyok annyira feszült lent, kitágultam jobban, dughat bátrabban is... érzi azt ő is hogy már könnyebb az útja bennem s mélyebbre és mélyebbre tolja belém a farkát. Sokkalta óvatosabb mint amilyen a puncimmal volt, de gyorsítani gyorsít. Mikor már érzem hogy teljesen belémrakta, a golyói is a seggemhez nyomódnak, ennél beljebb nem menne, nyögdécselésbe kezdek. Jól csinálta, türelemmel, nagyon felizgatott vele. Imádtam a vastag farok minden lökését.

Szerencsére ezt már nem akarta hosszú ideig bírni, mikor éreztem hogy kezd picit kényelmetlenné válni, szóltam neki:
‒ Befejezheted bennem is.
Nem mondatta magának kétszer, valamikor a tizedik (de ki számolta meg?) mély lökés után megérzem a fenekemben szétáradó finom forróságot, mialatt ő remegő arccal fújtat, nyögdécsel nagyokat a melleimbe...

A jól sikerült együttlét után – fura nagyon – de én aludtam el elsőnek. Peti engem a karjaiban tartva még sokáig virrasztott.
Hogy miért nem maradtunk mi ketten együtt? Az már egy másik, szomorú történet.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Egy időben nekem gyakori fantáziám volt az élettársam haverjával egy erotikus jelenet. Ezzel a fiúval a párom miatt találkoztam sokat, volt egy időszak, mikor naponta, és órákat beszélgettünk. Idővel kiderült, hogy nagyon sokat tudun...




Sokmindentöl kihülhet egy kapcsolat. Lehet bármilyen oka: anyagi, szexuális, esetleg anyós. A lényeg, hogy tönkremegy, az ember ott ül 40 évesen, és nem tudja hol rontotta el a dolgot. És hogy még nehezebb legyen az egész persze van ké...




Az utóbbi napok, hetek a vizsgáztatásról szólnak elsősorban. Ezekben az időszakokban már általában kipihentebb szoktam lenni. Nem nagyon voltak hosszú, húzós napjaim most sem. Ráadásul később is elég felkelnem, ami azt jelenti, hog...




A nevem Maya.20 éves vagyok,és ige flélénk.4 évet táncoltam.Fenékig érő,hullámos barna hajam van.
Egyik este nagyon szomorú voltam.Szobatársnőm észrevette,és azt mondta elvisz engem egy helyre ahol jobb kedvem lesz,de szigorúan...




Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem én is megosztok veletek egy sztorit, remélem élvezetes lesz. Nekem az volt.

Egyik nyáron sátrazni mentünk egy nagyobb társasággal (a haveri körrel). Duna parti városban lakunk, úgy...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak