A fiatal anyuka pinát kóstol
Ez a történet három évvel ezelőtt esett meg velem. Akkor még 21 éves voltam, azóta van egy gyönyörű kisfiam, és egy nagyon rendes férjem. Abban az időben a szüleimnél laktam, és egy teljesen szokványos életet éltem. Egy laza munkahelyen dolgoztam, nem volt állandó barátom, csak amolyan futó kalandok. Átlagos kinézetűnek tartom magam. Nincs túl jó alakom, a lábaim kifejezetten nem tetszenek. A testem többi része viszont csinosnak mondható. Akkor még a melleimnek is jobb tartása volt. (Minden anya tudja mire gondolok) Az arcomat pedig az ismerőseim szépnek tartják.
Aránylag vastagok az ajkaim, a szemem egészen fekete, a hajam pedig festett vöröses szőke. Fiúm mindig akadt, pedig nem viselkedtem kihívóan. (férjem szerint ez volt a megnyerő bennem) Kiegészítő jövedelemként egy hálózatépítő kozmetikai cégnél voltam közvetlen értékesítő. Nekem is volt egy kis saját csapatom, amit az ismerőseimből, és azok ismerőseiből verbuváltam össze. Végül is egy kisebb fizetés minden hónapban kijött belőle. Nagyon jó kis csapat volt, sokat jártunk kozmetikai képzésekre, meg egyéb üzleti rendezvényekre. Azon a nyáron sikerült elérnünk a vezetőnk által kitűzött ponthatárt, és cserébe a nyaralójában tölthettünk egy hétvégét. A csapatomból rajtam kívül még három másik lánynak sikerült teljesíteni a kihívást.
Szombaton korán reggel felcuccoltunk a vonatra, majd egy órás zötykölődés után kiértünk a kis faluba, aminek a határában húzódott egy kis folyó. Ennek a partján volt a vezetőnk nyaralója.
Nagyvárosiként vártuk már a napot, hogy kikapcsolódhassunk egy kicsit a természetben. Aránylag hosszú gyaloglás után megérkeztünk a horgásztanyához képest meglepően szép épülethez. Elég elhagyatott hely volt, gyakorlatilag egy teremtett lélek sem volt a közelben. A folyónak csak ennek a partján voltak hétvégi házak, mindkét oldalon sűrűn tenyészett a nád, csak a közéjük befurakodó stégek törték meg a folytonosságukat. A rövid délelőtt húspácolással meg zöldségpucolással telt el. A kert végében egy grillezőn sütöttük meg a húst, és ott is fogyasztottuk el. Egy kisvárosi embernek lehet, hogy ez nem valami nagy élmény, de nekünk felejthetetlen volt. Közben meghánytuk - vetettük a következő hónap üzleti terveit. Egy kis pihi után lerohantunk a stégre és a magunkkal vitt fürdőlepedőkre feküdtünk. Kora délután volt, a nap olyan erősen égetett, hogy minden forró volt tőle. A nagyméretű horgászstégen kényelmesen elfértünk. Én voltam középen, tőlem balra Tündi, egy harmincas egészen alacsony csaj, akinek már volt két gyereke, de senki meg nem mondta volna ránézésre. Rövides sötétbarna haja volt, kicsi fekete szemei, barna bőre, és gyönyörű egészséges hófehér fogsora. Alacsony termetéhez kicsi, de formás mellek tartoztak, és kissé vastag de feszes combok.
