banner

Gabi harisnyája




A történet, amit elmesélek, három éve történt, pontosan a 20. születésnapom előtt egy nappal.
Akkor még Pesten laktam szüleimmel egy kétszintes családi házban, éppen ezért sok ismerős, főleg anyámék társaságából, nálunk tartotta a szülinapi umbujdát, vagy egyéb hasonló népünnepéjt. Sohasem ellenkeztem, mert mindig volt kaja és pia, cigaretta , amit a szobámba cipelve élvezhettem. Néha letévedtem a társaságba, de nem volt jellemző. Egészen az első olyan esetig, amit most elmesélek.

Mielőtt Budapestre költöztünk volna, Szegeden laktunk, és legtöbb ismerősünk a szegedi körből való. Ezen a hétvégén is anyám régi munkatársnője és férje látogatott meg minket, hogy az operába menjenek, majd nálunk aludjanak. Mint említettem, ez bevált szokás volt nálunk, a hat szoba plusz nappali éppen elég volt mindenkinek. Szóval szombat volt, és én mire hazaértem a koleszból, egy levél fogadott az étkező asztalán:
"Szia Kicsim,
Gabiékkal az Operába mentünk, utána itt alszanak, ha vendéget hívsz, akkor az alsó szobába ne szállásolj el senkit.
Ne várj, Anya"

Gabi vagy pár hónappal ezelőtt nekem még Gabi néni, anya egyik legrégebbi barátnője. A titkárságon dolgoztak együtt, egy főnökük volt, az apám. Úgy látszik anyámnak sikerült őt véglegesen elhódítania. Gabi volt az egyik kedvencem anyám barátnői között, alacsony, kb. 165 cm-ével, és rövid fekete hajával és szemével gyerekkorom óta elvarázsol. Bár alacsony volt, egyáltalán nem volt kikerekedve kora ellenére sem. Tavaly ünnepeltük a 42. születésnapját, de nagyol jól tartja magát, állítólag rendszeresen teniszezik.
Miután elolvastam a levelet, eldobtam a kukába, és a nappaliba indultam, hogy lehallgassam az üzenetrögzítőt. Amint a szobába értem, már éreztem a különböző parfümillatok keveredését, ami már kicsit émelyítő is volt. 2 üzenet volt, mindkettőt lehallgatták, de nem volt letörölve. Gondoltam nekem szólnak, így hát lejátszottam őket. Az elsőbe nem szóltak bele, jellemzően. A második így szólt:
"Szia Évi, Gabi vagyok. Ha van kedvetek, elvisszük a krétai nyaralást, és megnéznénk az opera után. Puszi, Gabi"

Azt én is megnézném, gondoltam magamban. Tavalyelőtt nyaraltunk együtt Korzikán, és Gabi monokinibe járt még az utcán is. Amikor úszni ment, rendszeresen levette bugyiját amikor már a vízben volt. Mikor együtt mentünk úszni, és már nyakig ért a víz, hozzám fordult:
- Tomika, ha nem mész a víz alá, és megengeded leveszem a bugyimat, ugyanis én így szeretek úszni. Mindenhol érezni akarom a vizet. Ha akarod vedd le te is. Ígérem én sem megyek a víz alá. - nevetett, és már kezében is volt a pici fürdőruha-darab.
Szóval Gabi nem volt valami prűd, de azért a sulykot sem vetette el.

Lepakoltam a szobámban, megfürödtem, megvacsoráztam, és már 8 óra is elmúlt amikor, ledőltem a kanapéra, hogy bekapcsoljam a tv-t. Elolvastam a híreket, átkapcsolta az összes csatornán, de nem volt semmi érdekes. Hátradőltem, és csukott szemmel pihentem. Aztán megszólalt a telefon nem volt kedvem felvenni, megvártam míg beleszólnak, de semmi. Letette. Ekkor jutott eszembe Gabi üzenete. Ha elhozták a kazettát a nyaralásukról, akkor valahol itt kell, hogy legyen, csak nem vitték magukkal az operába! Hirtelen ismét arra vágytam, hogy láthassam Gabi cicijét, az sem baj, ha csak tv-n keresztül.
Amint beértem a szobába, azonnal láttam, hogy nem sok idejük maradt az indulás előtt. Ruhák szanaszét dobálva az ágyon, a fehér pamut sportos melltartója az ágytámlára akasztva lógott, s parfümjének illata beterítette az egész szobát. A még vizes törülköző a földre dobva feküdt, felemeltem, és az arcomhoz emelve nagyot szippantottam. Kellemes illata egyre jobban felizgatott. Nem kellett sokáig keresnem a kazettát, mert az éjjeliszekrény tetején virított. Rajta a felirat: ’Kréta Másik’. Átugorva az ágyon felkaptam a kazit, és vittem a videóhoz. Kazetta be, tv átkapcs, play, relax..

A kanapéig már nem értem vissza, leültem a tv elé, és bámulni kezdtem a házi-videót. Kezdetben nem történt semmi, képek a hotelszobából, kék tenger, aranysárga tengerpart. Rövid felvétel a hotelszoba belsejéről, majd hangyák háborúja. A következő felvétel, az óra tanulsága szerint 3 órával később történt.
A kamerát, ami később kiderült, Gabi férje, Péter kezelte. A kép elindul a fürdőszoba felé, ahol jól láthatóan Gabi száll ki a kádból.
A szívem olyan ütemben kezdett ekkor verni, hogy szinte fájt.
Gabi egy törülközővel lassan törölgetni kezdte formás testét, amelyről lassan eltűntek a bájait takaró habok, és teljes egészében kirajzolódott meztelen teste.
- Petikém, remélem ezt másik kazettára veszed, nem akarom, hogy a gyerekek kezébe kerüljön.
- Semmi gond szivi. Én is gondoltam rá! Gyere ki, hadd mutassak valamit.
Azzal hátrálni kezdett, és Gabi teljes alakja kirajzolódott a kamera előtt. Még habos szemérem szőrzete láttám, szűkülni kezdett a nadrágom.
Gabi kiért a szobába és nevetve fordult Péterhez:
- Eper és pezsgő! Imádom. De miért nincs rajtad a fürdőnadrág? És min jár az eszed?
- Mert már nem fért a farkam a kicsi nadrágba! És egész nap rajtad járt az eszem! A kis édes puncidon, bozontos puncid miatt áll így. -s a kamerát maga elé tartva mutatja álló péniszét. Gabi eléállva alsó madárfogásban megmarkolta Péter vesszejét és lassan húzogatni kezdte.
- Mindjárt kiverem a fejedből ezeket a csúnya gondolatokat. - nyögte kaján mosollyal, és a bőrt húzogatva, az álló faszt a köldökéhez nyomva dörzsölte azt.

A képen Gabi két melle alatt a dörzsölődő pénisz látványa annyira beindított, hogy kezemmel gyömöszölni kezdtem álló farkamat.
Péter Gabi mellbimbóit csipdesve Gabi fülébe súgta:
- Emlékszel a múlt heti eperszüret estéjére? Meg kellene örökíteni öreg napjainkra. Nem gondolod?
- Hát, úgy látom van elég eper hozzá! - nyögte Gabi.
Azzal kiment a képből egy kis időre, gondolom addig, amíg magához nem vette az eprestálat. Majd ismét a kamera elé állt és egy nagy darab eperrel a kezében vonaglani kezdett. Egyik kezével melleit masszírozta, másikkal pedig az epret a szeméremdobjához nyomva szétpréselte azt a fekete göndör szőrzetén. Majd hajába túrva másik megtörölte kezét. Ismét a tálhoz nyúlt és egy adag eperrel masszírozta tovább ágyékát.
Annyira lázba jöttem, hogy mint egy őrült vertem a farkamat. Gondolva egyet, megállítottam a videót, és a szobájukba szaladtam, hogy magamhoz vegyek egy ruhadarabot Gabitól. Levetett, testszínű harisnyáját azonnal megpillantottam az ágyon és felkapva rohantam vissza a tv elé.

Amint elindítottam a kazit, a finom testszagú harisnyát az arcomhoz dörzsölve folytattam az önkielégítést.
Közben Gabi már a harmadik adag epret préselte szét a punciján, amitől kicsit morbid, de egyben végtelenül izgató látványt nyújtott. Mutató ujjával pinájába túrva vonaglik, és hörgő hangon nyög:
- Édes már a puncim, ahh, ahh, de édes. Ohhh, oh, - szinte makogva fordul Péterhez- megkóstolhatod, vagy tömjem még?
- Tömjed szivi, tömjed még!
Gabi felvett egy nagyobb, keményebb darab epret, s térdeit behajlítva, előrehajolt, hogy könnyen felhelyezhesse nedves, epertől tocsogó lyukába. Amint feltette, már rakta is a következőt. Óvatosan tartotta vissza, s már a harmadik gyümölcsdarabot nyomta puncijába. Mikor Péter a kamerát letéve Gabi alá feküdt, és Gabi terpeszállásba helyezkedve, Péter fölé rogyott, majd lógó melleit szorongatva, nagy nyögések árán pinájából az összepréselt, puncinedvvel édesített eperdarabokat, Péter tátott szájába préselte. Közbe ujjával ánuszába nyomva, hozogatni kezdte, hogy mindent kipréseljen magából.
Eközben farkam már lüktetett az őrjítő kéjtől, magam Péter helyébe képzelve… majd az utolsót rántottam farkamon, hogy beleélvezzek Gabi harisnyájába, amit addigra már a farkam köré tekertem.
..
Miután kipréseltem magamból minden cseppet, visszatekertem a kazit, s eltettem oda, ahonnan elvettem.
-A picsába, a harisnyával mit csináljak! - idegeskedtem.
Ebben a pillanatban megállt egy autó a kerítés előtt. Kilestem anyámék voltak. Álló farokkal, fogtam a harisnyát, és ijedtemben bedobtam az ágyuk alá, én pedig felfutottam a szobába.
Tudtam, hogy ma még nem ér véget ez az este....



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Atika vagyok, 28 éves, igen nagy szexuális étvággyal rendelkező pasi. A farkam nem igazán nagy, de ennek ellenére szexuális partnereim eddig kivétel nélkül elégedettek voltak velem. Menyasszonyommal Ágival a szexuális életünk igen jó...




Elmesélem mi történt velem vasárnap, amikor is egy csinos, sármos nagyon jóképű borotvált fiú vitt ki engem lovagolni tereplovaglásra a környékbeli erdőbe.

Mikor odaértünk egy sűrű erdő közepére, Ő leszállt a lov...




Pontosan két éve történt meg az, amit addig csak álmaimban képzeltem el. Akkor másodéves voltam egy informatikai szakközépiskolában, abban az évben kellett döntenem, hogy a gépészetet, vagy az informatikai tudást részesítem előnybe...




Van valami végzetszerû abban, hogy kiket ismerünk és kiket nem. Ez a kör nagyon sokáig épül, majd egy bizonyos idõ után már csak stagnál, míg végül szép lassan leépül. Természetesen a lehetõségek is beszûkülnek, de úgy vélem ...




Az esztendőnek eme rügyfakasztó délutánján ismét felkerekedtem,és átvágtam az aljnövényzettel takart ritkás erdőségen.Tettem mindezt annak érdekében ,hogy láthassam édes Cathleenem hintóját végigrobogni a vöröses szív alakú ...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak