banner

A barátnőm kukkolása




Szobatársam, Móni és én igen jó barátok vagyunk. Mindent elmondunk egymásnak, így aztán azon tűnődtem, miben sántikál, amikor véletlenül megpillantottam azokat a szexis harisnyákat és alsóneműket hálószobája szekrényében. Jó, el kell ismernem, szeretek kutatni. Egyébként meg összeakadt azzal az új sráccal, Csabival, és nagyon titkolózott felőle. Mostanában alig volt otthon, ezért mikor meghallottam, hogy a hétvégére a srác kénytelen nálunk maradni, mert festik a házát, örömmel töltött el, hogy végre megismerhetem.

A gond csupán az volt, hogy Móni nem akart osztozni a fickón. Még csak azt sem akarta, hogy beszéljek vele. Bezárkóztak az ő hálószobájába, szinte ki se jöttek. Mivel marha kíváncsi voltam, elhatároztam, kilesem őket. Épp elviharzottak, hogy valami flancos étteremben vacsorázzanak. Móni a legmagasabb sarkú cipőjét vette fel, amit valaha is láttam, no meg neccharisnyát és szorosan simuló vörös bőrruhát.


Úgy döntöttem, a hálószoba ablakához állítom a videokamerámat egy állványra. Volt távirányítója, úgyhogy rákapcsoltam a tévémre és türelmetlenül vártam, hogy visszajöjjenek. Móni és én gyakran vitattuk meg szexuális fantáziánkat, és őszintén kitárgyaltuk a fiúkat is, ezért bosszantott annyira, hogy semmit sem mondott nekem Csabiről. De minél tovább ültem ott és morfondíroztam, annál jobban beindult a fantáziám és majd megvesztem, hogy történjen már valami! Szerencsére nem kellett túl sokáig várnom. Amint berontottak hálószobaajtón, összeölelkezve, kezük máris egymáson kalandozott. Aztán a srác lerángatta Sara ruháit és a földre dobta.

A francba is! Láttam már máskor is a csajt meztelenül, mikor kijött a zuhany alól, de így még soha. Kurva jól nézett ki. Fekete bőr harisnyatartó volt rajta, erre kapcsolta neccharisnyáit, apró tangabugyiban volt, mely szexis segge vágását követte, mindezt kiegészítette egy dögös melltartó, melynek kosaraiból a cickói szinte kifolytak.


A tősarkaival magasabb volt a srácnál, aki most nekitolta a hálószobaajtónak és testét csókokkal borította. Egyre haladt lefelé, kihúzta Móni melleit a kosarakból és szopogatni kezdte. Aztán lefelé araszolt, közben megcsókolta minden porcikáját.

Mikor aztán arca egy vonalba ért Móni szeméremszőrzetével, félrehúzta a bugyiját és valahogy sikerült oda bedugni az arcát, Móni pedig az arcának dörgölte a bugyit, miközben a srác már a punciját nyalta, két kezét felül a harisnyákba dugva.


Csabi most hirtelen elhúzódott tőle, és egy erőteljes rántással letépte a bugyiját, majd a szájához emelte és a lágyékrészét szopogatta. Móni eközben széthúzta szeméremajkait a csiklója elől, majd ujjait a pinájába merítette, mely elképzelésem szerint mostanra már majd szétrobbant, aztán a csiklójára kente nedveit és dörzsölni kezdte.

A kurva életbe! Már attól nedves lett a saját bugyim is, hogy itt nézem őket. Villámgyorsan lehúztam, szemem egy pillanatra se vettem le a tévéről. Bár eszembe jutott volna, hogy kazettára vegyem! Felvehettem volna, és aztán akkor nézem, amikor csak jólesik… Csak hát ha ezt Móni egyszer megtudná, az a barátságunk végét jelentené.

Ujjaimat a puncimba dugtam, élvezve saját selymes nedvemet, ki-be csúsztattam azokat, és eközben egyre csak őket figyeltem. Csabi most lehámozta ingét. Öregem, micsoda felsőtest… izmoktól duzzadó… és mikor letolta a nadrágját és a gatyáját, aztán előbukkant a dákója, hát felakadt a szemem.

Ekkora faszt még életemben nem láttam.

Most felkapta Móni-t, az ágyhoz vitte és rádobta. Ennek. örültem, mert így jobb volt a látószög. A falon át vihorászást hallottam, de hogy mit mondanak, azt nem. Móni most megragadta a srácfaszát és mélyen beszopta. Csabi két kezét a csaj arcára téve irányította, és így baszta őt szájba, miközben Móni imádattal pillantott fel rá.

Nem csoda, hogy ki se jöttek a hálószobából!

Mikor Móni visszahúzta arcát, Csabi farka valamelyest lankadt, ott himbálódzott előtte, a makkjából csöpögött a nedű. Móni most lefeküdt és széttárta combjait, a srác pedig behatolt közéjük. Móni eközben saját melleit simogatta, mellbimbóit húzogatta, morzsolgatta hogy megkeményedjenek.

Megragadtam mellemet a póló alatt és erőteljesen kezdtem masszírozni. A mellbimbóim húzkodtam, és mit nem adtam volna azért, ha ott van velem a fiúm. Csabi úgy falta Móni-t, mint aki napok óta nem evett, a farpofái közé dugta ujját és a lyukával játszadozott.

Ezután Csabi lefelé araszolt Móni testén, a combjait csókolgatva, aztán a lábikráit, bokáit és lábfejét. Felemelte egyik bokáját és a tenyerébe fogta, kicsatolta majd nagyon lassan kiszabadította Móni lábát a cipőből, és a farkának dörgölte. Móni most a másik lábát is a srác lágyékának szorította és erőteljesen dörzsölte. Csabi azonban félretolta a lábát és a cipőtalpával egy párszor rápaskolt Móni puncijára. Ő most még jobban széttárta lábát, mintha azt akarná, üssék tovább.

Mit mondjak, soha meg nem fordult volna a fejemben, hogy Móni belemegy ilyesmikbe. Az életben eszembe sem jutott, hogy a puncimat csapkodják. Csabi most elhajította a cipőt, úgy nézett Móni-ra, mint egy ragadozó, megnyalta ajkait, aztán mondott valamit, amitől a csaj hangosan felkacagott.

A srác lehajtotta a fejét és a harisnyákon nyalakodott, a szárát harapdálta a legtetején. Móni nevetgélt és el akarta húzni Csabi elől a lábát, ámő szorosan rátapadt és a szájába vette lábujjait, majd szopogatni kezdte azokat.

Embert nem láttam még, aki ilyet tett volna. Hallottam már harisnyafétisekről, de olyannal még nem találkoztam, akinek ezzel dolga lett volna. Móni-nak már bizonyára volt, mert kezét a combjai közé csúsztatta és a puncijával játszadozott, láthatólag élvezte, amit csinált.

Csabi egyre csak a lábujjait szopogatta, eközben Sara másik lába a srác lágyékánál kalandozott. A csaj most nekinyomtaősarkát és azzal dörgölte, miközben Csabi kicsatolta a cip őt, majd lekapta Móni lábáról.
Ő pedig most mezítláb birizgálta a srác faszát, igyekezett elkapni azt a lábujjaival. Csabi azonban fogta, végigvezette lábat a dákóján és a tökein. A lélegzetem elakadt, mikor láttam, hogyannő a fasza egyre nagyobbra.

A francba! Ez a srác egy igazi csődör.

És ez így ment egy darabig, aztán Csabi végül elengedte Móni lábát és az ágyra ejtette. A csaj pedig széttárta combjait, kitárulkozva Csabi előtt. A srác makkja lila volt, lüktetett benne a vér,aztán marokra fogta a farkát és a csaj felé közelített, ám ahelyett, hogy megbaszta volna, lerántotta a harisnyatartóról az egyik harisnyát és annak dörgölte a hímtagját.

Aztán letépte a harisnyát Móni lábáról, ráhúzta a faszára, hogy fedje a makkját, a többit a tökei köré tekerte. A csaj most közelebb vonta a srácot és a farkát bevezette a puncijába. Csabi egylökéssel behatolt, fejét hátravetette, farpofái megfeszültek, azzal baszni kezdte Móni-t.

Móni a srác dereka köré fonta a lábait, sarkait aseggébe döfte, mintegy ösztönzésképpen, hogy bassza őt keményebben. Megbabonázva néztem, ahogy körmeivel végigszánt Csabi hátán, nyomukban fénylő vörös csíkokat hagyva. A kéjérzettől vadul karmolászta a férfit, miközben az keményen döngette őt.

A csiklómat dörzsölgettem, mert már minden bajom volt, annyira el akartam menni, és mikor sikerült, örültem, hogy nem tartott olyan soká, mint máskor. Lekaptam a ruháimat, majd kinyitottam az ablakot abban a reményben, hátha hallom őket, aztán meztelenül visszafeküdtem az ágyba, és a szobát vizslattam valami hasznos tárgyat keresve, minthogy műpénisz nem volt.

De az agyamba véstem, hogy holnap veszek egyet. Móni ezalatt már Csabin lovagolt. A srác hanyatt feküdt, mesés farka mélyen Móni puncijába hatolt. A csaj most lekapta a melltartóját és előbukkantak jókora mellei. Csabi most összenyomta a kettőt és közéjük fúrta arcát, miközben Móni lassan lovagolt rajta le-föl.

A férfi most közelebb húzta magához, hogy a mellbimbóit harapdálhassa. Ekkor Móni segge szétnyílt, egyenesen a kamerába. A segge lyuka ott virított velem szemben, mialatt Csabi keze lopva odacsúszott és lassan tolta be egyik ujját. Móni most még előrébb hajolt, a férfi testének dörgölte melleit, punciját belepréselve Csabi lágyékába. Most a semmiből került el ő egy műpénisz, és Csabi ezt tolta lassan Móni segglyukába.

Az öltöző asztalomra néztem és kiszúrtam egy flakon dezodort. Villámgyorsan elvettem onnan, majd kinyitottam éjjeliszekrényem fiókját. Bekentem a flakont vazelinnel, amit minden eshetőségre készen ott tartottam. Az oldalamra feküdtem, térdeimet felhúztam és a flakont a saját lukamnak kezdtem dörgölni. Még mindig láttam őket, azt is, mikor a műpénisz szinte teljesen eltűnt Móni-ban.

Móni jobbra-balra ficánkolt, majd félreütötte Csabi kezét, kirántotta a műpéniszt és áthajította a szobán. Két kezét a falnak támasztotta, s úgy lovagolt.

Feje ide-oda himbálódzott, haja vadul repkedett körülötte. Mint aki teljesen bevadult, keményen baszott, mígnem Csabi egyetlen mozdulattal hanyatt perdítette, továbbra is felnyársalva Móni-t, aztán csak dugta, löködte belé a dákóját, míg végül mindenhol csörgött róluk a veríték.

Most hallottam őket a falon keresztül. Kiabáltak, azt üvöltözték, hogy elmennek. Nem lepett meg, inkább azon csodálkoztam, hogy bírták ilyen sokáig.

Jómagam a puncimba nyomtam a flakont, és eszeveszetten dörgöltem a csiklómat. Ám ez nem volt elég, többet akartam. Egy férfit, akitől elélvezek, igazi nő módjára. Csabi végül kihúzta farkát és Móni mellére fröcskölte a nedűt. A csaj hanyatt feküdt és két kézzel dörgölte el a bőrén, haja az arcához tapadt, aztán elpilledve nyúlt el a srác mellett. Csabi kimerültén hevert ott, mellkasa le-föl járt, farka lekókadt, combjának egyik oldalán pihent, mint egy jókora kobra, még mindig vaskos volt és csöpögött belőle a nedű.

Most felemeltem az ágyam melletti telefonkagylót és felcsöngettem a fiúmat, Krisztiánet.

– Még mindig hármasban akarod csinálni? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

– Micsoda? – horkant fel hallhatóan hitetlenkedve.

– Mondom hármasban. Azt hittem, azt akarod, vagy nem, szivi? – kérdeztem olyan reszelős és szexis hangon, ahogy csak tudtam.

– Hogy a francba ne – mondta nevetve. – Hát persze.

– Akkor mozgasd a segged és gyere ide. Beszélnünk kell és baszhatnékom van – vihorásztam.

– Rögtön ott vagyok – felelte.

Letettem a kagylót és a képernyőre pillantottam. Móni és Csabi újból nekiláttak. A srác kurvára kanos lehetett. Emlékszem, úgy egy évvel ezelőtt Móni megkérdezett engem, érdekelne-e, ha hármasban szexelnénk. Akkor nemet mondtam. De most, hogy láttam őt dugás közben, ideje volt szaván fogni. És egy kis szerencsével a végén még négyesben leszünk az ő csődörével, Csabivel.

Alig vártam, hogy Krisztián megjöjjön. A puncim bizsergett a várakozástól, és mihelyt Krisztián belépett az ajtón és meglátott meztelenül az ágyon, egyből nekiláttunk, mint a tüzelő kutyák.
Majd elmondom, hogyan alakultak a dolgok.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Izgatottan mentem a baráti találkozó helyére, ahol már a többség ott volt. Boldog voltam, mert végre megtaláltam álmaim lakását, amit egyből meg is vettem. Ezt mindenképpen meg kell ünnepelnem egy pohár koktéllal. Vagy borral. Vagy i...




Érdekes, hogy egy-egy kósza emlék,álszent szó, találkozás mennyire rányomja örökös bélyegét az életünkre. Folyton csak várunk valamire, de mikor elérkezik a pillanat, a múlt nyomasztó dolgai előtörnek és szürkére festik a déd...




A fiatal lányok és a szerelem. Mennyi vers róla, mennyi regény, mennyi film! A legtöbb szemétbe való. Megalkotható e tökéletes mű, amely visszatükröz valamit a lényegéből a mi fiú,- s férfiszemünkbe? Megtudhatunk-e bármit is, ame...




Már tegnap mondta a párom, hogy el kellene vinni a lányokat az élményfürdőbe. Nem voltam túl lelkes, mert a kisebbik lányom kissé nehéz eset, a felügyelete egy embert kíván, így előre láttam szomorú sorsomat... míg a párom a nagyo...




Egy cserediákszerű program keretében voltam Németországban, nyelvtanulás céljából. Ott minden hétköznap suliba kellett mennem, és figyelni az órákon. Én nem tudtam figyelni, mert elbűvölt egy lány az osztályban. Egy kedves, aranyos...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak