Valaki más, valaki mással
Unatkozva kapcsolgatom a TV-t. Tipikus, péntek este van, és sehol egy normális film. Ilyenkor, ha veled vagyok, általában semmiségekről beszélgetünk, és összebújunk. Azt nagyon szeretem. De most, hogy 300 km-re vagy tőlem, valahogy nem jó ez az emlék, magányosnak és szomorúnak érzem magam tőle. Végre az egyik csatornán egy film kezdődik. Már láttam, de mivel nincs jobb dolgom és még nem is vagyok álmos, így nézni kezdem.
Már nem láttalak három hete. Valahogy úgy alakult, hogy nem tudtam menni hozzád. Amikor pedig legutóbb nálad voltam, épp menstruáltam, úgyhogy ha mindet összeadok, öt hete nem szeretkeztem. Ez azért már elég hosszú idő arra, hogy a szokásosnál jobban hiányozzon a szex, és hogy még egy bugyuta romantikus filmen is felizguljak.
Pitty-pitty. Sms-t kaptam tőled. „Szia cica! Mit csinálsz? Én most értem haza. Később majd gondolok rád. Szeretlek.” „Jellemző” – mondom magamnak, - „még véletlenül sem fogalmaznál úgy, hogy maszturbálni fogsz.” „Gondolok rád”, milyen furcsa. Nyilván nem (csak) rám gondolsz (mint ahogy hasonló esetben én sem csak rád gondolok), miközben vered magadnak egy pornófilmet nézve, és őszintén szólva nem is örülnék, ha rám asszociálnál egy felpumpált, kiégett, szétkefélt és megalázott színésznőt látva. Válaszolok: „Én épp egy filmet nézek a TV-ben. Már láttad velem, és neked nem tetszett. Én is szeretlek, nagyon hiányzol, és álmodj velem!” Pitty-pitty, szinte rögtön jön a válasz. „Én is azt nézem, most akkor olyan, mintha együtt lennénk. Képzeld azt, hogy ott fekszem melletted, és átölellek.” Erre nem válaszolok. „Mintha ott lennék” – röhej. Haragszom rád, mert hiányzol, és haragszom magamra, mert milliószor megfogadtam, hogy nem megyek bele többet egy távkapcsolatba. Haragszom rád azért is, mert kielégítetlen vagyok, mert te nem tudsz (vagy nem akarsz?) jönni, hogy az olthatatlan vágyaimat kiélvezd. Mindegy, nem gondolok erre, mert ma este nem akarok sírni.
A film sablonos, csöpögős, de nagyon erotikus. Emlékszem, amikor kijöttünk a moziból, mérges voltál rám, hogy minek cipeltelek el egy ennyire romantikus filmre, én meg váltig bizonygattam, hogy nekem nagyon tetszett (pedig dehogy), csak azért, mert én választottam aznap. Most sem tetszik, de felizgat. Szinte önkéntelenül csúszik a kezem a takaró alá. Elképzellek téged, ahogy ülsz most az ágyadon, törökülésben (mindig így csinálod) és „rám gondolsz”. Valószínűleg felhevül a tested, kidudorodnak az erek a nyakadon, az izmaid megfeszülnek, és te egy nagy koncentráció vagy – egyetlen testrész. Szép vagy, ahogy maszturbálsz. Ha veled vagyok, nem engedem, hogy sokáig törődj magaddal, kivéve, ha én is magamat izgatom.
A kezem a bugyim bejáratánál pihen. Nem mozgok, bambán nézem a képernyőt. A mutatóujjam a szeméremdombomhoz ér. Nem sietek: most a saját tempóm a fontos. Még egy ujjamat csúsztatom le, aztán újabbat, míg végül az egész tenyerem a dombon fekszik. A csiklómon kezdek zongorázni, de csak finoman, úgy, az anyagon keresztül: én érzem, mire van szükségem, mi izgat fel, és én tudom, hogyan csináljam, hogy a legjobb lehessen.
Hirtelen abbahagyom. Eszembe jut valami. Felállok, a szekrényhez megyek. Az ajtó kis nyikorgással nyílik ki, és én egy halom lim-lomot arrébb lökve mélyen benyúlok hátra. Kis dobozt veszek elő. Kinyitom és elmosolyodom. A bugyirózsaszín műpénisz szinte vigyorog rám. Kicsit hülyén érzem magam, de úgy gondolom, ma este ez a legjobb segédeszköz számomra. Emlékszem rá, amikor megvetted. Felhívtál kora délután, hogy a városban vagy a haverokkal, és poénból elmentetek a szexshop-ba. Én megkérdeztem, hogy vettél-e valamit, de te nemmel feleltél. Este aztán, amikor átmentem hozzád, te pont tusoltál, úgyhogy a lakótársad engedett be. A szobádban rá akartam gyújtani, de nem volt tüzem, ezért kinyitottam az egyik fiókot, ahol a gyufát is tartod. Akkor akadt a kezembe a doboz. Még sosem láttam nálad, pedig minden tárgyadat ismerem, úgyhogy belenéztem. A vibrátor volt benne. Nem szóltam neked, hogy tudok róla, nem akartam, hogy elrontsam a meglepetésemet, úgyhogy kicsit hazudtam, amikor megmutattad. Még eljátszottam a haragot is, hogy a többiek előtt vetted meg, de azt felelted, hogy később visszamentél érte. Láttam, hogy nagyon felizgat a gondolat, úgyhogy este, amikor szeretkeztünk, megengedtem, hogy kipróbáljad rajtam. Nagyon élveztem a játékot, perverz volt és vicces.
Kilépek a bugyimból, így alul meztelenül fekszem vissza a paplan alá. A műpéniszt még nem kapcsolom be, inkább csak a kezemmel játszadozom. Két ujjammal széthúzom a nagy szeméremajkakat és egy harmadikkal a csiklómat kezdem izgatni. Ez jó, de nem elég erős, intenzív érzés, így inkább három ujjamat teszem a szeméremajkakra, és gyors, körkörös mozgásokkal juttatom magam egy magasabb izgalmi szintre. Most már elég nedves vagyok ahhoz, hogy a vibrátort is igénybe vegyem. Végignyalom a műanyagot, hogy jobban csússzon, bekapcsolom a motort: a rúd halk, finom vibrálásba kezd. Óvatosan a puncimhoz érintem: megborzongok a hideg, rezgő szerkezettől. Kicsit felsóhajtok, megint széthúzom a nagy szeméremajkakat és lassan mozgatni kezdem a műpéniszt. Bizsergeti az egész altestemet: mintha nem is az ágyékomban érezném, hanem sokkal mélyebben, a hasamban vagy a méhemben, de lehet, hogy az ágy is vibrál alattam. Nem tudom, nem is erre figyelek már. Becsukom a szemem, és hagyom, hogy a gondolataim cikázzanak.
Eszembe jutsz, ahogy támaszkodsz felettem, a karod leszorítja a csuklómat. A szemedben az a jól ismert vágy lüktet, a lapockád kidudorodik, megfeszül a nyakad. Föl-le, ki-be… Ahogy csúszkálsz rajtam, az alhasad a csiklómhoz dörgölődik, és ezt annyira imádom.
A vibrátort egyre szélesebb mozdulatokkal csúsztatom fel-le a puncimon, vagy körbe-körbe mozgatom. Már nem hideg és krémre sincs szükség, olyan nedves vagyok.
Aztán arra gondolok, hogy hasra fordítasz, a térdeddel szétfeszíted a lábaimat és így hatolsz belém. Szeretem ezt a pózt, mert ilyenkor majdnem teljesen ráfekszel a hátamra, harapdálod, csókolod a nyakam, és érzem a lélegzetedet magamon. Én a párnába fúrom a fejem, hagyom, hogy átvegyed az uralmat a testem felett, hogy a tiéd legyen minden, ami az enyém, ami én vagyok.
A rudat mind közelebb és közelebb tolom a hüvelybejárathoz, addig, míg már szinte csak ott körözök vele. Nem dugom be, erre semmi szükség, sokkal jobban felizgat az, hogy nem hatol belém, csak a szájnál vibrál. Közben az ujjaim megint zongorázni kezdenek a csiklómon: már nem is én irányítom magam, hanem a vágy. Amennyire csak lehet, szétterpesztem a lábam, finoman és lassan csúsztatom magamba a vibrátort, miközben a kezem sebesen járkál a puncimon. Soha senki nem tudta ezt az érzést elérni nálam: olyan könnyen jutok így orgazmus-közeli állapotba, mint máskor soha.
Már nem rád gondolok. Szituációk jutnak eszembe. Nők, több férfival, én több férfival, férfiak több nővel, én egy nővel. Valaki más, valaki mással… Én, valaki mással. Hallom a hangokat: „Most megduglak, Zora!” Én pedig felelek: „Igen, igen, igen… dugjál meg!” Nincs arcuk, nincs nevük, csak farkuk van, ami bennem jár, csak testük van, ami használ engem és amit én használok.
A vibrátor már teljesen bennem van. Kitölt, szétfeszít. Kicsit talán fáj is, de én inkább erőteljesebben izgatom a csiklómat, és a fájdalmat is élvezem. Lassan kezdem ki-be mozgatni a rudat, sejtről sejtre akarom érezni a bizsergést. Rászorítok az izmaimmal, majd érezvén, hogy már nem nagyon lehet tovább halogatni az orgazmust, begyorsítok, hogy minél intenzívebb legyen az érzés. Jó, amikor elélvezek, pulzáló, mély, hosszan tartó és lüktető. Mégis, egyetlen érintésedet, vagy csókodat nem közelíti meg… Az ujjaim görcsösen összerándulva kapaszkodnak a szeméremajkaimba, a másik karom is elzsibbadva szorítja a még mindig bennem vibráló műpéniszt. Már kellemetlen a rezgése, de én olyan kimerült vagyok, hogy nincs energiám kihúzni. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és kiveszem: cuppanással távolítom el. Visszaejtem a kezem az ágyra: még mindig lüktet a hüvelyem, vagy csak a szívem is oda vándorolt dobogni?
Röhejesen érzem magam, amikor visszacsomagolom a vibrátort, és gondosan elrejtem a szekrény mélyére. Nem vagyok felszabadult, csak fáradt és izzadt. Rágyújtok egy cigire, kezembe veszem a mobilom, hogy írjak neked egy sms-t. A gombok nehezen engedelmeskednek, az ujjaim még mindig görcsben vannak. „Édesem! Én is gondoltam rád, nem volt rossz, bár sokkal jobban örültem volna, ha te kényeztetsz. Hiányzol. Jó éjt!” Szinte ebben a pillanatban kapok egy üzenetet tőled: „Szia szépségem! Épp te jársz a fejemben, hogy mit csinálhatsz. Biztos rosszalkodsz, ugye? Szeretlek. Szép álmokat!”
Elmosolyodom, kikapcsolom a tévét, a fal felé fordulok, és rólad álmodok. Pedig inkább veled szeretnék…
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!