banner

Szexuális viszony




Már sok idő eltelt az egyetem óta. A diploma kézhezvétele után 3. éve egy kis cég alkalmazottjaként dolgozik, kis lakást bérel a városban. Barátja nincs, a régi barátokkal már ritkán találkozik, csak néha beszélget egy-két emberrel. A mostani kollégák mind idősebbek, a legfiatalabbnak számít a maga 30-as évével, csinos megjelenésével. A férfi munkatársak legelő szemei, és a nők féltékenységéből fakadó érzések lebegnek az iroda falain belül, amikor megjelenik. Bájából semmit nem vesztett, kicsit visszafogottabbá vált az öltözködése, az idő megváltoztatja az ember habitusát. Külső megjelenésére azért ad, a ruhák továbbra is csinosan állnak rajta, akár télen viselt farmergatyáról, akár nyári rövidgatyáról, vagy épp szoknyáról van szó. Formás mellei még mindig őrzik alakukat, látványosan gömbölyödik ki a lány mellkasából. Feszes feneke továbbra is megigézi a fiúkat. Nem panaszkodhat.
Mivel barátja nem volt, és a kikapcsolódásokat is korlátozta, kevés pasival hozta össze a sors, és azok sem voltak méltóak arra, hogy közelebb kerüljenek a lány meztelen testéhez. Akarva akaratlanul csak a keze, az ujjai és becses játékszerei tudták enyhíteni szexuális étvágyát. Ami nem csökkent, csak átalakult, és a pezsgő egyetemista vér szolidabb, önkielégítős tettekké minősödött le
Szokásos útját járva, reggel a 10 perces séta után buszra szállt, ami elvitte a metróhoz. A földalatti átvitte a fél város alatt, majd pont a munkahelyén rakta ki. A rutin ugyanazokat az embereket adja, persze nem mindenki állandó személy, de sok ismerős arcokat lát reggelente és este. De egyik nap volt egy új arc, aki feltűnően bámulta őt. Egy srác, elég fiatalos arc, szinte kölyökképe volt. Folyamatosan őt bámulta. Nem akart tudomást szerezni róla. Másnap ugyanez, harmadnap ugyanez, és a hét többi napján, és a következő nap is csak a srácot látta és annak vetkőztető szemeit. Kicsit felizgatta ez, olyan vágyak és érzések kerítettek hatalmába testét, amit nagyon rég. Egyre kacérabban öltözött, egyre jobban felvállalta a szemkontaktust a sráccal. A nyári meleg megengedte az öltözék egyre merészebb formáit, melltartó nélküli felső, rövid szoknya viselete. És már kacsintás és mosolygás is közelebb hozta őket. Egyik reggel elhatározta, hogy mellé ül, és letámadja a srácot. Aki sosem lépett, nem közelített felé, csak bámulta, szinte nyálcsorgatóan. Mindig hamarabb fent volt a metrón, mint a fiú, és amikor fellépett végre, Nancy is felállt a helyéről és leült mellé. Rátette a kezét a srác combjára, odafordult hozzá, a szemébe nézett, a másik kezét megfogta, majd beletett egy papírt. Az arcára adott egy puszit, majd a következő megállónál leszállt. A srác rákvörös arca hamar ledermedté vált, nem tudta felfogni az esetet.

Másnap szokás szerinti útvonalát járta Nancy, de a srác nem volt a megszokott helyén. Nem volt ott másnap, sem egész héten. Hívást nem kapott. Csalódottá vált. Rég volt kielégítve egy fiú által, rámozdul egyre és ő sem akarja őt. De egyik nap megcsörrent a telefonja. SMS-t kapott ezzel az üzenettel: 18:00, Városháza előtt park.

Lengén öltözött fel. A nyári forróság miatt csak egy forró gatyát és egy atléta-szerű blúzt vett fel magára, a melltartót pedig hanyagolta. Kilépett az utcára, és a szellő egyből megmeresztette a mellbimbóját, amit fokozott az izgatottsága is.
Mikor odaért, körbenézett. Nem látta sehol, alig várta pedig, hogy összefusson vele. Nem akar tőle semmit, csak egy jót dugni. Csak erre vágyott végre. Majd egyszer valaki hátulról megragadta a kezét. Ő volt az. Magasabbnak tűnt így közvetlen mellette, mint a metrón. Gyönyörű barna szemei megigézték a lányt, aki mozdulni sem bírt. Földbe gyökerezett lábbal várta a következő lépést. Nem is akart vele beszélni, csak gyorsan félrehúzódni valahol és gyorsan magára húzni ezt a srácot.
- Gyere, kövess, siessünk – így a fiú.
- Rendben – válaszolt engedelmesen a srácnak.
Kb. 10 perc gyaloglás után elértek egy kocsihoz, beültette Nancy-t, majd elhajtottak onnan. Kiértek a város határán is. Az izgatottság lassan aggodalommá vált Nancy-ben: „Hová is viszi a srác?”.
Egy földútra tért be, tudta, merre mennek. A lány viszont nem mert megszólalni. Pár km után megálltak, egy erdőszéli kis kunyhónál. Kiszállt a srác, kisegítette Nancy-t is. Egyre jobban kíváncsivá lett a helyzet miatt. Olyan helyen volt egy idegen sráccal, ami neki nem ismerős. Ha bármi gond lenne, senki nem venné észre ott. De az elmélkedését hamar szertefoszlotta a srác szavai.
- Victor a nevem, ez a kis kunyhó még anyumék régi erdei viskója. Ide jöttek elmélkedni, pihenni apámmal. Elég lepusztult állapotban van, ne menjünk be – fordult a srác a lányhoz.
- Én pedig Nancy vagyok. Örvendek. És mi a terved?
- Végül is, nincs tervem, de tudjuk az okát annak, hogy miért vagyunk itt, nem?
- Igen, tetszettél nekem, és rég volt szexuális viszonyom pasival, ezért …
A srác nem akarta végighallgatni, odalépett Nancy-hez, megcsókolta. Aki engedte. Melegség öntötte el ágyékát, szíve hevesebben vert az eddigieknél. Magához szorította a srác testét, érezte közben egyre meredtebbé vált hímtagját. Ez egy hatalmas dugás lesz. Nincs érzelem, nincs lelkizés, csakis testi vágyak tompítása.
Lekapta magáról a felsőt, mellei már alig várták a textil lekerülését. Az erdei hűvösebb szellő cidrázásra késztette Nancy testét, aki tenyerébe vette két mellét, simogatni kezdte, közben a srác is megszabadult a pólójától. Nekidőlt Nancy a motorháztetőnek, a srác pedig mellkasa felé hajolt, és szájával kényeztetni kezdte a lány formás kebleit. Kezével olykor megsimította, hol a melleket, hol a test többi részét, egyre komótosabban vánszorgott le a has irányában a lány szeméremdombjához. Pillanatok alatt forróbbá vált a levegő, már le is dobta magáról a gatyát Nancy, majd levette a srácét is, visszadőlt a kocsira, a srác kezeit pedig a bugyijába helyezte. Végre. Nem a saját keze, hanem egy idegen pasié, aki hamarosan rongyosra fogja őt kúrni a természetben. A srác azonnal reagált a kérésre, és kicsit lentebb húzva a bugyit, ujjai a csiklót kezdték el kényeztetni, olykor ujjaival kicsit be-bemélyülve a lány hüvelyébe. Már ekkor úszott a combja a puncijának édes nedűjétől, Victor ujjai eláztak, amit néha Nancy a szájához emelt, és lenyalta azokat, érezve saját nedvének ízét. Vadul smároltak, amikor mindkettő szája szabad volt, közben Nancy is levette a srác boxerét, akinek farka az égnek állt. Tenyere közé vette, és elkezdte neki verni, kicsit bekente a puncijával tenyerét, hogy jobban tudja csúsztatni a hímvesszőt közötte. Nem túl nagy, de mégis szép farka volt, amit bekívánkozott kapni Nancy. Leszállt a kocsiról, majd mélyen a szájába vette és hevesen szopni kezdte azt. Kezével közben a golyóit gyűrte, guggolás közben másik kezével pedig elkezdte ujjazni magát. Hamar közel került az orgazmushoz, elélvezni viszont nem a maga keze által akart, így a kocsiajtót kinyitva végigfeküdt az ülésen, és a srác kérés nélkül tudta, heves nyalást kell produkálni. Az egyik kezének 2, néha 3 ujja is elmerült a lány hüvelyében, miközben nyelvével a csiklót nyaldosta, olykor bekapva szívta, amitől látható módon mély testi vonaglások alakultak ki Nancy-nél. A szeméremajkait sem hagyta szárazon, ahová ért a nyelve, minden nyálas, vagy puncinedves lett. Egyre mélyebb nyögésekkel jelezte Nancy, hogy hamarosan szétrobban az alsó része. Próbálta testével irányítani az élvezeteket, csípőjét mozgatva ujjaztatta magát, mikor végre előtört belőle az orgazmus, és olyat élvezett, mint az elmúlt években még soha. Az ujjakat kiszedte magából, csak a srác nyelveit hagyta, hogy levezényelje ezt az orgazmust, és az utolsó rezdülések után tolta el csak magától.
Visszatérdepelt a srác elé, akinek farkát ismét bőnyállal megdolgozta. Majd hátat fordítva neki rádőlt a kocsi csomagterére. Victor kezeivel szétnyitotta Nancy lábait, megkereste a hüvelyének nyílását, odahelyezte farka hegyét. Először csak húzogatta ott, ezzel is izgatva a lány csiklóját, majd egyszer Nancy egy éles fájdalmat érzett. A fasz már benne is. A fájdalom hamar átalakult élvezetté, egyre könnyebben és egyre felszabadultabban dugták hátulról, teljes mélységében fel volt tárva a puncija. Közben Nancy a saját melleit cirógatta, ezzel fokozva vágyát, néha pedig hátranyúlt csiklóját simgatva. A srác érezhetően lassult, vagy fáradtá vált, vagy közel került ahhoz, hogy elmenjen. Lefektette a földre, majd háttal ráhelyezte magát a farkára. Kezeit előrehúzta, hogy melleivel továbbra is játszon valaki, majd lassan elkezdett lovagolni a srácon. Előbb csak épp beengedte a belsejébe, majd egyre mélyebbre ereszkedett, mígnem teljesen elmerítette a puncijában. Fokozta a tempót, és egyre erősebben, szinte rádobta magát a farokra felemelkedés után. Előrehajolva ráadásul csípőből szinte az utolsó szuflát is kicsavarta szegény kis farokból.
Biztos volt benne, hogy sem ő, sem a srác nem fogja sokáig bírni, pihenőt tartott. Szembe fordult és a fiú feje felé guggolt, aki nyelvének hegyével szépen végigjárta a punci minden részét, olykor behelyezve a lány hüvelyébe, és abban forgatta. Ismét orgazmus közeli érzések lettek úrrá Nancy-n, ezért ismét a farkat választotta, ezúttal szemből ereszkedett rá. Jól hátratolta csípőjét, és lefeküdt a srác mellkasára. Így biztos nem csúszhatott ki, kicsiket emelt a csípőjén, de teljes hosszát kihasználta a srác hímvesszőjének. Majd smárolni kezdtek, olykor a melleit a száj srácába nyomta, és a mellbimbóját izgatva pillanatok alatt elérte az orgazmust. Hatalmas kiáltás törte meg az erdei csendet, lassítva a tempón kiélvezte az orgazmus minden egyes másodpercét. Majd lehevert a srác mellkasára. Aki nem bírta sokáig a tétlenséget, mivel az ő farka is csúcsra van járatva. A földre fektette a lányt, a lábait a magasba emelte, majd így hatolt belé. A már szétbaszott punciját nem kímélte, tövig tolta, erősen, a herezacskója a fenek partját folyamatosan csapkodta. És mielőtt elment volna, már térdepelt is oda Nancy elé, akinek az arcát ideálisnak találta arra, hogy ott landoljon a spermája. Előbb csak néhány cseppet produkált az orgazmusa, majd 2-3 erősebb sugárban terítette be Nancy fejét. A legutolsó cseppek kipréselését pedig a lányra hagyta, aki szájába véve kiszívta az utolsókat is.
Rég élt át ilyet, csillapodott végre étvágya, de tudta, hogy ez neki nem volt elég, és ebből szeretne ő nagyon sokat.
Felöltöztek, visszavitte a srác Nancy-t a városháza elé, majd elment. Nem volt megbeszélés a későbbiekre, hogy megismételhetnék még. És azóta nem is látta a srácot a metrón. Pedig ő továbbra is minden nap ugyanakkor ugyanazokat az utakat járta a munkahelyére.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Nos, megtörtént. Fél hatkor érkezett meg Józsi hozzánk. Addigra már mindketten lefürödtünk, Józsi pedig már otthon. Már párom is tülkön ült.

Kiváncsi volt rá, hiszen õ még nem is találkozott vele. Ezért ink...




Ring-ring, szólt a telefon hangszórója a fülembe. Laci beszél. Ez meg a Tamás, felétek visz az utam, beugorjak egy kávéra? Persze, nyugodtan, ahogy szoktuk.




Átvágtam a kis előkerten s beléptem a há...




A barátnőmmel már több mint egy éve vagyunk együtt. Móni aranyos, gyönyörű lány, és nem csak szerintem az, ezt a barátaim és ismerőseim irigykedő pillantásaiból is látom. De nem csak nagyon szép, hanem remek társ is, élmény sz...




Otthagyott a pasim, kidobtak az albiból, és a tanulmányaim sem sejtettek semmi jót, ami a jövőt illeti. Evett az önsajnálat, és a kétségbeesés. Nem tehettem mást, elindultam az egyetemre, az egyetlen helyre, amit valamilyen szinten még ...




Egy forró nyári napon történt az eset a nagyszüleim házában, mikor is náluk nyaraltam. A szomszédban lakott egy lány, akivel gyerekkorunk óta ismertük egymást. Nikának hívták, olyan igazi bögyös csajszi volt. Hosszú fekete haja, ba...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak