Első alkalom a Nagyival
A 13 évemet épp csak betöltöttem, amikor egy alkalommal kettesben voltam otthon a Nagyimmal. Ö akkor lehetett a 60-as évei elején, de viszonylag fiatalosan nézett ki .Kissé kreol bőr, kis mellek, szép szemek, szóval még nőies volt. Az én szobám ajtaja szemben volt a fürdőszobával, így ha nálam csukva volt az ajtó, a kulcslyukon keresztül pont beláttam a fürdőbe. Valami oknál fogva a családom nő tagjai előszeretettel fürödtek nyitott ajtónál, így természetesen mint afféle kamasz fiú éltem az alkalmak kínálta lehetőséggel és meglestem az anyámat, nagymamámat és időnként a nagybátyám feleségét is, mivel ők együtt dolgoztak otthon.
Szóval ez alkalommal is délután amikor a nagyim elment lefürödni a nyári hőségben, én a szobámba mentem és egy kis idő elteltével, oda térdeltem a kulcslyukhoz és leselkedni kezdtem. A nagyim már bent állt a kádban és várta ,hogy az megteljen vízzel. Szerencsémre pont szemben állt velem, igy tökéletesen láthattam minden porcikáját.
A cicijei alig voltak megereszkedve, a puncija pedig alig volt szőrös, mintha csak borotválta volna, de ez nálunk inkább családi vonás, hogy alig vagyunk szőrösek. A pinájára tapadt a tekintetem és izgatottan figyeltem, ahogy lenyúlt a lábai közé és mintha viszketett volna neki, finoman vakargatni és dörzsölgetni kezdte a vágását.
A farkam már állt mint a cövek, elő is vettem az alsógatyámból.
Elképzeltem, milyen lenne ha most odamennék és Ö megengedné, hogy megfoghassam a pináját és minden féléket csinálhassak vele…
Fantáziálásom közepette sajnos már leült a kádban, így megszakadt a vizuális élvezet. Rájöttem, hogy nagyon kell pisilnem és ki kéne mennem a vécére, de hát a pöcsöm teljesen kemény volt még mindig, de hirtelen ötletöl vezérelve arra gondoltam, hogy
annál jobb, kipróbálom, hogy milyen hatással lesz a nagyira, ha meglátja a dudorodó alsónadrágomat. A gondolatot tett követte és visszagyömöszöltem a farkamat az alsómba és kiléptem a szobámból.
A fürdőszoba mellett volt a vécé, ahová be is mentem de a pisilés álló fasszal nem egyszerű dolog, így eltartott néhány percig még végre sikerült. Valahogy megint eltettem a pöcsömet a gatyámba és elszántan átmentem a fürdőbe ’kezet mosni’. A nagyi pillantását kerülve megmostam a kezemet de lopva azért oda-oda lestem a puncijára. Meglepetésemre nem hogy összezárta volna combjait, hanem inkább, mintha direkt nekem mutatná, a lábait felhúzva a kád oldalának támasztotta. A pinája kitárulkozott a szemeim elött és miután eléggé ’okos’ gyerek voltam, könnyen rájöttem, hogy Ö is biztosan tudja, hogy látom a pináját, csak éppen nem tudtam mit kezdeni ezzel a gondolattal. Pont elzártam a csapot és indultam volna vissza szobámba, amikor mintegy varázsütésre megszólalt a nagyanyám:
-Kisfiam, nem akarsz inkább itt maradni és beszélgetni velem, ahelyett, hogy a kulcslyukon keresztül lesnél?-mondta és mosolyogva intett, hogy üljek oda mellé a kád szélére.
Valamit makogtam, hogy én nem is leselkedtem, meg ilyenek , de az arcomon jól láthatta mennyire el voltam pirulva a szégyentől.
-Ne aggódj kisfiam, már sokszor észrevettem amikor leselkedsz de nincs ebben semmi, természetes a te korodban.-mondta mosolygó arccal, - úgyhogy ,ha megígéred, hogy titokban tartod mindenki előtt,
akkor szívesen segítek rajtad, itt és most!- mondta és nyomatékot adva a szavainak, megfogta a kezemet és a dudorodó alsómra tette.:
-Szóval tudsz titkot tartani?-kérdezte megint.
-Persze Nagyi!-bólogattam, de közben Ö, a kezemet továbbra is fogva, simogattatta velem a farkamat.
-Elárulom neked kisfiam, engem is felizgat ez a dolog!-suttogta és
a másik kezével lenyúlt és szét húzta a pináját előttem.
- Gyere ,nyúlj ide és fogd meg a pinámat! Térdelj le hogy jobban elérd!-irányított , aminek én boldogan eleget tettem. Letérdeltem és a jobb kezemmel odanyúltam és az ujjaim mohón felfedező útra indultak. Egyből a titkok forrását kerestem és a mutatóujjam tövig csúszott a nagyi lukába. Ösztönösen mozgattam ki-be amitől Ö lassan mozogni kezdett. Odanyúlt Ö is és a középső ujjamat is be igazította magába. Egyszer csak éreztem, hogy a keze a farkamhoz ért és a következő minutumban már ki is szabadította az alsóm fogságából, nedves ujjai ráfonódtak a pöcsömre és lassan de határozottan húzogatni kezdte. Pár pillanatig tarthatott ez az egész, mert hirtelen eltolta a kezemet, fel állt a kádban és ijedségemet látva az arcomon így szólt:
-Ne félj nem hagyjuk abba, csak muszáj most rögtön bejönnöd velem a szobádba és majd ott folytatjuk.
Kiszállt a kádból , megtörölközött és kézen fogva maga után húzott.
Hanyatt feküdt az ágyamon ,szét nyitotta a combjait, intett, hogy lépjek oda az ágyhoz és térdeljek fel a lábai közé:
- Most csúnyán fogok beszélni, de igy a legjobb meglátod, most pedig gyere feküdj rám és dugd a lukamba a pöcsödet! Azt akarom, hogy az én pinámba élvezz el először kisfiam!-mondta valami sosem halott hangon. A fejemben kalapált a vár ahogy engedelmesen ráfeküdtem és éreztem ahogy a kemény dákomat a lyukához illesztette. A szűz kis pöcsöm tövig fúródott a nedves pinájába és pár másodperc gyors csípőmozgás után, hatalmasat élveztem a lyukában.
A nagyi is hangosan nyögve elélvezett és még szinte abba sem hagytam a spriccelést, már le is lökött magáról és a még lüktető
farkamra hajolt. Mélyen a szájába vette a faszomat és erősen szopta.
A pöcsöm szinte le sem lankadt, olyan jó volt érezni a nagyi szájának
forróságát. Élvezettel hagytam neki, hogy a fejem fölé térdeljen és miközben a szájával kényeztetett, hátranyúlt és a nedves puncijára vonta az én számat.
-Nyald a pinámat kisfiam!-kérte apró nyögések közepette. Eleget próbáltam tenni a kérésének, főleg, hogy a puna illata szinte megvadított. Bele fúrtam a nyelvem és minden apró helyet felfedeztem benne. Élvezni kezdett felettem. Rázkódott az egész teste az orgazmustól.
-Ó kisfiam, de finom!- nyögdécselte és a folytatásra biztatott.
Egyszer csak ledőlt fölülem és levegő után kapkodva ,de a farkamat
kis szünet elmúltával, újra szopni kezdte. Éreztem, hogy mindjárt el sül a pöcsöm és próbáltam szégyenlősen eltolni a fejét, de Ö nem hagyta és amikor tényleg kitört szájában a ’vulkán’ erős szívásokkal
fokozta az élvezetemet. A gecimből nem sok kerülhette el a sorsát, abban az ütemben nyelte le, ahogy az kilövelt a faszomból.
Ezek után a kapcsolatunk nem sokat változott, néhány alkalom után egyértelműen tudtomra adta, hogy ennyi volt. De az a pár alkalom is elég volt ahhoz, hogy mindent megtanuljak az elérhető élvezetek mélységeiről. Viszont mellék hatásként meg maradt a családi kapcsolatok iránti fokozott érdeklődés, de erről majd máskor.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!