banner

Niki és Karcsi VII.




Pár éves házasok voltunk, a feleségem nem egészen 5 hónapos terhes, de már látszott, hogy növekszik a pocakja. Örökké kotorászott régi holmik között, egyszercsak ráakadt egy nagyon régi fényképre, amikor is az anyja vele volt terhes és ahogy kivehető volt, szex partin vett részt. Mi tagadás, annak idején én is szívesen felpróbáltam volna, ezt elmondtam a feleségemnek is.
- Nem mondom. Te aztán tényleg kimondod amit gondolsz! Tehát, megbasztad volna Anyámat.
- Ne érts félre, de ezen a képen igencsak szexi. Nem mintha most nem volna az, a lényeg, hogy hamar hozzászoktatott a gecihez.
- Tudod, Karcsi, sokat gondolkoztam azon, hogy engedek a barátnőm meghívásának és elmegyünk egy szex partira.
- Niki, csak nem akarsz terehesen szexelni?
- Miért ne? Annak idején Anyám is járt ilyen partikra. Netán féltékeny vagy a terhes feleségedre?
Hosszas rábeszélés után engedtem, de volt egy feltételem.
- Valahogy ráveszed anyádat, hogy feküdjön le velem. Tudom, hogy jóval idösebb, de még kurva szexi.
A következő hét végén mentünk egy lakásra, ahol nem kis meglepetésemre, csak terhes nők voltak, köztük olyanok is, akiknek már igencsak nagy volt a pocakjuk.
A "bemelegítést" Ivett a házigazda nő adta meg, aki középre állva teljesen meztelenre vetkőzött, körbenézve megkérdezte:
- Na, ki akar megbaszni?
Állítólag a 7. hónapban volt, láthatóan a jelenlévő férjét ez egyáltalán nem zavarta, ő, az én feleségem melleivel volt elfoglalva, aki levette a felsőjét, hogy jobban hozzáférhessenek. Pillanatok alatt több hapsi vette körül - persze meztelenül - álló péniszekkel igyekeztek minél jobban megközelíteni feleségem száját.
Ő csak nevetett és egyáltalán nem zavarta, hogy meztelenre vetkőztetik és pinájában kotorásznak.
A házigazda nő látta, hogy a férje és annak haverjai milyen jól szórakoznak, így hát az ölembe ült, úgy, hogy szinte felkínálta a melleit.
Még szoptam a mellit, de azért körülnéztem, minden nő kefélt és ami a legjobban meglepett, hogy mikor a hapsik elélveztek, szinte mindegyik a nő hasára élvezett.
Közben néztem a feleségem, aki már valamelyik pacák faszát szívta, miközben a házigazdánk keféli, ami láthatóan tetszett neki. Pont akkor néztem oda, mikor a hapsi elélvezett, tele gecizve a száját, a házigazdánk szinte látványosan ráélvezett a hasára. Mint később megtudtam, titokban valaki mindezt felvette, de kaptunk belőle egy másolatot, ami később sok mindent megoldott.
Na, de most még itt tartunk. A feleségem nagyon jól bírta, már másik két pacák "agyusztálta". Én meg úgy éreztem, eleget simogattam a házigazdánk pocakját, beleültettem a keményen álló dákómba és lovagoltattam, neki ez egyáltalán nem volt fucsa, hisz, mint mondta, rengeteg szex partira jár.
Nem tudom, hogy elélvezett-e, de egyszercsak hirtelen leszállt rólam és szopni kezdett.
Mintha csak a feleségem csinálná. Nagyon jól szopott, az összes gecit kiszívta, majd körbenyalta a makkot, nem hagyva rajta semmit.
Otthon az volt feleségem első megszólalása, hogy elmegy zuhanyozni, mert tiszta geci.
Este megnéztük a kapott lemezt, ami igencsak szexre ingerelt bennünket, miközben keféltünk a feleségemnek támadt egy ötlete.
- Ezt a felvételt megmutatom Anyámnak, így sokkal könnyebb lesz rábeszélni, hogy basszon veled.
Úgy is volt. De az anyósomnak az volt a feltétele, hogy a lánya is ott legyen.
Így hát örülnöm kell a kedvező lehetőségnek, csak bírjam szusszal.
Hát, arra igencsak szükség volt, nem is gondoltam volna, hogy az anyósom ilyen szexéhes. Úgy kiszívta a faszomat, hogy azt hittem az összes velőm elmegy.






Az eset egy olyan asszonykával történt meg, aki alapból nem az esetem, de valami mégis volt benne, mert már korábban is más szemmel nézegettem rá. Az asszonyka történetesen feleségem mostoha húga aki harmincas éveinek elejét taposva, ...




Vasárnap délután volt, ami idővel a nagy lustálkodások legitim idejévé vált életükben. A semmittevés gyakran keltett valamiféle sajátos feszültséget bennük, amelynek feloldása magányos vagy közös erotikus játékokba, lassú, ám...




Minden csepp víz forrón és simogatóan gurult végig a hátamon. Mintha ezernyi kicsi masszírozó ujj rendezetlen táncát láttam volna a bőrömön. Érzékek forró játéka, melyek perceket tán órákat tarthattak, az időérzékem teljesen ...




Fiatal párocska vagyunk, Én és a mennyasszonyom. Nem panaszkodhatom semmire. Én végzős vagyok, ő negyedéves, a szüleimnél lakunk az emeleten még, mert még nem engedhetjük meg magunknak a saját lakást az egyetem mellett keresett jövede...




Épp jöttem ki a a biciklimhez. Ki akartam nyitni, de akkor mellém jött Tibi.
- Csá! - mondta. Tibi egy cigány fiú volt. Feketepóló és egy fekete farmer rövidnadrág volt rajta.
- Szevasz - kezet fogtam vele.
- Hé Tibi...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak