banner

Vonzódom az erőszakos szexhez




Mikor odaértem hozzá megcsókolt. Végre kettesben lehettünk. Jó volt érezni erős karjai ölelését. Jó volt csókolni és legfőképp érezni a csókjaimtól egyre feszesebb nadrágját. Alig értünk be az ajtón, de már most akar. Érzem teste forróságát, dübörgő pulzusát. Teljesen felizgultam csak attól ahogy megérintett.

Markolászta a mellem, a fenekem. Közben egyre vadabban, erőszakosabban csókol. Egyre jobban feszül a nadrágja ágaskodó férfiasságán. Éreztem ahogy nyomja az alhasam. Imádom ahogy csókol. Ahogy a nyelve erőszakosan a számba nyomul. Elkezd vetkőztetni. Szinte letépi a pólómat. Most a melltartóm az áldozat, szakad az anyag, pattan a csatt, a melleim szabadok éhes ajkai a mellbimbóimat majd felfalják. Nem bírom tovább leveszem róla az összes ruhát csak a boxer marad rajta, amit már szinte átszúrt a vastag és kemény farka. Leveszi erre Ő is a nadrágom. De a bugyimat is szinte letépi rólam. Imádom ezt. Forr a vérem tőle. Nem beszélgetünk, csak felfaljuk egymást. Már bent vagyunk a szobában, amikor hanyatt dönt az ágyon. Nem finomkodik. Tövig tolja a szerszámát a számba. Nincs mást tenni szopni, ahogy csak tudom. Nyelem a farkát, nagyon élvezem az ízét. A forrósága és a lüktetése extázisba repít szinte. Kihúzza a számból. Elkezd ujjazni. Már teljesen nedves vagyok. Testem már könyörög azért, hogy belém tolja férfiasságát.

Falja a számat. És eljött a pillanat amit vártam, amiért lázban égtem. Végre belém tolta hosszú, vastag, kemény és tűzforró falloszát. Felnyögök, olyan jó. Ő is csak hörögni tud az élvezettől. Nagyon keményen tolja belém, mégis elmondhatatlan szerelemmel. Testem megfeszül az orgazmustól, csak nyögdécselni tudok. A légzésem szaggat. Imádom Őt. Érzem ahogy ívbe feszül, ahogy elkezd lüktetni. Telelő forró spermájával. Közben csak hörög. Nagyon imádom ezt az érzést. Még lök néhányat majd rám dől. Pihegünk. Csókolgatjuk egymást. Egyszerűen imádom ezt.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Egy 22 éves fiú vagyok, aki jövőre egy hajón szeretne dolgozni Amerikában, de ehhez kell tapasztalat is, ezért gondoltam, hogy a környékünkben lévő kis szállodákból kinézzek magamnak egy helyet, ahol tapasztalatokat szerezhetek. Egy n...




Reggel óta takarítok, arra készülve, hogy Viki ellátogat ma este hozzánk és itt is alszik. Nagyon izgatott vagyok, annyira, mint még soha. Már voltam a Dm-ben és beszereztem mindent, ami kellhet, már csak a biztonság érdekében is. A kö...




Az interneten ismerkedtem meg Timivel, aki közölte férjnél van, de nyitott kapcsolatban vannak, így bármit meg tehetnek egymás nélkül. Később el mesélik a kalandjaikat, így izgatják fel egymást.
Megbeszéltünk egy találkozót ...




Nincs nyitva az ablak, csak kopogjon. - gondolta Éva és a másik oldalára fordult. Álmában a rézfaszúbagoly kopogott az ablakán. Talán beakar jönni a szobába, egyenesen Évához. de mit akarhat egy rézfaszú bagoly egy 20 éves lánytól?...




...meleg nyári nap van, süt a nap, és esik az eső, csodálatos a táj, körben fák, virágok, víz..a teraszon fekszel napozol az üveg tető alatt, elképesztően szépen csillog a hajad a fényben, testeden játszik a fény, érdekes a fény n...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak