Álom és valóság
Az egész egy unalmasnak ígérkező délutáni chatelésnek indult. Szokásomhoz híven egyik törzsszobámban nyomtam a baromabbnál baromabb dolgokat, mikor a szó ismét a szexre terelődött. Nem emlékszem már rá, hogy hogyan, de egyik csajjal elkezdtünk hülyülni, hogy leszbik vagyunk, és járunk, és aki nem ismert minket, az be is szopta az egészet. A csajjal ezek után mindig így csináltunk. Édesemnek, szívemnek ilyesmiknek hívtuk egymást. De privibe soha nem dumáltunk, csak jó volt így tenni a fejünket. Egyszer épp a szokásos köszönési formát hoztuk, mikor egy csaj beszólt, hogy mi komolyan leszbik vagyunk? Mire mi rögtön, hogy persze meg ilyesmik, és elkezdtük befűzni a csajt, de előtte szinte egyszerre nyomtunk egymásra privit, és megbeszéltük az egész oltást. Mikor látszott, hogy a kívülálló csaj nem áll kötélnek, és jól bevett mindent, akkor meguntuk és elkezdtünk privizni. Kiderült, hogy a lány nem is lakik messze tőlem, és megbeszéltük hogy szünetbe talizunk. Közbe szó esett a leszbikről, kérdezgettük egymást, hogy smárolt-e a másik már csajjal, vagy nyomott-e leszbi cybert. Még egyikőnk se csinálta, de mindketten nagyon kíváncsiak voltunk rá.
Eljött a szünet, megbeszéltük a tali helyét és idejét. Furcsán éreztem magam, először találkoztam lánnyal, nem igazán tudtam mi lesz a végeredmény. Közbe eltelt a délelőtt és közeledett a tali órája. Fölkaptam magamra az éppen kéznél levő cuccaimat, anyáméktól elköszöntem és léptem a megbeszélt helyre. A csaj (nevezzük innentől Ginának) nem sokkal utánam érkezett. Rögtön felismertük egymást, üdvözöltük a másikat a szokásos három puszival aztán nyomulás valamelyik plázába. Csomót hülyültünk meg flörtöltünk, és ezek után Ő lett az egyik legjobb barátnőm. Elég sűrűn találkozgattunk, mindent mindig megdumáltunk, pasikat, csajokat, haverokat szülőket. Persze sűrűn szó esett a szexről is. Valahogy egy közös gépezés alkalmával előjött a leszbi téma, kitaláltuk, hogy olvasunk egy-két történetet belőle, majd megnézünk egy videót, úgy sincs otthon náluk senki.
Olvasgattuk a történeteket, hol nevettünk, hol kikerekedett szemmel bámultunk, de mindkettőnknek tetszettek. Aztán gép kikapcs., irány a nagyszoba, videózás. Gina mondta, hogy a bátyjának vmi kaziját találta meg, és belenézett, egy vegyes szex válogatás volt rajta, azt nyomtuk be. Eleinte ment az oral, anal stb dolog, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy vmi leszbiparty megy a videón. Rögtön mindkettőnk szeme odatapadt, mert mint már említettem intenzíven érdekelt minket a téma. Ekkor már rendesen fel voltam izgulva, Gina tekintetéből ítélve, Ő is. Egy darabig a képernyőre tapadva néztük az eseményeket, majd arra eszméltem, hogy Gina végigsimít a hajamon. Felé fordultam, és egy huncut kis lángocska égett a szemében. Én is megsimítottam a haját, az arcát. Közben Ő elkezdett maga felé húzni, először kicsit húzódzkodtam, mert ugye van barátom, meg mégiscsak egy lány, igaz, hogy érdekel, na de akkor is. Mikor megpuszilta a számat akkor kezdtem elgyengülni, először csak puszilgatta, majd finoman tapogatózva a nyelvét is átdugta. Éreztem ő is tart egy kicsit a dologtól, de akarja. Csókolózás közben finoman elkezdett lefelé nyomni az ágyra, majd teljesen hanyatt döntött és rám feküdt.