Sokat adott magára. Esténként tornázott, és egész nyáron amikor csak tehette, az erkélyükön napozott. Modern felfogása és önbizalma miatt remek üzlettárs volt. A másik két lány még nálam is fiatalabb volt, Évi és Viki. Mindkettő széparcú, arányos testű, jó kedélyű, úgyhogy nem volt nehéz nekik a termékeinket prezentálni. Alighogy elhelyezkedtünk, Tündi már kapta is lefelé a fürdőruháját, és hassal végignyúlt a lepedőjén. A többiekkel összenéztünk, és rájöttünk, hogy négyünkön kívül senki nem láthat meg bennünket. Meztelenre vetkőztünk, és élveztük ahogy a nap perzseli a bőrünket. Bekentük egymást napolajjal, hogy oda ne kozmáljunk. Évi és Viki egymást, én pedig Tündivel olajoztuk be egymás nehezen elérhető részeit. Meglepően izmos volt Tündi combja és feneke. Örülnék ha most úgy néznék ki, mint ő akkor. Kenegetés közben megfordult a hátára, és csurgatott a combjára meg a hasára egy kis olajat. Míg a hasát olajozta addig elkentem a lábain az olajat. A hasán nem kente el jól és én úgyis kíváncsi voltam mennyire lehet feszes a hasa, úgyhogy csurgattam még egy kicsit oda, és szép lassan simogatni kezdtem körbe - körbe. Éreztem a hasizmát a bőre alatt, és csodálkoztam, hogy két gyerek után milyen feszes a hasfala. Tündi felnevetett, azt mondta, hogy csiklandós, de ne hagyjam abba, mert jól esik. Nem baj gondoltam, legalább végig tapintom a teste többi részét is, azok milyen feszesek lehetnek. Vikiék közben valami újságot nézegettek, és hangosan kacarásztak rajta..
Beolajoztam a tenyeremet, és végigfutattam a felsőtestén Tündinek.. Az ő mellei kisebbek voltak az enyémnél és a sötétebb bimbói sem álltak ki a helyükből. Fel - le kentem a melleit a hasát és a vállait. Semmilyen vonzalmat nem érzek a saját nemem iránt, így egy kicsit zavarba voltam, mert nem érintettem még más nő mellét. Attól függetlenül jó érzés volt a barna bőrét simogatni, pláne amikor a mellein átfutott a kezem, érezhetően mélyebben sóhajtott Tündi. A bimbói is kezdtek megkeményedni, és feltűnően kiállni a helyükből. Hülye érzés volt, mert nem tudtam, hogy folytassam - e, vagy abba hagyjam. Közben Tündi becsukott szemmel az ajkait harapdálta. Ismerősek voltak a jelek tudtam, hogy izgalmi állapotba jött, épp ezért furcsán éreztem magamat, de hajtott a kíváncsiság, és Vikiék sem figyeltek ide, háttal voltunk egymással. A flakonból közvetlenül csorgattam a melleire olajat, a másik kezemmel pedig körkörösen szétkentem. Tündi egész melle feszesebb lett, a bimbói pedig majd ki szakadtak a helyükből annyira meredtek az ég felé.
Egyre mélyebbeket sóhajtott, és a kezével a combját simogatta alig észrevehetően. Picit kezdett nekem is érdekes lenni, és bevallom őszintén mivel elképzeltem az érzéseit, önkéntelenül gyorsabban kezdett verni a szívem. A hasára öntött olaj leszaladt a combhajlatába, ahol a keskeny csíkra borotvált szőrzete fogta fel.
Óvatosan visszahúztam a kezemmel, de közben végigfutott a szőrzetén a kezem. Alig észrevehetően végigszaladt egy remegés a testén. Visszakaptam a kezemet és az arcát szemléltem. Az ajkait nyaldosta, és végigfutatta a mellein a kezeit. Látszott, hogy próbálja rejteni az érzéseit. Hátrapillantottam, de a két lány hangosan vihorászott és abszolút nem figyeltek másra, csak az újságra.
