A megcsalt asszony
Amikor bemutatták, az arca fogott meg. Vörös haj, zöld szem, harmonikus vonások. Teljesen lenyűgözött. A kedves mosoly, a nőies hang, az érdeklődő tekintet. Húúú…!
Úgy elvarázsolt az arca, hogy ha egy perccel később megkérdezik, milyen volt az alakja, fogalmam sem lett volna. Talán még annyi maradt meg bennem, hogy az átlagnál alacsonyabb.
Aztán néhány hétig nem láttam, de a hónap végén, amikor zártuk a havi munkát, rendszeresen megjelent, s el-elbeszélgettünk. Ekkor már nem tátottam a szám, s mindenét jól megnéztem. A teste kicsit aránytalan volt: a termetéhez képest vastag lábak, s kicsi mellek… De azok a szemek… Mindenért kárpótoltak, ha rám pillantott.
Hosszú ideig duplán is féloldalas maradt a kapcsolatunk. Csak a hónap vége felé találkoztunk, s csak én gyönyörködtem benne, ő – bár roppant kedves és udvarias volt – teljesen közömbösnek mutatkozott.
Eltelt talán három év is, s bennem is csökkent az ifjonti lelkesedés. Mindig jól elbeszélgettünk, de semmi különös nem történt. Annyi mindenesetre kiderült, hogy három évvel idősebb nálam, s van egy nagy fia. Miután időközben a munkahely új helyre költözött, fizikailag is sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Csak két ajtót kellett a folyosón menni, s máris az irodájukban voltam. Így egyre gyakrabban beszélgettünk, s szinte észre sem vettük, de már egészen bizalmas dolgokat is megbeszéltünk egymással. Sőt, ekkor már ő is egyre inkább igényelte és értékelte társaságomat.
Aztán jött egy időszak, amikor láttam, valami komoly gondja van. Nem mondott semmit, csak nézett. De olyan fájdalmasan, hogy többet mondott, mintha órákig panaszkodott volna. Hiába igyekeztem, nem nagyon akart beszélni, de láttam, nagyon jól esik neki, ha vele vagyok. Végül hosszas unszolás után elmondta, hogy a férje megcsalja, s még csak nem is titkolja. Különösen az fájt neki, hogy a nő idősebb és csúnyább. Próbáltam ugyan vigasztalni, de tudtam, hogy ez nem nagyon segít a dolgon. A helyzet csak nem változott, s ő egyre szomorúbb lett. Ekkor vetődött föl először bennem, hogy ha most nem, akkor soha nem tudok igazán közel kerülni hozzá.
Aztán egyszer csak minden a kezemre, kezünkre játszott. Már korábban is előfordult, hogy a hóvégi munka föltorlódott, s valakiknek tovább bent kellett maradni, hogy időben elkészüljünk. Akkortájt azonban szinte rendszeressé váltak a túlórák. Amikor ránk került a sor, mindig úgy intéztük, hogy együtt legyünk. Ő vidéken lakott, s ezért úgy ütemeztük a dolgunkat, hogy elérje az utolsó buszt. Általában csak csináltuk a dolgunkat, s közben beszélgettünk.
Egyszer azonban annyira elcsúsztunk, hogy a határidő miatt egész késő éjszakáig bent kellett maradnunk. Mire befejeztük, már esélye sem volt hazajutni, csak ha hazaviszem.
Emlékszem, azon a meleg, nyári estén egyedül voltunk, senki sem zavart, így minden búját-baját elmondhatta. Olyan nyíltan beszélt, mint korábban soha.
– Amikor hazaviszel, mutatok neked egy nagyon szép helyet – szólalt meg hirtelen.
Ismertem a kisvárost ahol lakott, sejtettem is, hogy mire gondol, de nem szóltam egy szót sem, csak néztem. Ő sem szólt, csak nézett. Ezzel, mint már korábban sokszor, teljesen levett a lábamról.
A kocsiban egy ideig beszélgettünk, aztán csönd lett. Nem az a fajta kényelmetlen csönd, amikor úgy érzi az ember, hogy valamit mondani kell, hanem ami régi ismerősök között sokszor előfordul. Megálltam a Duna parton, kiszálltunk, s föllépdeltünk a védőgát tetejére. Elindultunk a folyó mentén, s könnyedén átkaroltam a derekát. Egy pillanatra megtört lépéseinek ritmusa, mintha meglepődött volna. Pedig nagyon egyértelmű volt a helyzet, ennek be kellett következnie. Erről szólt az elmúlt néhány hónap. Aztán egymáshoz igazítottuk lépteinket, és sétáltunk tovább. A parti lámpák fényében csak ekkor tudatosult bennem, hogy egészen vékony fehér blúz és rövid, sötétkék szoknya van rajta. Sokszor van ez így, egy emlékezetes pillanatban a legapróbb részlet is rögzül az ember fejében, s bármikor vissza tudja idézni.
Amikor befordultunk az ártér felé, ő is átkarolt, s így haladtunk halkan hívogató folyó felé. Ahogy távolodtunk a lámpasortól, s tűntünk el a parton sétálók szeme elől, úgy simultunk egyre jobban egymáshoz. A vízpartra érve egy lépést eltávolodott tőlem, s könnyedén megpördülve körbemutatott:
– Ezt akartam mutatni neked!
Közelebb léptem, finoman átöleltem a derekánál, s magamhoz húztam. Könnyedén hozzám simult és átölelt. Aztán csak álltunk, és ittuk magunkba a másikat. Simogatni kezdtem a hátát, kezemmel félrefésültem haját, s lágyan megcsókoltam a nyakát. Beleborzongott. Ha már ott jártam, a nyelvemet is szabadjára engedtem, s kerestem azt a pontot, ahol a legérzékenyebb. Amikor ujjai a hátamba mélyedtek, s halkan fölnyögött, tudtam, hogy jó helyen járok. Közben kezeim sem tétlenkedtek. Először lecsúsztattam őket a csípőjére, a szoknya azonban zavart. Vékony derekánál azonban könnyedén utat találtak maguknak a szoknyába, így néhány másodperc múlva már a meztelen bőrt simogatták. Az első pillanatokban még teljesen sima volt, amint azonban ráleltem a nyakán arra bizonyos pontra, azonnal lúdbőrözni kezdett. Nem bírta sokáig. Kicsit hátra húzódott, két oldalt megfogtam arcomat, s olyan természetességgel csókolt meg, mintha évek óta együtt lennénk. Fantasztikusan csókolt. Nem volt mohó, pedig tudtam, hogy reszket a vágytól. Egy érett asszony csókja volt, aki nem követel, nem akar, csak ad. És hálás, hogy van kinek adnia.
Néhány percre szabadon eresztettünk ajkainkat, s egyre szorosabban öleltük egymást. Aztán én ismét visszatértem az immár jól ismert terepre, s a nyakát becézgettem nyelvemmel, ő pedig a pólóm alá nyúlva simogatta hátamat. Egyre hangosabban zihált és nyögdécselt. Aztán eltolt magától, s az izgalomtól magas hangon kérdezte:
– Mit csináltunk?
– Csak azt, ami már a levegőben volt – válaszoltam mosolyogva.
– De nem lenne szabad! Így pont olyan vagyok, mint az a másik nő – célzott vetélytársára.
– Dehogyis, te nem akarsz ellopni engem. Vagy igen? – incselkedtem vele.
– Persze, hogy nem, te kis mocsok – ütött a mellemre. – De azért akkor sem tisztességes ez.
Ennyiben maradtunk. Aztán, ahogy jöttünk, egymást átölelve sétáltunk vissza az autóhoz.
Egészen a lakásukkal szomszédos utcáig vittem. Amikor megálltam, hozzámhajolt, s ugyanazzal a természetességgel csókolt meg, mint az imént a Duna parton.
Az ezt követő időszakban olyanok voltunk, mint a gyerekek, akiknek valami közös titkuk van. Na persze volt is. Minden alkalmat kihasználtunk, hogy kifejezzük egymás iránt érzett vonzalmunkat. Sokszor, amikor éppen egy képernyő kijelzést kellett elemeznünk, kis ujjával simogatta kezemet, amely egészen véletlenül közvetlenül az övé mellett volt. Közben pedig a leghétköznapibb módon tett fel kérdéseket a munkával kapcsolatosan.
Emlékszem, akkortájt üzemeltek be egy üzenetküldő rendszert az NT-n. Ezzel azonnal a képernyőjére küldhettem üzeneteimet. A leggyakoribb üzenet ez volt: „Ma is hosszúnapozunk?” S bizony, akkortájt nagyon sok volt a túlmunka.
A munkahely mellett volt egy park, ahol később sokat sétáltunk, ami persze nem volt veszélytelen, mert – mint utóbb kiderült–, egy kollégánk rendszeresen a parkon keresztül járt haza. De szerencsére nem buktunk le. Talán az ominózus napot követő héten történt, hogy ismét a parkban találkoztunk, s mindketten nagyon ki voltunk éhezve a másikra, mert a Duna parti este óta nem lehettünk kettesben.
Már vaksötét volt, amikor találkoztunk, szintén a hóvégi csúcs idején. Már a hatalmas park bejáratánál egymásnak estünk, s ott folytattunk, ahol egy héttel korábban abbahagytuk. A koreográfia is szinte teljesen ugyanaz volt, persze csak bizonyos pontig. A csókja ismét édes volt és odaadó, de már sokkal követelődzőbb, ami különösen felizgatott. Miután ajkaink elfáradtak egymás becézgetésében, a már jól ismert hajlatban folytattam, miközben kezeim ismét a csípő környéket fedezték fel. Amikor már éreztem, hogy nagyon jól érzi magát, a jobb kezemmel finoman a hasát kezdtem izgatni, majd egészen a nagy ajkakig kíváncsiskodtam. Ott bebizonyosodott, hogy jól sejtettem, bizony nagy katasztrófa történt, kiáradt a folyó. Ebben a pillanatban egészen magas a hangon a fülembe susogta:
– Misinááász?
– Simogatom a puncidat.
Ebbe egy rövidebb időre belenyugodott, majd ő is simogatni kezdte a hasamat. Mielőtt még előbbre jutottunk volna, szóltam neki, hogy talán arrébb kellene állnunk az út közepéről. Egymás kezét fogva beljebb vonultunk a fák közé, s kerestünk egy nyugalmasnak tűnő padot. Lábunkat átvetve az ülőkén, egymással szemben ültünk le, s egymásra borultunk. Megcsókoltam, majd bal kezemmel a mellét kezdtem simogatni.
Először csak a blúzon keresztül, de amint beljebb kívánkoztam, egyetlen mozdulattal kikapcsolta elöl a melltartót, s máris kezembe tarthattam keblét. Nem is volt olyan kicsi, mint amilyennek gondoltam, viszont annál érzékenyebb. Már a kezem is csodát tett vele, de amikor nyelvemmel szépen, kényelmesen megérkeztem bimbóhoz, már tudtam, nem sok van neki hátra. Ezért ölembe ültettem, s miközben ajkam és bal kezem melleivel foglalatoskodott, jobb kezem a már korábban fölfedezett ölét vette volna tüzetesebb vizsgálat alá. De csak vette volna, mert mire odaért, már nem nagyon akadt teendője. A nagy ajkakat még végig tudta simítani, de alig ért a csiklóhoz, az asszony háta máris ívben hátra feszült, s ő megpihenhetett, miközben élvezte a másik kéz munkájának sikamlós gyümölcsét. Lassan lenyugodott a drága, hálásan csókolgatta arcom s az ajkam, majd rövid pihenő után kezei elkezdték volna fölfedezni testemet. S bár én is veszettül fel voltam húzva, mégis megálljt parancsoltam neki:
– Kérlek, ne most, ne itt!
– Valami baj van? – kérdezte kis ijedséggel a hangjában.
– Dehogyis. Csak akkor szeretném, amikor jobban ki lehet élvezni minden pillanatot.
– Biztos?
– Persze.
Annak a hétnek a végén is be kellett menni, hogy határidőre kész legyünk a munkával. A hét végi nyugalmat föláldozva mindketten elvállaltuk a műszakot. Amikor a portához értem, egy pillanatra úgy tűnt, lőttek az egésznek, ugyanis az én nevemet elfelejtették leadni a kollégák, ezért csak hosszas rábeszélés után volt hajlandó fölengedni. Az irodában viszont megkaptam a kárpótlást. Amikor beléptem, éppen az előkészítő helyiségben volt, s gyümölcsöt mosott, ezért nem hallotta, hogy megérkezem. Csöndben mögé léptem, s átöleltem úgy, hogy kezeim keblein nyugodtak. Megfordult, s szájon csókolt. Kezeimet becsúsztattam a nadrágjába, s élvezte, ahogy egyre lúdbőrösebb lesz a feneke. De nem sokat időztünk egymással, inkább nekiálltunk őrült tempóban dolgozni, hogy utána egymásnak szentelhessük minden figyelmünket. S ez volt a szerencsénk. A biztonsági őr ugyanis – talán sejthetett valamit, vagy valóban csak szokásos körútját járta – néhány perc múlva beköszönt, hogy csak ellenőrzi az épületet. Délutánra kiderült, hogy ezt három óránként ismétli.
Egy órára kész voltunk, majd ettünk valamit, s a folyosó végi zuhanyozóban meg is mosakodtunk – szigorúan egyedül –, majd vártuk a két órakor esedékes látogatást. Az őr be is köszönt, és ment a dolgára.
Alig fordult ki az őr az ajtón, a drága odajött hozzám, megfogta a kezem, s a guruló székemmel együtt behúzott a hívószobába, az irodasor legeldugottabb helyiségébe. Az ajtókat kényelmesen bezárta, majd visszajött, s szemből az ölembe ült, mint néhány napja a parkban. Nyakam köré fonta karjait, s hosszan megcsókolt. Ez ismét olyan volt, mint a Duna parti első csók. Hosszú és odaadó, de mégis kicsit kíváncsiskodó. Miközben nyelveink megegyeztek a szereposztásban, kezeink sem pihentek. Ő a galléromnál benyúlva a nyakamat és hátamat simogatta, én pedig két combja alá nyúltam mindkét kezemmel, s az ottani kihívásoknak igyekeztem eleget tenni. Én persze nem bírtam sokáig, ezért felálltam, majd miközben ő a derekamra kulcsolta lábait, gyöngéden leraktam a padlószőnyegre. Először pólóját húztam le, majd nadrágját, s mire felpillantottam, már a kedvenc, elölgombolós melltartó sem volt rajta. Bár tudtam, úgy lenne ildomos, ha lassan, fokozatosan vetkőztetném le, s venném birtokba, nem bírtam megállni, hogy azonnal le ne húzzam róla bugyiját.
– Te gyárilag fekete vagy? – kérdeztem bárgyún, amikor megláttam.
– Miért, te azt hitted valódi vörös vagyok? – nevetett.
– Dehogyis. De mindennek gondoltalak, csak feketének nem.
– Ha gondolkodásra is használnád a víztornyot a nyakad végén, nem csak védtelen nők molesztálására, akkor tudhatnád, hogy a zöld szem, vörös hajjal igazán hatásos – incselkedett.
– Ez igaz, valóban hatásos, mint a mellékelt ábra mutatja – néztem végig magamon.
– Azt én is látom – gombolta ki nadrágomat, s húzta le előredudorodó sliccemet, majd egy határozott mozdulattal megszabadított pólómtól is. Olyan lendülettel rántott magára, hogy amint meg akartam csókolni, fogaink összecsattantak, s kissé felsebeztem ajkait. De ekkor már egyikünk sem törődött holmi sérülésekkel. Az anatómia vizsgálatot ismét csak a nyakán kezdtem, s igen hamar eredményre jutottam, különösen, hogy egyik kezem a mellét pátyolgatta, a másik pedig a csiklóját oktatta, amit már korábban is szeretett volna megtenni, de mindig lemaradt róla. Ez a csapatmunka gyors eredményre vezetett. A győzelmet eddig nem hallott intenzitású nyögésekkel díjazta, miközben teste görcsösen vonaglott testem alatt.
Miután kiélvezte a gyönyör minden pillanatát, csúfondárosan rámnézett, s így szólt:
– Na, akkor én megyek.
– Menj csak, úgyis unalmas vagy már, minden porcikádat ismerem – mentem bele a játékba.
– Igen?! Akkor viszlát! – azzal az ajtó felé indult.
– Nem lesz így meleged? – mutattam a földön szanaszét heverő ruháira.
– Legalább ideadnád őket – játszotta tovább szerepét – és jó lenne, ha nem tehénkednél rájuk.
Legalább annyira kíváncsi voltam mit akar, mint amennyire kívántam őt. Elém állt, megfogta a kezemet, s felrántott a földről:
– Mondtam már, hogy ne feküdj a cuccaimra – azzal lehajolt, mintha föl akarná venni a pólóját, de ehelyett a nadrágomat és alsó nadrágomat tépte le rólam, majd a karjaimba vetette magát. Vele a nyakamban, gatyával a bokámon elegánsan hanyatt estem. Majd megfulladtunk a nevetéstől.
– Így legalább nem fickándozol, amíg én dolgozom – jelentette ki, amikor végre levegőt kapott. Aztán rámfonódott, s minden igényemet kielégítette. Először a szokásos alapossággal megcsókolt, miközben kezei a mellkasomat, oldalamat simogatták, majd ajka búcsút intett ajkamnak, s végigvándorolt a testemen, de azért egy-két fontosabb állomásnál el-elidőzött. Így hosszan kényeztette a mellbimbómat, amitől majd megbolondultam. Később a hasamat nyalogatta, kezei pedig a combomat kényeztették, majd följebb csúsztak, s részletesen megvizsgálták, hogy valóban férfi vagyok-e. Miután a vizsgálat kielégítő eredménnyel zárult, ajkai mondták fel a leckét. Ekkorra persze már az önuralomnak foszlányai sem maradtak bennem, ezért hagytam, hogy felszínre törjön a mélységi magmás kőzet. Ő sem tiltakozott ellene, s miközben vigyázott arra, hogy ajkát meg ne égesse a forró láva, férfiasságomat ajkaival és nyelvével becézgette egészen addig, amíg kitörés és s rengés véget nem ért.
– Ez aztán viharos volt – nézett mélyen a szemembe.
– Ez bizony az. Még szerencse, hogy ilyen értő kezekbe kerültem – ismertem el teljesítményét – de ezt az előadást azért prolongálni kell.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!