Közben kezeink elkezdtek kalandozni a másik testén, Simogattuk egymás arcát, nyakát, mellét, hasát. Majd kezeink elértek a polók aljára, s finoman elkezdtem lehúzni róla. Mikor levettem, megcsodálhattam gyönyörűen kerek melleit. Közben éreztem, ő is kezdi felfelé húzni a polóm, és felültem, hogy teljesen lekerülhessen rólam a ruhadarab. Ahogy felültem pont szájmagasságba kerültek mellei, mivel ő még mindig rajtam ült. Elkezdtem nyalogatni az egyiket körbe-körbe a bimbóudvarba, majd hirtelen beszívtam akkorra már kemény bimbóját a számba. Isteni volt érezni, ahogy nekifeszül a nyelvemnek, s barátnőm közben kéjes nyögéseket hallat. Majd áttértem a másik mellére is, s ugyanezt megismételtem. Ekkorra már nagyon fel voltunk izgulva, Ginus kéjesen dörgölte hozzám ruhán keresztül punciját. Egy hirtelen mozdulattal ismét hanyattfeküdtem, s őt magamra rántottam. Majd átgördültem úgy, hogy én legyek felül. Szenvedélyesen megcsókoltam, s utána elkezdtem lefelé haladni rajta.
Puszilgattam a hasát, belenyalogattam a köldökébe, s elértem a nacijához. Először nacin keresztül megnyalintottam pinácskáját, s meglepve tapasztaltam, hogy már a vékony halásznadrág is át van ázva rajta. Nagyon lassan kigomboltam a nadrágot, s foggal lehúztam a cipzárt, majd elkezdtem lefejteni barátnőmről a ruhadarabot. Azalatt csak egy alig takaró csipketanga volt. Gina és én is borotváljuk a puncinkat, úgyhogy mikor lehúztam róla a tangát egy teljesen kopasz, nedvvel beborított gyönyörű punci tárult elém. Nem bírtam megállni, hogy bele ne nyaljak. Isteni illata és íze volt. Először végignyaltam a vágatban, majd nyelvem megállapodott piciny csiklóján, s azt kezdtem el birizgálni, nyalogatni. Közben, hogy lyuka se maradjon üresen finoman beujjaztam neki először egy, majd két ujjal. Nagyon élvezte, nagyokat sóhajtozott s egyre hangosabban nyögött. Mikor már majdnem elélvezett elkezdte dobálni a csípőjét, s nyomta a fejemet puncijához úgy, hogy azt hittem megfulladok.
Végül mikor egy óriásit dobott csípőjén, megmerevedett, s óriásit sikoltott, majd elernyedt. Csak 5-10 perc múlva tért magához. Közben én tisztára nyalogattam nedveitől lucskos punciját. Felhúzott magához, s forrón megcsókolt. Vagy 10 percet csókolóztunk, mikor elkezdett lefelé kúszni rajtam szájával. Csókolgatta nyakam, majd kezelésbe vette melleimet. Azt hittem menten elmegyek a finom szájacskájától. De amikor látta, hogy már eléggé felizgultam továbbállt, s elkezdte puszilgatni a hasamat, megcsipkedte fogaival a köldökömnél lévő bőrt, amitől én tiszta libabőrös lettem. Végignyalt a köldökömtől a nacim derekáig, kigombolta a gombokat rajta, s elkezdte lehúzni rólam, a tangámmal együtt. Ahogy lekerült rólam a nadrág, mohón nekiesett fénylő puncikámnak. Olyan lendülettel nyalta, hogy azt hittem a mennyekben vagyok. Hol a lyukacskát döfködte nyelvével, hol a csiklómat rezegtette vele. Annyira jó volt hogy 3szor mentem el tőle, mert nem akarta abbahagyni.
Mire befejezte minden tagom remegett, s én mozdulni se bírtam. Felkúszott mellém az ágyra, s finom csókot lehelt a számra, majd elaludtunk. Már sötétedett mire felkeltünk. Letusoltunk együtt, s felkapkodtuk cuccainkat, mert Gina szülei nemsokára megérkeztek. Mikor megjöttek mi már valamilyen idióta rajzfilmet néztünk, s dolgoztuk fel magunkban az aznapi eseményeket. Megkérdezték mit csináltunk egész nap, s mi cinikusan összekacsintottunk, s azt mondtuk élveztük az életet. Azóta sincs semmi köztünk Ginával szex terén, talán csak annyi, hogy 3 puszi helyett egyet adunk, s azt szájra arc helyett.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!