Visszafordultam. Tündi egész teste fénylett az olajtól. Az ártatlan játék kezdett komollyá válni. Közvetlenül a bimbóira folyattam egy kicsit, és figyeltem ahogy minden irányba lefolyt a dombjain. Csak a melleit kezdtem el simogatni egész tenyérrel. Nyelt egy nagyot, majd végigsimította az egész testét, egészen a combhajlatáig. Így ott is olajos lett mindene. A torkomban dobogott a szívem, de tetszett a játék, úgyhogy a hasára csorgattam egy kis olajat úgy, hogy a vége leszaladt az ajkaira. Halkan felnyögött és a saját mellbimbóit kezdte morzsolgatni. Innentől kezdve már nyíltan mertem folytatni a játékot, mert láttam, hogy esze ágában se volna ellenkeznie. Még egyszer hátranéztem a csajokra, majd nyugtázva a dolgot, hogy nem figyelnek oda, két kézzel simogatni kezdtem Tündi hasát és a szeméremdombját.
Közben ő egyre erősebben gyúrta és csipkedte a melleit. Alig észrevehetően nagyobb terpeszbe rakta lábait, és még a térdeit is kijjebb fordította. Szabad volt a pálya. Most már nehezemre esett volna abba hagyni, mert eddigre, én is kezdtem felizgulni. Úgy simogattam, hogy közben elképzeltem ahogy engemet is így simogatnak. A belsőcombjairól a szemérem dombjára, majd vissza mozgattam a kezeimet. Közben hozzá - hozzá értem az ajkaihoz. A kis ajkai is kintebb csúsztak, ahogy a lábait széjjelebb nyitotta. Amikor oda értem a hüvelykujjammal, csak úgy siklott a kezem, ez pedig nem az olajtól volt.
Most már csak a combhajlatát és a dombját simogattam. Amikor az ajkaihoz értem, enyhe nyomást gyakoroltam rájuk. Tündi háta ívben megfeszült. Olyan szép látvány volt, hogy teljesen extázisba estem. A mutató és a középső ujjammal le - fel siklottam az ajkain. Ő nagyon halkan nyüszögött, én pedig nagyokat sóhajtva vettem a levegőt.
A középső ujjamat egészen alulról végighúztam, úgy hogy az végig siklott az ajkai között. Egyre mélyebben próbáltam végighúzni az ujjamat. Olyan síkos volt már Tündi, hogy arra gondoltam, becsúsztatom hosszában az ujjamat. Gyakorlott maszturbáló voltam, úgyhogy tudtam hogyan csináljam, hogy jó legyen neki. Elindultama kezemmel, mikor felpattantak mögöttem a lányok és azt mondták, hogy elmennek vízibiciklizni, ha nem bánjuk. - Dehogy bánjuk menjetek csak nyugodtan. Mondtam egy fél szívinfarktuson keresztül menve, mert úgy megijedtem. Tündi úgy tett mint aki alszik, de én láttam rajta, hogy borzasztóan szenved. Én pedig mintha keresgélnék a lábánál valamit, majd visszafeküdtem, mint aki napozni készül. A lányok hangoskodva elbicikliztek, én pedig azon rágódtam, hogy merjem - e ezután nyíltan folytatni. Ahogy a lányok eltűntek a kanyarban, Tündi ismét simogatni kezdte a melleit, de továbbra is becsukva tartotta a szemeit.
Bátortalanul felültem, majd melléje húzódva, átvettem a kezeiből a melleit. Most már nem fogta vissza magát. Lassú vonaglásba kezdett a teste, a torkából pedig halk nyögések törtek fel. Olajat csurgattam a nyakától kezdve egészen a combja tetejéig. Szétkentem elsőnek a mellein. Most már erősebben kezdtem el markolászni őket. A bimbóit pedig két ujjammal meg - meg csíptem. Hullámzott a teste a kezeim alatt. Tenyeremmel végigsimítottam a hasát egészen a vénuszdombjáig, majd az így leterelt olajat szétkentem a szőrzetén, és a combjai belső felületén. Folyamatosan nyögdécselt, én pedig eldöntöttem, hogy rátérek a tárgyra. Átléptem a lábát, és feltoltam a bokáját. Szemben helyezkedtem el a térdei között. Le - fel simogatta az egész felsőtestét, én pedig lassan körkörösen simogatni kezdtem a belsőcombját, komótosan haladva a hajlatához. Mikor odaértem teljesen szétnyitotta a térdeit, hogy könnyen hozzáférhessek.
Rendkívüli látvány volt, ahogy szétnyíltak az ajkai, és betekintést engedett a csillogó belsőjébe. Végigfutott a hátamon a hideg. Én is vágytam rá, hogy megérintsem. Egészen lentről indítottam a két ujjamat, lassan végighúzva úgy, hogy mindkét ajkát végigsimítottam. Mikor a tetejéhez értem, és keresztül mentem a kis csúcsocskán, ami kiduzzadt a kisajkai közül, egy reszketés rohant végig a testén. Ezzel egyszerre rajtam is, ahogy láttam mennyire élvezi. Visszafelé haladtam az ujjaimmal, majd mikor a nyíláshoz értem, befordítottam a csuklóm, és nagyon finoman betoltam a két ujjamat. Könnyen csúszott befelé, annyira sikamlós volt. Erre ő feljajdult, és úgy megfeszült a háta, hogy felemelkedett a lepedőről. Erre én is felsóhajtottam, mert ismét végigfutott egy remegés a testemen. Tövig toltam az ujjaimat, egészen forró volt belül, majd nagyon lassan húzva ki, végig simítottam a hüvelye bordás felső boltozatát, mire ő elsikkantota magát. Gondoltam, hogy élvezni fogja, mert ezt én is nagyon tudom érezni. Ahogy lassan kihúztam az ujjaimat, egy vékony nyálkafonal kötötte őket össze a nyílásával. Életembe nem gondoltam, hogy egy ilyen látvány ennyire fog tetszeni. Felemeltem a kezemet, és a nyálkát szétkentem a hasán.
Megint behatoltam, de nem húztam ki teljesen, hanem ki - be járattam, közben a hüvelykujjamat nekitámasztottam a pici csúcsának, és ahogy mozgattam az ujjaimat, úgy nyomkodtam felül is. Inkább lehetett hörgésnek nevezni, mint lélegzésnek, ahogy vette a levegőt. Fel - le mozgott a csípője, a kezeivel pedig eszeveszetten gyúrta a melleit.
Annyira dobálta a csípőjét, hogy nem tudtam követni a hüvelykujjammal, és csak ki - be húzogattam a maradék két ujjamat a testében. Ekkor egy kicsit csendesebb lett, majd a másik kézfejemet nekitámasztottam a vénuszdombjának, és azzal a hüvelykemmel kezdtem masszírozni az érzékeny pontját. Erre megint őrült táncba kezdett az egész teste. Egyre hangosabban nyifogott, alig bírtam tartani a csípője által diktált ritmust a kezeimmel. Egyre magasabbra emelgette a fenekét, majd elindult egy belső remegés a testén, ami egyre erősödött, eközben visszafeküdt a lepedőre, és teljesen befeszült a hasizma, a feje pedig hátrafeszült. A reszketés enyhébb vonaglássá csendesült, majd az egész teste visszahanyatlott, és teljesen elernyedt. Csak a zihálása hallatszott, ahogy próbálta szaporán venni a levegőt. Én is levegő után kapkodtam, ahogy próbált a tüdőm lépést tartani a szívverésemmel. Eltelt pár másodperc mire feleszméltem mit is csináltunk az imént. Tündi csukott szemmel feküdt továbbra is, és lélegzése kezdett visszatérni a normális ritmusba. Még mindig a melleit simogatta, de most már sokkal finomabban, amolyan utójátékként. Egy kicsit szégyellni kezdtem magamat. Ha most látná a többi lány, hogy mit csináltunk, tuti elsüllyednék. Tündi végre kinyitotta a szemét és rám mosolygott.
- Megbántad? Kérdezte zavart mosollyal.
- Igazából nem, csak egy kicsit kínos a szitu. Feleltem, miközben visszafeküdtem a lepedőmre, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Furcsán éreztem magam. Legbelül szégyenkeztem, de volt az egészben valami izgató is. Még bennem volt az izgalom, amit az előbb éreztem. Becsuktam inkább a szememet, és próbáltam másra gondolni.
Meleg nedvességget éreztem a melleimen. Kinyitottam a szemem, és megpillantottam, ahogy Tündi szétkeni az olajat a mellkasomon.
- Szólj, ha nem akarod! - Mondta komoly arccal. Nem mertem válaszolni, csak visszacsuktam a szemeimet, és visszaengedtem a fejem, és azon gondolkodtam, hogy akarom - e igazán az egészet. Hangsúlyozom, nem érzek igazából vonzódást a nők iránt. A borzongás vetett véget a kétkedésemnek, amit akkor éreztem, amikor Tündi masszírozni kezdte a melleimet. Akkor éreztem ilyen izgalmat, amikor évekkel ezelőtt lefeküdtem az első fiúval. Jól csinálta, nagyon is jól. Még az is megfordult a fejemben, hogy ez már nem az első alkalom neki.
Perceken keresztül csak a melleimet kente, masszírozta. A pici vékony ujjaival olyan kellemesen csipkedte a bimbóimat, hogy teljesen elolvadtam. Úgy éreztem, mintha zselével töltötték volna fel a testemet. Soha nem láttam még a bimbóimat ennyire feszülni.
Egyenként kezdte el végigkenni a lábaimat teljes hosszában. Rácsorgatott egy csomó olajat a vénuszdombomra, majd betérdelt a két lábam közé, mint én az imént neki, csak ő sokkal bátrabban csinálta. Simogatta az olajat a hasamon, egészen a belsőcombjaimig. Felhúztam a térdeimet, és félig ájult állapotban résnyire kinyitottam a szememet. Ő nem vette észre, csak szorgosan dolgozott rajtam.
Kellemes volt nézni az arcát, mert azt lehetett látni, hogy örömet akar szerezni nekem. Becsuktam a szemem, és most már teljesen átadva magamat, csak az érzésekre koncentráltam. Én szinte csupaszra szoktam borotválni magamat, éppen csak egy pici háromszöget meghagyva a dombom alján, azt is egészen rövidre nyírva. Biztos tetszett is neki, mert egy darabig csak nézegette. Majd a tenyereit a dombomra fektetve, a hüvelykujjaival az ajkaim két külső oldalát kezdte el masszírozni. Még soha nem csinálta így senki nekem. Egyre jobban rányomta a hüvelykujjait, az ajkaimra, és egyre hosszabb úton nyomta őket össze. Úgyhogy mikor felül járt a megduzzadt csúcsomat is összenyomta, ami annyira jól esett, hogy feljajdultam, és a számhoz kaptam a kezem, ugyanis még sosem adtam ki hangot szeretkezés közben. Ezután a térdeimet széjjelebb tolva engedte, hogy teljesen szétnyíljak magamtól. Két ujjával körkörösen kezdte szétkenni a nyílásomban felgyülemlett nedveket. Közben egyre mélyebben szántott az ajkaim között, nekem pedig magától megindult a csípőm, mert még senki nem kényeztetett a kezével ennyire. Éreztem, ahogy kényelmesebb pózba ült, hogy jobban hozzám férjen. Egész tenyerével végigsimította az ajkaimat, és az egyre buzgó nedveimet egészen a mellemig szétkente. Megint lenyúlt, de ekkor egyre erősödő kiabálással megjelentek a lányok. Belül sikoltottam, annyira rossz érzés volt, hogy abba kell hagynunk.
Gyorsan elrendeztük magunkat. Tündi vissza feküdt, én pedig hasra fordultam, mert nem akartam, hogy lássák arcomon a zavarodottságot. Valami szeretkező párról meséltek, akit véletlenül rajtakaptak az egyik stégen, egészen fenn a zúgónál. Alig hallottam a beszédjüket, annyira magamba fordultam. Tündi viszont mintha mi sem történt volna, kacarászva kérdezgetett tőlük. Majd felrobbantam belülről, de mit volt mit tenni, lassan összepakoltunk, és elindultunk a házhoz. Nehéz volt jó pofát vágni mindenhez, de nem mutathattam ki, hogy bánt valami, elvégre is én vagyok a vezetőjük, aki mindig vidám, és mindig tudja mit kell csinálni. Kerültem Tündi pillantásait, szerencsére Évi és Viki nem vett rajtunk észre semmit.
Nagy nehezen elérkezett az este. Szerencsére a lányok álmosak voltak, biztos elnyomta őket a frisslevegő. Elosztottuk a szobákat egymás között. Nem volt nehéz, két franciaágyas szoba volt. Egy lent és egy a tetőtérben. A felrohantak a felsőbe, így nekünk maradt az alsó. Nem baj, legalább közelebb voltunk a fürdőszobához. Tündi még meg is jegyezte a csajoknak, hogy aztán nem rosszalkodni éjszaka. Míg Vikiék zuhanyozni mentek, addig kipakoltam a szekrénybe a ruháimat.
Tündi a konyhát tette rendbe. Mikor végre rám került a sor a fürdőszobában, jó félórán keresztül zuhanyoztam, a gondolataimba merülve. A franciaágy miatt elkerülhetetlen, hogy ne kerüljünk egymás mellé. Bármennyire is idegenkedtem a stégen történtektől, azért továbbra is bennem maradt az izgalom, és hazudnék ha azt akartam volna, hogy ne folytatódjon. Egyben biztos voltam, nekem nem lesz erőm kezdeményezni. Miután megszárítottam a hajamat, átmentem a szobánkba és befeküdtem az ágyba. Leoltottam a villanyt és kapcsolgatni kezdtem a tv - n a parabola által nyújtott csatornák között.
Nagy sokára bejött Tündi is, törülközője a testére csavarva.. Alig láttam belőle valamit, csak amit a tv fénye megvilágított. Levette magáról és megkérdezte: - Nem zavar ha meztelenül fekszem, otthon is mindig így szoktam. -Dehogy zavar, én is így szoktam. Mondtam felhős hangon, mert izgultam mi fog következni. Mikor bebújt a takaró alá, csak akkor vettem észre, hogy egy nagyméretű, közös paplanunk van. Véletlenül hozzáért a lába a combomhoz, mire végigfutott rajtam egy kellemes érzés. Eltelt vagy tíz perc, és azon tépelődtem, hogy hogyan kéne kezdeményezni. Szerencsére ő megelőzött. Átnyult és finoman simogatni kezdte a hátamat. Meg se mertem mozdulni, kíváncsi voltam, mit akar csinálni. Ujjbegyei táncoltak a hátamon, fel a vállamig, onnan le a fenekem közepéig. Ott elidőzött a keze, és felváltva simogatta a fenekem két partját, majd betévedt a vágatomba. Elhúzta kezét, majd visszatért, de most síkos volt az ujja, és úgy kezdett simogatni a két popsim között. A szívem hamar felszaladt ezerre. Letoltam a takarót, és a hátamra fordultam. Megfogtam a kezét és a mellemre húztam. Egyből felbátorodott. Felváltva kezdte el simogatni hol az egyik, hol a másik mellemet. A lábával letolta a takarót az ágy végébe, és visszatért, az addigra felhúzott térdeim közé. Várakozva figyeltem, mire készül.
Arra gondoltam, bármit is akarjon csinálni azt én is akarom. Teljesen rám hajolt, és lassan puszilgatni kezdte a hasamat, majd a melleimet. Ekkor bevette az egyik mellbimbómat a szájába, és szopogatni szívogatni kezdte. Éreztem, ahogy a vérem lüktetett a fülemben. Egyszerre rohanta meg a testemet, egy nagyon kellemes fuvallat. A nyelvével körbenyalogatta az egyiket, majd a másikat. Majd az így megnedvesített bimbóimat morzsolgatni, csipkedni kezdte. Most már biztos voltam abban, hogy nem először csinálja ezt. Végtelen nyugalom szállt meg, át akartam adni magamat teljesen a tetteinek. Feljebb húzódott és közelhajolt az arcomhoz. Éreztem a forró leheletét, ami még jobban felizgatott. A tv fényénél láttam, amint megnedvesíti ajkait, és közelebb hajol a számhoz. Kicsit széjjelnyitottam a számat, amikor odaért. Összeértek ajkaink és innentől már semmi nem zavart. Éreztem a meleg nyálát, amint átszivárog a számba. Átdugtam a nyelvemet, és körbe - körbe ízleltem az ő nyelvét.
Teljes testével végignyúlt rajtam, mindenünk összeért. Én a feneke két partját fogtam és szorítottam magamhoz. Percekig csak csókolóztunk, közben egymás szájából vettük a levegőt. Ezután lejjebb csúszott, és megint a melleimet kezdte el szopogatni. Én csak halkan hüppögni tudtam. Ezután feltérdelt, és lenyúlt a combom közé. Eddigre már teljesen eláztam, amit ő rákent a kezére, majd a mellére. Visszahajolt, de most úgy, hogy az arcomhoz került a melle. Éreztem rajta a saját nedvem illatát. Máskor talán zavart volna, de most kifejezetten, izgatott. Magamhoz húztam, és szopni kezdtem a melleit. Megéreztem a saját ízemet a számban, de csak szoptam, nyaltam az addigra hatalmasra duzzadt bimbóit. Kezemmel lenyúltam, és végigsimítottam az ajkai közét. Annyira nedves, volt, hogy teljesen összekentem a kezemet vele. A szájához emeltem, és beledugtam a két fénylő ujjamat. Ő mohón leszopta, majd rátapadt a számra, hogy én is érezzem az ő ízét. Szánkban összekeveredtek egymás nedvei.
Soha nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet fogok csinálni. Most viszont csak egy dolog érdekelt, minél többet érezni a testéből. Szinte egyszerre nyúltunk le, és hatoltunk be egymásnak, közben folyamatosan csókolóztunk. Teljesen eláztattuk egymást. Ekkor Tündi megfogta a két lábszáramat, és feltolta ameddig csak tudta..
Széjjeltérdelt és az ajkaimhoz nyomta az ajkait. Nehéz volt odaférkőznie, úgyhogy csak lendületből tudta odanyomni. Fantasztikus érzés volt. Pláne akkor amikor úgy sikerült hozzám nyomulnia, hogy a csiklómnak is neki nyomódott. Csillagokat láttam, annyira jó volt.
Hosszú percek teltek el így, mikor abbahagyta. Már mondani akartam, hogy folytassa, mikor egészen lecsúszott, és fölé hajolt a vénuszdombomnak. Nyalni kezdte a nedveinkkel összekenődött dombomat. Éreztem a leheletét az ajkaimon. Már folyamatosan mentek keresztül rajtam a hullámok. Ekkor finoman belém nyalt. Először a nagyajkakat ízlelgette, majd betévedt a vágatom közepébe. Bedugta a nyelvét a hüvelyembe, ameddig csak tudta. A csípőm magától dobálózott az ágyon, és halkan sikongattam. Ezután benyúlt két ujjával, és elkezdte ki - be húzogatni. Félig eszméletlen állapotban oltam, alig tudtam követni éppen most mit is csinál.
Folyamatosan dugdosta az ujjait, közben a nyelvével megkereste a csúcsomat, és körkörösen nyalni kezdte. Már tudtam, hogy közel a vég. Elindult az a remegés a testemen, amit nem lehet irányítani. Elindult az a mélyről jövő zuhanó érzés, amit annyira szeretek. És csak erősödött, csak erősödött. Egyre keményebben nyomta az ujjait, a nyelve pedig nagyon gyorsan mozgott a csiklómon. Folyamatos orgazmusom volt közel egy percig. Hörögtem, nyüszítettem, és úgy dobáltam a testemet, mintha áram rázná. Ezután elakadt a lélegzetem, és folyamatosan kezdtem visszatérni az eszméletemhez. Közben Tündi abbahagyta a műveletet, és cirógatta az egész testemet, amíg teljesen meg nem nyugodtam. Kinyitottam a szememet, és magamhoz húztam. Úgy súgtam neki, hogy közben összeértek az ajkaink:
- Köszönöm, ez csodálatos volt, de most te jössz.
Elmosolyodott, és hosszan csókolózni kezdtünk, közben ölelkeztünk. A hátára akartam fordítani, de ő azt mondta hogy máshogy szeretné. Négykézláb állt előttem, a felsőtestét teljesen leeresztette a könyökére, a csípőjét pedig kitolta, ameddig csak tudta. Így könnyen hozzáférhettem. Feltérdeltem mögötte, és a kezemmel benyúlva szétkentem a nedveit a puncijától hátra a derekáig. Mikor a feneke lyukához értem, láttam rajta, hogy az is nagyon érzékeny neki. Csókolni kezdtem a gömbölyű popóit, majd belenyaltam a vágatába. Érdekes volt az íze, de tetszett. A párnát a szája elé tette és abba sikongatott. Végignyaltam az aljától a tetejéig.
Közben kíváncsiságból belenyalintottam a végbélnyílásába is. Teljesen összerázkódott. Nem volt kellemetlen íze, így nem zavart. Két ujjammal benyúltam neki, és forgatni mozgatni kezdtem benne, közben a fenti lyukát nyaldostam. Le - fel járt a háta, és a csípője. Szerencse, hogy a párna a száján volt, mert annyira nyögött, hogy fent a lányok biztos meghallották volna. Folyamatosan ujjaztam, de fokozni akartam neki amennyire csak tudom. Csurgattam egy kis nyálat a popsija lyukára, majd lassan próbáltam beledugni a másik középső ujjamat.
Felnyüszített, annyira jó volt neki. Ki - be mozgattam a végbelébe az ujjamat, közben kihúztam a másik kettőt, és helyette szívni kezdtem az ajkait. Rázkódott az egész teste, és közben folyamatosan jajdosott.
Végigszívtam a nedveit, majd rácsorgattam a számból a popsija lyukára, majd megint dugni kezdtem az ujjammal. Megkerestem a csiklóját, és csipkedni kezdtem az ajkaimmal. Éreztem ahogy elindult ő is azon a kellemes ösvényen, és a dobálózó teste egyre nagyobbakat rándult össze. Éreztem a számmal ahogy a hüvelye összehúzódik és hosszasan elélvez. Lassulni kezdett a mozgása, egész teste elernyedt. Én kihúztam az ujjamat belőle, és mellé feküdtem. Átöleltük egymást, pár percig még csókolóztunk, majd szép lassan elaludtunk.
Lezuhanyozni nem merünk a fentiek miatt, viszont korán reggel azzal kezdtünk. A második nap úszkálással, napozással telt el, egyikünk sem közeledett a másikhoz. Mikor hazamentünk, egész este azon gondolkodtam, hogy mit is kéne tenni. A vonzalmam továbbra sem változott meg. A vonaton egész idő alatt lányokat bámultam, hogy megkívánom - e őket, de nem történt. Elakartam örökre felejteni az egészet, mert tudtam, hogy ha Tündével továbbra is együtt dolgozunk a hálózatépítésben, ez a dolog mindig is a felszínen fog maradni. Rá pár napra kiléptem a cégtől, és felköltöztem egy rokonomhoz Pestre.
Megváltoztattam a mobilszámomat is, senki nem értette miért hagytam el oly hirtelen a várost. Soha nem találkoztam Tündével, és nem is szeretnék. Ragyogó családom van. A munkámmal is elégedett vagyok. Soha azóta nem történt hasonló velem, és nem is szeretném.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!