banner

Lily az első randin (szopott baszott)




Hajnali 3 óra..
Sötét van, hideg..
A Fákat fújja a szél.
A megbeszélt helyen várom azt a nőt, akit csodálok..
Fél órája várok rá..
Nem sokkal később egy fekete kabátos, alacsony, hosszú hajú női alakot pillantok meg a távolban.
-Ő az, gondoltam magamban.
Nagy zöld szemeit rám meresztve a kezét nyújta:
-Niki.
-Roland - feleltem.
-Sétájunk? -Kérdeztem
-Igen.
Belém karolva sétált mellettem, arcát a sálába süllyesztve.
Kb. 50 méterrel odébb egy fekete, sötétített üvegű mikrobusz áll.
Nem ülnek benne.
Nyitva van az ajtaja.
Körül néztünk, de sehol egy lélek sem.
Beszálltunk az autóba.
A fűtést bekapcsolom és dideregtünk néhány percig..
Rám nézett én pedig rá..
Megcsókolt.
Kis idő elteltével lekerült róla a pulóver, majd a póló..
A Melltartóját félkézzel egy pillanat alatt kikapcsoltam.
Nem volt rajta semmi.
Csókolóztunk, közben jobb kezével a még nadrágomban lévő farkam simogatta..
A másikkal kapaszkodott a kézifékbe.
Lehúzta a nadrágom zipp-zárját lassan.
Már csak a boxerem választotta el a duzzadó férfiasságom a forró, faszra éhes szájától..
Még mindig simogatott..
Csókolgattam a nyakát, közben bal kezemmel végig siklottam a testén..
Mellbimbóját a számba vettem és körkörös mozdulatokkal izgattam a nyelvemmel.
Nem volt már rajtam a boxer..
Lágyan, gyengéden húzogatta a péniszem.. fel és le... fel és le... fel.... és le.
Élveztem..
Beindultam..
Vadabbul csókoltam, mint eddig, markoltam a fenekét és az egyik ujjammal a csiklóját kutattam.. megvan.
Halkan azt suttogtam:
-Nyugi.. ne siessük el.. várj még.
Már nem bírt magával, de ismét nyugalomra intettem.
A hátsó ülésekre másztunk át a sofőr és az anyós ülés között.
Elől nem volt olyan kényelmes.
A hátsó ülésen lassan hanyatt feküdt én pedig befúrtam a fejem a lábai közé..
Ami volt rajta bugyi már az első ülések valamelyikén volt.. egyedül, magányosan.. széttépve..
A csiklóját finom, érzéki nyelvmozdulatokkal izgattam..
Felszisszent, de ettől még jobban beindultam..
Most még gyorsabban nyaltam.. csak nyaltam, csak nyaltam.. imádta..
Megfeszült a teste és a derekát megemelte.
Sóhajtozott.. Ezt szerettem.
- Tedd be, gyerünk.. basszál szét.. érezni akarom a farkad.
-Sshh, nyugalom.. nyugi.. válaszoltam.
A puncijától elindultam felfelé finom csókokkal..
A hasánál jártam.. köldökénél.. a melleinél elidőztem néhány pillanatot majd tovább haladtam..
A vállát harapdáltam finoman.
A nyakánál voltam.. végignyaltam.. a füle tövéig..
Mire elértem a füléhez a forró, egyenes, kemény farkam már betettem az isteni finom, forró, nedves, lüktető puncijába és laza, de határozott mozdulatokkal kísérve... végre dugtam..
A formás, feszes, kemény mellei fel-le ringatóztak, ahogy mozogtunk..
Bal kezével megfogta az egyiket, belemarkolt, simogatta, masszírozta.
Megnyaltam a bimbót és a szemébe néztem.. csillog.. ég a vágytól, hogy úgy megbasszam, mint ezelőtt senki..
-Kívánlak..
Gyorsabban és erősebben kezdtem dugni.. láttam, hogy élvezi.. tetszett..
Halk nyögések, sóhajtások hagyták el ajkait..
Ettől nagyon beindultam és vadul elkezdtem kúrni...
-Basszál szét, kúrjál, ez-az.. aahhh..!!
Még erősebben toltam belé a farkam.. tövig..
Pillanatra megállított, közelebb húzott magához és belesúgta a fülembe:
-Elmentem..
Én felegyenesedtem, megfordítottam..
Úgy pucsított, mint még senki.. tetszett a látvány.
Folytattam azt, amit félbeszakított.. durván basztam.. mint egy gép.. megállás nélkül..
Téptem a gyönyörű, fekete, holdsütötte haját..
Egyik kezével hátra nyúlt és szét húzta a fenekét..
-Már közel járok.. -mondtam.
Megfogtam a kezét és magam felé fordítottam.
Elém hajolt nagyra nyílt szájjal és kinyújtott nyelvvel.
A szemeimbe nézett keresve a pillanatot, mikor elsülök.. Szopott.. Vadul szopott, hogy minél előbb telespricceljem a csókos, szopós száját..
-MMMhh, ahh.. iggggen.. ez az..
Jobb kezemmel elkaptam a farkam és hevesen verni kezdtem..
Tudta, hogy eljött a pillanat.
Végig néztem, ahogy a szája szélén végig csorog a forró ondóm, ám a maradékot már pontosan a célra irányítottam..
A kinyújtott, éhes nyelvére, hogy egy csepp se vesszen kárba..
Miután végeztem ő még rámarkolt a farkamra és tisztára szopta azt..
Imádtam a száját dugni.. imádtam azt, ahogy szopta a farkam..
Isteni volt vele szeretkezni..



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Miután vége lett a kapcsolatunknak nem akartam többé látni. De most már örülök, mivel kellemes szex emlékeim jutottak felszínre.

Nem akartam öt többé látni, legalábbis akkoriban azzal áltattam magam. Haragudtam rá, me...




Megszólalt a csengő. Az utolsó. Michelle rámosolygott Peter-re, aki erre még jobban begerjedt. Kiskoruk óta egymás szomszédságában laktak, együtt nőttek fel, egy iskolába jártak. 5 évesen együtt estek le a diófáról és mindig minde...




A Nő feltüzelve lépett ki a zuhanyzóból. Fülledt nyári este volt, fehér frottír köntösét is csak megszokásból terítette a vállára, amíg a nappaliig ért. A szokásos esti maszturbációjához szükséges kellékeket már jó előre ...




Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem én is megosztok veletek egy sztorit, remélem élvezetes lesz. Nekem az volt.

Egyik nyáron sátrazni mentünk egy nagyobb társasággal (a haveri körrel). Duna parti városban lakunk, úg...




- Daniel, vonszold le a ványadt valagad végre emeletről! - szólított apám a szokásos kedvesen évődő stílusában. - A TAXI már itt van!
- Jövök már! - ordítottam vissza, és már trappoltam is le a lépcsőn vállamon a táskám...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak