banner

Izgató szombat




Nem tudom elmondani nektek, hogy most miért is írok ide, de már több történetet olvastam el itt és valami késztetést éreztem, hogy írjak nektek.
Néhány jó történetet és rosszat is olvastam, vagyis nem volt rossz de nekem nemigazán tetszett. De mondjuk bennem sem veszett el egy írólélek.
Na de nem folytatom ezeket a sorokat tovább, hisz nem erről akarok nektek írni.
Ez a sztori egy szombati napon történt velem. Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi, csak azzal a kivétellel, hogy megbeszéltük a volt barátommal egy talákozót, délutánra. Alig vártam, hogy újra láthassam őt, mert nem tudtam elfelejteni, még ha volt is barátom. Valami mégis kötött, húzott hozzá. Azt tudni kell, hogy azon a héten szakítottunk a barátommal, jobb is volt. Meglepetésemre aznap még kaptam egy csokrot egy ismeretlen embertől, vagyis a kilétét nem tudtam.

A végére kiderült, hogy az exbarát küldte a csokrot. Nagyon örültem neki, bár nem tudtam miért is kaphattam. Ez szombaton ki is derült. De nem szaladok ennyire előre.

Szóval szombat délelőtt elrendeztem magam és izgatottan vártam a délutánt. Ebédelni is alig bírtam annyira izgatott voltam. Bár nem tudom miért. Eljött a várva várt pillanat. A barátnőmet felvettük hisz ő is jött velem, mert az expasim barátja is ott volt, így legalább lekötötte valaki. Elmentünk hozzá. Ők már a kapuban vártak minket, hisz tudták mikor érkezünk. Puszi, puszi az ismeretlen havernak, bemutatkozás. Szimpatikus volt a srác mindkettőnknek, de engem mondjuk ő kicsit hidegen hagyott. Jobban érdekelt a volt barát, akit nevezzünk Zolinak. Bementünk a házba, a zene szólt nagyban, mint mindig. Ez már nem volt meglepő. Inni, ennivaló az asztalon, teljes kiszolgálás. A barátnőt és a srácot (nevezzük Ádámnak) magukra hagytuk, hogy ismerkedjenek össze. Mi kimentünk a konyhába és beszélgettünk. Elmeséltük az összes megemlíthető dolgot, amik velünk történtek. Nem tudom miért, de nagyon meg lettem babonázva.

A szép szeme, vagy a parfüm tette-e ezt a hatást, de azt vettem észre, hogy folyamatosan nézem. Majd mikor felém fordult nem tudom, hogy, miért de megcsókoltam. Nagyon jó volt újra érezni a száját, a csókját, amit imádtam. Nagyon jól tudott csókolni. Gyengéden, érzékien, lágyan. - ezt kár is lett volna kihagyni. Ezután még beszélgettünk, majd visszamentünk a többiekhez. De láttuk jól el vannak, ezért kimentünk a nappaliba, tv-ztünk. Sajnos a csók vagy valami miatt szomorú lettem és ezt nem tudtam leplezni. Ő is észrevette rajtam és ezt megbeszéltük. Nagyon jó érzés volt, hogy ő rá mindig számíthatok és elmondta, hogy ő még mindig szeret és nem tudott elfelejteni engem. Ezt jó volt hallani, hisz én is így éreztem iránta és nekem sem sikerült kivernem őt a fejemből. A barát, barátnő kijött a szobából és én nem tudom, miért berángattam Zolit a szobába.

Félhomály volt a szobába, az ajtót kulcsra zártam, közben ment egy lassú szám. Nem fogjátok elhinni, de L. L. Juniortól a Lassan, és kellemesen című szám. Erre a számra elkezdtünk lágyan és nagyon finoman csókolózni, majd én elkezdtem hátrálni az ágy felé (franciaágy). Zoli finoman ledöntött az ágyra, de a csókolózást nem hagytuk abba egy percre sem. Éreztem, hogy teljesen felizgultam és nagyon kívántam őt. Szépen lassan a számról az arcom puszilgatásán át a nyakamat kezdte el nyaldosni, puszilgatni. A felsőm és a melltartóm lekerült rólam. A nyakamról áttért a mellemre, amit nagyon finoman nyalni kezdte és a bimbómat szívni. Mindkét mellem jóleső kényeztetése után haladt egyre lejjebb kis puszikkal és nyelve ingerlésével. A gatyóm is lekerült rólam. Éreztem hogy a bugyim teljesen átázott a nedvemtől.

Teljesen be voltam már gerjedve és alig vártam, hogy már a puncimat kényeztesse, de sajnos ő visszatért a hasam alsó részére és ott nyaldosott. Majd hírtelen fordulat történt és egy puszit nyomott a bugyimon kersztül a puncimra. Teljesen kikészültem és már nem bírtam magammal. Ő a combom belsejét kezdte el apró, alig érezhető puszikkal, majd a bunyimat lecsúsztatta és haladt egyre közelebb a már teljesen nedves nunimhoz. Széthúzta a nagyajkakat és belenyalt egy nagyot a puncisomba. Iszonyat jól esett és meg is remegtem. Ezt ő is észrevette és elkezdte a nyelvével körkörösen ingerelni a csiklómat. A lábamat nagyobb terpeszbe nyitottam és a csípőmet is emelgettem annyira jól esett. Ő erre erősebben és a hüvelyembe bele-bele dugva nyalt, falt.

Kértem, hogy még ne hagyja abba, és egy ujját dugja bele a hüvelyembe. Meg is tette és én a csípőmet mozgatva ujjazott és nyalt egyszerre. Az egy ujj sajnos nem volt elég és még egyet beledugott. Így folytatta tovább. Vele éltem át először az orgazmus örömeit; az önkontroll elvesztését, a zihálással és a kisebb rángatózással járó eszméletlen jó érzést. Sajnos, akivel szakítottam, vele nem volt orgazmusom. Talán, mert nem szerettem őt úgy, mint ahogy Zolit.
Ez a történet ezzel lett vége, mert sajnálatos módon a barátok nem hagytak minket és az anyja is hívta segíteni hisz akkor jöttek meg egy disznóvágásról. De nem hagyom ennyiben a dolgot, hisz most szombaton is talizunk, és majd én okozok neki ilyen nagy örömet, mint amilyet én kaptam.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Keresztapám nőjét basztam szét és vertem rá a tangajara ami a szajan volt !! Azota tobbszor is szexelunk minden pozba amit csak ismerunk de a legjobb mikor a jo nagy seggét dugtam szet de azt majd legkozelebb ha ez tetszett neketek





A lány kilépett a kis faházból. Vékony hálóinge lágyan hullámzott a finom éjszakai szellőben. A tó fölött fényesen ragyogott a Hold, s szemben a hegyek, mint alvó óriások, magasodtak a bársonykék ég előtt.
A lány végigs...




A kellemes negyvenessel, aki csak Orsiként mutatkozott be még a múlt hét folyamán ismerkedtem meg. Akkoriban épp egy ideje nem volt már alkalmas popsi terítéken, így nagyon ki voltam éhezve.

Kicsit derült égből villámcsa...




Állt az erkélyen, az este fényeiben tündöklő városban gyönyörködött. Szeme elé emelte a már félig üres whiskys poharat, az üvegkristályon keresztül élvezte a színek játékát. Elégedett volt. Elégedettségére a háta mögött,...




Azt hiszem szeretem a szaunát. Forró levegő és tiszta letisztult világ, s ha jól csinálod, akkor meztelen valóságodban is el tudsz nyúlni benne… meg az is van, hogy nincs titkolni valód, nem is lehet amint ott ülsz meztelen testel e tö...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak