banner

A vénlány g pontja




Éppen törölköztem, mikor csörgött a telefon. A francba! Vizes lábbal futva lavíroztam a kövön.
- Igen, tessék!
- Szia! Tamás vagyok a gyártásról. A mai felvételt az eső miatt lefújtuk, holnap pedig nem Szentendrén kezdünk, hanem a 43. képpel folytatjuk a Szigony utcai objektumban. Nagymonitor, hálózati üzem, 9-es drehfertig. A kamera fahrton lesz. Minden világos?
- Minden. Köszi! Szia!
Hoppá! Kaptam, ajándékba egy napot. Na, minek essek neki? Megpróbálok végére járni a pisilés ügynek. Nem lehet, hogy egyedi eset.

Ez még mindig gondot okozott. Nem olyan nagyot, mert megtanultunk együtt élni vele. Barátnőm elmesélte, hogy a korábbi fiúk mindig nagyon berágtak érte. Dühöngtek. Az is lehet, hogy ez az egész egy lelki eredetű probléma. Hallottam a hangját: - "Sokat szenvedtem miatta."
A helyzet viszont más, mióta velem van. Már nincs benne félelem és idővel lehet, hogy magától is rendeződne a probléma. A másik érdekes dolog az volt, hogy ha előtte elélvezett, akkor már nem jelentkezett ez az érzés, mikor bebújtam. Erre hamar rájöttem, ezt használtuk ki.

A kapcsolat viszont más téren remekül működött. Jó volt köztünk az összhang, fél szavakból értettük egymást, élveztük egymás társágát és minden felmerülő gondot sikerült megoldanunk. A pisilés probléma volt az egyetlen, amit hetek óta toltunk magunk előtt. A megoldást meg kell találni, méghozzá nekem, hogy minél jobban megkímélhessem őt.

- Néhány olyan könyvet szeretnék, helyben olvasásra, ami a házaséletről, nemi életről, vagy nőgyógyászati problémákról szól, de nem orvosi nyelvezetű.
Az 50 év körüli nő végigmért.
- Julikám, ez neked jobban megy, segíts be a fiatalembernek!
Bosszúságom ellenére, majdnem elröhögtem magam a megfogalmazáson. Julikám egy 30 körüli lány volt. Odalépett, ő is végigmért, de másképpen.
- Néhány olyan könyvet...
- Köszönöm, hallottam! Nem szükséges még egyszer...
Most aztán már tényleg égett a pofám! De Julikám hatékonynak bizonyult, elég gyorsan összeszedett néhány könyvet a témában.
- Ez elég sok, kiválasztok párat. Melyik a legfrissebb kiadású.
- Nézzük csak! Ez - tolta elém a kartont. - 1981-es. Tavalyi kiadású.
- Akkor legyen ez, meg az a kettő.

Jó darabig lapozgattam, eltelt vagy két óra. A pultnál a fiatal lányok időnként rám pillantva kuncogtak. Hát igen, a könyvtár egy falunál is kisebb.
A tavalyi könyvet lapoztam és bevillant egy mondat.
"bepisilős érzésem volt és ez nagyon zavart... "

- Nézzük csak!
"A G-pont talánya"
- Ebben a fejezetben volt...
"...arra lett figyelmes, hogy paciensei..."

Tovább.

"Ernst Grafenberg német származású orvos szerint a hüvelybemenettől 3-4 cm-re található, róla G-pontnak elnevezett terület ingerlés hatására megduzzad... "

"Bár az orvosok egy része tagadja a pont létezését, de egy felmérés szerint... "

Talán a következő lapon volt.

"A jeligével rendelkező alanyok nagyon azonos tapasztalatokról számoltak be. Valamennyien jelezték, hogy az aktus elején erős vizelési ingerhez hasonló érzés jelentkezik, de ez néhány perc múlva elmúlik. Egyöntetű vélemény volt, hogy az így elért orgazmus erősebb és hosszabb ideig tart. A megkérdezettek többsége arról számolt be, hogy az orgazmust kísérő méhizom összerándulásokkal egy időben a vaginából színtelen folyadék távozik. Úgy vélekedtek, hogy ez a folyadék nem vizelet, hanem ennél kicsit sűrűbb állagú, színtelen és olajos tapintású. "

Na, ez lesz az! Nem tűnik súlyos betegségnek.

"Az Olgi35 jeligéjű alany szexuális életében kezdetben problémákat okozott ez az érzékenység.
- Az elején nagyon bosszankodtam, hogy miért pont én vagyok ilyen szerencsétlen. Sose tudtam pisilni csak pár cseppet, de mindig olyan bepisilős érzésem volt és ez nagyon zavart. ..."
"Rájöttem, hogy ez pár perc alatt elmúlik és ha addig kibírom, akkor ez a rossz érzés átvezet az élvezetbe. Aztán végén jött ez a váladék, remegtem és azt kívántam, hogy sose érjen véget."

Néhány nap alatt, sok információt gyűjtöttem be a titokzatos G-pontról. Sőt, szereztem egy pornófilmet is. A filmben az egyik lány mutatta a másiknak, hogy hogyan kell a G-pontot két ujjal ingerelni. Nem szabad mélyre bújtatni, csak a második ujjperc végéig és a két ujj felső perceinek oldalát kell egymáshoz dörzsölni, de úgy, hogy az alsó perc minél kevésbé mozogjon. Nem tudtam először jól utánozni. Éppen a buszon mentem hazafelé és a bal kezem középső és mutató ujjával gyakoroltam a dolgot. Este talán ki is próbálhatom.

Egy a baj. Nagyon szerettem ennek a lánynak a finom nőiességét, szemérmességét, az állandó tartását. De sajnos ez a szex során nem mindig előny. Egy-egy kecses mozdulatára beindulok, de szinte mindig érzem benne a viselkedést. Ráadásul elődeim nem sok kreativitással bírhattak a szex terén. A franciával nehezen barátkozott meg. Pedig a francia segített leginkább a pisilős problémán. Most már engedi, de ehhez is mindent bevetettem. Csak egy puszit adok oda, hadd köszönjek neki, csak benedvesítem egy kicsit, meg hasonló furmányok révén sikerült egyre hosszabb "puszikkal" lassan feloldani a szemérmességét. Ez már megy. Kétszer már az is előfordult, hogy az elélvezése előtt nem sokkal - én is, én is - felkiáltással kölcsönössé vált a francia rövid időre. De pl. az ujjazást se hagyta.
Ma elmesélem neki a G-pontot. Fogalmam sincs, hogy fog reagálni.

Te+én ---------

Elég hideg volt kint. Ezért a Te+én Presszóban találkozunk. Szerettük, mert a köríves boxokban nyugodtan lehetett beszélgetni.

- Tudod, hogy a hétfői forgatást lefújták, így délelőtt elmentem egy könyvtárba és érdekes dolgot tudtam meg.
- Mit tudtál meg?
- Hallottál már a G-pontról?
- Hallottam már valamit, de nem tudom... Mondd el!
- A G-pont a hüvelyben egy rész. Azoknak a lányoknak, akiknek érzékeny ez a területük, a behatolást követően pisilési ingerhez hasonló érzésük van.
- Mint nekem? És ezt meg lehet gyógyítani?
- Nem, de nem is kell. Ez néhány percen belül elmúlik. Ez ugyanis nem egy betegség, hanem egy különleges képesség jele. Akinek ilyen érzékenysége van, az néha erősebb orgazmust képes átélni, mint mások.
- Szóval, amikor nekem nagyon jó, akkor azt ennek köszönhetem?
- Szerintem neked még nem volt ilyen erősebb orgazmusod. Amikor pisilned kellett, akkor mindig abbahagytuk. Folytatni kellett volna ahhoz, hogy lehessen.
- De, hát nem tudtam! Érted? Úgy éreztem, menten összepisilem magam.
- Mikor kimentél a WC-re, tudtál pisilni?
- Nem nagyon. Csak egy pici jött..
- Látod, ez is azt mutatja, hogy valójában nem kellett pisilned. Ez csak egy érzés, ami hasonló. Lehet, hogy nem is lenne olyan erős, csak az ezzel kapcsolatos kudarcok miatt érzékenyebb lettél erre. A buksid ezt az érzést felnagyítja. Figyelj! Én most felhatalmazlak téged, hogy legközelebb pisilned kell közben, lepisilhetsz. Azt a pár cseppet kibírom.
- Á, ezt te nem érted!
- Én csak arra kérlek, gondolj úgy erre az érzésre, hogy ez nem pisilési inger, hanem csak hasonlít rá és 1-2 percen belül el fog múlni.
- Megpróbálom. Jó? Csak ennyit tudok ígérni.
- Van még valami. A G-pont ingerlésére előfordul, hogy hirtelen váladék lövell ki.
- Honnan?
- Honnan! Hát a punciból. Azt írták róla, hogy nem pisi, hanem színtelen olajos tapintású folyadék. Ejakulátum. Ezt írták.
- Én nem szeretném..., hogy ilyen jöjjön.
- De minden lány azt írta, hogy ez jó. Miért félsz tőle?
- Nem tudom. Riaszt. Nem akarom.
- Nézd! Eddig azt hitted, hogy valami baj van veled. Kiderült hogy nincs, sőt lehet, hogy egy kivételes képességed van. Erre te nem akarsz meggyőződni róla, hanem inkább maradjon minden a régiben? Gondold át!
- Neked könnyű. Nem neked kell szembesülni ezzel.
- De együtt keressük a megoldást. Azzal viszont nem tudok, mit kezdeni, ha te szégyelled magad, önmagad előtt is és előttem is. Gondolkodj rajta, kérlek!
- Jó, gondolkodom. Csak ne légy mérges!
- Nem vagyok. Kicsit csalódott vagyok, mert azt hittem örülni fogsz a hírnek.
- Azért örülök is. Köszönöm, hogy kiderítetted! De hagyj nekem egy kis időt!

Érdekes ez a lány. Sokszor elkápráztat az éles eszével, a meglátásaival. Néha úgy odatesz egy-egy mondatot, hogy szinte serceg. A kinézetét is irigylik és azt is, ahogy viselni képes ezt. A kicsit tartózkodós finomságot, ami mindig ott van benne.
"egy hercegnő". - hallottam a nővérem hangján. Milyen találóan mondta rá.
De néha olyan védtelen, olyan eleset ez a lány mint egy őzike. Ki hinné, hogy néhány érzékeny területre vonatkozó mondat ennyire ki tudja billenteni a lelki egyensúlyából. Ennyire elveszi az éleslátását. Azt hiszem, inkább a lelke nem bír ilyenkor összhangba kerülni az eszével.
Azért kell neki az idő. Remélem, ilyenkor az esze mindig meggyőzi majd a lelkét.

Szíved csücske------------------

- Oké, akkor elmondom hogyan gondoltam. Ujjal a legkönnyebb, ezt már tudod. Alaposan le fogom sikálni a kezem előtte. Az elején a szokásos módon csináljuk, utána kis francia, aztán majd megpróbálom eltalálni, mikor kell elkezdeni. Két ujjal bebújok. Az elején biztos rossz lesz, érezni fogod, a bepisilős érzést, de próbáld meg elviselni. Csak egy rövid ideig kell kibírnod. Aztán majd meglátjuk, hogyan alakul. A legrosszabb esetben visszaállunk franciára.
Tudod, hogy azok a lányok, akik meséltek erről a könyvben, azt mondták, ez nekik se sikerül mindig. Nincs baj, ha nem megy.
- Jó, de ígérd meg, hogy abbahagyjuk, ha nem bírom.
- Persze.

Bebújt a takaró alá, úgy várt. Odatérdeltem az ágy mellé. Az arcát kezdtem simogatni. Az orránál, szeménél indultam, aztán a homlokán folytattam, majd az álla következett. Játszottam a szájával egy kicsit, aztán megnedvesítettem a kezem, úgy érintgettem az ajkaihoz.
A nyaka és a füle simizése közben már csókolóztunk. A tarkómmal játszott, mikor csókolt. Bebújtattam a kezem a takaró alá. A teste forró volt. Ahogy rásimítottam a mellére, máris éreztem a fejem hátuljától a tarkóm felé lefolyó érzést, a hullámzó borzongást, amit bár mindenki ismer, senki nem bírja megfogalmazni. A bimbók már ágaskodva várták ujjaim érkezését. A csókok szünetében kapkodtuk egymás elől a levegőt.

Félrehúztam a takarót. Az izzó test felől mágneses erővonalak indultak felém és rabul ejtettek. Beférkőztek a fejembe és vágyakat kergettek szanaszét a testembe.
A csípője fölé térdeltem és leszorítottam a két kezét a feje felett az ágyhoz. A mellére hajoltam és bimbóját csecsemő módjára szívtam a számba, majd majszolgatni kezdtem. Nem hagytam, hogy a kezét elvegye, szelíd erőszakkal rögzítettem. Hosszan foglalkoztam a bimbókkal és már hallottam a hatását. Átemeltem fölötte a lábam és az ő egyik lábát fogtam meg a sarkánál. Felemeltem és a nagylábujját kezdtem szelíden harapdálni. A lábujj begyéhez épphogy hozzáérő fogam finom rándulásokat generált az izmaiban.
Egyik kezemmel közben már a térdhajlatát simiztem és haladtam a belső combja felé.
- Ülj fel! - mondtam és nyújtottam a kezem.
Kábán tápászkodott, de ahogy felült, elfordítottam, hogy a lába az ágy széle felé kerüljön.
- Feküdj hátra! - eresztettem a kezét és megint az ágy mellé térdeltem, lábait a vállamhoz támasztottam. Csókoltam a combját, de egyik kezem már a punciját simogatta.
Konstatáltam, hogy nedves. Körbecsókoltam a csiklóját és elkezdtem nyalni. Beletúrt a hajamba, apró mozdulattal jelezte, mikor jó neki. Ezt már korábban begyakoroltuk.

Két ujjam is a csiklóhoz tettem, rányaltam, hogy benedvesítsem. Lassan bebújtattam az egyik ujjamat, majd kis késéssel a másikat is. Sajnos a nyelvemmel így már nehezebben értem oda.
Éreztem, hogy a combizmai megfeszülnek, küzd a "bepisilős" érzéssel. Gondoltam egyet, kihúztam az ujjam és ismét nyaltam egy fél percig, majd visszabújtattam. Próbáltam figyelni arra, hogy mennyire mélyre bújok és az ujjbegyemmel úgy simogatni a hüvelyt, hogy minél kevésbé mozogjon a többi ujjperc.
Már nagyon odavolt. Egyszer csak remegni, kezdett, de nem úgy, mint máskor.
A levegőt csak szaggatottan bírta beszívni. Megfogta a kezem és jelezte, hogy bújtassam ki.
Egy pillanatra zavarba jöttem. Kábult agyam nem bírta kiértékelni a szituációt. Ugyanakkor a vágy keményen dolgozott bennem. Hanyatt feküdtem és húztam magamhoz a lányt. Belémült, és magához ölelt. Közvetlen a fülem mellett zihálva szedte a levegőt. Csípőjével úgy mozdult, hogy amikor a legmélyebben hatoltam be, csiklója az alhasamhoz dörzsölődjön. Egy pillanatra a hang és a levegő is bent szakadt benne, majd az ezt követő néhány erőteljesebb csípőmozdulata hatására a szeméremcsontjaink is ütköztek. Tompán éreztem a körmök marásást a vállamon, a fülemben hatolt az egyre hangosodó, magasodó sivalkodás. Gátizmaim összerándultak. A kisagyam irányából szikra robogott végig a gerincemen. Egyszerre tört ki az ölünkben felhalmozott energia és öleltük egymást megsemmisülve, levegőért küzdve.
Elöntött bennünket a boldogság, a béke, a nyugalom és a mosoly.

Utána a mellkasomon pihentette a fejét.
- Hallom a szívedet.
- Persze, hogy hallod. Közös.
- Nekem adtad?
- Azt azért nem, de közös.
- De én neked adom.
- Az enyémet?
- Dehogy is! Az enyémet.
- Hát jó! De jó szív legyen ám! Majd mindjárt meghallgatom.

Most én bújtam a melléhez. Hallgatóztam.
- Nagy a zsivaj itt. Mit csináljak a sok benne lakóval?
- Kikkel?
- Hát tudom én, hogy kik dörömbölnek ott bent? Család, barátnők...
- Na jó, ők lehet!
- Szóval? Mi lesz velük? Á, így mégsem kell a szíved. Ha elveszem szívtelen leszel, nem tudsz szeretni senkit. De van egy ötletem. Inkább én is beköltözöm és kész!
- Hát, én befogadlak. Sőt, már be is fogadtalak téged.
- Oké, de csak a csücskéről lehet szó. És nem szeretném, ha ott bárki zavarna.
A többiek érjék be a szíved többi részével. Nekem csak egy kicsi kell, de a csücske.
- Na jó, lehetsz a csücskében.
- Örökké?
- Örökös-örökké.

Csókolóztunk egy kicsit, aztán elkezdtük tisztogatni egymást popsitörlő kendővel, közben próbáltuk elemezni mi történt.
- Az ujjazás végén nagyon remegtél. Miért?
- Nem tudom. Egyszer csak jött és képtelen voltam leállítani.
- Pisilned is kellett?
- Nem. Amikor bebújtattad az ujjad az elég rossz volt, aztán megint nagyon kellett pisilnem is. De mikor újra „puszit adtál oda” és másodszor bebújtattad az már nem volt rossz és a pisilési inger is hamar elmúlt. Jó volt utána nagyon és nem tudom, miért kezdtem el remegni. Nem bírtam már, azért húztam ki az ujjad. De a vége ismét nagyon jó volt. Mikor öleltük egymást. Hogy egyszerre, az volt a legjobb. Meg a végén úgy összebújva. Háh, nem is tudok beszélni. Nem tudom elmondani. Ne törölgess már ott annyi ideig, mert megint felhúzol!

Babapuncija van. Mindig ezt állapítom meg. Pici csikló, szépen záródó külső ajkak, finom redők és bent a nedves puhaság. Kicsit most kipirult, mert megnyúztuk, de így is babás. Babapunci, babatörlő, baba… hm… baba

- Imádlak itt törölgetni. Régebben úgy szégyellted magad. Nem engedted volna és olyan jó, hogy már tehetem.
- Én most is cikinek érzem, amikor ragadok. De én is szeretlek tisztogatni, ezért most már megértelek. Az a jó, hogy veled a szex az nem egy dugás, aztán kész. Ezek a percek is, meg az ilyenkor zajló beszélgetéseink olyan meghitté teszik az egészet, hogy utána másképp érzem magam. Nem csak a feszültség oldódik bennem, hanem kicsit fel is töltődök. Már nem szégyellem úgy magam. Azt hiszem, megértettem, hogy ezek a dolgok összetartoznak és függenek egymástól. Korábban én nem ismertem ezeket az érzéseket.
- Látod, én ezt nem bírtam így megfogalmazni. Ha sikerült volna, akkor már az elején így mesélem el neked. Mert ugyan ezt érzem én is, a feltöltődést.


Az ujjazós dolog nem sikerült, de nem estünk kétségbe. A tanulság az volt, hogy a pisilős érzés tényleg elmúlik, leküzdhető.
Néhány nappal később, egyik forgatáson ügyeletes orvos is volt. Korábbról ismertük már egymást, faggattam egy kicsit.
- Mi okozhatja azt, hogy az izmok elkezdenek maguktól remegni?
- Milyen izmok?
- Csak úgy általánosságban kérdezném.
- Általánosságban? Ha rossz az izom oxigénellátása, miközben terhelésnek van kitéve, az okozhat ilyet. Például statikus terhelés esetén egy idő után görcs vagy izomrángás lép fel. Meg ha az izom túlterhelt és nem tud friss vérhez jutni, mondjuk gondolj a súlyemelőkre.
- Na jó, inkább pontosítom. Ha egy lány orgazmus közeli állapotban remegni kezd, de nem élvez el, azt mi okozhatja?
- Az, amit az előbb mondtam. Nem tud ellazulni, megfeszíti az izomzatát. Borul a keringése és az agy úgy próbálja javítani a vérellátást, hogy ráncigálja, pumpálásra kényszeríti az izmot.
- Köszönöm!

Szóval görcsös lehetett egy kicsit. Tényleg, éreztem is egyszer, hogy feszítette a combját. Lehet, hogy nem is csak a combját, hanem az alhasi izomzatot is. Nyilván tudat alatt. Fogalmam sincs, hogy lehet ezen segíteni.

A mi ünnepünk ----------

Együtt voltunk, először az ő családjánál, aztán az enyémnél. Ismertük már ugyan egymás szüleit, testvéreit de egy egész család kitüntető figyelmével megküzdeni egyikünknek sem volt egyszerű. Szerencsére jól sikerültek a vendégeskedések.

Végül hozzám érkeztünk. Fáradtak voltunk, de boldogok. Felbontottunk egy üveg bort. Ez már csak a mi kis ünnepségünk volt. A még bútorozatlan nagyszoba közepén kis karácsonyfa állt.
Megilletődötten koccintottunk előtte és Boldog Karácsonyt kívántunk egymásnak.
Ittunk, megöleltük egymást és táncolni kezdtünk a magnóból hallatszó Piramis számra.

"Amit csak én adhatok, amiről te is tudod,
hogy igazán én vagyok."

Ez az első igazi "barátnős" Karácsony estém. Aprócska, de szép és meghitt. Ő az első lány, akivel ezt így átélhettem. Ajándékainkat már a családi ünneplések során átadtuk. De nekem volt még egy különleges ajándékom. Eldöntöttem, hogy a tánc végén adom át.

"Kívánj a szónak nyílt utat
És a dalnak tiszta hangokat,
Kívánd, hogy mindig úgy szeresselek
Ahogy szeretnéd, hogy szeressenek!"

Kibontakoztunk.
- Figyelj rám! 5 hónapja ismerjük egymást. Sokszor voltunk már itt együtt.
Úgy döntöttem, hogy kapsz tőlem egy kulcsot.
- Én ezt nem fogadhatom el.
- Ezzel a kulccsal nem csak a lakásba tudsz bejutni, hanem az életembe is. Bármikor, amikor csak kedved tartja jöhetsz. Ha itthon vagyok, ha nem. Velem sem kell megbeszélned, mert most megbeszéltük. Ha hazajövök és itt talállak, mindig boldog leszek.
- Értem, de nem tudom, szabad-e ezt?
- Én tudom! Fogadd el! Ez egy jelképes ajándék, ez van a mi karácsonyfánk alatt. Csak egy kulcs, nem sokat ér. De az összetartozásunkat jelenti, ez adja az igazi értékét.

Boldog szülinapom ----------------

A meglepetést a szülinapomon viszonozta. Eredetileg úgy volt, hétvégén találkozunk, akkor ünnepeljük. De használta a kulcsot és mikor szerdán hazaértem, szépen terített, gyertyafényes asztal fogadott. Vacsorára rostonsült lazacot hozott. Otthon készítette el, nálam csak szervirozta. Az ünnepi ital szamorodni volt, amit szintén nagyon szeretek. De a legnagyobb meglepetés ő maga volt. Frissen készült gyönyörű frizurával, egy nagyon szép kisestélyiben várt. El voltam bűvölve.

A vacsi után leheveredtünk a szobában. Ő volt ugyan már szoknyában, vagy ruhában máskor is, de legtöbbször nadrágban járt. A szép ruha és a hozzá viselt melltartó, a combfix és gyönyörű bugyi rendkívül szexivé tette. Nagyon neki tudtam volna ugrani, de fegyelmeztem magam. Lassan, nagy élvezettel csomagoltam ki őt. A bugyit és a combfixet rajta hagytam. Közben még beszélgettünk.
A hasára tettem a fülemet.
- Ne hallgasd a hasamat! Olyan ciki, ha korog közben a gyomrom.
- Mást hallok! Hm, érdekes.
- Mi?
Megkopogtattam a hasát.
- Van ott bent valaki?
- Jaj, ne bolondozz! Még csak az kéne!
- Hallok valamit. Mintha valaki azt kiabálná, hogy "Kilenc hónapra koszt kvártély".
- Ezzel inkább ne viccelj!
- A viccem komoly volt. Te is tudod, hogy nincs 100 %-os módszer. Mi lenne?
- Baj lenne. Már elsőben abbahagyni a fősulit... a szüleim agyoncsapnának.
Meg téged is. Tényleg, te mit csinálnál?
- Hát, amit kell! Babaszobát. Ide.
- Ide?
- Ide.
- És a te szüleid mit szólnának?
- Gondolom, kapnék egy kis fejmosást, de az én életem, az én lakásom. Inkább a munkám jelenthetne problémát. Össze-vissza utazom, jövök, megyek, éjjel, nappal. De megoldanám.
- Szóval azért ...
- Igen, ezért. Tudjam, hogy mit tennél és te is tudd, hogy gondoltam erre. Örülök, hogy egyezik a véleményünk.
- A vicceidből gyakran lesznek komoly dolgok.
- Van, amit könnyebb viccesen elkezdeni.
Képzeld így: - Ő izé, mondd csak! Mi lenne, ha véletlenül teherbe ejtenélek? - elég gáz, nem?
De kezdhettem volna így is: - És mi lenne, ha bekapnád a legyet?
- Ha, ha, ha. Hülye! Na megállj, ezért kapsz!

Elkezdett agyalni a kispárnával. Néhányszor kupán vágott, de aztán elkaptam a kezét és letepertem.
- Add meg magad! - mondtam. Közlöm a feltételeimet. Ma este minden pózt kipróbálunk, ami csak eszembe jut.
- Hohó, csak szeretnéd!
Csípőjével kígyózó mozgást végezve próbált kibújni a szorításból. A látványra hirtelen olyan elementális erővel tört rám a vágy, amit még soha nem éltem meg. Egyik kezemmel elengedtem, megfogtam a bugyit és elkezdtem lehúzni. Első pillanatban még azt hitte, a bírkózós játék folytatásáról van szó és megpróbált újra kupán vágni a párnával. Hogy lendületet vegyen a combfixes lábával ollózott egyet. Na ezt nem kellett volna! Ez csak olaj volt a tűzre. Mit olaj, benzin!
Már a párnával mit sem törődve cibáltam lefelé róla a bugyit. Megérthette, miről van szó, mert ledobta a párnát.
- A harisnyámra vigyázz! - fogta könyörgőre és hagyta, hogy húzzam a bugyit. Ahogy kibújt, azonnal vadul csókolni kezdtem a combját és az ágyékát. Levettem az alsómat és máris a csikló környékére csókoltam. Néhány simizés után rányaltam a csiklójára. Mint aki megijedt, úgy kapott levegő után és azonnal berándult a hasa.
Átöleltem a combját és átfordítottam, hogy ő kerüljön felülre. Felkaptam a kispárnát a fejem alá raktam és azonnal nyalni kezdtem. Később éreztem, hogy ő is kísérletet tesz a franciára, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Sokkal erősebb vágy volt bennem annál, semhogy egy bátortalan francia bármit is hozzátegyen. Átöleltem a fenekét, szinte satuba fogtam és úgy nyaltam.
Túl durva vagyok? Vajon mit érezhet most?

- Éreztem, hogy nagyon vad. Pasikám még soha nem volt ilyen. Rögtön a csiklómat kezdte nyalni. Az első pillanatokban még szinte fájt, de aztán egyszerűen megsemmisültem. Csak a levegőt kapkodtam, próbáltam a franciáját viszonozni, de az ingerek olyan erősen értek, hogy képtelen voltam. Féltem, hogy fogazni fogok. Csüngött a fenekemen, mozdulni sem bírtam. Éreztem, hogy csorog belőlem a váladék és szinte megdagadok ott lent. Megindult a gyomrom felől az érzés, amely egyre terebélyesedett. Hirtelen felfelé lendült a méhem, majd mintha egy gumi rántotta volna vissza. Bennszakadt a levegő, nyögtem és légszomjjal kezdtem küzdeni. Egyre rövidebb levegőket bírtam csak venni. Még, még egy kicsit, csináld most már végig, Pasikám! Megindultak a rengések, vadul rázták a belsőmet, méhemet egész a mellkasomig repítették és máris rántották ismét vissza, de egy csíkban valami tovább repült egészen a fejemig, ahol szétdurrant és szikrákat szórva lassan elcsitult. A fenekem kiszabadult, eldőltem oldalra. A csiklóm lüktetett. Az idegvégződéseim a bőröm felszínére törtek.
Várj, várj még egy pillanatot, aztán azt tehetsz velem, amit csak akarsz! Bármit.
Ne, most ne csókolj még, mert nem bírom!
De a gondolataim nem alakultak szavakká. Csak pihegtem.
Őrá is figyelnem kellene. Megérdemli. Vadócom!
- Hogy szeretnéd - sikerült végre kinyögnöm.

- Hátulról?

Engedelmesen térdelt fel, csak a fejét hagyta lent. Odatoltam neki a kispárnát.
Vad vágyam a rövid szünettől kissé csillapodott. "Próbáltam finoman a puncijába hatolni.
Soha nem használtuk még ezt a pózt. Kicsit furcsa volt. Jó érzés volt a farkamnak, talán jobb, mint más pózok. De az ölelés lehetősége nagyon hiányzott. Ez kissé sekélyessé tette a dolgot. Viszont a popsi, az gyönyörű. A harisnyás láb vadító. Szép a háta, ahogy most is homorít és a válla is. Mégsem olyan rossz ez! Gyönyörködtem. Egy darabig mehet így, aztán majd váltunk - gondoltam.

Egyszer csak éreztem, hogy sokkal aktívabbá válik. Próbált ő mozogni, irányítani kezdte a dolgot a fenekével. A légzésén is érződött, hogy nagyon pörög felfelé. Kicsit meg is lepett.
Nem bújtatta mélyen a farkam, de jó volt. Most még jobban homorít, kicsit vadabbá vált. A dereka elkezdett finoman rezegni. Éreztem, hogy bennem is vadul áramlani kezd a vér. Hirtelen erőseket rántott a fenekével. Remegni kezdett. Aztán mintha megpróbált volna feltápászkodni, de rossz fázist választott, mert én pont előre mozdultam, így visszalöktem. Szólni akart, de nem tudott, helyette inkább egy bennszakadt sikolyt hallatott. A dereka megmerevedett. A kezével tett egy tétova mozdulatot, talán jelezni akart valamit, de az is elakadt a levegőben.
Éreztem, hogy végem, már nem bírom megfogni. Mélyen belebújtam párszor és elélveztem.
Ismét fojtottan sikított, nagyon elkezdett rázkódni és hirtelen azt éreztem, hogy valami meleg folyik a zacsimon. Megrémültem. Első pillanatban azt hittem, hogy vér. Lenéztem. Szeméremszőrzetem fényesen csillogott. Ő ugyanakkor, eldőlt és magzati pózban sziszegve reszketett, mint a kocsonya. Megpróbált feltápászkodni, de nem tudott, szinte visszaesett. Ijesztően nézett ki, de az arcán nem látszott nyoma semmilyen fájdalomnak.

Hirtelen eszembe jutott a könyvben olvasott szöveg: " jött ez a váladék, remegtem és azt kívántam, hogy sose érjen véget." Ez lehet. Remélem csak ez.
- Nincs semmi baj? .... Legalább bólints, ha nincs!
Feszülten vártam. Végre bólintott, de mintha a hang csak később ért volna hozzá.
Mögé gömbölyödtem. A remegése lassan megszűnt.
- Jól vagy?
- Hú, nagyon! ... Most úgy el tudnék aludni. Elaludnék akár örökre.
- Ilyet ne mondj soha! Adok zsepit.
- Add ide az egész zacskót! Rettenetesen eláztam. Segíts! Tiszta latyak a hasam. Folyik lefelé. Várj, a hátamra fordulok. Így! Csak nyisd szét a pézséket és rakd a pocimra. Akkor már tudok mozogni és letörlöm.
- Megijedtem ám! Nem tudtam, mi van veled.
- Én még mindig nem tudom, mi van velem, de hogy marha jó, az biztos. Ezt nem hittem volna!
Hallod-e! Te is megijesztettél. Az elején olyan erőszakos voltál, azt hittem elszakítod a bugyimat. Aztán úgy szorítottad a fenekemet, hogy mozdulni sem bírtam.
- Nem szoktam ilyen lenni. Nagyon felhúztál a szexi szereléseddel. Ne haragudj!

Cöcö. Még hogy a szerelésemmel! Elvesztél te anélkül is Pasikám! Na jól van, tiszta már a hasam. Fél nyolc. Hihetetlen. Húsz perce jöttünk ki a konyhából. Azóta más ember lettem. A többi fiúval örültem, ha volt egy satnya orgazmusom. Ő meg tíz perc alatt kétszer elintézett. Másodszora úgy, mint még senki soha, még most is remegek. A Pasikám. Haragudni? Én? Most? Pont őrá? Azt nem tudnék. Sőt, legszívesebben magamhoz ölelném az egész világot és csak mosolyognék.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Most 16 éves vagyok, ezért érthető, hogy egy ideje már nem csak arra vágytam, hogy nagyi megsimogassa a buksimat, és pár jó szót intézzen hozzám. Egyre inkább érezni kezdtem, hogy az iránta érzett szexuális vágy egyszer majd kitörn...




20 éves vagyok! Mindig ki akartam próbálni lánnyal de nem volt lehetőségem biszex vagyok és nem mondtam el senkinek ez bizonyos ideig....

Pár barátnőmmel egy fergeteges bulira készülődtűnk mivel külföldön dolgozom nagy...




Egy baleseti klinikán töltöm „cselédkönyves” nővéri gyakorlatomat. A mentőautó szirénája gyakran felhangzik, és ilyenkor mindenki szolgálati helyére siet. A minap hordágyon egy fiatalembert hoztak, igen komplikált csonttöréssel,...




Szakított velem. Úgy éreztem, vége mindennek, semmihez nincsen kedvem, és nem is lesz. A hétvégén szőlőszüret lett volna, amire hivatalos volt, és azt mondta, nem hagyja ki, még ha már nem is vagyunk együtt. Igent mondtam, noha fájt, ...




Dávid elgondolkozva ült a forgószékében. Egy ceruzát tartott az ujjai között és némán szuggerálta. Lábaival jobbra-balra fordítgatta a széket. Azt sem vette észre, hogy Márk már egy jó húsz perce beszámolót tart neki a kanapén...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak