banner

Szex és horror (durva!)




-Rohannak az évek. Olyan hihetetlen, hogy már végzős vagy.- mondta Kati.

-Jövőre már te is itt fogsz tartani. -felelte Kriszti.

A két lány már régóta barátnő volt. Kati újságírást tanult, Kriszti pedig egy kevés nő által kedvelt szakot választott: a szórakoztatóipari erotikus hóhér képzést. Kriszti projektbemutatójára tartottak. Ez volt az első alkalom hogy valakit ténylegesen kivégez. Kati izgult a barátnője miatt és alig várta hogy láthassa az előadását.

-Tudod hogy a többiek mivel készülnek?- érdeklődött Kati.

-Mindenki akasztással. Ez a leglátványosabb és tetszőleges ideig elnyújtható.

A projekteket a campus kis színházában mutatták be. Öt végzős öt önkéntes partnerrel, akik többnyire barátnők voltak. Kriszti egy Dana nevű elsőévessel készült. A lány oda volt a projektért, Kriszti pedig megkönnyebbülve fogadta hogy viszonylag könnyen talált valakit.

Az épületbe érve Kriszti kicsit aggódni kezdett, mert Dana nem volt ott. Kati sok sikert kívánt neki és a nézőtérre ment.

A program Dan-nel kezdődött, aki Becky-t, a barátnőjét akasztotta fel. A lány meztelenül lépett a színpadra. Dan hátrabilincselte a kezeit és felléptette egy kis székre. Dan gyengéden simogatni kezdte Becky punciját és hamarosan mindenki láthatta hogy a lány benedvesedett. A fiú ezután lehúzta a zipzárját és Becky elé állva szeretkezni kezdett vele. Kati felizgult a páros vad szexelésétől. Abban a pillanatban amikor Becky elélvezett, Dan kilökte alóla az alacsony ülőkét és hátralépett. A lány alig pár centimétert zuhant mielőtt a kötél megállította volna. Előre-hátra lengett és elkezdte szexi táncát a levegőben. Néhány perc múlva az arca kezdett elsötétedni a levegőhiánytól. Dan elé térdelt és lábait megfogva megállította. Azután megemelte Becky-t, hogy az egy kis levegőhöz jusson. A lány zihálva kapkodta pár másodpercig a levegőt majd Dan lassan újra leeresztette és nyalni kezdte. Becky arcán kéj és fájdalom keveréke látszott.

A nézőtéren Kati keze a nadrágjába csúszott és simogatni kezdte magát. Nem volt egyedül. A közönség nagy része hozzá hasonlóan tett. Dan még egyszer-kétszer megemelte Becky-t, majd abbahagyta a nyalást. Felállt, alaposan megcsókolta a lányt és hátralépett. Becky tánca az utolsó fázisba lépett. Vadul rugdosott és tátogott. Mivel már majdnem húsz perce kínozták és kényeztették felváltva, az utolsó szakasz nem tartott sokáig. A közönség tapssal fogadta Becky elernyedését. Felgyúltak a fények, mivel az előadások közt rövid szünetek voltak. Kati hátradőlt és ellazult. Elélvezett Becky akasztása alatt és várta a többit.

Pár perccel később elkezdődött a második projekt bemutatása. Mike a padlóról húzta fel Marie-t úgy, hogy a lány a lábujjaira álljon. Marie felnyögött amikor Mike hátulról belehatolt és dugni kezdte. Pár perccel később a hurok egy kicsit feljebb emelkedett és szorosabb lett. A lány lábujjai alig érintették a padlót. Amikor az új helyzetéhez hozzászokott, a hurok újra emelkedett és elszakította a padlótól. Zihálni kezdett miközben Mike keményen dugta.

Pár perccel később már több hüvelyknyire volt a padlótól és alig élt. Kati-et annyira magával ragadta Marie akasztása, hogy a harmadikra nem is tudott igazán odafigyelni. Az utána következő szünetben úgy döntött hogy megkeresi Kriszti-t. A barátnőjét a színpad mögött találta telefonálva. Amikor bontotta a vonalat, Kriszti meglátta Kati-et.

-Helló Kati! Hogy tetszik az előadás?

-Nagyszerű. Nem is gondoltam hogy ilyen izgató lesz. Dana hol van?

-Nem tudom. Még nem került elő.

-Talán még búcsúzkodik.

-Remélem. Ha nem jelenik meg, lőttek a projektmunkámnak.

-Ne aggódj! Jönni fog! -mondta Kati azután elhalványultak a fények és elkezdődött a negyedik akasztás.

Kati visszament a székéhez. A negyedik hallgató Niki volt, a végzősök közt az egyetlen nő Kriszti-n kívül. Az ikertestvére, Joyce akasztásával készült. Izgató kettős rúdtáncot adtak elő, majd Niki a semmiből egy bilincset varázsolt elő és Joyce kezére kattintotta. A hurok a rúdhoz volt erősítve. A rúd lesüllyedt, hogy Niki a testvére nyakára tudja tenni a kötelet. Azután emelkedni kezdett és magával vitte Joyce-ot. Niki fel-le mozogva hozzádörzsölte magát Joyce rúdon lógó kapálózó-táncoló testéhez.

Kati elbűvölve nézte Joyce utolsó táncát és azon kezdett gondolkodni hogy milyen érzés lehet. És vajon mit csinál Kriszti, ha Dana nem bukkan fel? Átvehetné a helyét hogy segítsen a barátnőjén? Egyre inkább remélni kezdte hogy Dana nem jön. És akkor...Kriszti őt vihetné a színpadra.

Az utolsó szünetben Kati újra a színpad mögé ment, ahol Kriszti letörten üldögélt.

-Mi a helyzet?- érdeklődött Kati.

-Dana úton van, de nem fog ideérni. A projektem értékelhetetlen lesz.

-És ha velem csinálnád?

-Micsoda?

-A helyébe lépek. Szeretném ha megtennéd.

-Tényleg? De erre igazán nem kérhetlek...

-Dehogynem.

-Köszönöm! Nagy segítség lenne!

-Biztos vagyok benne hogy szép karriert fogsz befutni és boldoggá tesz hogy segíthetek az elején. -mondta Kati.

-Dana-t fel akartam húzni a lábujjaira majd a lehető leghosszabb ideig kínozni vesszőzéssel.

-Jól hangzik. Csináld amíg csak akarod.

-Le kellene vetkőznöd!

Kati gyorsan ledobta a ruháit. Kriszti egy kötelet hurkolt a derekára, majd egy másik kötéldarabbal a kezeit kötötte össze. Ennek a darabnak a végét átvezette Kati lábai közt és a derékon levőhöz erősítette. Kati meghúzta a kötelet, ami a puncijának vágatába süllyedt.

A nézőtéri fények kialudtak és Kriszti a ragyogó megvilágításban úszó színpadra kísérte Kati-et, aki meglátta az utolsó hurkot. Ami most már rá várt. Remegni kezdett az izgalomtól. Kriszti a barátnője nyakára tette a kötelet és szorosra húzta. Kati bátran mosolygott.

-Köszönöm! Tökéletes barátnő vagy! -mondta Kriszti.

-Nincs mit! De azután tényleg te legyél a legjobb!

-Készen állsz?

Kati bólintott, Kriszti pedig a kötelet meghúzva a lábujjaira emelte. Kati kicsit fuldoklott mielőtt újra viszonylag stabilan nem tudott állni. A puncijába nyomuló kötéllel játszadozott, Kriszti pedig elővette a pálcát. Rácsapott Kati melleire, aki felsikoltott a fájdalomtól. Kriszti ezután egy kicsit Kati punciját simogatta, majd újra kézbe vette a pálcát és újra meg újra lecsapott Kati kebleire, hasára és hátára. A lány tovább játszadozott a kötéllel és élvezte a fájdalom és gyönyör keverékét. Az egyik erősebb ütés kibillentette egyensúlyából. Kati egy darabig hagyta magát hogy fuldokoljon, majd visszaállt a lábujjaira. Kriszti újra ütött. A fájdalom kegyetlen volt, de a kéj erősebbnek bizonyult.

Hosszú percek után, kétszer is elélvezve Kati fáradni kezdett. Kriszti teljesen felemelte a padlóról. Kati levegő után kapott volna, de semmi nem jött. Kriszti mögé lépett és korbácsolni kezdte. Amikor minden kezdett elsötétedni előtte, Kriszti átfogta a lábait és megemelte egy utolsó lélegzetvételre.

-Viszlát Katie! -mondta Kriszti.

Kati csak mosolyogva kacsintani tudott egyet. Rettenetesen felizgult. Kriszti visszaengedte és Kati lábai mozgásba lendültek. Megkezdte a végső táncát. A közönség vad tapsban tört ki amikor néhány perccel később mozdulatlanná vált.


Miközben Kriszti a színpadra lépett, a plafon felől egy nagy kivetítő kezdett leereszkedni.

-Jöjjön az egyik kedvenc műsorszámunk, a Meggyőző. Ez az amikor kimegyek a városba és megpróbálok valakit rávenni hogy jöjjön el a show-ba. Az esemény 100%-ban valós és nem előre megírt. Egyszerűen szerencsét próbálok. Mint tudják, a mai nap esős volt. Kevesebb ember volt az utcán és ez kicsit megnehezítette a dolgot, de lássuk mi történt! -mondta a lány.

Kriszti és Niki lement a színpadról, a kivetítőn pedig elindult a felvétel lejátszása. A videón Kriszti ült egy autó kormányánál és a zuhogó eső áztatta New York-ot nézte.

-Hova menjünk ma? -kérdezte Niki a kamera mögül.

-Pocsék az idő. Koffeinlöketre van szükségem úgyhogy arra gondoltam kezdhetnénk egy kávéval.

Vágás következett majd a közönség láthatta ahogy a lányok belépnek egy kávézóba. Niki körbefordult a kamerával és megmutatott minden vendéget. Néhány ember rájuk nézett majd sugdolózni kezdett a partnerével. Láthatóan jó néhányan felismerték Kriszti-t.

A kávézó viszonylag kicsi volt: egy pincérnő szolgálta ki a betérőket. Éppen egy pár rendelését vette fel és nem tűnt még fel neki Niki és Kriszti érkezése. Niki rázoomolt. A lány vállig érő fekete hajába kék tincs volt festve. A gödröcskékkel az arcán, a természetes kebleivel és kerek popsijával kifejezetten csinos volt. Niki és Kriszti leült és várták hogy kiszolgálják őket. A pincérlány végzett és körbenézve észrevette az újonnan érkezőket.

-Szent Isten! -kiáltotta izgatottan és rögtön a szája elé kapta a kezét.

Néhány kávézóbeli vendég felkuncogott de a lány csak Kriszti-re figyelt. Az asztalukhoz lépett, Niki pedig ráközelített a névtáblájára. Malena-nak hívták.

-Helló! Üdvözöllek benneteket a Café Verona-ban! Mit hozhatok? -kérdezte Malena ahogy visszatért profizmusa.

Kriszti vette a lapot és kávét rendelt mintha normál vendégek lennének. Malena távozott, Kriszti pedig a kamera felé fordulva azt suttogta:

-Úgy tűnik van itt egy rajongónk. Láttad a pillantását? Mellesleg csinos is.

-Talán ő vállalja? -kérdezte Niki.

-Biztos vagyok benne. Azt hiszem a mai nap könnyen fog menni.

Malena visszatért a kávékkal.

-Tehetek még valamit? -érdeklődött kacér tónussal a hangjában.

-Felismertél minket ugye?

-Természetesen! Te vagy a leghíresebb! -felelte lelkesen Malena.

Kriszti megfogta a lány névkártyáját és tekintetével könnyedén végsöpörve a kebleken lassan, nyugodtan azt mondta:

-Malena! Szeretném ha fellépnél a műsoromban!

-Nagyon szeretnék! -közölte a pincérlány felragyogva, majd lelkesedése lelohadt és folytatta:

-De nem tehetem. A barátnőmnek megígértem hogy semmi ilyesmit nem teszek. Tényleg szeretjük egymást, úgyhogy nem lehet...sajnálom.

Kriszti egy kicsit hallgatott majd megkérdezte:

-És mi lenne ha ketten jönnétek? Két szerelmes utolsó tánca?

-Nem hiszem hogy belemenne. Nem ilyen típus.

-A lelke mélyén majdnem mindenki ilyen típus, csak megfelelően kell tálalni. Ha elviszel hozzá, megpróbálhatom meggyőzni.

-Nem fog sikerülni.

-Bízz bennem!

Újabb vágás következett és a kivetítőn Malena máris a lakása ajtaját nyitotta.

-Julie? Itthon vagy? -kérdezte.

Vékony, barna hajú szemüveges lány jelent meg a szobában. Meglepve nézte Niki-t és Kriszti-t.

-Mi...mi ez? -kérdezte.

-Kicsim ne legyél rám dühös, de Kriszti szeretné ha szerepelnék a műsorban. Mielőtt bármit mondanál...nem fogok. Hacsak...

-Hacsak meg nem tudlak győzni hogy te is gyere. -csatlakozott Kriszti a társalgáshoz.

-A műsorban? … Mindketten? -kérdezte Julie gyenge és remegő hangon.

-Pontosan. Mi lehetne két barátnő közös végső táncánál romanitkusabb és erotikusabb?

Julie nem szólt semmit csak leült a kanapéra. Kriszti és Malena mellé ültek a két oldalára. Kriszti Julie füléhez hajolva azt suttogta:

-A tánc csodálatos dolog. Már lányok tucatjait akasztottam fel és mindannyian élvezték.

Eközben Malena finoman harapdálni kezdte barátnője fülcimpáját.

-Szenvedtek persze, de a szenvedés része az élménynek. A legnagyobb behódolás szenvedni és elélvezni a kötél végén a közönség előtt.

Julie eddig ijedtnek tűnt de most becsukta a szemét és az ajkába harapott. Malena is suttogni kezdett neki:

-Te és én... Szeretlek és te is szeretsz. Együtt csináljuk. A lelked mélyén te is akarod. Igaz hogy én vagyok aki Kriszti show-ját akarom mindig nézni, de nem nagyon szoktál tiltakozni amikor együtt leülünk a TV elé. Neked is tetszeni szokott. Tudom hogy félelmetes. Én is rettegek, de ketten bármire képesek vagyunk.

Julie továbbra sem szólt csak halkan felnyögött. Malena maga felé fordította a társnője fejét és gyengéden megcsókolta. Azután becsúsztatta a kezét Julie nadrágjába. Csak a kéz körvonalai látszottak az anyagon keresztül de nyilvánvaló volt hogy mi történik. Julie nyögései hangosabbá váltak.

-Szoktad nézni a műsoromat? Láttad ahogy azokat a boldog és önkéntes lányokat felakasztom. Tudom hogy te is gondoltál már rá. Ne is próbáld tagadni! Azt is le merném fogadni, hogy a show után a szeretkezésetek sokkal intenzívebb mint egyébként. -mondta Kriszti miközben Julie mellét simogatta a lány pólóján keresztül.

-Ez így van. A szex utána csodálatos. -erősítette meg Malena.

-Csak igent kell mondanod. Te és Malena nagyszerűek lesztek együtt a színpadon.-folytatta Kriszti.

-Én..én..nem...-nyöszörögte Julie.

-Mondj igent és a világon a legboldogabbá teszel. Gyere velem! -mondta Malena és nem hagyta abba a simogatást.

Kriszti maga felé fordította Julie-t és ő is megcsókolta. A lány szeme felpattant és az orgazmusában elveszve felkiáltott:

-Igen...igen...ohhh ...jézusom!

Remegett és néhányszor megvonaglott mielőtt arcán boldog mosollyal össze nem roskadt.

-Ez az “igen” a kezem munkájának szólt vagy a fellépésnek? -kérdezte Malena.

Julie nagyot nyelt és azt mondta:

-Mindkettőnek.

*****

A kivetítő elsötétült és Kriszti bejelentette:

-Most pedig jöjjön... Malena és Julie!

A két barátnő a színpadra sétált. Egyforma, rövid, fekete selyemköpeny volt rajtuk, más nem.

-A délután folyamán és és ezek a bájos lányok megvitattuk a részleteket. Kezdésként szeretnének még egyszer egymás karjaiban gyönyört találni. -mondta Kriszti.

Niki egy nagy ágyat tolt a színpadra. Malena és Julie láthatóan fel volt izgulva. Egymást átölelve azonnal az ágyra omlottak. A vékony köpenyek gyorsan lekerültek és a két lány máris meztelenül, egymást vadul csókolva hempergett az ágyon. Úgy tűnt nem érdekli őket hogy a stúdióban százak, a képernyők előtt pedig valószínűleg milliók nézik őket.

-Malena 26 éves és pincérnőként dolgozik. A Café Verona-ban találkoztak ahova a 22 éves, szociális munkásnak készülő Julie kávéra és nyugodt tanulási helyre vágyva tért be, de egy bizonyos picérnő elcsábította. -magyarázta Kriszti.

Tudta ugyan hogy az emberek többsége a két gyönyörű meztelen lányra figyel az ágyban és csöppet sem érdekli őket amit elmond, de ennek ellenére szerette ha a közönség tud valamit a lányokról akik a kedvükért vállalják a fellépést.

-Olyan szépek...- mondta Niki és hátulról átkarolta Kriszti-t.

A közönséggel együtt nézték a barátnőket, akik egy kis intenzív csókolózás és simogatás után 69-es pózba fordultak. Teljes fordulaton működtek. Energiáikat nem kímélve nyalták és ujjazták egymást.

-Úgy látom lassan közelednek a csúcshoz...azt hiszem ideje leengedni a hurkokat. -mondta kis idő múlva Kriszti.

Úgy tűnt hogy a szavak lökték át a két szeretkező lányt a határon. Szinte egyszerre élveztek el. Amikor a két egymáshoz közeli hurok teljesen leereszkedett, Julie legördült barátnőjéről és felnézett a végzetére.

-Ma valami olyat csinálunk amit még sohasem. A lányokkal minden részletet megbeszéltünk és azt hiszem mindenki élvezni fogja az előadást. -mondta Kriszti, majd felsegítette Malena-t és Julie-t az ágyból.

Niki egy ezüst dobozzal a kezében közelebb lépett.

-Készen álltok?- kérdezte Kriszti és a válasz egyöntetű igen volt.

Niki dobozából először egy hajlított dildo került elő. Niki Malena-nak nyújtotta, aki becsúsztatta az egyik végét a saját hüvelyébe. Ezután Julie közelebb lépett hozzá és magába vezette a műhímtag másik végét. Másodjára hosszú selyemszalagok kerültek elő és Niki nekilátott a két barátnő egymáshoz kötözésének.

-Mint látható a két szerelmesünk közel akar maradni a végig. Niki egymáshoz köti őket a térdüknél, a derekuknál és a mellkasuknál.-mondta Kriszti.

Niki gyakorlott volt és gyorsan végzett. A lányok nem tudtak mozogni, de nem érdekelte őket. Csókolóztak és a csípőjüket egymáshoz dörzsölték. Láthatóan egymást dugták a kettős végű játékszerrel. Gyönyörű pár voltak.

-Jöhetnek a hurkok? -kérdezte Kriszti.

Malena és Julie nem akarta abbahagyni a csókolózást, úgyhogy Kriszti csak egy elfojtott, tompa igent kapott válaszként. Kriszti Malena kötelét ragadta meg, Niki pedig Julie-ét. A lányok engedelmesen abbahagyták a csókolózást, hogy a két hóhér a nyakukra tudja csúsztatni a hurkot. Önkéntelenül levegőért kaptak amikor a két műsorvezető szorosra húzta a csomókat.

-Itt az idő hogy felhúzzunk benneteket. Van valami utolsó szavatok? -érdeklődött Kriszti.

-Szeretlek! -mondta Malena Julie-nak.

-Én is téged! -jött a válasz és folytatódott a nyelveik önfeledt játéka.

Kriszti megnyomta a gombot a távirányítón. A két barátnő először lábujjhegyre volt kénytelen emelkedni. Nem volt gond, mert egyforma magasak voltak. Ziháltak, de még tudtak lélegezni. Kriszti átölelte őket majd megcirógatta a meztelen testeket és azt mondta:

-Most már a tietek a színpad!

Újra megnyomta a gombot és a lányok lassan a levegőbe emelkedtek. Abbahagyták a csókolózást és kétségbeesetten kezdtek levegőért küzdeni. Nehéz lett volna megmondani hogy szándékosan tették vagy sem, mindenesetre egymáshoz kezdték magukat lökni és egymást dugták a dildo segítségével. A két együtt mozgó test látványa leírhatatlanul erotikus volt. A fuldokló hangok között tisztán hallatszottak a kéj nyögései. A közönség néma csendben figyelt. A két lány a korábbi együttes elélvezésükhöz hasonlóan szinte egyszerre siklott az örök sötétségbe. Miután a testek önkéntelen rángásai megszűntek, a nézők felálltak és fülsiketítő tapssal fejezték ki tetszésüket.

----oooooo---------ooooo---------------oooooo---------ooooo-----------

3.

-Most pedig ideje továbblépnünk a következő eseményre. Levelek tucatjait szoktam kapni jelentkezőktől, de az egyik különösen megragadta az érdeklődésemet. -mondta Kriszti.

Eközben Niki egy fotelt gurított a színpadra, majd Kriszti kezébe adott egy levelet. A fények elhalványultak, Kriszti pedig leült és olvasni kezdett.

“Kedves Kriszti! A nevem Sofia. Tizennyolc éves vagyok és nagyon szeretnék a műsorodban szerepelni.”

Kriszti mögött az egyik kivetítőn megjelent egy pisze orrú, zavartan de aranyosan mosolygó lány képe.

“Az őseim olasz származásúak, de én nem vagyok hangos és társaságkedvelő. Kifejezetten szeretem a magányt. Csak téged akarlak. Beléd szerettem már az első alkalommal, amikor láttalak. Egy fiatal quebec-i lányt akasztottál fel. A legszebb dolog volt, amit valaha is láttam. Neked köszönhetően olyan kellemesen érezte magát előtte és közben, hogy szinte hihetetlen volt. Akkor egész este újra és újra visszajátszottam a felvételt és maszturbáltam. Amikor elaludtam, rólad álmodtam. Ettől kezdve folyamatosan néztem a műsorodat és tudtam hogy egyszer sor kerül majd erre a levélre. Szűz vagyok és ennek csak egy oka van: te. Annyiszor láttam hogy mit tudsz tenni egy felcsatolható dildo-val, hogy arra gondoltam: ez legyen az egyetlen mód ahogy megtörténik velem. A lelkem mélyén tudtam, hogy az érintetlenségem és az életem a tied. Szeretném ha mindkettőt elvennéd! Kérlek mondj igent! Sofia.”

Kriszti letette a levelet és azt mondta a közönségnek:

-Ez a levél meghatott és nem volt nehéz döntést hoznom. Nagy tapsot Sofia-nak!

A lány ugyanolyan fekete köntösben lépett a színpadra mint a két korábbi lány. Idegesnek tűnt, de mosolyogva integetett az őt lelkesen üdvözlő közönségnek. Kriszti öleléssel és puszival fogadta majd rosszlányos mosollyal azt mondta:

-Be kell vallanom, hogy a show előtt egy kicsit segítettem “relaxálni” Sofia-nak, de technikailag még érintetlen.

-Kész vagy nekem adnod a két dolgot, amit a leveledben írtál? -kérdezte ezután a vendégéhez fordulva.

Sofia élénken bólogatott.

-Akkor Niki segít neked egy kicsit ellazulni amíg felkészülök. Rendben?

Sofia újra bólintott. Kriszti elhagyta a színpadot, Niki pedig megjelent. Kézenfogta Sofia-t és ahhoz az ágyhoz vezette, amelyiken korábban Malena és Julie szeretkezett.

-Mutassuk meg a világnak hogy milyen gyönyörű a tested! -mondta Niki.

Megoldotta Sofia köntösének övét, majd lecsúsztatta a lány karcsú testéről a ruhadarabot. Ezután újra megfogta a lány kezét és az ágyra segítette.

-Csak feküdj hanyatt és élvezd! -mondta neki megnyugtató hangon.

A kamera mindent vett és a hátsó kivetítőn minden látszott. Niki egy kis csókolózással kezdett, majd elindult lefelé Sofia remegő testén. Nem volt meglepő, hogy Niki extra figyelmet szentelt a mellbimbóknak és a lány szexi sóhajaiból az jött át hogy ezt Sofia méltányolja. Niki folytatta útját lefelé és gyakorlottan kezdte nyalni a puncit. Sofia hamarosan kéjesen nyögött és vonaglott.

Kriszti újra megjelent a színpadon. Egy kebleit szabadon hagyó fűző és egy fényes, fekete felcstolható műpénisz volt rajta. A látványától Sofia szeme nagyra nyílt és a lány önkéntelenül megnyalta ajkait. Niki abbahagyta a lány nyalását és Kriszti elé térdelve a műhímtag nedves szopásába kezdett. Sofia eközben vadul ujjazta magát.

-Kellemes lesz, majd meglátod! -ígérte neki Kriszti.

-Alig várom! -zihálta Sofia.

Kriszti legalább annyira fel volt izgulva, mint vendége. Mellé mászott az ágyra. Először megcsókolta, majd a dildo-t a benedvesedett szeméremajkakhoz illesztette és gyengéden elkezdte benyomni. A kamera Sofia arcára közelítve mutatta a lány első behatolásának élvezetét. Sofia kicsit felnyögött és az ajkába harapott ahogy Kriszti egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt. A lány annyira bendvesedett, hogy a behatolás simán ment. A Sofia arcán egy pillanatra megjelenő fájdalmat gyorsan elmosta a kéj kifejeződése. Kriszti hamarosan ütemes ki-be mozgásba kezdett, Niki pedig szopogatni kezdte a mellbimbóit. Kriszti sok nőt jutattott már így orgazmushoz és pontosan tudta hogy mit kell tennie. Sofia annyira felizgult hogy nem kellett sok idő ahhoz hogy elélvezésének kiáltása töltse be a termet. Kriszti kihúzta magát és az elégedett rajongója mellé feküdt.

-Jobb volt mint képzeltem.- suttogta Sofia.

Bátorságot mutatva magára húzta Kriszti-t egy csókra és a műsorvezető engedelmeskedett. Azután megkérdezte:

-Készen állsz?

-Mindig is készen álltam.

A korábban eltűnő Niki újra megjelent a kezében kötelekkel. Nyilvánvalóan valami különleges dolog készült, mert Sofia azonnal a hasára fordult és kezeit hátra tette. Kriszti összekötötte a csuklóit.

-Ki tudsz szabadulni? -kérdezte.

Sofia mindent megpróbált, majd elégedett mosollyal azt felelte:

-Nem. Tehetetlen vagyok.

Kriszti összekötötte a lány bokáit, de ezúttal nem kérdezte meg Sofia-t hogy ki tud-e szabadulni. Nyilvánvaló volt hogy nem. Végül Sofia behajlította a térdeit, hogy Kriszti össze tudja kötni a bokáit és a csuklóit.

-Ezúttal alacsony akasztást fogunk végezni. Sofia olyan alacsonyan lesz, hogy fel tudna állni, ha a lábai nem lennének így hátrakötve. Jöhet a hurok?

-Igen!

A mennyezet felől ekkorra már leereszkedett a hurok, amit Kriszti gyengéden az ifjú nyakra helyezett.

-Van valami utolsó mondandód? -kérdezte ezután Sofia-tól.

-Igen. Minden lánynak üzenem, hogy bízzák magukat Kriszti-re! Ennél semmi sem jobb!

-Ez nagyon kedves! -mondta őszinte meghatottsággal Kriszti.

Ezután a műsorvezető intett és a kötél emelkedni kezdett. Mivel fel kellett emelnie Sofia-t az ágyról, azonnal fojtani kezdte a lányt. Sofia először néhány gurgulázó, pánikoló hangot hallatott, de gyorsan elengedte magár és hagyta hogy a kötél felemelje. Ahogy elég magasra emelkedett, Kriszti felállt az ágyon és a műpéniszt a lógó lány kitárulkozott puncijába nyomta. A dildo-ra tűzés egy leheletnyi támaszt jelentett és Sofia képes volt néhány nagyon felszínes lélegzetet venni.

Az előző gyengéd és szenvedélyes dugással szemben ez nyers és vad volt. Kriszti keményen és gyorsan lökte be és húzta ki a műhímtagot. Épp csak annyira nyomott felfelé, hogy meghosszabbítsa Sofia életét. Kriszti ezt a módot élvezte a legjobban és elismerését Sofia levegőért kapkodó szájára nyomott csókokkal fejezte ki. Részben az oxigénhiánynak és részben az izgató körülményeknek volt köszönhető, hogy a lány teste hamarosan újabb orgazmustól kezdett remegni. Kriszti kihúzta magát és hagyta Sofia-t szabadon lógni. Az apró keblek izgatóan ugráltak miközben a lány az elmúláshoz közeledett. Viszonylag gyorsan vége lett, de ennek csak örült, mert még érezte az utolsó elélvezésének hullámait.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Huszonegynéhány évesen elkezdtem egy sulit, ami fél évig tartott. Mivel fel kellet járnom emiatt a nagyvárosba, és az órarend eléggé feszített volt, jobbnak láttam valami kis kuckót keresni ott lakás céljára. Az első órám korán k...




Rágyújtott egy light cigarettára és mélyen letüdőzte. A vérvörös rúzs nyomokat hagyott a cigarettáján. Vastagon feketébe burkolt szemeivel eltűnődve méregette az égő cigi papírt.

Majd még egyet szívott és oda...




Vickie egész délelőtt egy pornóregényt olvasott az íróasztalánál, miközben úgy tett, mintha dolgozna. Bizsergést érzett a lábai között, finoman dörzsölgette punciját a vékony szoknyáján át. Bosszúsan nézett fel, amikor egy á...




A neten ismertem meg egy tőlem jóval idősebb pasit, akit sohasem láttam fotón, csak az első találkozás alkalmával. Kifejezetten jó pasi volt. Másodszor egy kis kiruccanásra hívott,és az autó hátsó ülésén ért véget az éjjel egy ...




Andrea már reggel a megszokottól eltérően viselkedett, visszafogottan ,de nagyon szexin sminkelte magát. Az öltözéke se a tipikus Andreát juttatta Szilárd eszébe. Fehér topp, fekete miniszoknya és alatta egy vörös, csipkés tanga buj...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak