banner

Zsaklin, a szexi romalány




A történet idején ismerkedtem meg a tőlem egy évvel fiatalabb Zsaklinkával. Egy kifejezetten értelmes, csinos feketehajú cigánylányról van szó, aki igencsak szemrevaló teremtésnek számított/számít. Igazából alattam járt általános iskolába mindig is, de ez idáig nem vettem észre. Hamar jóban lettünk, gyorsan összeismerkedtünk. 3 nap múlva történt meg az első csók. Életem legboldogabb időszaka volt. Kézen fogva sétáltunk, közösen nyaltuk el ugyanazt a fagyit, nevettünk. Majdhogynem szerelmesek voltunk egymásba. Olyan közel kerültünk egymáshoz, mintha évek óta szerelmesek lennénk.
Egyik éjjel, mint minden éjjel, Bálint barátommal mentünk el zuhanyozni. Külön kabinok voltak, de tudtunk beszélgetni, meg dalolgatni. Bálint barátom telefonhívást várt aznap éjjel, így ő hamarabb végzett a fürdéssel. Egyedül voltam a tusolóban, amikor meghallottam, hogy újra megnyílik az a csap, amit Bálint zárt el percekkel korábban. Átnéztem a kabinba, és akkor megláttam Zsaklin-t. Ügyesen meglepett. Majdhogynem tökéletes barna bőrén Türkiz kék színű bikini-t viselt. Nagyon bombázó volt. Nem tagadom, egyből merevedésem kezdett lenni. Gyönyörű mosolyát megvillantotta és szó nélkül jelezte nekem a mutatóujjával, hogy induljak el az ő irányába. Nem érdekelt, hogy nincs rajtam ruha, elindultam a szépség felé. Bár kissé zavarban voltam, hogy félig merev pénisszel közeledem, de valahogy másodlagosnak tűnt a dolog akkor. Hisz maga a tudat, hogy akkori barátnőm ilyen szituációba hozott, egyszerre volt kényelmes, és izgató. Magához ölelte kissé macisabb testemet és vad smárolás vette kezdetét. Hirtelen abbahagyta és mélyen a szemembe nézett. Azt mondta nekem, amikor megismerkedtünk, hogy nagyon szép szemem van, és ő imádta nézni. Beleharapott vöröslő ajkaiba, kissé elmosolygott és hátrébb lépett, hogy megtekintse az akkor már teljesen merev férfitagomat. Megnyalta ajkait és tovább mosolygott, majd jobb kezét lassan lejjebb húzta hátamon. Megmarkolta fenekemet, majd előrenyúlt. Balkezével nyakamon fogott és közelebb húzott magához, miközben jobb kezével elkezdte húzogatni a farkamat. Úgy éreztem, ennél jobb nem lehet nekem. Majd egy pillanatra elengedett magától és kikapcsolta a mellén lévő fürdőruhát. Mégiscsak lehet jobb. Itt már elszállt a szégyenlősködős énem, majd én közeledtem felé és neki döntöttem a kabin falának. Tovább smároltunk, úgy ahogy az előbb. Kezei ugyanott voltak, mint korábban. Én a fenekét nem akartam elengedni, annyira finom volt az érintése. Természetesen benyúltam a bugyijába és megkerestem a punciját. Amikor ráuntam, hogy a bikini ott van, észrevétlenül kibontottam a kötelet, és az lehullt róla. Combjánál fogva felemeltem egész testét, így magasabb pozícióba került. Ahogy ajkunk összeért, éreztem amint álló farkam érinti nedves punciját. Nem tudtam, vajon a zuhany miatt lett vizes, vagy mert ennyire élvezi a dolgot. Reméltem, hogy az utóbbi. Csókolózásunkat megszakítottam, hogy elinduljak felfedező útra szexis testén. Nyakát csókolgattam, mikor éreztem, ahogy hátamba vájja apró körmeit. Tudtam, hogy a nyaka érzékeny, mert már korábban kitapasztaltam. Kicsit magasabbra emeltem, így mellét kezdtem nyalogatni. Istenem, olyan finom volt. Korábban még nem jártam itt, elképzelni sem tudtam mire számítsak. Úgy éreztem, ez a mennyország. Fejemet simogatta, miközben mellbimbóját izgattam. Vagy két percig voltam ott, mikor lassan leengedtem Zsaklint. Vállon fogott és neki döntött a szemben lévő falnak. Olyan szenvedélyesen közeledett felém, mint egy Bond lány a vízből. Kívántam őt, és ő is engem. Szájon csókolt, majd meglepetésemre ő is felfedező útra indult a testemen. Ő is tudta, hogy a nyakam erogén-zóna, és ki is használta. Majd lejjebb ment. Mellbimbómat csókolgatta. Én éreztem, ahogy a fenekemet simogatja. Én csak néztem, ahogy a vízcseppek lepörögnek hátán, és reméltem, hogy lejjebb akar majd csókolni. Hasamat izgatta, amikor térdre vetette magát. Farkam nekiérintkezett nyakának. Nem hittem el, hogy ez valódi dolog. Hogy ez tényleg megtörténik. Velem. Hátrahajolt kissé, és kezébe vette szerszámomat. Miközben lassan verte nekem, szemembe nézett. Imádtam, amikor rám nézett. Tudtam, mi következik most. Közelebb hajolt a farkamhoz és szájába vette. Annyira jól esett, hogy muszáj voltam felnézni. Éreztem azt a melegséget a farkam körül. Nyelvének játékát, légzésének kifújását. Visszanéztem rá és olyan fura volt. Mint amikor POV pornót nézek, de ez tényleg megtörténik. Életem legelső szopása, és az a barátnőm csinálja, akibe szerelmes voltam. Tökéletes volt. Fejére tettem két kezemet. Magabiztosnak tűnt, mégis megkérdezte jól csinálja-e.
- Így jó neked? – érdeklődött.
- Tökéletes – Válaszoltam. Nem tudom pontosan mennyi idő telt el, talán 3-4 perc, de jeleztem neki, hogy lassan el fogok élvezni.
Hova szeretnél élvezni? – kérdezte, közben tovább verte nekem. – A cicimre?
Iiigen. – Mondtam neki. – A cicidre akarok, igen.
Egy pár másodpercre két szépséges melle közé szorította elsülni készülő férfiasságomat. Majd amikor éreztem, hogy nincs tovább, megrezdültem egész testemmel. Nem túl halk nyögésemmel fejeztem ki elégedettségemet. Zsaklin jobb kézzel fejezte be élveztetésemet. Bal kezével felemelte két mellét és mindketten végig néztük, ahogy friss ondóm lefolyik mellkasán és bimbóin. Még fél percig térdelt tovább, és kiszorította farkamból minden cseppemet. Felsegítettem a földről és megcsókoltam. Nem tudom éreztem-e saját magamat a számban, de nem is érdekelt. Ha ő bevállalta, hogy a szájába veszi, akkor ezt én is meg tudom tenni magammal. Zsaklin a vízsugár felé fordult, hogy lemossa magáról az én „maradványaimat.” Mögé álltam, és segítettem neki. Persze inkább csak őt akartam fogni, de ha már ott vagyok. Két nyak csókolás között a fülébe súgtam köszönetnyilvánításomat. Láttam, ahogy szája mosolyra feszül és azt mondta:
- Most te jössz, Maci. – szólított becenevemen. Megfogta a kezemet és finom puha melléről leirányította puncijához. Nem hagytam abba nyakának csókolását, miközben belekezdtem puncijának ujjazásába. Szintén melegséget éreztem, szinte már forró volt. Kivettem ujjaimat, és végig húztam nedves testén. Végül a számhoz irányítottam, hogy megkóstoljam, milyen íze is van szerelmemnek. Kissé édesnek találtam. De nem is nagyon érdekelt, lényeg, hogy neki örömet szerezzek vele. Oldalra fordította fejét, majd megfordult. Mindkét kezét a nyakamra helyezte, majd velem együtt ereszkedett lejjebb. Ismét mellbimbóját ízleltem, de most szándékosan nem ragadtam le ott. Végig csókoltam köldökétől lefelé, majd elérkeztem célomhoz. Kis terpeszben állt, és én felnéztem rá. Majd határozottan bedugtam nyelvemet a szemérem ajkai közé. Ismét éreztem azt az édeskés ízt. Ahogy nyalás közben felpillantottam rá olyan jó látvány tárult szemeim elé. Életem első nyalása, és a barátnőm élvezi. Az ő kezei a fejemet simogatták, vagy mellét. Az enyéim a lábát, combját. Légzésével együtt mozgott teste. Néha szorított az ajkain, néha lazított. Azon túl, hogy neki okoztam örömöt, én nagyon élveztem a dolgot. Tetszett. A tudat is, és maga a megvalósítás is. A legjobb talán az volt, ahogy éreztem a vízcseppeket az arcomon, amik korábban fenséges cicijéről zuhantak rám. Zsaklin nem fogta vissza élvezését. Szerette kiengedni angyali hangját. Most sem volt másképp. Szaporább légzés, erősebb szorítások. Felhúzott magához és úgy csókolt, mint még soha. Éreztem finom légzését az arcomon, amint élvezte a korábbi percek tartalmát.
- Csodálatos – Suttogta két csók között. Mintha elméjében újra lejátszotta volna a történést. Olyan jó volt nézni. Tovább csókolóztunk, majd pár perc múlva elzártam a vizet. Megtörülköztünk, de közben egy szót sem szóltunk. Ez mindkettőnknek idegen, mégis fantasztikus élmény volt. Csak mosolyogtunk. Kézen fogva hagytuk el a fürdőt. Még egy csók, és ő elindult a mögötte lévő irányba. Néztem, ahogy elsétál előttem. Boldog voltam.
Visszamentem a faházunkba. Bálint megjegyezte, hogy milyen sokáig folytattam a zuhanyzást. Aggódott kicsit. Nem bírtam visszatartani örömömet és csak mosolyogtam. Azt hitte, hogy kivertem zuhanyozás közben. Kérdezgetett, de nem feleltem, csak mosolyogtam. Ledőltem az ágyamba és a telefonomra néztem. Zsaklin küldött SMS-t. „Köszönöm ezt az élményt, mackóm”. Visszaírtam neki, hogy én is. Majd összekulcsoltam a kezemet a fejem alatt, és lehunytam a szemem. Azt hiszem Zsaklinvel álmodtam



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Rosszlanyok.hu - Vidéki szexpartner kereső. Vidéki lányok. Csak valódi képek!
Szex egy távoli lánybaráttal, egy beteljesült vágyálom (hetero szex)
WerdeX szextörténete
27 éves vagyok, és körülbelül 6 évvel eze...




Sziasztok, a nevem Ádám, és egy történetet szeretnék elmesélni, ami pár hónapja történt velem egy első randin. Nem is húznám tovább a szót, belekezdek.
Szóval már elég régóta voltam úgy vele, hogy szeretnék egy barátnő...




– Minden hatodik pasit elfogadnám – jelentette ki Hanyatka.
Szájtátva hallgattuk, mint mindig. Egy fejjel mindegyikünknél alacsonyabb volt, ráadásul ő a padon ült, mi pedig körülötte álltunk, de felnéztünk rá.
Aztán...




Már rég óta tagja voltam a freelove-nak és ott leltem rá egy hölgyre. Vörös haj, alacsony termet és egy kicsit fáradt tekintet bár mögötte a titokzatosság. Leveleztünk is hónapokig de nem sikerült találkozót összehozni. Vagy Ő n...




Július. Egy fülledt júliusi nap volt. A hőmérő a harmincöt fokot nyalogatta.A nyár egy elég szexi időszak számomra. Ha nyár akkor meleg, ha meleg, akkor alulöltözött csajok... Értitek. Ilyenkor a libidóm is legalább olyan magasra sz...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak