banner

Gyors numera xxx




Én egy 17 éves fiú vagyok ( Krisztián). A barátnőm ( Adri). Találkoztunk egyik nap és megegyeztünk, hogy eljön hozzám. Egész úton nagyon jót dumáltunk. Hazaértünk a fagyasztóból szedtem ki kettőnknek fagyit. Bent elkezdtük megenni, bekapcsoltam a rádiót. Egyre közelebb ültünk egymáshoz a végén már a fagyi elkezdett olvadni, mert egymás simogatásával voltunk elfoglalva. Ekkor elcsattant az első csók. Szenzációs volt, ezt még 20 követte. Levettem a pólómat. Férfiasságom kidudorodott a nadrágomból. Ez meg is látszott. Adri észrevette és lehúzta a nadrágom elkezdett vele játszani. Ekkor csodálatos lett számomra. Letolta a nadrágját, ami eddig is kiadta kis kerek popsiját. Ekkor azt mondta dugjam be a hüvelyébe és 2-szer húzzam ki. Ezt megtettem aztán letérdelt elém és elkezdte szopni a nedvétől szaftos farkam. Sikeresen lenyelte a nem kis adagot. Még a száján is csurgott ki. Ekkor elkezdtem kinyalni már épp elkezdtünk volna szeretkezni amikor megcsörrent a telefonja, anyja hívta valahova el. Másnap fölhív és szakított velem.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Még 18 éves koromban történt mikor a szomszédunkban élő Nelli áthívott magához egy este. Válófélben volt és problémája akadt a számítógépével, ezért hát felhívott a mobilomon mondván, hogy hátha meg tudnám javítani és ő ...




Ma is egy hosszú és fárasztó vizsgáztatáson voltam túl. A téli vizsgaidőszak a vége felé közeledett és egyre kevesebb sikerélményt adott: sajnos a kevésbé szorgalmas diákok maradtak az utolsó napokra. Szinte minden időpontot ki ke...




Mindig is egy öntörvényű lány voltam. Csak a saját szabályaimat voltam hajlandó betartani. És szerettem emelni a tétet. Imádtam a polgárpukkasztást.. feszegetni saját és más emberek határait. Vég nélkül. Egyik fontos alapszabályo...




Sötét vonatkocsiban ültünk,én kivágott blúzban,miniszoknyában,combfixben,keresztbetett lábbal.
A kalóz már rég szundkiált valahol.
Kezed hajammal játszott,majd azt éreztem,hogy már nem azt simogatod....hanem mellem.




Atika vagyok, 28 éves, igen nagy szexuális étvággyal rendelkező pasi. A farkam nem igazán nagy, de ennek ellenére szexuális partnereim eddig kivétel nélkül elégedettek voltak velem. Menyasszonyommal Ágival a szexuális életünk igen jó...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak