Öt férfi, és Niki
40 éves, barna hajú lány vagyok. Olyan a testem, amire nem igazán lehetek büszke, ráadásul szeretem a szexet, szeretek irányítani. Még sosem hagytam ki egy jó kis dugás vagy egy kis szopás lehetőségét. Ezen az éjszakán minden megtörtént velem, amiről egy lány csak álmodhat.
Enyém volt az esti műszak a helyi gyermekotthonban, a tornateremben. Már zárni készültem, amikor észrevettem öt srácot, akik még mindig edzettek. Az ablaknál álltam, onnan néztem, ahogy az egyik a súlyokat emelgette. Jól végigmérhettem a nadrágját, ott feszült alatta egy gyönyörű farok. Lehetett úgy tizenöt centi, és azon tűnődtem, milyen érzés lehet magamba fogadni. Az eddigi szeretőimnek elég kicsi volt a szerszáma.
Végimértem a többi srácot is. Mindannyian jó nagy mérettel rendelkeztek. Már attól is kezdtem benedvesedni, hogy csak néztem őket; muszáj volt tennem valamit. Néztem őket vagy tizenöt percig, és finoman simogattam a csiklómat a ruhán át. Hirtelen az egyik srác észrevette, hogy őket nézem; elmosolyodott, és odajött hozzám.
- Gyere, ne ácsorogj itt - mondta. Én meg sem tudtam szólalni. Kézenfogott, és maga után húzott. - Hogy hívnak? - kérdezte.
- Niki - feleltem.
- Nos, Niki, a nevem Jácint. Ők pedig Csaba, Dodog, Öcskös és Ernő - mutatott végig a fiúkon, akik mind elhallgattak, és vidáman felém intettek. - Ez a kislány minket kukkolt, úgyhogy idehívtam hozzánk - mosolygott Jácint. - Szerintem örömmel csatlakozna a mi kis esti mulatságunkhoz.
Kissé értetlenül néztem a srácra, de aztán leesett. Meg akarnak dugni. Király!
Leültem Csaba elé a súlyzópadra, és előrehajoltam. Megragadtam a farkát, ami máris növekedni kezdett. Alig vártam, hogy magamban érezhessem. Dodog és Ernő a két oldalamra álltak, és lehúzták rólam a pólómat. A melleim kezdtek megkeményedni. Jácint mögémült, és az ágyékomra tette a kezét. Biztos érezte a nadrágon át a forróságot és a nedvességet.
- Csináltad már egyszerre öt sráccal? - kérdezte Csaba.
- Még nem - feleltem, és tovább simogattam szép hosszú farkát a nadrágjában.
Ekkor már Dodog és Ernő egyaránt a kezében szorongatta lenyűgöző méretű, hatalmas makkú farkát. Elengedtem Csaba-t, és megfogtam a srácok szerszámát. Szélesen elmosolyodtam, és a számba vettem Dodog-ét. Éreztem a farka végén a finom, tiszta izzadságcsöppeket. Ernő rudacskája is kéznél volt, úgyhogy gyorsan válthattam. Ez a két fasz volt a legfinomabb dolog, amit valaha ízlelhettem, és ráadásul volt még a teremben három másik. Még nem láttam Öcskös-ét, de tudtam, hogy ott áll Jácint mögött. Jácint pedig már egyenesen a hátsómon húzta végig nagyméretű szerszámát. Egyszerre szívtam be Dodog-et és Ernő-ot, és azt is észrevettem, hogy mostmár Csaba is levetkőzött, és ott ült velem szemben, kezében húszcentis farkával. Tudtam, hogy ha előrehajolnék és a számbavenném, Jácint rögtön belémnyomulna. Nem is gondolkodtam rajta, hogy vajon elég nedves vagyok-e már, egyszerűen muszáj volt ezeket a gyönyörű farkakat magamban éreznem.
Végül elengedtem Ernő farkát és előredőltem, hogy Csaba hatalmas dákóját szophassam. Jó mélyen a szájamba engedtem, és erre a fenekem a levegőbe emelkedett. Reméltem, hogy nemsoká belémcsúszik egy pénisz, és nem is kellett sokáig várnom. Egy jó kemény fasz nyomult a puncimba. Hátranyúltam, és segítettem, hogy belémcsússzon. Éreztem, hogy ez egy szép nagy példány, és teljesen szétfeszíti a cunimat. Tovább szorongattam a tövét, ő meg határozott mozdulatokkal pumpálni kezdett.
Kezdtem szédülni. Egy hatalmas fasz mozgott a puncimban, egy másik a szájamban, három másik pedig még rám várt. Éreztem, hogy Jácint keményebben kefél, pedig pár centi még mindig kint volt neki. Fogalmam sem volt, hogy fogja az egészet belémgyömöszölni, de nagyon kívántam.
Csaba alámcsúszott, kemény farka szinte felemelt. Jácint egy hangos cuppanással kicsúszott belőlem. Előrecsúsztam és Csaba fölé helyezkedtem. A farka felágaskodott, mintha ő is belém akarna csusszanni. Megfogtam, és lassan beléültem. Leírhatatlanul csodálatos érzés volt, teljesen felnyársalt. Fel-le csúszkáltam a farkán, éreztem, hogy nedveim egyre jobban csúszóssá varázsolják. Aztán éreztem, hogy itt a kemény menet ideje. Teljesen leereszkedtem, a makk a puncim végéig hatolt. Előrecsúsztattam a csípőmet, úgy táncoltattam magamban a kígyóját. Elég fura érzés volt, azt vártam, hogy ki fog dudorodni a hasamon is, mert tényleg mélyen bennem volt.
Hirtelen azt éreztem, hogy Jácint előredönt. Mivel Csaba még mindig bennem volt, ez csak egy dolgot jelenthetett. Az anált. Igen, szeretem, az anális szexet, de tízcentis fasznál nagyobb még nem volt a fenekemben.
Jácint finoman a gömbjeim közé nyomta a farkát. Mivel közben Csaba-val basztunk, mozognom kellett, úgyhogy Jácint dákója is jezdett belémcsúszni. Aztán Jácint egyetlen mozdulattal felnyársalt. Éreztem, hogy már jól bekente előtte valamivel a szerszámát, mert nagyon könnyedén hatolt belém.
Csodás érzés volt! Egy fasz a puncimban, egy másik a seggemben. Dodog és Ernő mostmár teljesen a számra koncentrált, felváltva szopattak, éreztem az illatukat is.
Ernő egy idő után zihálni kezdett, és az arcomra spriccelt. Valahogy sikerült rácuppannom a farkára, úgyhogy a nagy része a szájamba ment. Nagyon finom és jó illatú spermája volt, alig vártam, hogy a többiekét is megkóstolhassam. Mostmár Jácint is keményebben kefélte a fenekem, és minden egyes lökésével tövig hatolt belém. Még senki sem élvezett belém, de most nagyon is természetesnek tűnt a dolog. A puncimat és a fenekemet szétfeszítette a két nagy fasz, és éreztem, hogy egyre keményebbek, egyre merevebbek. Csaba egyre keményebben pumpálta a puncimat, és aztán egy hatalma lökéssel belémengedett egy nagy adag gecit. Vadul remegtem, ahogy teletöltött, nagyon-nagyon forró és csúszós volt. Ő meg csak tovább kefélt. Jácint farka hirtelen nagyun megduzzadt, keményen a seggembe lökte, és teletöltött a forró spermájával. Ettől már én is elélveztem, az egész testem beleremegett. Az orgazmus vad hullámokban tört végig a testemen.
Jácint gyorsan kivonult a fenekemből, de jó sok gecit hagyott maga után. Megkerült, és az arcomhoz tartotta a szerszámát, hogy megkóstolhassam a spermáját, én meg boldogan nyaltam le róla minden cseppet. Csaba még mindig bennem mozgott, keményen kefélte a puncimat. Éreztem, hogy jó kemény, úgyhogy még egy spriccelésre számíthatok. Ernő a fenekemhez lépett, és a spermával teli segglyukamhoz nyomta a farkát. Finoman belémnyomult, és ebben Jácint spermája nagy segítséget nyújtott, jó csúszóssá tette az utat. Elkezdte keményen baszni a seggemet, nagyon jó érzés volt, ahogy a fasz és a sperma kitöltött.
Hirtelen azt éreztem, hogy valami a puncimba, Csaba farka mellé próbál csúszni! Elég fura érzés volt. Hátranéztem: Öcskös valahogy bemászott a srácok közé, és hosszú, de viszonylag vékony farkát akarta a puncimba gyömöszölni. Még sosem gondoltam volna, hogy három fasz is belémfér. A pasi keményen benyomta. Az ajkamba haraptam, mert belémnyilallt a fájdalom, de ő finoman, Csaba lökéseit felhasználva tágítgatta a nyílásomat.
Megint megragadtam, és szopni kezdtem Jácint farkát. Még a pulzusát is éreztem a farkán keresztül. Csaba, Öcskös és Ernő most egyszerre kezdtek mozogni, a fenekem és a puncim minden idegszála bizsergett, teljesen kitöltöttek. De nagyon jó érzés volt. Öcskös keményen előrenyomult, éreztem, ahogy belémélvez, akárcsak az előbb Csaba. Nemsokára Ernő is követte, megint telelett a seggem forró, ragadós spermával. Mindhárman kihúzzák belőlem a dákójukat, a fenekem, de főleg a puncim csak úgy tátogott utánuk. Mindenhonnan sperma csorgott, de nem érdekelt. Csodálatos volt ez az egész.
Nagy nehezen a padlóra másztam. A testem még mindig az orgazmus utóhatásaitól remegett. A srácok körémálltak, én meg egyenként nyalogattam tisztára őket. Ekkor jöttem rá, hogy Dodog még egyáltalán nem volt bennem, úgyhogy az ő farkára kiemelt figyelmet fordítottam: mélyen a szájamba engedtem, és addig szoptam, míg el nem élvezett. Lenyeltem, egy cseppet sem hagytam kárbaveszni.
Ledtőltem a padlóra, és felnéztem a srácokra, akik boldogan mosolyogtak:
- Az otthon tíz perc múlva zár!
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!