Kiszolgáltatott helyzet
A 17. századi angliai királyság új trónörököst fog hirdetni, mivel a király, Stean egy csata alkalmával a mezőn maradt, dárda volt a végzete. Fiát, Stuartot hamarosan megkoronázzák. A sok testvér közül ő volt a legidősebb, és a leggonoszabb is. Minden királyi vagy épp szolgálói népek közötti emberekkel csúnyán tett, agresszívan viselkedett, keresztbe tett. Az anyját többször felpofozta, még a saját apja is félt tőle. A lányokkal pedig úgy bánt, mint a kutyákkal. Nem csak a szolgálókkal. Minden napra jutott neki 1 baszás, a saját termében, vagy az adott lány szobájában, olykor a nép között sétálva kapott el egy-két fiatalt és a szénaboglya mellett testelte meg kicsit. Senki nem mert neki szólni, mert tudták, hogy csak rosszabb lesz.
Ismét az utcát választotta, ahol egyértelműen a fiatal lányokra hajtott. Mindig vele ment haverja, aki ugyanolyan gonosz természettel rendelkezett. Testőrként is védelmezte Stuartot. Leültek egy rozoga pajta elé és szemükkel vizslatták a lányokat. Minél fiatalabb volt, annál jobb szájízzel választotta ki. Egyszer megjelent egy konvoj, valahonnan Afrikából érkezhettek és rabszolgákat hoztak az udvarba. A királyi terembe vitték őket, ahol a királynő kiválasztja majd magának a megfelelő udvarlányt. Elisabeth előszeretettel választott barna bőrűt, valahogy vonzódott hozzájuk és a férfiak kevésbé nézték ki őket maguknak ágybavalónak. Na, de Stuart egyből kiszúrta közülük azt, akit le akar fektetni. Egy 160 cm-es magasságú lány, vállig érő barna haja lépteivel egy ütemben mozogtak, csodás szemei voltak, formás melleit szövet próbálta takarni. Stuart rohant az anyjához a terembe, hogy bele tudjon szólni a választásba.
Leült Elisabeth mellé, megjelent az embersereg, a népből is érkeztek a terembe, ott voltak a tanácstagok. Sorba álltak a lányok, egy kivételével mind fekete bőrű és barna bőrárnyalatú.
- Isten hozott benneteket – üdvözölte a rabszolgakereskedőket a kiráyné. – Mit hoztatok?
A főember letérdelt és ezt mondta:
- Felséges királyné, hercegem. Gyönyörű lányokat hoztam nektek Észak-Afrikából. Kérlek, válasszatok, amennyit akartok.
- Mit kértek érte?
- Pénzt, valamint búzát, felséges kirányné.
- Csakis a 4. lány jöhet szóba! - ugrott fel a herceg. Majd odalépett a lányhoz, aki lesütött fejjel várta az ítéletet. – Lépj elő.
Meglepő módon engedelmeskedett, értette a nyelvet.
- Honnan szereztétek őket? Ismeri a nyelvünket? – keltette fel az érdeklődését Stuartnak.
- Egy angol nyelvű területi tartományt számoltak fel és adták el őket, így kerültek hozzám. Nem mindenki tudja a nyelvet, de ez a lány, felség, a főasszony mellett volt 5 évig és elsajátította.
- Mi a neved? – kérdezte meg a lányt.
- Nicole most a nevem. – válaszolt halkan a lány. A családomat nem ismertem, ezt a nevet adták nekem az előző udvarban.
- Anyám, válassz, akit csak szeretnél, de ő az én szobámban lesz. Zsebébe nyúlt és egy kistasaknyi pénzt vágott hozzá a kereskedőhöz.
- Engedjétek el, vegyétek le róla a kötelet! – parancsolta a fogvatartóknak, majd rámutatott két anyját szolgáló lányra: - Ti pedig vigyétek őt a fürdőházba, mosdassátok le, adjatok neki egy ruhát, majd kísérjétek fel hozzám. Vigyetek oda ételt, bort, egy őr pedig őrízze a szobát! – majd elsétált.
Így is tettek, nem érdekelte Stuartot a többi nő, hogy az anyja kit választ, ő ment a lányhoz és mindenhová kísérte. Először a fürdőházba.
Egy fadézsa volt a szoba közepén, tűzmáglyán melegítették a vizet bele, kintről hozott hideg vízzel pedig hűtötték. Levetkőztették a lányt, aki végig a földet bámulta, olykor becsukott szemmel várta a folytatást. Gyönyörű mezítelenségében pompázott előtte. Barna bőre már fakultabb, mint a valódi afrikai rabszolgáké, kislányos arca megnyugtatóan hatott még a hercegre is, keblei feszesen álltak a mellkasán, bimbói pedig a hűvösebb benti levegőtől meredten előre álltak. Formás lábai tartották gyönyörű testét. Stuart parancsolta, hogy forduljon meg, mikor meztelen volt, hadd lássa a fenekét is. Odalépett hozzá, megsimogatta mindkét féltekéjét, libabőrössé vált teste reagált az érintésre. Elé állt Stuart, megvizsgálta a szeméremtájékot. Szőrös puncija csalogatóan hívta a farkát.
- Ezt nyírjátok meg pengével, hozzátok simára bőrét. Haját igazítsátok meg. Hálóinget adjatok rá, de hozzatok mellé felöltőt, tegyétek az ágy szélére. Hozzatok be olajat, kenjétek be testét – szólt ismét a szolgálólányok felé. Addig előrement a szobába. A lányt lefürdették, haját megvágták, a szeméremdombon a szőrt levágták, majd egy fehér átlátszó textilből készült halóruhát vett fel. Barna bőre mindenhol áttetszett a vékony anyagon, mellei kitartották a hálóing felső részét. Így kísérték végig a várban egészen a szobáig, ahol már várta a herceg.
Nicole az ágy elé állt, a szolgálók levették róla a hálóinget, majd az olajat elővették. Kezükre tettek, szétdörzsölték kicsit a tenyerükön, majd az egyik lány előről, a másik lány pedig hátulról kezdte el bekenni a rabszolga testét. Közben Stuart csak ült az ágy szélén és élvezte a látványt. Felizgatta a szeme elé tárult kép, amint két lány kényeztet egy 3.-at.
- Elég! – kiáltott fel. A két szolgáló közül az egyik egy 180 cm-es magasságú, vékony testalkatú lány volt, szőke haja felkötve is szépen hullott alá vállára. Megtetszett Stuartnak, ezért őt is marasztalta, rámutatott:
- Te, maradsz, te pedig – mutatott a másikra – kimehetsz.
Szegény lány tudta, hogy ő is sorra fog kerülni a baszásban ma.
- Vetkőzz le – utasította a szolgálót. – Sőt, Nicole, vetkőztesd le a szolgálót.
Aki engedelesen szedte is le a ruhát a lányról, majd megálltak egymás mellett. A lányt Haley-nek hívták, szemet gyönyörködtető látvány és a herceg farka máris kívánta a testüket.
- Gyertek, szedjetek ki a rongyaimból. - utasította őket.
A herceg fallosza már állt, így egyből kézbevehették a lányok. Letérdepeltek a fiú elé. Haley már tudta, mit kell csinálni. Szolgálóként tudna mesélni a volt királyról, de a királynéról is, de most a herceg vágyait kell kielégíteni. Kezébe fogta a faszt, majd rácuppant és vadul szopni kezdte a szőrből kitüremkedő részt. Nicole-t kicsit unszolni kellett, a herceg megragadta a fejét és eltolva Haleyt a péniszétől, a rabszolgáét késztette szopásra, aki miután rávezették, mit is kell csinálni, folytatta a megkezdett szopást. Nem engedte el a szolgálót, folyamatosan nyomta a fejét a farkára, szinte torkára szaladt a makk a szájában, nem is szopott szegény, hanem a száját kúrták éppen.
Haley tudta jól, hogy mit kell csinálni, szépen lekucorodott az új hölgy szemérméhez és belenyalt a puncijába. Ettől hatalmasat nyögött a lány, pillanatra el is felejtette, hogy közben a herceget sem szabad elfelejteni. Nagyon élvezte, ahogy rácuppant Haley a csiklójára, ahogy nyalja frissen borotvált punciját, a szeméremajkait. Imádta és egyre jobban elkapták az érzések, a vágyak és már nem érezte annyira kényszernek azt, hogy szopnia kell, meg majd tárulkozni. A herceg meg is unta a szopást, gondolta elég nedves már a kis barna bőrű csodája, így négykézláb fektette. Szépen mögé térdepelt és elemi erővel hatolt belé. A lány a fájdalomtól összerogyott, a srác úgy emelte vissza a csípőjét és folytatta a hátulról támadást. Haley-t továbbra is a puncinál marasztalta, visszakúszott alá és tovább nyalta. De úgy feküdt, hogy közben Nicole is elérte, így a lányt kérte, hogy őt is kényeztesse, aki engedelmeskedett. Bár lánnyal még nem volt soha, szinte tanítanivalóan, érzékien, cuppant rá a csiklójára, amit szívott, szopott, közben a kis szőrt félrehajtva, a lány ajkait szétnyitva nyalt bele a lány puncijába. Nagyon élvezte jelenleg mindenki a helyzetet, Nicole-t a kettős érzések, a herceget a hármas felállás, és Haley is kapott a jóból, és még fog is kapni.
Haley tudta jól, hogy a herceg nem a legnagyobb szerető. Nagy szája van, a farka nem kicsi, de nem sokáig bírja a hatásokat, hamar eltüzel. De nem mert saját magától mozgolódni, hogy kicsit húzza a dolgokat, vagy hogy is kapjon legalább faszt, mert félt tőle. De a herceg csak változtatott, feladta ezt a felállást, majd ismét átszopatta kicsit a falloszát Nicole-lal. Először csak nyelvvel, majd ajakkal kényeztette a fiút, aki ezt folytatva Haley-t állította fasz elé. Megragadta kezeivel a lányt és nekilökte az asztalnak, itt már a herceg indulatossá vált. Hatamasat csapott a lány fenekére, aminek lenyomata azonnal bepirosodott a bőrén, majd az egyik lábát felemelte, hogy könnyebben behatolhasson a pinájába. Erős és mélyreható lökéseket irányított a puncijába, aki élvezte is, de fájdalmassá vált, főleg azért, mert a lökések állandóan nekinyomták a szálkás asztalvégnek. Közben, hogy enyhítse fájdalmát és fokozza élvezetét, Nicolet kérte a punci nyalására, aki ennek eleget tett. Aláült és a csiklójának, valamint hüvelyének nyelvelésével próbálta fokozni az élvezeteket. Az érzés egyre erőteljesebbé vált Haley-ben, akinek nem kellett sok ahhoz, hogy ezektől a hatásoktól elélvezzen. Teljesen rászorított a herceg farkára, kezével ott tartotta Nicole fejét, véletlenül se vegye el, leborult az asztalra és engedte, hogy az orgazmus végighasítson a testén. A hercegnek sem kellett több, azonnal kirántotta farkát és Nicole arcára verte, amit beterített a fehér nedü. Élvezte a látványt, a két lányt letérdepeltette, hogy tisztítsák meg a faszát mindenhol. Engedelmeskedtek, alázatosan dolgozott a nyelv és az ajak mind a két lánynál. Majd Haley azt a megtisztelő feladatot kapta, hogy tisztítsa meg Nicole arcát, aki szépen lenyaldosta és lenyelte az utolsó cseppig a spermát Nicole gyönyörű arcáról. Ezután a herceg felöltözött, a lányokat pedig kitessékelte a szobából, még arra sem volt idejük, hogy felöltözzenek, a ruhát sem vehették magukhoz.
- Gyere gyorsan, tudok egy helyet, ahol magunkra ölthetünk néhány textilt! - majd megfogta Nicole kezét Haley és a vár egy kis szegletébe vezette. A sötét folyosón kis résnyi ablakon szűrődött be a fény, ami megvilágított egy ajtót. Bementek, ruhatár volt, elsősorban kidobott göncök, de nekik jó lesz ez.
- Te élvezted? – kérdezte Nicole a szolgálót.
- Igen, nehéz az eleje, de ha jó a partner, akkor még élvezheti is az ember. Te? – kérdezett vissza.
- Én is, csak én nem élveztem el.
Még mezítelenségben voltak és gondolt egyet Haley. Feküdj csak le ide, kinyallak, ha te is szeretnéd.
- Igen, az jó lenne. – ezzel hátára feküdt a ruhák között. Felhúzta a lábait, széttárta azokat. A lány a hasára feküdt, majd odacsúszott a lány ölébe. Széthúzta az ajkait, majd lassú nyelvmozgásokkal és ajakharapdálásokkal kezdte el kényeztetni az új hölgyet. Közben felnyúlt és cirógatta a mellét. Egyre hangosabb és mélyebb nyögésekkel nyugtázta Nicole, hogy élvezi, amit kap. Csípőjének mozgatásával rásegített az élvezetek erősítésére és nem is kellett neki sok, hogy elélvezzen. Összeszorította lábait, még Haley feje ott maradt, szegény mozdulni sem tudott, a vékonyka lábak úgy befogták. Lassan végigért rajta az orgazmus kellemes, rángatózó hatása, majd pedig lehúzódott Haley-hez, akit megcsókolt, köszönetképp az orgazmusának közreműködésében.
Ahogy teltek a hónapok, évek, a herceg egyre többször használta ezt a két lányt a saját örömére, de sokszor maradt az egyik lány hoppon, a herceg nem minden esetben tudta mind a két lányt kielégíteni. De a lányok leleményesek voltak és a végén, mindig pótolták a mulasztott orgazmust.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!