banner

Baszósmilf története




Egy nap a férjem azzal állított haza a munkahelyéről, hogy a cég, ahol dolgozik, hamarosan képviseletet nyit Rómában és egy munkatársat várhatóan több évre kiküldenek oda beindítani a dolgokat. Persze, mondanom sem kell, hogy mindkettőnk fantáziáját megmozgatta a dolog, sokat beszélgettünk, ábrándoztunk a római életről, hiszen mindketten imádtuk Olaszországot és lényegében véve mindent, ami olasz: az olasz tájakat, a tengert, a kultúrát, a gasztronómiát. Fiatal korunkban néhány napot töltöttünk Rómában és valósággal elvarázsolt: úgy jöttem haza, hogy tudtam: egyszer még vissza kell oda mennem és a néhány napos, rohanós városlátogatásnál mélyebben, alaposabban bele kell merülnöm a római életbe. Gyerekeink már dolgoztak, saját lábra álltak, külön éltek tőlünk, úgyhogy ilyen jellegű, családi nehézségeket sem okozott volna a „római vakáció”. Én 45 éves voltam akkor, a férjem pedig 48.

Szinte minden nap szóba került a kiküldetés ügye. Egyre jobban beleéltem magam, elkezdtem olasz filmeket nézni, olasz zenét hallgatni, sőt vettem egy könyvet Rómáról és esténként lelkesen olvasgattam. Amikor délután, munka után otthon találkoztunk, mindig az volt az első kérdésem hozzá, hogy van-e valami fejlemény a római kiküldetés ügyében. A válasz azonban rendre az volt, hogy még nem döntött a vezetőség a kiküldendő munkatárs személyéről. A férjem egyszer meg is jegyezte mosolyogva, hogy már-már betegévé válok ennek a római dolognak. Be kellett látnom: tulajdonképpen igaza volt.

Aztán, egy idő után, magam sem értem, hogy mi módon, de elkezdett motoszkálni bennem egy kósza gondolat, nevezetesen hogy nem kellene egyedül a férjemre bízni ezt a dolgot. Talán én is tudnék tenni valamit az ügy érdekében. S hogy mit? Természetesen azt, amit csak egy nő tud megtenni, ha egy férfit rá akar venni valamire: áruba bocsátani, felkínálni a nőiességét, s ha kell, akkor akár a testét is. Többször elszégyelltem magam, hogy ilyen gondolatok járnak a fejemben, de aztán megláttam magam, ahogy a Colosseum melletti téren spagettit eszem, vagy az Angyalok hídján sétálunk a férjemmel olasz fagylaltot nyalva, s ilyenkor arra gondoltam, hogy ezért egy kis flört igazán nem lenne nagy ár. De még egy dugás sem. Aztán szép lassan elhatározássá érlelődött bennem a gondolat.

A férjem főnöke egy István keresztnevű, ötven körüli üzletember volt. Személyesen még nem ismertem, de a férjem sokat mesélt róla. Tudtam, hogy kemény, határozott, férfias cégvezető és a férjem elmondásából tudtam azt is, hogy imádja a nőket. Vagyis amolyan igazi alfahím. Persze, általában nála jóval fiatalabb titkárnő-cicákkal voltak afférjai, de azért bíztam magamban, mert a férfiak csinos, izgalmas, jó nőnek tartottak: formás lábaim, feszes seggem és kifejezetten nagy, kemény melleim voltak. A bőröm fiatalosan rugalmas volt még, s az arcomat sem öregbítették ráncok. Nagy, barna szemeimmel nagyon csábítóan tudtam nézni a pasikra. Általában mindenki azt mondta rólam, hogy tíz-tizenöt évet simán letagadhatnék, s a férfiak, akik ismertek, szinte mind szívesen lefeküdtek volna velem.

Egy nap, mintegy mellékesen, megemlítettem a férjemnek, hogy hívja el egyszer vacsorára a főnökét, hiszen egész biztosan nem ártana a „római dolognak”, ha kicsiit barátkoznánk és közelebbi kapcsolatba kerülnénk vele. A férjemnek tetszett az ötlet, így aztán meg is valósítottuk a dolgot.

Előzetesen mindent jó alaposan kigondoltam és gondosan felkészültem a vacsorára. Előtte elmentem szoláriumba, fodrászhoz és kozmetikushoz is. Egy rövid, mélyen kivágott, könnyű kis nyári ruhát vettem fel melltartó nélkül, mely csak félig takarta el barnára süttetett combjaimat. Ebben és egy magassarkú szandálban fogadtam a vendéget, aki ahogy megérkezett, rögtön legeltetni kezdte rajtam a szemét. Már a látogatás legelején örömmel konstatálhattam, hogy elértem a kívánt hatást. Tényleg igazi baszógépnek tűnt, amúgy pedig kifejezetten sármos, jóképű férfi volt. Szinte le sem vette rólam a tekintetét, s egyáltalán nem palástolta a testem iránti érdeklődését. Én pedig mindent megtettem a hatás fokozása érdekében: csábítóan a szemébe néztem, kedvesen mosolyogtam rá, s egész este úgy hajlongtam és úgy helyezkedtem el, hogy minél többet láthasson belőlem. Kellemes, meleg nyári este volt, ezért a teraszon vacsoráztunk. Onnan, ahol István ült, be lehetett látni a konyhába. Amikor a húst kivettem a sütőből, gondosan úgy hajoltam le, hogy a ruhám felcsússzon annyira, hogy a bugyim is láthatóvá váljon. S ezt persze többször is megismételtem. Amikor pedig kivittem az ételt és rátettem az asztalra, úgy hajoltam István felé, hogy teljes rálátása legyen melleimre. Kifejezetten élveztem ezt a játékot.

Vacsora közben persze a római kiküldetésre tereltük a szót és elmondtuk Istvánnak, hogy nagyon szeretnénk, hogy ha a férjem kapná meg a kiküldetést. Ekkor én ránéztem Istvánra és – mintha csak tréfálkoznék – csábító mosollyal azt mondtam neki, hogy én ezt annyira szeretném, hogy ezért szinte mindenre hajlandó lennék. István ekkor – mintha véletlenül tenné – leejtette az egyik evőeszközét. Amikor lehajolt érte, hogy felvegye az asztal alól, szétnyitottam terpeszbe a lábaimat. Ezzel a kis közjátékkal – férjem tudta nélkül – egyértelművé tettük egymás számára, hogy az előbbi mondatomat nem puszta tréfának, hanem mindketten valódi ajánlatnak tekintjük...

Aztán, amikor István megkérdezte, hogy merre találja a mosdót, természetesen azonnal felajánlottam, hogy megmutatom. A mosdóba érve nem sokat teketóriázott: magához húzott és vadul megcsókolt, közben két kézzel belemarkolt a seggembe. „Őrületesen kívánlak!” - suttogta. „Én is.” - feleltem és tovább csókolóztunk. Éreztem, hogy teljesen merev a szerszámja. Odanyúltam és simogatni kezdtem a nadrágján keresztül. „Ne így - mondta – meg akarlak dugni!” „Annak ára van!” - feleltem és a nadrágjába benyúlva verni kezdtem a farkát, míg ő megállás nélkül markolászta a fenekemet és a ruhámat felül leengedve a szájába vette a mellemet. „Megfizetem az árát.” - mondta „Róma, ugye?”. „Igen.” - feleltem és míg az egyik kezemmel megállás nélkül vertem a farkát, a másikkal a szájába nyomtam a mellemet. Nem kellett sok neki, hogy kézimunkám hatására elélvezzen. „Egy kis előlegnek jó volt, ugye? Egyébként jó nagy farkad van. Kedvemre való.” - mondtam mosolyogva. „Igen, nagyon jó volt. Szuper nő vagy!” - felelte. Mielőtt visszamentem volna a teraszra a férjemhez, megadtam neki a számomat.

Aznap este nagyon boldogan, elégedetten feküdtem le. Azt mondtam a férjemnek, hogy most már biztos vagyok abban, hogy ő fogja megkapni a római kiküldetést. Csodálkozva nézett rám: „Szerintem is jól sikerült ez az este, de hogyhogy ilyen biztos vagy te ebben?” „Női megérzés” – feleltem mosolyogva. „Úgy vettem észre, hogy nagyon tetszettél Istvánnak.” - mondta a férjem. „Gondolod?” - kérdeztem vissza, majd unott közönyös hangon hozzátettem: „Nekem nem tűnt fel, hogy különösebben tetszenék neki.”

Mondanom sem kell, hogy nem kellett sokáig várnom István hívására. Erre már másnap délelőtt sor került. Azt javasolta, hogy a cég erdei vendégházában „kössük meg a mi kis üzletünket”. Pontosan emlékszem, hogy ezeket a szavakat használta. Elfogadtam a javaslatát és megbeszéltük az időpontot.

Az „üzletkötés” napját megelőző napon még elmentem szoliba, fodrászhoz, kozmetikushoz. Miután a férjem elindult a munkahelyére, elkészítettem magam: szolid smink, elegáns konty, csábító rózsaszínű csipkés fehérnemű, kivágott, lenge blúz és a férjem kedvenc, térd fölé érő szűk, téglaszínű szoknyája, mely nagyon feszült a fenekemen. Amikor ebben voltam, mindig megkívánt. De persze nem csak ő... Belebújtam a szexi, magassarkú szandimba és hívtam egy taxit. Először a saját kocsimmal akartam menni, de aztán arra gondoltam, hogy talán nem esne majd rosszul egy kis alkohol, hogy teljesen feloldódjak, így aztán végül a taxi mellett döntöttem.

Bevallom: a torkomban dobogott a szívem, amikor bekopogtam a kis erdei víkendház ajtaján. Voltak kalandjaim a férjem mellett, igazából mindig is eléggé „megértem a pénzem”, szerettem flörtölni, kacérkodni a férfiakkal, néhánnyal dugtam is, de olyat, hogy valamiért cserébe kefélek, még soha nem csináltam. Kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy lényegében véve kurvaként jöttem ide és kénytelen leszek elviselni azt is, ha ribancként bánnak velem.

István mosolyogva nyitott ajtót, kezében egy nagy virágcsokorral. Sziával köszöntünk egymásnak, majd az arcára akartam puszit adni, de ő egyből szájon csókolt, a nyelvét benyomta a számba és már a seggemen volt a keze.

Aztán, amikor beléptem az ajtón, kis híján meghűlt az ereimben a vér. Sok mindenre számítottam, de erre nem. A nagy méretű nappali szoba egyik foteljében ugyanis egy körülbelül 30-35 éves jóképű fiatalember ült, aki, ahogy beléptem, egyből felállt és elém sietett.

- Ő Dani – mondta István. Az igazgatóság tagja.
- Azt hittem, ketten leszünk. - fordultam István felé némi szemrehányással a hangomban.
- Azzal nem sokra mentél volna, szépségem. - felelte István. A háromtagú igazgatóságban ugyanis két szavazat kell a többséghez. És én nem biztos, hogy meg tudtam volna győzni Danit, hogy a férjedet támogassa. Majd mosolyogva hozzátette: szerintem ugyanakkor neked ez egész biztosan sikerülni fog.
- István említette, hogy nagyon csinos, izgalmas nő vagy, de arra nem számítottam, hogy ennyire szexi vagy. - bókolt Dani, majd bemutatkozott.
- Köszönöm. - feleltem és Danival is megpusziltuk egymást.
- Ha jól láttam, te is taxival jöttél, ugye? - kérdezte István.
- Igen. - feleltem.
- Akkor, javaslom, kezdjük a beszélgetésünket egy könnyű kis pezsgővel!

István elment pezsgőket tölteni, mi pedig Danival leültünk egy kanapéra. A torkomban vert a szívem. Szóval, gangbang lesz. Lesz itt minden: dugás, szopás. - gondoltam. Erre nem számítottam. Biztos, jó alaposan meg fognak baszni. Még soha életemben nem voltam egyszerre több férfival, de már sokszor fantáziáltam róla. Láttam, hogy Dani is nagyon zavarban van. Szerencsére egy-két perc múlva visszajött István a pezsgőkkel.

- Hát akkor, koccintsunk a megismerkedésünkre és a mi kis üzletünkre! - mondta.

Felálltunk, koccintottunk, kiittuk a pezsgőnket és visszaültünk a helyünkre.

- Szóval, Anita, Péter vadítóan szexi kis felesége nagyon szeretné, ha a férjeura kapná a római kiküldetést. - mondta István Daninak, majd leült mellém, a másik oldalamra. S most azért jött ide találkozni velünk, hogy meggyőzzön minket, hogy Pétert válasszunk. Azt mondta nekem, hogy ő ezért mindenre hajlandó lenn.
- Vagy úgy. - válaszolt Dani mosolyogva, mint ha nem tudta volna, hogy miért vagyunk itt. Hát, akkor hallgatunk, alig várjuk a meggyőzést. Szerintem, jó esélyeid vannak - tette hozzá.
- Hát, nem is tudom, mit mondjak. Igen, nagyon szeretnék Rómába költözni. És igen, ezért nagyon sok mindenre hajlandó is lennék. Ezért vagyok itt.
- Pontosan mi mindenre lennél hajlandó? - kérdezte István mosolyogva.
- Például erre. - feleltem, s mindkettejük kezét a combomra tettem és pedig belemarkoltam a nadrágjukba.
- Ha nem tévedek, ezzel arra utalsz, hogy megkefélhetünk. - mondta István cinikusan.
- Igen, arra. - válaszoltam.
- Hallod, Dani. Azt mondja Anita, hogy megbaszhatjuk. Ez az ajánlata. Hát, szerintem nem rossz ajánlat. Szerinted? - kérdezte István Danitól.
- Szerintem sem. - felelte Dani.

Mindketten elkezdték a combomat simogatni és markolászni.

- Kaphatnék még egy pohár pezsgőt? - kérdeztem, mert szerettem volna még jobban feloldódni, mielőtt nekiállunk kefélni.
Persze, - felelte István és elment pezsgőt hozni nekem.

Mire visszaért, már csókolóztunk Danival.

- Úgy látom, elkezdted a meggyőzést. - nevetett István. Leült mellém, s mindketten a lábaimat simogatták a térdemtől egészen a bugyiig. Miután kiittam a poharamat, István is odahúzott magához és felváltva csókolóztam velük. „Fantasztikus tested van.” - suttogta Dani, s gombolni kezdte a blúzomat. „S micsoda csodás, kemény milf-mellek.” - folytatta.

Dani kigombolta és levette a blúzomat, miközben Istvánnal csókolóztam és mindketten a combomat markolászták. Persze azonnal lekerült padlóra a melltartóm is, és mint az éhes farkaskölykök, mindketten rávetették magukat a melleimre. Egyikük az egyik, a másikuk a másik mellemet kezdte el nyalogatni, harapdálni, szívogatni, miközben a kezeikkel hol a melleimet markolászták, hol a combjaimat simogatták. Én hátradőlve élveztem a melleim kényeztetését. Most először éltem át, hogy mindkét mellemet egyszerre kényeztetik szájjal és ez valami fantasztikus érzés volt. Kezdtem eszméletlenül felizgulni és ennek egyre hangosabb lihegéssel tanújelét is adtam, ami pedig csak még jobban felizgatta a két pasit, mert egyre vadabbul szopták, harapdálták és nyalták a mellbimbóimat. Közben a farkukat kezdtem el simogatni a nadrágjukon keresztül és éreztem, hogy már jó kemények. Hallottam, ahogy István azt mondja Daninak, hogy jó baszható mellei vannak és hogy meg is fogja baszni őket.

A szoknyámat felhúzták a derekamra és mindketten simogatni, dörzsölgetni kezdték a puncimat a bugyimon keresztül, miközben megállás nélkül csókolgatták és nyalogatták a melleimet és a nyakamat. Elmondhatatlanul izgató érzés volt. Terpeszbe tettem a lábaimat és a kezüket a puncimhoz szorítottam. Éreztem, hogy egy kéz lasssan benyúl a bugyimba és a csiklómat kezdi dörzsölgetni. Ettől felsikoltottam és megremegett a testem. A kéz a bugyimban tovább „dolgozott” a puncimnál, miközben szinte szétszedték a melleimet a szájukkal.

- Alig várom, hogy megbasszalak! Azóta várom, hogy először megláttalak abban a szexi kis ruciban. – suttogta István a fülembe. Ugye, te is várod?
- Igen, nagyon várom – feleltem.
- Ugye, tudod, hogy te most egy ribanc vagy?
- Igen, tudom. Ribanc vagyok, a ti ribancotok – feleltem elhaló hangon.
- És jó ribancnak lenni?
- Igen, nagyon jó.
- Akarod, hogy úgy bánjunk veled, mint egy ribanccal?
- Igen, bánjatok úgy velem! - suttogtam.

Ekkor egy ujj becsuszott a pinámba és ujjazni kezdett. Hátradőltem, terpeszbe tett lábakkal és átadtam magam az ujjazás élvezetének. Dani finom, ügyes mozdulatokkal járta be ujjával az egész barlangot, miközben mindketten a melleimet markolászták és hol csókolóztak velem, hol pedig a nyakamat és a vállamat csókolgatták. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy a „játékszabályokat még nem is tisztáztam le velük.

- Hozd ide a táskámat. - súgtam Istvánnak
- Miért?
- Benne van a gumi. Belém csak gumival jöhettek. És a popsim tabu. Rendben?
- Persze. - felelték mindketten, majd István hozzátette:
- De szopnod azt kell. És azt gumi nélkül.
- Ok. A szopás az rendben. - feleltem.

István odahozta a táskámat, kivettem belőle a gumit és letettem a kanapéra. Dani ekkor leggugolt a lábam közé és végignyalta, végigcsókolta a combjaim belső részét a térdemtől egészen a már nedves pinámig. Ezt többször is megtette s ezzel úgy felizgatott, hogy a testem ütemesen vonaglani kezdett. Odaszorítottam a fejét a puncimhoz, s ő rögtön tudta, hogy mit akarok: félrehúzta a bugyimat és nyalni kezdett. Hallottam, hogy azt mondja: „Isteni finom, illatos pinád van! Lucskosra fogom nyalni!!”. Többször végignyalta a puncimat alulról felfelé, mint egy kutya, majd bedugta a nyelvét a pinámba és a csiklómat izgatta vele. Ezt többször megismételte. Közben lassan becsúsztatta az ujját is és egyszerre nyalt és ujjazott. Ettől ő is és én is egyre jobban felizgultunk. Behunyt szemekkel, remegő testtel és hangos, kéjes nyögésekkel élveztem a pinám és a melleim egyszerre történő kényeztetését. „Még! Még! Igen! Csináld még! Nagyon jó!” - lihegtem Dani fejét a pinámhoz szorítva.

Egyszer csak azt éreztem, hogy valami a számhoz ér. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy István feltérdelt mellém a kanapéra és a számhoz tolja a farkát. Azonnal bekaptam és szopni kezdtem. Nagy farka volt és már kőkemény. Két kezével megfogta a fejemet és gyengéden húzogatni kezdte a farkán.

- Azaz. - mondta, Szopjál, ribanc! Most jól megbaszom a szádat!

Láthatóan izgatta, hogy csúnyán beszél velem. Őszintén szólva, egy kicsit engem is izgatott vele. Tetszett ez a ribancként kezelés, izgatott, hogy használják a testem. Még soha nem bántak úgy velem, mint egy ribanccal. István vadul, keményen baszta a számat, miközben Dani megállás nélkül ujjazta és lefetyelte a nedűt a már jó nedves kelyhemből. Már nagyon közel jártam ahhoz, hogy elélvezzek, de persze azt szerettem volna, hogy ez úgy történik meg, hogy egy jó nagy kemény fasz van a pinámban. Ezért feltérdeltem és kipucsítottam a seggem Dani felé, ezzel jelezve, hogy készen állok arra, hogy megdugjon.

Dani persze rögtön „vette a lapot”. Felhúzott egy gumit a szerszámjára, letolta a bugyimat, néhányszor hátulról is végignyalt, a farkát párszor hozzáverte a seggemhez, majd szép lassan végre betolta a dákóját a már éhes pinámba. Nagyon nagy farka volt, úgy éreztem, hogy szinte teljesen megtölti vele a lyukamat. Hangosan felsikoltottam, amikor belém hatolt. S miközben előbb lassan, finoman, majd egyre gyorsabban, keményebben baszott, István megállás nélkül huzigálta a fejemet a szerszámán. Dani erősen megfogta két kezével a derekamat és keményen döfködött hátulról. Néha rácsapott egyet a seggemre, néha pedig előrenyúlt és a mellemet markolászta. Volt, hogy kivette a faszát a pinámból, alaposan végignyalt néhányszor, majd keményen újra visszanyomta.

Mind a hárman totál fel voltunk már izgulva és éreztem, hogy egyikünknek sem kell sok, hogy elélvezzen. István farka egyre keményebb, egyre nagyobb lett és egyre vadabban, egyre gyorsabban tolta be a számba. Tudtam, hogy mindjárt elélvez. El akartam venni a fejemet, de nem engedte, erősen szorította a faszához. Hirtelen egész testében megremegett és felnyögött. Megpróbáltam kiszabadítani a fejemet kezei szorításából, de nem volt rá semmi esélyem: fejemet két kézzel fogva szorosan a kemény hímtagjára húzva tartotta. Egyszer csak sós ízű lével lett tele a szám. Rádöbbentem, hogy belém élvezett. Még soha, senki nem élvezett a számba, először éreztem meg életemben a sperma ízét. Öklendezni kezdtem és ki akartam köpni, de nem tudtam, mert István nem vette ki a farkát a számból:

- Nyeld le! Nyeld le a gecimet, te ribanc! Nyeld le szépen!

Nem tudtam mit tenni, hogy meg ne fulladjak, kénytelen voltam lenyelni István gecijét. Eközben Dani a derekamra felhúzott szoknyámba, mint egy kantárba kapaszkodva keményen és szünet nélkül baszott hátulról. Nagyon dühös lettem Istvánra a számba élvezés miatt. Megkértem, hogy hozzon valamit inni, hogy elvegye a geci ízét a számban. Hamarosan egy pohár jeges kólával jött vissza és miközben Dani megállás nélkül tömött hátulról, István segítségével kiittam a hideg üdítőt.

A kedvenc pózom mindig is a lovagló póz volt, mert imádom, ha dugás közben a melleimet is kényeztetik. Megkértem ezért Danit, hogy hadd üljek bele a farkába. Így is tettünk: Dani leült a kanapéra, én pedig vele szemben beleültem a dákójába és belekapaszkodtam a kanapé hátuljába. Dani két kézzel megmarkolta a seggemet és nyalogatni, harapdálni kezdte a melleimet. Időnként megcsókolt és vadul csókolózni kezdtünk.

- Jó? - kérdezte. Élvezed?
- Igen. - feleltem. Nagyon. Csináld még, nemsokára jövök.
- Én már egyre nehezebben tudom csak visszatartani magam. - felelte Dani.
- Csak még egy kicsit bírd ki! - kértem.

Ráhajoltam Danira és nekinyomtam a melleimet a fejének. Dani harapdálni kezdte a cickóimat, amit azonnal megadta nekem a kegyelemdöfést. Hangosan nyögtem és egyre erőteljesebb csípőmozgásokkal, egyre vadabb mozdulatokkal lovagoltam a farkán, miközben Dani a fogaival cincálta a mellbimbómat.

- Úristen! Jövök! Jövök! Még! Még! Igen! Igen! Ez az! - sikítottam, majd egész testemben megremegve, hangos sikoltások kíséretében elélveztem Dani faszán.
- Én is jövök! - kiáltotta Dani. Lökött még néhány jó erőset, majd éreztem, hogy a farka megduzzad, hagosan felnyög, s engem szorosan magához szorítva több döféssel telespricceli a gumit a pinámban.

- A számba élvezés nagyon szemét dolog volt! - mondtam dühösen Istvánnak, miközben leszálltam Daniról és felhúztam a bugyimat. Erről nem volt szó! Bunkó, perverz állat vagy! Jó érzés volt, hogy megaláztál azzal, hogy lenyeletted velem a gecidet?

István válasz helyett, vagyis inkább válasz gyanánt vigyorogva énekelni kezdett: „Azzurro, magyarul azt jelenti, mindig kék fenn az ég.” Dani meg jót röhögött ezen.

- Cinikus bunkó! Perverz állat! - feleltem neki, majd megkértem, hogy mutassa meg a fürdőszobát.

Elmentem a fürdőbe, s amikor megláttam magam a tükörben, alaposan ledöbbentem: úgy néztem ki, mint egy tájkép csata után. A hajam kibomlott, a rúzsom és a sminkem elkenődött, a nyakam pedig piros volt a csókolgatásoktól és a szívogatásoktól. Gyorsan lezuhanyoztam és rendbe szedtem magam, majd felvettem a ruhámat.

Amikor visszamentem, a fiúkat már a teraszon találtam. Alsónadrágban ültek és jókedvűen, nagyokat nevetve iszogattak. Amikor megláttak, István azt mondta:

- Azt a mindenit, így kiengedett hajjal még dögösebb vagy, szépségem! De miért öltöztél fel?
- Gondoltam, megyek. Végeztünk, nem? Megkötöttük a megállapodást, ha nem tévedek? Remélem, álljátok a szavatokat!
- Engem speciel meggyőzött arról, hogy a férje a legjobb jelölt. - mondta mosolyogva Dani. És téged? - fordult István felé.
- Hát, engem még nem teljesen. - felelte István a legnagyobb megdöbbenésemre, kajánul egyenesen a szemembe nézve.
- Neeeem? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel? Megbasztatok, vagy nem? Még soha senki nem kúrt így szájba! Még bele is élveztél! - feleltem dühösen. Mi kell még?
- Például az, hogy megbasszalak, szépségem. Egy szopással nem úszod meg! - felelte István.
- Igaz is, engem pedig nem szoptál le. - tette hozzá Dani.

Nagyon dühös lettem, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. István felállt, odajött hozzám, átkarolt és azt mondta:

- Nyugodj meg. Lesz még egy menet, ennyi az egész. Még egyszer megdöngetünk. Szeretnélek én is megbaszni. Lazulj el, gyere igyál te is egy kis martinit. Napozzál egy kicsit, élvezd a madárcsicsergést, a jó levegőt, a napfényt. - mondta István és levette a blúzomat és a szoknyámat és gyengéden rácsapott egyet a seggemre. Mi addig elmegyünk lezuhanyozni.

Mit tudtam tenni, bugyiban, melltartóban és a magassarkú szandálban elfeküdtem a napozóágyon és a jeges martinit kortyolgatva, behunyt szemekkel élveztem a nap sugarait az arcomon. „Szóval még egy menet.” - gondoltam. Végül is nem baj, én is élveztem. Most biztos Dani fog majd szopatni és István fog megbaszni.

Már-már kielégülten elbóbiskoltam a simogató napfényben, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy cirógatják a testem. A vállamat, a karomat és a combjaimat egyaránt simogatta egy-egy kéz. Ujjak siklottak lágyan, érzékien a testemen, végig a nyakamon, a vállamon, a karomon, a combomon. Hirtelen libabőrös lettem. Fantasztikus érzés volt, ahogy a szabadban, a napfényben egyszerre négy kéz simogatja mindenütt a testem. Aztán azt éreztem, hogy megcsókolják a nyakamat és a combom belső részét, majd mindenütt csókolgatnak és simogatnak. Egy nyelv érzékien végigjárta a combomat többször, oda-vissza, közben egy száj a nyakamat, a vállamat és a karomat csókolgatta, majd szájon csókolt. Érzékien csókolózni kezdtem Danival, miközben a kezeivel megállás nélkül cirógatta a karomat és a vállamat. Eközben István alul kényeztetett, gyengéden széttárta a lábamat, s miután többször végignyalta és végigcsókolta a combomat, a puncimat kezdte el nyalogatni a bugyimon keresztül. Megremegett a testem a kéjtől és ütemesen mozogni kezdtem. Dani levette rólam a melltartót és én gyengéden a melleimre irányítottam a fejét. Finoman, érzékien nyalogatni kezdte a mellemet, végignyalta lentről felfelé, majd a mellbimbómat nyalta körbe. Istenien csinálta. Ezután bekapta a mellbimbómat és szopni kezdte, közben a másik kezével a hasamat és a másik mellemet simogatta. Időnként abbahagyta és csókolózott velem. Eközben István félrehúzta a bugyimat és belenyalt a puncimba. Még soha nem éreztem ehhez hasonló érzést: egy pasi a pinámat nyalta, egy másik pedig a mellemet kényeztette, s mindketten fantasztikus gyengédséggel és érzékiséggel csinálták. Már sokszor fantáziáltam erről maszturbálás közben, de még soha nem éltem át. Meg kellett, hogy állapítsam, hogy a valóságban sokkal jobb annál, mint ahogy elképzeltem. Eközben egyik kezemmel Dani fejét szorítottam a mellemre, a másikkal pedig István fejét a pinámra. István finoman széthúzta a barlang nyílását és egyre vadabbul lefetyelte belőle a nedűt. Dani pedig össze-vissza nyalta-falta, csócsálta a mellemet. Én pedig ütemesen vonaglottam a napozóágyon és élveztem a kényeztetést.

Azután Dani felállt mellém úgy, hogy farka a fejem mellé került. Persze tudtam, hogy mit akar. Odafordultam, letoltam az alsónadrágját, a még puha, löttyedt farkát bevettem a számba és finoman szopni kezdtem. Miközben szoptam, Dani gyengéden simogatta az arcomat és a hajamat. Időnként lenyúlt, és megmarkolta a mellemet is.

Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Azonnal eszembe jutott, hogy valószínűleg a férjem lesz az, ezért muszáj felvennem. Megkértem Danit, hogy hozza ide nekem. Valóban a férjem volt, s miközben a főnöke éppen teljes beadással nyalta a pinámat, s egy másik munkatársa pedig a farkával az arcomat és a melleimet simogatta, beszélgetni kezdtünk. Megkérdezte, hogy hol vagyok, mert nem talált otthon. Azt mondtam neki, hogy vásárolni mentem. Elmondta, hogy a cégnél senki nem tudja, hogy hol van István, mert nem szólt senkinek arról, hogy ma nem megy be. Mindenki őt keresi. "Furcsa.- mondta – nem szokott ilyet csinálni." Alig bírtam ki, hogy el ne röhögjem magam. Amúgy is nagyon nehezemre esett közönyös hangon beszélni vele, miközben éppen a pinámat nyalták. „Ha tudnád, hogy hol van és mit csinál!”- gondoltam magamban, majd cinikusan azt feleltem, hogy „lehet, hogy éppen kefél valahol”. „Hát az lehet.” - felelte. „Nagy kujon, az biztos.” Megkérdeztem tőle, hogy nincs-e még döntés a római kiküldetés ügyében. Azt felelte, hogy nincs, de valamiért úgy érzi, hogy jók az esélyei. „Most valahogy én is így érzem.” - feleltem egyik kezemmel István fejét a pinámhoz szorítva, a másikkal pedig Dani izmos combját cirógatva és majdnem elnevettem magam.

Amikor befejeztük a beszélgetést, elmondtam Istvánnak, hogy a cégnél mindenki őt keresi és senki sem tudja, hogy hol van. Ezen mindhárman jót nevettünk, majd István javaslatára bementünk az egyik hálószobába, hogy ott folytassuk, amit a teraszon elkezdtünk. Azt mondta, hogy szívesen megbaszna itt a teraszon a napfényben, de azt lehet, hogy mások is hallanák. Láttam, hogy István felhozza magával a gumikat is.

A szobában, ahova bementünk, nagy franciaágy volt és az egész falambériával volt borítva. Nagyon kellemes, barátságos szoba volt, mintha csak baszásra tervezték volna. Valószínűleg arra is használták. Ahogy beléptünk, István azonnal, szinte durván hanyatt döntött az ágyra és ott folytatta, ahol a teraszon abbahagyta, vagyis a bugyimat félrehúzva nyalni kezdte a már alaposan levedző pinámat. Dani pedig odatérdelt a fejem mellé és a számba tette a farkát. Szopni kezdtem, finoman, lágyan, közben a combját simogattam és alulról felnyúlva megmarkoltam az izmos fenekét. Időnként bekaptam a golyóit is. Orális kényeztetésemnek köszönhetően Dani farka lassan megnőtt és megmerevedett a számban. Kifejezetten élveztem, ahogy Dani faszát bevetésre késszé varázsolom magamnak orális kényeztetésemmel.

István betolta az egyik ujját a pinámba és ujjazni kezdte. Finom, körkörös mozdulatokkal tágította a puncimat, közben pedig nyelvével a csiklómat izgatta. Dani ekkor kivette a szerszámát a számból, fölém térdelt és betette a melleim közé. Két kezével belekapaszkodott az ágy háttámlájába, én pedig rászorítottam a melleimet Dani farkára, aki járatni kezdte azt a melleim között. Mellbe baszott. Hallottam, hogy azt mondja Istvánnak: „Ezért jók a nagy, kemény milf-csöcsök! Jól meg lehet baszni őket! A fiatal csajok erre nem jók.”

- Baszd jól mellbe! - felelte neki István.

Egy idő után István odajött és megkért, hogy húzzak fel egy gumit a farkára, majd megkért, hogy „pucsítsam ki neki azt a gyönyörű seggemet.”. Megfordultam, s hátulról felkínáltam magam Istvánnak. Dani ekkor hanyatt feküdt, én pedig ráfeküdve a melleimet a farkára szorítottam. Őszintén szólva, már alig vártam, hogy István felnyársaljon a dákójával, de előbb még hátulról folytatta a nyalást, a fejét a farpofáim közé fúrva vadul nyalta a pinámat és a seggemet is. Mind a két lyukamnak alaposan kijutott a kényeztetésből. Míg nyalás közben a pinámat ujjazta, egy ujjával a popsimat is ingerelte. Isteni érzés volt, azt hittem, megőrülök. Dani összeszorította a melleimet a farka körül, én pedig ütemesen mozogni kezdtem rajta.

Aztán végre éreztem, hogy István lassan belém tolja a faszát és baszni kezd hátulról. Ahogy belém jött, hangosan felnyögtem. „Végre! Igen! Igen! Ez az! Dugjál meg!” - lihegtem önkéntelenül. Hatalmas szerszáma volt, még nagyobb, mint Daninak. Úgy éreztem, hogy teljesen megtölti vele a pinámat. Istvánt felgerjesztette az önkéntelen kérésem:

- Jó, ahogy baszlak? - kérdezte. Élvezed, ugye?
- Igen, nagyon. Basszál meg jó keményen!
- Keményen akarod? - kérdezte István.
- Igen, jó keményen! - feleltem.

Ekkor Dani elém térdelt és újra szopatni kezdett. Én pedig a seggemet az ágy előtt álló és engem hátulról baszó István felé pucsítva szoptam Danit.

István valóban keményen baszott hátulról. A két kezével a szandálom sarkába kapaszkodva teljes erővel döfködött, hallottam a zacskójának a csattanásait, ahogy minden lökésnél nekiütközik a seggemnek. Időnként rácsapott a fenekemre, máskor pedig a fejemet rányomta Dani farkára. Dani is egyre hevesebb lett, a hajamat a kezére csavarva mozgatta a fejemet kőkemény szerszámján. Leült az ágyra, nekitámaszkodott a párnának és úgy szopatta magát velem. Közben azzal izgatták magukat és egymást, hogy trágár, disznó szavakat mondtak:

- Szopasd le jól a kis ribancot! Baszd meg jól a száját! - mondta István Daninak.
- Te pedig pumpáld tele a pináját! - felelte Dani.
- Azt csinálom. Szétbaszom a lucskos pináját!

Én már szinte nem is tudtam magamról. Megszűnt a külvilág, nem törődtem semmivel, csak behunyt szemekkel szoptam és baszattam magam. A nekem még soha nem mondott perverz, durva szavak engem is izgattak és kifejezetten élveztem, hogy ribancként bánnak velem. Ebben még soha nem volt részem és soha nem gondoltam volna, hogy ennyire izgató ribancként odaadni, baszatni magam. Hogy fokozzam egy kicsit a hangulatot, én is beszálltam a játékba:

- Az az, basszál meg! Basszál meg jó alaposan, te perverz állat! Baszd szét a pinámat! - lihegtem.
- Micsoda kis baszni való perverz ribanc vagy te! - felelte István. Ne félj, megkapod, ami jár neked – felelte és két kezével a seggemet fogva durva mozdulatokkal járatta a faszát a pinámban.
- Remélem is! Bassz meg jó keményen, mint egy ribancot!
- Azt akarod? Tényleg azt akarod?
- Igen, azt akarom! Basszál!

Sikerült jó alaposan felhergelnem Istvánt, mert megállás nélkül baszott hátulról kemény, durva döfésekkel, közben vadul csapkodta a seggemet.

- Így jó?
- Igen, nagyon jó! Még! Csináld még! Ne hagyd abba! - lihegtem.

Kis idő után Dani megkért, hogy üljek bele a farkába. Meg is tettem, lassan beleereszkedtem Dani felálló dákójába és lovagolni kezdtem rajta. István ekkor odaállt mellém, levette a gumit és szopatni kezdte magát velem. A rá jellemző vad, durva módon megfogta a hajamat és úgy huzigálta a fejemet a faszán. Közben pedig megállás nélkül mondta a magáét:

- Ez az, szopjál, ribanc! Szopd le keményen a faszomat! Most megbaszom a szádat is, ahogy a pinádat is megbasztam!

Egy darabig szopatta magát, majd rádöntött Danira úgy, hogy a felsőtestemmel egészen ráfeküdtem. Mögém ment és nyalogatni kezdte a popsim a nyílásnál. Ekkor még nem sejtettem, hogy mire készül. Aztán egyszer csak valami hideg anyagot éreztem a lyukamnál, s éreztem, ahogy István szétkeni. Ekkor döbbentem rá, hogy miben mesterkedik:

- Nem! Azt nem! Nem akarom, érted? A seggemet ne! - kiáltottam. Megpróbáltam kiszabadítani magam, de Dani, miközben alulról döfködött, szorosan magához szorított és István is erősen fogta a derekamat, így semmi esélyem nem volt.
- Ne! Kérlek, ne! Oda ne! - sikítottam.
- Nyugi, hidd el, jó lesz! - súgta Dani a fülembe és megcsókolt. Engedd el magad! Nem fog fájni, élvezni fogod.

Ekkor István farka lassan becsúszott a végbélnyílásomba. Hangosan felsikoltottam. „Úristen! Ez fáj! Nem bírom!” - üvöltöttem. Dani simogatott és csókolgatott, kedvesen próbált megnyugtatni. István pedig a fenekemre támaszkodva finoman tövig nyomta a szerszámát a seggembe, majd ki-be húzogatva elkezdte dugni. Életemben először basztak seggbe, ráadásul egyből szendvicsben. Két fasz járt bennem egyszerre. Nem ismert, különös érzés volt: két férfi között feküdtem, akik négy kézzel fogták erősen a testem és dugták egyszerre mindkét lyukamat. Használtak. Használták a testem. És ez kifejezetten izgatott. Egy idő után már nem fájt, ahogy István a seggemet baszta, sőt élvezni kezdtem a dolgot. Hevesen csókolózni kezdtem Danival, miközben mindhárman egy ütemre mozogtunk. Fantasztikus, új élmény volt ez nekem, szinte önkívületi állapota kerültem, megszűnt körülöttem minden, nem éreztem semmi mást, csak a két faszt, ahogy a testemben mozog. Igazából erről is sokat fantáziáltam már, de nem gondoltam volna, hogy ilyen jó, ennyire kéjes és élvezetes dolog tölteléknek lenni egy szendvicsben. Minden egyes döfésnél hangosan felnyögtem és ez szemmel láthatóan nagyon izgatta a két pasit.

- Azaz, sikíts csak! - mondta István. Imádom, hogy ilyen hangos vagy!
- Milyen a segge? - kérdezte Dani Istvántól.
- Isteni. - felelte István.
- Hadd basszam majd én is seggbe! - kérte Dani.
- Rendben. - válaszolta István. Majd cserélünk.

Egy idő után István kivette a faszát a seggemből és felhúzatott velem egy másik gumit. Ezután hanyatt feküdt az ágyra, én ráültem a farkára és teljesen előredőltem. Dani mögém ment, szétkent egy kis síkosítót a seggemen, majd lassan, finoman betolta a szerszámát. Már egyáltalán nem fájt, ahogy belém hatolt. István szorosan átölelt és újra ütemesen mozogni kezdtünk. Vadul csókolózni kezdtem Istvánnal és teljesen átadtam magam az élvezetnek, amit a pinám és a seggem egyszerre történő baszása okozott.

Hamarosan éreztem, hogy el fogok menni.

- Igen! Igen! Még! Még! El fogok élvezni! Mindjárt elélvezek! - sikítottam.
- Én is jövök! - felelte István.
- Még! Még! Igen! Igen! Még! Még! Most! - üvöltöttem, majd vad rángások közepette, hangos sikoltozásokkal elélveztem.

István döfött még néhány keményet alulról, aztán nagyon szorosan magához ölelt és telespriccelte a gumit a pinámban.

Leszálltam István farkáról és szinte elalélva, pihegve hanyatt feküdtem az ágyon. Ekkor azt éreztem, hogy Dani a számhoz nyomja a dákóját.

- Kapd be! - mondta. A szádban akarok elélvezni!

Én akkor nagyjából már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, ki vagyok és mit csinálok. Csak azt éreztem, hogy Dani megfogja a fejemet, ráhúzza párszor a farkára, majd pedig megtelik a szám a már ismert sós ízű folyadékkal. Azonnal lenyeltem.

Amikor néhány perc múlva kipihegtük magunkat a nagy menet után és felkászálódtunk az ágyról, teljesen spontán módon lekevertem Istvánnak egy pofont.

- Ezt a seggbe baszásért! - mondtam.
- Vigyázz, mert nagyon izgató vagy, amikor dühöngsz! - felelte nevetve István. Ha így folytatod, lesz egy harmadik menet is. Sajnálom, kedvesen, de nekünk ez jelenti a baszást. Nálunk lyuk nem maradhat szárazon. Elvégre, nem vagyunk már tinik. Hozzád is sokkal jobban illik ez a fajta szex. Te kurva jó nő vagy, téged agyba-főbe kell baszni. Isteni voltál, talán még soha nem basztam ilyen jót. Majd hozzátette:
Egyébként vedd úgy, hogy a római dolog el van intézve. Most már engem is meggyőztél. - mondta és vigyorogva kezet csókolt.

Hívtunk egy taxit és visszamentünk a városba. Sajgó fenékkel és égő puncival ültem be a hátsó ülésre. A két baszógép hátra ült mellém és – a visszapillantó tükörben kíváncsiskodó taxisofőr legnagyobb élvezetére - még a taxiban is a combjaimat fogdosták. Amikor elbúcsúztunk egymástól, István kaján vigyorgással azt mondta:

- Ja, és még valami: a római kiküldetést évente meg kell hosszabbítani. S persze mi döntünk a hosszabbításról is.

Másnap a férjem boldogan jött haza:

- Ma este ünnepelünk! Megyünk Rómába! - mondta és megölelt.

Este, az ágyban, miután megbaszott, megkérdezte:

- Ugye, te valahogy érezted, hogy én kapom a kiküldetést?
- Igen, éreztem. - feleltem.
- Az a bizonyos női megérzés, ugye,!
- Igen. A női megérzés. - hagytam rá, s közben arra gondoltam, hogy kedvesem, ha rajtad múlt volna, a büdös életben nem költözhetünk Rómába. De azért persze hagytam, hogy a saját sikerének tekintse a dolgot.

Összesen hét csodálatos évet töltöttünk Rómában. Ez egyben azt is jelenti, hogy még hatszor zengett a kis erdei vendégház a hangos sikoltozásaimtól, miközben duplán felnyársalva töltelék voltam egy szendvicsben.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


-Rohannak az évek. Olyan hihetetlen, hogy már végzős vagy.- mondta Kati.

-Jövőre már te is itt fogsz tartani. -felelte Kriszti.

A két lány már régóta barátnő volt. Kati újságírást tanult, Kriszti ped...




Az történt, hogy egy férfival megbeszéltem egy randit, hogy elõttem fogja kiverni a farkát én meg végignézem. Eddig rendben is volt. 65 éves volt, de jól nézett ki. Elõvette a farkát és simogatta, verte, közbe engem bámult, egyre nag...




1 évig nem játszottam sehol több ajánlat is érkezett az országból,hogy játtszak náluk. Valami azt súgta,hogy várjak még vele
Majd egyszer csak Abbó1 a városban ahol laktam érkezett egy felkérés és a legjobb barátom is ott j...




Mindig is szerettem az éjszakai fürdéseket. És mindig szeretni is fogom. Sok élményem volt és remélem lesz is még.
Legutóbbi élményem is olyan volt, ami nagyon tetszett, ezért is írom most le nektek. Ezeknek az éjszakai fürdés...




Egyik nap nagyon borús hangulatban mentem haza. Összerúgtam a port a főnökömmel, és ráadásul be kellett látnom, hogy annak a baromnak majdnem igaza is volt. Szóval félig-meddig én szúrtam el. Ennél nem tudok rosszabbat elképzelni sem....


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak