Leszoptam a Csabát
Mindig is egy öntörvényű lány voltam. Csak a saját szabályaimat voltam hajlandó betartani. És szerettem emelni a tétet. Imádtam a polgárpukkasztást.. feszegetni saját és más emberek határait. Vég nélkül. Egyik fontos alapszabályom már a gimnáziumi éveim alatt a következő volt: Házinyúlra nem lövünk. Ehhez tartottam is magam egészen az utolsó egyetemi évemig.
Csabinál a kezdetektől megvolt köztünk a kémia. A szikra ahogy néhányan mondják. Mindig ment a flört, a szemkontaktus, gyakran egybeforrt a mosolyunk néhány pillanat erejéig. Amikor ő mondott valami humorosat mindig megkereste a tekintetemet, hogy megkönnyebbülve nyugtázza biztató mosolyom melyet ilyenkor villantottam felé. Első éven végig mellettem ült, mindig az ölébe csúsztattam a combjaimat, egyrészt a játék miatt, másrészt mert baromi kényelmes volt. :D Aztán abbamaradt ez a közelség. Ahogy elkezdődött az a bizonyos tanév már csipkelődtünk, kacér megjegyzéseket hintett felém, szemei őrizték lépteimet a mögöttem haladó tömegből. mindig tudtam. éreztem a hátamon azt a különleges csibészes pillantását hideg, világos íriszéből. Sápadt férfias arca volt kisfiús bájjal fűszerezve és hatalmas, erős, szálkás teste.
Egy este szórakozni indultam a barátnőimmel. Egy az egyetem diákjai körében igazán népszerű helyre. Ő mindig ott volt. Tudtam hogy ott lesz, mindig ott volt. Azt is tudtam hogy egyszer valamelyikünk a másikra veti magát. Mégsem sejtettem semmit. Mielőtt lementünk volna a clubba vodkáztunk. A vodka volt az igaz szerelmem mindig. Azt mondják, ha eleget iszol belőle olyan íze van, mint a szerelemnek. Hát mivel nekem a szerelem nem volt megfelelő terep így az italra bíztam. Leküldtem egy nyugtatót, majd a világ minden nyugalmával folytattam a vedelést. Mindig benne voltam minden őrültségben. Bármiben. Én ott voltam. Sikerült jobban becsípnem mint amire számítottam. Kábán érkeztünk meg, Táncikáltunk valamit, csevegtem az ismerősökkel. Tudták jól, hogy nem szeretem az embereket mégis mindig a társaságomat keresték. Soha nem értettem ezt.
Az éjszaka közepének táján jártunk. Az volt az utolsó meleg éj annak az évnek az őszén. A Hold csak úgy sugárzott a hamuszín égbolton. Ilyenkor éreztem magamat igazán elememben. Akkor felém jött ő.
A következő kép, hogy egymás mellett sétálunk a városon át. Majd megragadta karcsú derekam és izmos karjával berántott valami épület mögé egy elhagyott részen. Kellemes sötétség borult ránk és árnyak takartak be. Mintha a világ segítene elrejtőzni. Megállt a pillanat. Vékony, előkelő ívű ajkait az én picike vörös számra tapasztotta. Egész pontosan bordó rúzst viseltem. Nagy barna fénylő őzikeszemeimmel egészen úgy néztem ki mint egy porcelánbaba. A nyelvével bebarangolta az enyémnek minden kis nanométerét. Soha nem éreztem még olyan tüzet azelőtt egy csóktól. A szexben nekem a smaci mindig is unalmas prológus volt. Ő viszont igazán érzéki módon csatázott velem. Elbuktam. elgyengültem. Visszacsókoltam. Kezemet felfelé csúsztattam sima tarkóján, majd végigszántottam ujjaimmal sötét haját melynek mindig minden szála tökéletesen állt. még sport után is. Kidolgozott testével a falnak szegezett és végigsimított hosszú karcsú combom belső felén. Nem volt menekvés. Megadóan utat engedtem ujjainak melyek mohón be is furakodtak falatnyi mentazöld tangám alá és simogatni kezdték legérzékenyebb pontjaim. Fekete karmaim deltás hátába mélyesztettem a vékony feszes ingen keresztül melyen át csodásan kirajzolódtak hátizmai. Ujjait belém tolta , mélyet sóhajtottam és kezeim széles válláig rohantak, belekapaszkodtam ahogy ütemesen mozgatta kézfejét. Igen. életemben először meg kellett kapaszkodnom egy kis előjátéktól. Nem voltam ugyanaz akkor este.
- Akkor szex?
- Legyen! - vetettem oda és előzékenyen a fal felé fordultam, majd pucsítottam. alig várva a gyönyört.
- Valami előjáték? - utasított a kérdéssel kaján vigyorral az arcán. Jófiús, elegáns vonásain az a huncut perverz mosolya volt a korona.. a tökéletes, vakítóan fehér fogsorával. Szemeiben ott lángolt az a pillantás, amelyről csak én tudom mit jelent. Kívánt. Perpillanat konkrétan azt, hogy a számba vegyem a farkát. Kicsiny, bizalmat sugárzó szemeibe néztem. Ráemeltem a tudom mire gondolsz baby mosolyomat és lassan térdre ereszkedtem lábai előtt és végigcikáztam ujjbegyeimmel combja izmain.
Aznap esti játékom már kicsomagolva várt rám, hogy végigsimítsam nyelvemmel. Majd játszottam a makkon, körkörös mozdulatokkal. Jobb kezemet a tövére tettem, majd ajkaimmal izgattam a végét. Egyre mélyebben és mélyebben szívtam magamba. A légzése szaporodott. Nem akartam hogy elmenjen. Párszor még tövig nyeltem aztán elégedetten felálltam. Kinyitotta szemeit és mélyen a szemembe nézett. Ellazult. Zajt hallottunk hirtelen. Valamiféle csoport közeledését. Kissé megrémültem, mi van ha kirabolnak.. Itt az adrenalin is beszállt a buliba. Elpályáztunk egy csendes helyre a fák közé. a természet lágy ölén. Hol is történhetne máshol? Találtunk egy ódon padot. Újra letérdeltem, gondoltam megnézem mi a helyzet odalent. Helyszínváltás utáni vigasztalásképp játszottam vele még egy kicsit. És talán azért is hogy robbanásig feszüljön úgy ahogy én. Ez egy türelemjáték volt. A csatát elvesztette, ő repült rám előbb. Azzal hogy türelmesen táncoltam az idegein a háborút is sikernek könyvelhettem el. Itt csak magam ellen buktam el. Jöjjön hát aminek jönnie kell.
Megfordultam és rámarkoltam a pad háttámlájára. Felhúzta a ruhámat, félretolta a bugyimat majd fájdalmasan lassú mozdulattal nyársalt fel, eztán meglepetésemre igazán gyorsan kezdett mozogni bennem. Egészen kitöltött, optimális méretnek mondanám. Ötös skálán egy erős négyes. Mindig is a vad szexet részesítettem előnyben, romantika tabu, ezért iszonyatosan élveztem a heves, könyörtelen és sebes lökéseket. megmarkolta csontos derekamat és még jobban karóba húzott. Ekkor elért a gyönyör. Lihegtem és nyögdécseltem, lábam elgyengült, mégjobban löktem rá magamat, izmos, kemény hasa mindig kerek fenekemmel ütközött. Élveztem. Imádtam az orgazmust. Hogy megannyi féle. És hogy emberi érzések hiányában a szeretet és az empátia helyett lehetett ez a kedvenc érzésem. Villámgyorsan a padra huppant és ölébe rántott. Vele szemben ültem erős combjain. Néhány pillanatra csak bámultunk bele egymás tág pupilláiba, hosszú, vékony ujjait millió aranyszín hajszál közé illesztette és lágyan megragadta tarkómat hogy közelebb vonja arcomat az övéhez. Szelíden megcsókolt, megcirógatta nyelvemet az övével. Válaszul felegyenesedtem. Így nagy kerek melleim az állához értek. A bejárathoz illesztettem meredező férfiasságát és beleültem. Mélyen. Egészen. Majd, tettem a csípőmmel néhány körkörös mozdulatot és vadul lovagolni kezdtem. Imádtam. Én parancsoltam. Úgy csináltam ahogy nekem jó. Használtam az áldozatot. Ő szuszogott és sóhajtozott, végighúzta tenyerét a hátamon és fenekembe markolt, hogy érezzem a hatalmát. Ekkor már pihegni, sikongatni kezdtem. Vállaimra tette a kezét és ő is mozogni kezdett alattam. a kemény pad nyomását már nem éreztem a térdeim alatt, könnyű voltam és szabad. és szálltam. Az orgazmus második mindent elsöprő hullámán. Szerettem magamban érezni. Néhány korábbi szexpartneremnek szokása is volt ugratni: neked az lenne a legjobb ha az ember ki se venné belőled. Ez valóban így van. Mi pedig már a végén jártunk. Miközben ringó melleimet igézte, szemeit gyakran enyéimre vetette. Vadul lesmároltam. én nem tudtam máshogy. nem tudtam az agresszivitásomban hordozni a gyengédséget ahogy ő. Halkan, próbálva visszafogni magam a szájába sikoltottam, majd még mozogtam kicsit lassan levezetésképp. Akkor aztán elernyedt a testem. hallgattam a szuszogását és kicsit kipihentük magunkat. A légzésünk visszatért a normális kerékvágásba és én felálltam. Nem akartam túl sokáig a karjaiban maradni. Őt elküldtem a rövidebb úton én pedig nekivágtam a kerülőn hogy ne lássanak együtt minket. Nem akartam folytatást, nem akartam hallani róla, nem akartam a pletykákat. Csak használni egy éjszakára.
Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!