banner

Családi körben




Nem, nem panaszkodni akarok.
A rokonait nem válogathatja meg senki, kiváltképp nem a szüleit vagy a testvérét.
Én így jártam, de mondhatom úgy is, hogy mi így jártunk.
Nekem szép emlék marad, ugyanakkor lehetett volna egész másként is.
Ezt már sosem fogom megtudni, hiszen alaposan eljárt felettem, felettünk az idő.
Gyerekem már sosem lesz.
Szüleim már nem élnek, a nővérem se fiatal már, de azért jól tartja magát.
Az erdei lakban kezdődött minden, úgy tűnik itt is fog befejeződni.

Apa és anya egyszerű emberek voltak.
Nem tanulatlanok vagy buták, de nem sok sallang volt az életükben.
Aki az erdőben él, nem is igazán teheti meg, illetve értelme se lenne a sok külsőségnek, cicomának, alakoskodásnak.
Mindkettejüknek az erdő adott munkát és kenyeret, a kis ház körüli kerttel, illetve jószágokkal kiegészítve.
Pontosabban az erdőgazdaság, de hát onnan "csak" a pénz jött, a munkát, a tennivalót mindig is az erdő jelentette a fákkal, vadakkal, növényekkel együtt.
Ide születtünk mi is a nővéremmel.
Két év volt közöttünk a javára.
Álomszerű gyerekkor, de azért volt, ami beárnyékolja egy-egy szeletét.
Nem, nem az erdő, mint olyan. Az barátja annak, aki ismeri, és tiszteli.

A szüleink nagyon szerették egymást.
Érzelmileg és fizikailag is.
Mivel nem volt szomszédság, így nem nagyon kellett suttogni.
Anya hozzá is szokott a hangoskodáshoz szex közben, mikor mi még nem voltunk, utána meg már nem érdekelte, meg egyébként is úgy voltak vele, hogy vastagok az erdészház falai.
Persze nem voltak elég vastagok anya sikoltozásaihoz.
Mivel ebben nevelkedtünk, nem volt furcsa, hogy halljuk a szüleinket szeretkezni.
Azt azért érzékeltük, hogy ha anyát huzamosabb ideig nem hallottuk sikongatni bizonyos okok miatt, akkor az idő előrehaladtával egyre feszültebb lett a légkör otthon.
Amit az első adandó alkalommal bekövetkező jól felismerhető "hosszú kihagyásos hangoskodás" teljesen feledtetett számukra, utána minden a legnagyobb rendben volt.
Persze ennek csak később értettük, ismertük meg a jelentőségét, hogy mit is jelent, amikor a nő és a férfi engedelmeskedve az ösztöneinek és a vágyainak ezen az úton elégíti ki a felgyülemlett feszültségét.
Azután ahogy egyre idősebbek lettünk, és nálunk is működésbe léptek a hormonok, már sokkal zavaróbb volt minden.
Anya és apa meztelenül járt-kelt előttünk, ha épp úgy hozta a helyzet.
Nem szégyenlősködtek.
Ez is meghatározó lett mindkettőnknek, Grétinek is, meg nekem is.
Azt tudat alatt, ösztönösen érzékeltük, hogy ez így nincs teljesen rendben, de hát nem volt viszonyítási alapunk. Az iskolába épp csak tanulni jártunk be. Reggel szinte kezdésre érkeztünk, és az utolsó kicsöngetéskor már rohantunk is a buszhoz, hogy elérjük.
Egy busz reggel oda, egy meg délután vissza.
Ennyi volt a közlekedés.
Ha meg olyan volt az idő, akkor apa vagy anya vitt be bennünket suliba az UAZ-zal, de a stílus akkor is az volt: kezdésre be, a végén haza.

Gréti természetesen korábban lett "érett", de én sem sokáig várattam magamra ezen a téren.
Az első éjszakai magömléskor anyával és Grétivel álmodtam.
Próbáltam szégyellni magam emiatt, de nem tudtam, mert annyira jólesett az álom, illetve, amit okozott, pontosabban, ami okozta...
Akkortól folyamatosan maszturbáltam.
Fura módon a szüleink még azután is hagytak bennünket együtt fürdeni, amikor a nővérem már rendszeresen menstruált, a lepedőn visszamaradt nyomokból pedig jól látható volt, hogy én hol tartok a nemi érésben.
Nem volt ez szándékos, inkább csak nem figyeltek eléggé, vagy csak magukkal voltak elfoglalva, nem tudom...
Ránk ez katasztrofális hatással lett.
Nem, nem estünk egymásnak a fürdőben, hogy szexeljünk vagy ilyesmi.
Viszont nem volt tabu a másik teste, annak érintése.
Bár erdészházban éltünk volt minden.
Villany, víz, fürdőszoba.
Apa nagyon ügyesen és határozottan kijárt mindent az erdészetnél, amit meg nem tudtak biztosítani, azt saját maga megcsinálta.
Mivel egy darabig nem vágytunk testi érintésre, így ezekkel semmi baj nem volt, hogy egymást csutakoltuk le, hiszen amíg a vágy nincs meg, addig igazából nincs jelentősége ezeknek.
A "baj" később kezdődött.
Gréti 16 volt akkor, én pedig 14.
Fürdés után voltunk már, amikor megérkezett a szokásosnál is nagyobb nyári vihar, ami csavargatta, recsegtette körülöttünk a fákat a villámok csapkodtak, olyan égzengés volt, amit ritkán lehetett hallani, még így az erdőben is.
Anyáék nem voltak otthon, valami buli volt az erdőgazdaságnál, csak hajnalra voltak várhatóak.
Gréti alapvetően félt a viharoktól, de azért amikor apa és anya otthon voltak, tudott uralkodni magán.
Most azonban kénytelen kelletlen, szégyen ide, szégyen oda, az ágyamhoz csoszogott és megkérdezte:
- Ide fekhetek melléd? Nagyon félek.
- Persze, gyere csak - válaszoltam.
Tisztára remegett, ahogy bebújt a takaró alá (erdőn éjjel és hajnalban cudar hideg tud lenni még nyáron is).
Odabújt hozzám háttal, ahogy befeküdt az ágyamba.
Először azt gondoltam, hogy így elmúlik a feszültsége, lenyugszik, és alszunk, mint máskor is szépen, nyugodtan.
De nem. Annyira remegett, és bújt, hogy teljesen hozzám simult.
Viszont az állandó ficergésétől meg remegésétől, ahogy ott volt az ölemnél a hátsója, kezdett felállni a farkam.
Na itt éreztem először, hogy baj lehet a dolgoból.
Mert egész más, hogy álmodtam vele az első éjszakai ürítésnél (azóta többször is), és más a közelsége, még akkor is, ha egyébként együtt fürdünk nap mint nap.
Mert akkor nem ér hozzá a farkamhoz, meg egyébként is, évek óta megszokott az a látvány és a szituáció.
Próbáltam elhúzódni, de pont akkor vágott be a közelben többször is a villám, és reccsent akkorákat az ég, hogy automatikusan jött utánam a fenekével, hogy olyan közel tapadjon, amennyire csak lehet.
Persze nem szexet akart, egyszerűen csak félt.
Viszont nekem már meredten állt a farkam, és mivel kisgatyában aludtam, elő is tört a gatya szorításából.
Annyira akartam, hogy ne vegye észre, mert úgy gondoltam, hogy abból oltári nagy balhé kerekedett volna.
A jobb oldalunkon feküdtünk, fogta a bal kezem és áthúzta magán, mint valami biztonsági övet.
A nagy ficergés közben felcsúszott a pizsama felsője, szabadon maradt a hasa, és erre a meleg testre húzta oda a kezem.
Gyakorlatilag magához "láncolt".
A vihar, ha minimálisan is, de csendesedni látszott, Gréti azonban nem mozdult az ágyamból.
A farkam pedig nem akart lankadni egy kicsit sem.
Addig addig, hogy hozzáértem vele Gréti combjához a feneke alatt.
Mélyet sóhajtottam és önkéntelenül is megsimogattam a hasát, a meleg bőrét.
Nem tudom mit érzékelt, az egészből, de én nem mozdultam, mert nem akartam, hogy azt gondolja, direkt csinálom. Abban reménykedtem, hogy elalszik, vagy nem veszi észre, vagy nem tudom.
De nem aludt, hanem még jobban elkezdett mocorogni egészen addig, míg a merev farkam teljesen odakerült a puncijához, csak a bugyi választotta el tőlem. Akkor megállt egy pillanatra, de aztán újra elkezdte a mozgolódást, nekem úgy tűnt, hogy immár szándékosan.
Úgy is volt. Úgy teszegette a fenekét, hogy a farkam közvetlenül a bugyija széléhez került a puncija bejáratánál,
Na ekkor már nehezen fogtam vissza magam, de még kibírtam.
De csak egy pillanatig, mert ösztönosen mozdultam én is előbbre egy picit, így a farkam eltolta az átázott bugyit, és a makkom beszaladt a nedves, meleg punciba.
Gréti nyögött egyet, én is mélyet sóhajtottam újra.
A kezemet feljebb csúsztattam a hasán és megmarkoltam kőkemény tini melleit, és belepusziltam a meleg nyakába.
Nyöszörgött egy kicsit a kéjtől. Én is teljesen odáig voltam.
Nem volt természetellenes érzés, mert bár bűn volt, amit tettünk, vagy szerettünk volna tenni egymással, de mégis olyan közel éreztük máskor is magunkat a másikhoz, annyit láttuk a másik testét, mint valami házaspár. Nem volt idegen a másik teste, jóllehet sosem érintettük meg egymást intim részeken ezidáig.
Nem is igazán tudtuk, hogy mit kell ilyenkor csinálni.
Ösztönösen aprókat mozdultunk, hogy a farkam minél jobban becsússzon Gréti puncijába.
Ez nekem természetesen hihetetlen kéjt okozott, de ugyanezt érezhette ő is, hiszen nem húzódott el, hanem aprókat mozdult, sőt most már ritmusosan mozgatta az alsó fertályát, de csak nagyon aprókat húzva, tolva magát rajtam.
Egész benne voltam már, amikor apró feszülést éreztem.
Ő is megállít egy pillanatra, de a kéj, amit addig érzett, arra késztette, hogy kicsit erősebben próbáljon mozdulni. Ezzel a mozdulattal gyakorlatilag át is szakadt a szűzhártyája, amit apró, fájdalmas sikoly követett.
Én megdermedtem, mer nem tudtam mi volt a baj. Így feküdtünk néhány pillanatig, én tövig benne voltam már a nővéremben. Ő lassan elkezdett újra mozogni, egyre vadabbul. Én a melleit markolásztam, és csókoltam a nyakát, vállát, ahogy csak értem.
Gréti hirtelen nagyokat nyögött, elakadt a lélegzete.
Én ismét lemeredtem, mert nem tudtam mi van.
-Jaj, ez nagyon jó - suttogta. Mozogj te is - kérlelt halkan.
Ismét ösztönös mozdulatok jöttek valahonnan, a fajfenntartásért felelős gének parancsát követve.
Felkönyököltem, hogy szabadabban mozoghassak, és elkezdtem a párzó mozdulatsort, amit annyiszor láttam már őzeknél, vaddisznóknál, és a legkülönfélébb állatnál.
Ők is annak az ösztönnek engedelmeskedtek, aminek most én is, mi is.
A nővérem hangosan nyögött, majd felkiáltott:
-Csináld, csináld, ne hagyd abba kérlek, óóóóó......!!!!!
És görcsbe rándult a teste többször is.
Nekem is jött a maszturbálások során megismert jó érzés, de most sokkal intenzívebben, sokkal elemibb erővel tört rám a vég.
Nagyokat nyögtem én is, ahogyan teleélveztem a nővérem szőrös punciját a félretolt bugyi mellett.
Magamhoz szorítottam őt közben, és vadul markolásztam a melleit.
Lassan elcsendesedtünk. Hosszú percekig feküdtünk egymás mellett.
A farkam végül összetöpörödött és kicsúszott Gréti puncijából, utat engedve az ondónak, amit nem rég lövelltem belé.
Ráfolyt a bugyijára, a combjára, arról pedig az ágyra, a lepedőre.
Kikászálódtam az ágyból, felkapcsoltam a villanyt.
A lepedő csupa véres ondó volt, hiszen Gréti az imént vesztette el a szüzességét - általam.
Hagyd, mindjárt kiöblítem belőle, szólt rám, miközben a lepedő még használható részével kitörölte magát alul.
- Nem leszel terhes? - kéreztem.
- Nem hiszem - válaszolta. Most múlt el a szokásos vérzésem pár napja. Anya azt mondta, amikor felvilágosított egy-két éve, hogy ilyenkor nem lehet még teherbe esni. De biztos, ami biztos, citromlével vagy almaecettel azért érdemes beöntést csinálni, ha nem akar az ember gyereket. Anya azt mondta, inkább csípjen fél órát, meg fájjon a pisilés egy napig, de még mindig jobb mint tucatnyi gyereket szülni és nevelni.
Meg azt is mondta, hogy ez megéri azt az élvezetet, amit a szex jelent.
Azt hiszem ebben igazat kell adjak neki - fejezte be Gréti mosolyogva a rögtönzött biológia órát.
Én is egyet kell értsek ezzel - gondoltam. Bár nem nekem csíp majd, de az érzés tényleg fantasztikus volt.
Gréti leterített egy száraz törölközőt az ágyra, arra a megviselt lepedőt, majd megint egy törölköző következett.
-Gyere be a fürdőbe - szólt határozottan.
Szó nélkül, engedelmesen követtem a nővérem.

A fürdőben semmi újat nem láttam, ami teddig ne láttam volna.
Gréti meztelen testét.
Három ordító különbség mégis volt.
Időközben lefeküdtem a nővéremmel.
Én vettem el a szüzességét.
Most nem csak egymás hátát csutakoltuk le, hanem ahol eddig soha nem értünk egymáshoz, ott is.
Ő alaposan megmost a farkam, amitől kezdett új erő térni a szerszámomba.
Én is odanyúltam a puncijához és alaposan megmostam, miután ő a forró zuhannyal adott kegyelemdöfést a spermáimnak, ami még eddig nem folyt volna ki belőle.
Megtöröltük egymást, jó szárazra, majd zsupsz, vissza az ágyba.

A forró fürdő és a meleg törölköző után egyikünk sem vacogott már.
Gréti hanyatt lökött az ágyon, és kezelésbe vette a farkam.
Máig elemi erővel tör rám ezen első emlékek egyike, ahogy megéreztem a puha meleg száját a farkamon.
Persze semmi erő nem volt még a farkamban, így gyakorlatilag az egészet be tudta venni egy falatra,
Szopta csócsálta egy darabig, de minden egyes szívás hatására nagyobb lett a szerszámom, egyre ágaskodóbb. Amikor már kőkemény voltam, megfogta, mint valami botot, félrehajtotta, és a zacsimat is kezelésbe vette. Ott ahol a zacsi összeforrt, a mértani közepén, módszeresen végignyalogatta, amitől úgy éreztem, hogy menten elájulok, annyira jólesett.
Pár percig révülten élveztem ezt a helyzetet, utána viszont én fordítottam őt hanyatt.

Fölé hajoltam, és szájon csókoltam.
Soha nem csókoltam még meg senkit eddig, így nagyon izgató és felkavaró érzés volt. Ahogy fölötte voltam, a farkam hozzá-hozzá ért a puncijához, amitől felsóhajtott, és elkezdte emelgetni a csípőjét, hogy ne csak hozzá érjek, hanem toljam is belé. De ilyen könnyen nem "úszta meg".
Látván a vágyakozását, lejjebb csúsztam és elkezdtem habzsolni a melleit. A mellbimbói úgy álltak, mint a cövek. Finoman szívtam, szoptam, nyaltam, faltam. Majd egyre erősebben. Amikor már nagyon lehetett érezni, hogy teljesen odavan, még lejjebb csúsztam és megérkeztem a szentély bejáratához. Igazából foglamam sem volt, hogy mit kellett csinálni. Próbáltam az ösztöneimre hagyatkozni, illetve Gréti reakcióira.
Amikor belenyomta az arcomba a punciját, amikor emelgette, löködte a csípőjét, tudtam, hogy jó neki. Amikor elhúzta, valószínű nem volt annyira jó, amikor semmit nem csinált, akkor se túl jó, se túl rossz nem lehetett. Még most is mosolygok magamban, hogy ez mennyire nem természetes megoldás volt a részemről, de valahogy el kellett indulni a tanulás útján.
Mentségemre legyen mondva, hogy jó tanuló voltam.
Ezen a területen mindenképp.
Nyaltam mint a kiskutya, nyaltam bő nyállal, megettem, volt, hogy csak a nyelvem hegyével szánkáztam körbe körbe a punciján, vagy éppen belül. Legnagyobb felfedezésem az volt, amikor kiderült, hogy mennyire sokat jelent neki, amikor egyszerre érzi a nyelvemet, a számat és az ujjaimat.
Pár perc után ezt a reakcióit figyelve, teljes összhangra tudtam hozni, úgy, hogy a hatás nem is maradt el. Gréti anyura ütött, sőt túl is szárnyalta. Dobálta magát, nyögött, szinte kiabált.
Persze ezzel engem is felizgatott, illetve izgalomban tartott.
Egyszer csak éreztem, és hallottam is, hogy megint végighullámzott rajta a korábbi görcs, és nagyot sikított többször is. Gondoltam, most vagy soha. Ha fáj is neki kicsit a szüzessége nem sokkal előbbi elvesztése miatti seb, hát most nem fog rá figyelni az tuti.
Odatérdeltem a lábai közé, és tövig nyomtam belé a farkamat. Nekem ez földöntúli élményt okozott, de fokozta az ő gyönyörét is. Alig tudott pár szót kinyögni, azt is szinte artikulálatlanul, hörögve, hogy nyomjam még, ne hagyjam abba, gyerünk, miközben a kezeivel megfogta a fenekem, és húzott, tolt magába. Itt már bennem is az ösztönök dolgoztak. Csak a kéjre figyeltem, arra, ahogyan a mélyről megállíthatatlanul jött a gyönyör. Elborult minden. Izzadtan, zihálva toltam magam a nővérem puncijába. Úgy basztam, mintha soha többé nem lehetne, miközben hallottam az ő hálás nyögéseit is. Azután felrobbant a világ. A tudatom beszűkült és csak a gyönyör maradt. Én sem bírtam csendben maradni. Éreztem, hogy újra telepumpálom drága Grétim punciját forró ondóval. Azt hittem sosem lesz vége, csak jött, csak jött, majd egyszer csak vége lett, és a szárnyalásból egy összeomló fekete lyuk súlyával dőltem rá a nővéremre. Így maradtunk pár percig, majd egy kicsit oldalt fordultunk. Ismét olyan hosszan voltunk egymás karjaiban, hogy a pöcsöm összezsugorodott annyira, hogy magától kicsúszott a nővérem sunájából, egyúttal utat engedve a spermának, ami végigfolyt a combja belsején, a leterített törölközőre.

Így aludtunk el. Szerencsére megébredtünk mielőtt a szülők hazajöttek.
Gréti nem lett terhes, pedig egy ideig nagyon tartottunk tőle, igaz, egy csomó almaecetet öntött a puncijába ébredés után. Csípte is neki rendesen, de ugye inkább ez, mint a baba...
Így vette hát kezdetét elferdülésünk kanyargós története.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Amikor a férjemtől érzékeny bucsút vettem a repülőtéren már elmult délután négy. Még be kellett ugranom vásárolni valami élelmiszert, mert semmi sem volt otthon és ráadásul egy komplett hosszú és szabad hétvége állt előttem....




Én mindig rendszeresen tornázok napi húsz percet de ez mostanában eltart egy óra hoszzáig is. Amióta rájöttem hogyan tudok magamnak örömet okozni torna közben azt kívánom bárcsak mindig este lenne hogy edzhessek egy kicsit. Fürdés ut...




Sose tartoztam a nagy mesélők közé és sose hencegtem semmivel. Nem voltam az a sikeres nőcsábász, talán ezért a munkám felé fordultam sokszor. De azért szerettem szórakozni és próbáltam ezt úgy megélni, hogy később, mondhatom „...




Tamara vagyok 19 éves. Melleim nem óriásiak de nem is aprók. Olyan köztes állapot. Fenekem kerek alakom karcsú. Történt egyszer,hogy elkapott a dolgozni vágyás. Keresgéltem aztán diákmunka után. Találtam is egy olyan munkát ami nem ...




A kastély, ahol minden álmom történt, nagyon nagy, rengeteg szoba van még benne, amit fel kell fedezni.

A mostani álmom fényes nappal történt egy világos szobában, egy nagyon világos szobában. Lenge ruhában voltunk, mert...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak