banner

A faszra éhes anyuka




Nórit a buszon ismertem meg. Idösebb nálam 9 évvel, két gyermekes elvált nő. Fogalmam se volt róla, hogy ő küldte az első smst. Csak a végén derült ki, hogy ő hiv kávéra, hogy szeretne jobban megismerni. Amikor kiderült, persze, hogy belementem. Hiszen egy 23 éves srácnak csábitó, ha egy 32 éves nőnek tetszik. Egy érett tapasztalt nő...
A lakásán borozgattunk, s beszélgettünk. Kérdeztem, hogy kik vannak a keretezett képeken, s mondta, hogy a 10 éves lánya és a 8 éves fia. S ekkor bekapcsolta a számitógépét, hogy mutasson róluk még képeket.
Néztük a képeket a családi nyaralásokról, meg az iskolai maszkabálok felvételeit miközben fogyott a bor... Nórinak kezdett melege lenni és kikellett mennie a fürdőszobába. Egyedül maradtam a számitógép elött. S elkezdtem keresgélni a képek között. Találtam egy "extrém képek" nevezetü mappát. Gondoltam belenézek. A mappában még két mappa várt "képek" és "videók". Elöször a képekbe léptem be, s láttam, hogy kb 25 30 kép lehet benne, kinyitottam az elsőt. Nóri volt rajta látható meztelenül. Nőies alkja szépen kifejeződőtt a képen, nagy mellek, kerek fenék, s vastag combok. A következő képen szintén meztelenül volt látható, de az ágyon feküdt széttett lábakkal, s látható volt borotvált puncija. A 3 - ik képen már egy széken ült, melyen a melleit fogdosta. A 4 - ik képen egy mükukit nyomott be magának. A következő képen egy vékony himvessző makkját nyalogatta a hegyes nyelvével. Ez volt az egyetlen kép, ahol más ember jelenléte is látható volt, a többin csak Nóri volt meztelenül, illetve egy - két sexis alsónemüs képen.
A "videók" mappába belépve 5 kisebb film volt található. Az első megnyitása után, hallotam, hogy Nóri kijött a fürdőszobából. Nem kapcsoltam ki a videót, hanem mosolyogva vártam mi fog következni, ugyanis a bor kezdett megfogni, s a tudat, hogy egy 32 éves nő rögtön felvitt a lakására izgatottá tett...
A videón Nóri feküdt az ágyon és simogatta magát.
A szobába érve Nóri elpirult és kiakarta kapcsolni.
- Ne, hagyad... megakarom nézni, ugyanis nagyon tetszel. - mondtam és átkaroltam, ahogy megállt mellettem.
- Ne... ne nézd... Szégyellem. - mondta dadogva.
- Miért?! Nagyon jól nézel ki. - mondtam és szoritottam az ölelésen és már ö is átkarolt.
A videón már ujjazta magát Nóri és a fejét csapdosta hátra az élvezettől. Ekkor került elő a már egy képen látható mükuki.
- Ez megvan még neked? - kérdeztem, s elkezdtem simogatni. A hátát elször, s lassan csúsztattam le a kezem a feneke felé.
- Meg... Ez a barátom. - mondta nevetve.
- Megmutatod?Mindig is akartam látni milyen az. - mondtam és a szemébe néztem és lesmaciztam.
Csókolóztunk mint egy szerelmes pár és közben vetköztettük egymást. Már teljesen meztelenek voltunk és melleinek kidudoródó bimbóit morzsolta, mikor szinte kérleltem, hogy mutassa meg a mükukit.
Elment a szekrényhez és egy kisebb kupac ruha alól előkotorta a narancssárga mükukit.
Kezembe vettem a kemény gumis izét és nézni kezdtem. Kb. 15 centis lehetett, s olyan 4 centis átmérőjü.
- Kisebb mint a Tied. - mondta Nóri, aki lehajolt és a meredt farkam kezdte csókolgatni. Élveztem ahogy szopni kezdte. Lassan szopta, elöször csak a fejét nyalogatta, s kezeivel simogatta a duzzadt tojásaimat. Gyengéd volt és élvezte, látszott rajta.
Az ágyra dobtam a mükukit és a kezemmel beleturtam az elöttem térdeplő nő hajába. Cirógattam, s lassan nyomogattam a farkamra a fejét.
- Vedd be teljesen. - súgtam le neki.
- Nem birom, nagy... - nyögte felfelé. S közben próbálta jobban a szájába gyömöszülni a faszom.
Felhúztam és az ágy felé vettük az irányt, ahol hanyatt fektettem és elkezdtem a melleit nyaldosni, bimbóit harapdálni, de gyengéden. Mintha éreztem volna hogy rég volt férfival és gyengédségre vágyik.
Halkan nyögdécselt, élvezte a nyelvem simogatását. S lassan kezdte lecsúszni a melleiről a hasára, minden centijét puszikkal halmoztam el, ő közben a hajam és a fejem simogatta és sóhajtot nagyokat. Mikor puncikájához értem már illatodzott a nedvének illata, s szinte már teljessen nedves volt lent. Nyelvem hegyével lassan izgatni kezdtem pináját, s könnyen szét is nyilott a nedves lukacska bejárata. egyszer csak belemarkolt a hajmba és megremegett a teste és torkából egy hangos "Ahhh!!!" tört fel. Elment... Ekkor nyelvemmel a punci körül kezdtem el nyaldosni. Hagytam, hogy élvezze.
Egy - két perc simogatás után, abbahagytam, de csak addig, hogy elhelyezkedjek a 69 pózhoz. Tovább izgattam a nuniját a nyelvemmel és ujjaimmal, miközben ő gyengéden nyaldosta a farkam és néha - néha bevette és szopta.
Most tovább tartott, hogy eljusson a csúcsig mint előzőleg, de ez is mondjuk, hogy hamar jött... A teste megfeszült és kezeivel most a seggembe markolt és a faszom bevette majdnem egészen. Éreztem szinte, hogy a torkában jár a makkom, mert szoritást éreztem ott. Tetszett nekem is... Ez új volt a számomra. S elkezdtem gyorsabban jártatni a nyelvem, hogy a csúcs elérje újra Nórit. Elment ismét egy hangos "Ahhh! " - val.
- Istenem... soha nem volt két orgazmusom egy este... - nyögött fel halkan. Megfordultam és láttam, hogy szinte repül a gyönyörtől. Lassan ráfeküdtem és csókolni kezdtem a nyakát. Ettől újra beindult és szájával a szám kereste. Amikor találkozott a két száj geybe forrt. Nyelvünk egymásba tekeredett szinte. Élveztem az érett nő forró csókjait. S tudtam hogy itt a pillanat, hogy belé hatolhatok. A farkammal megkerstem a nyilást és könnyed mozdulattal besiklotta a nedves punciba. Lassú mozdulattal toltam be teljes 19 centis farkam, amire ő felemelte a csipőjét és hangossan felnyögött. Amikor teljesen benne voltam, úgy maradtam... A szemei szinte felakadtak a gyönyörtől és halkan, szinte alig hallhatóan mondta, hogy?
- Maradj iigy... Ahhh!
És harmadszor is elment. Vártam, hogy csillapodjon és miután ő kezdte el mozgatni a csipőjét körbe - körbe, rájöttem, hogy tetszik neki a farkam nagysága. Ezért nem nagyon mozogtam, csak követtem csipőjének ritmusát. De egy - két perc után ki - be kezdtem mozogni a farkammal, de nem tettem be neki soha se végig. Ingereltem... Csipőjével egyre jobban kezdett mozogni, igy én is gyorsitottam. Féltem, hogy elmegyek, de egy hirteln pillanatban magához szoritott tiszta erőből és rászúródott a farkamra tekljessen és elélvezett újra. S megállt a teste élvezni és pihenni egyszerre. Kihúztam a faszom a totál nedvtől cuppogó punciból és hanyatt feküdtem. Ő került igy felülre. Rúült a kőkemény farkamra és rácsúszott teljesenNem mozgott le - fel csak körözött a csipőjével.
Most tovább tartott neki, hogy újra a csúcsra jusson, kb 4 - 5 percig. De addig le nem csuszant volna a farkamról. Ráült teljesen és élvezte a hosszát. S felgyorsitott ritmusát követve én is a csúcs felé haladtam. Egy - két másodperccel elöttem élvezet el, s amikor a nedves punciba löveltem a spermám, ő már mozgás nélkül ült rajtam, s az én testem megfeszülésére és az érzéstől, hogy belélövelek, újra elélvezet. Úgy feküdtünk egymáson, lihegtünk mint két kifáradt állat. A farkam még benne volt és nem nagyon ment össze. Tojásaimon éreztem, hogy a spermám és a punci le keveréke folyik rájuk.
- Lihegünk, mint két kifáradt kutya. - suttogta.
- Ha már megemlitetted, állj csak négykézlábra. - mondtam neki.
Amikor teljesitette a kérésem és négykézlábra állt, a fejéhez tettem a farkam, mely csillogott és illatodzott a a sperma és a punci nedvtől, ő pedig szopni kezdte.
A kezemmel megfogtam a mükukit és átnyúlva fellette é punciját kezdtem izgatni. Ő csak nyögött és falta a farkam. Most bebirta venni teljes hosszában, de éreztem hogy nől a faszom a torkában. S mikor már újra kőkemény lett, lehúzta a száját és azt mondta "basszál meg megint"
Igy átmenten a négykézlábon levő Nórika másik felére, a mükukival a kezemben. A mükukit tettem a nedves puncira és szinte beszivta... Mozgatni kezdte a csipőjét, s annyit nyögött csak:
- A faszoddal, ne azzal a kis szarral. Azt a nagy farkad tedd belém.
Igy kihúztam a pinájából a nedves mükukit és a faszom tettem be, tudtam, hogy most már nem gyengédségre vágyik Nóri, hanem egy jó kis kiadós baszásra...
Fogtam a mükukit és a segglukáhpz tettem. Mivel nedves volt a punciléttől, elkezdte a seggébe nyomni.
- Ahhh! - nyögött fel Nóri. De nem vonakodott, hanem a mozgásával leállt és várta, hogy szépen beléhelyezzem a mükuki felét és kezdjem azt ki - be nyomogatni neki. Mikor ez megtörtént, elkezdtünk egy gyors ritmusú baszást. Mint egy pornó filmen, úgy kúrtam ezt a 32 éves kiéhezett nőt, aki 2 óra hossza alatt, legalább 10 - szer elélvezett.
Mikor már én is kezdte a csúcsra jutni másodszor, kivettem a faszom és a szája elé tettem és elkezdte verni. Aikor éreztem, hogy spriccelni fogok, odatettem szája széléhez és belé löttem az összeset. Nóri csak nyelte és a nyelvével nyaldosta a faszom hegyét. S a végén teljesen bekapta és kisem vette, még teljesen le nem kókadt a farkam...
Azóta nem láttam



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


19 éves fõiskolás lány vagyok. Szépnek és kívánatosnak tartanak, ám engem nem igazán hoznak lázba a férfiak. A lányok azonban annál inkább. Amikor meglátok egy szép lányt, arra gondolok, hogy milyen jó lenne megérinteni, érezni a...




Nem is tudom, hol kezdjem. Emlékszel a bisztróra? Talán fél éve dolgozhattam ott, mikor először megláttalak ott étkezni. Tudom, hogy előtte még nem jártál ott, mert emlékeztem volna rád, de azt reméltem, hogy még látlak ott. És jö...




Vickie egész délelőtt egy pornóregényt olvasott az íróasztalánál, miközben úgy tett, mintha dolgozna. Bizsergést érzett a lábai között, finoman dörzsölgette punciját a vékony szoknyáján át. Bosszúsan nézett fel, amikor egy á...




Azt hiszem az emberek nagy része tudja, hogy mennek ezek a versenyek. Fellépnek kategóriánként, tánc, zene, aztán a következő versenyző/csapat.. nagyjából ennyi.. A nézők pedig vagy padról vagy lelátóról nézhetik az előadásokat,...




“Szia. Képzeld mobilt cseréltem. Na nem ez az érdekes, hanem mikor átmásoltam az adatokat, előkerült valahonnan egy-két régi sms-ezésem. Veled. Hm, elég érdekes volt.. :)”
“Érdekes vagy izgalmas? :)”
“Mindkettő...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak