banner

Niki akcióba lendül




Nagyjából fél éve ismertem meg Nikit. Elsőre nagyon visszafogottnak tűnt, de ahogy a baráti társaságunk miatt egyre többet találkoztunk jobban megismertem és rájöttem, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna. A látszólagos félénksége mögött egy izgalmas, az adott pillanatot maximálisan kihasználni akaró csaj volt. Mindenben benne volt, mindenben meglátta a lehetőséget, hogy egy percig se legyen unalmas semmi. Kb 4 hónappal ezelőtt mindketten meg lettünk hívva egy házibulira. Annyira magával ragadó volt a valódi, felszabadult énje, hogy minél többet meg akartam tudni róla. Az este nagy részében csak vele beszélgettem. Nagyon jól éreztük magunkat, egymást követték az italok, kezdtünk végképp feloldódni, aztán a feloldódás közben meglátta a lehetőséget, hogy ez az este se teljen eseménytelenül: megcsókolt. Érezni lehetett, hogy nem csak a pia miatt csinálja, hanem mert mindig valami újat akart és ez a felfogás nekem nagyon tetszett. Kizártuk a külvilágot, minket már nem érdekelt a buli, csak a mi kettőnk éjszakája. Találtunk egy szobát egy nagy régi kanapéval, amit kinyitottunk és gondolkodás nélkül egymásnak estünk. Miközben szinte összeolvadtunk, sorra kerültek le a ruhadarabok. El se hittem, hogy egy ilyen különleges lánnyal lehetek, egyből el is kezdtem kényeztetni. Teljesen bevadult tőle,elkezdett vonaglani és egyre hangosabban nyögni. Mikor feljutott a csúcsra eltolt egy kicsit magától és kezelésbe vett engem. Életem legjobb élményében volt részem, ilyen intenzitással még nem találkoztam. Ebben a tekintetben is kihasznált minden pillanatot, a farkam minden részével foglalkozott. Mikor jeleztem neki, hogy mindjárt elmegyek, csak jobban rákapcsolt és ragaszkodott hozzá, hogy a szájába élvezzek el. Nem meglepő módon mindet le is nyelte, de még most se tartott egy kis szünetet se, máris újra rajtam volt és a farkamba lehelt életet. Amint készen álltam, lelökött a kanapéra. Ekkor azonban legnagyobb meglepetésemre a szétdobált ruhákkal először a kezeimet, majd a lábaimat kötözte oda a kanapé négy sarkán lévő fa kiszögelésekhez, amik régen a háttámlát tartották. Még sose voltam ilyen helyzetben, furcsán kiszolgáltatottnak éreztem magam, de egyszerre megnyugtatott, hogy Nikivel vagyok. Amint az utolsó csomót is meghúzta akcióba lendült. Egy kicsit játszott a farkammal, a nyelvével izgatta a végét, majd ráült és tövig magába fogadta. Leírhatatlan érzés volt, főleg hogy amint ráült a nedves pinájával, eszméletlen tempóra kapcsolt. Mindenem beleremegett ahogy újra és újra végig csúszott az egyre merevebb és egyre duzzadtabb farkamon. Azonban egyszer csak leszállt, kikötözött és négykézlábra ment a kanapén. Szó nélkül nekiálltam őrült tempóban dugni. Az egyik kezemmel a fenekét, a másikkal pedig a mellét kezdtem el fogni, markolászni. Közben csak a nyögését lehetett hallani és ahogy a farkam cuppogva egyre gyorsabban ki-be mozgott a puncijában. Mikor a csúcshoz közelítettem megint a szájába vette a farkam és addig verte amíg meg nem töltöttem. Miután lenyelte és én lelankadtam, még egy ideig a kanapén fekve csókolóztunk és pihentünk, majd felöltöztünk. Kilépve a szobából láttuk, hogy már a buli véget ért, mindenki aludt, így mi inkább haza indultunk. Elkísértem az ajtójukig, ahol megbeszéltük, hogy folytatjuk, majd egy csókkal elbúcsúztam és én is hazamentem




Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Pokoli sokk volt amikor megtörtént. Fentről nagy zaj hallatszott, a fülke süllyedni kezdett, de néhány centiméter esés után hangos csikorgással abbamaradt minden. Ott rekedtünk Zsuzsi lányommal a liftben.
A plázába mentünk voln...




A. a Nőre nézett mosolygós szemeivel. Olyan régóta várt erre az alkalomra és most a Nő ott volt és csak őt kívánta. Közelebb lépett és minden milliméterrel közelebb egyre hatalmasabb forróságot érzett a levegőben. Szíve lassan, ...




Menyasszonyomnak van egy öccse, aki már szintén vőlegény. A párja Erika egy kifejezetten szép alakú, hosszú barna hajú csajszi.


A mellbősége kb. 92 cm, s teljesen borotvált a pinácskája. Korábban igen nagy férf...




Nemrég történt velem a történet, gondoltam megosztom veletek. Korábban szakítottam a volt barátnÅ‘mmel és eltelt néhány hónap, miután Å‘ ismét felhívott. A lány Verának hívják, 170 magas, tenyérbemászó kerek mellei vannak. FelhÃ...




Viki, anyukám húga pár éve költözött ki Ausztriába, az akkori férjével. A férjét Andrást nem igazán sikerült elfogadtatnia a családdal, hatalmas veszekedések és sértődések voltak miatta. Viki viszont mindvégig kitartott mellette...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak