banner

Habfürdő és mécses




Őt úgy nevezem, hogy Mr. Uriember. Nagyon aranyos, kedves és a régi vágású urak jutnak eszembe róla. A szexben is udvarias. Ezt nem igazán tudnám kifejteni, hogy mit értek ez alatt, de higgyétek el, vagyis hidd el, hogy van ilyen a szexben is! Ő az, aki mécses fényénél a fürdőhabbal teli kádban mesél, és közben jár a keze a testemen. Persze az ágyig nem jutunk el első körben. Túl fülledt a levegő egy fürdőben, és a csempéről a mécsesek lángja tükröződik vissza, a testek csillognak a víztől és egy idő után az izzadságtól. Persze a végén tusolni kell. Igazán jól esik utána a takaró alatt összebújni és beszélgetni. Egy idő után újra fellobban a vágy. A csókok és simogatások végig borzolják a test minden pólusát. A számtalan forma közül majdcsak valamelyik jó lesz, amelyikre hevesebben reagál a másik. Ha ő ér hamarabb a puncimhoz, akkor végem van. Egy jó és hosszú finom nyalakodásra készülhetek. Már a nyelve a csiklómat simogatja. Felnyögök, érzem, hogy nedvesedik a puncim, ő pedig az ujjait a hüvelyembe becsúsztatja és finoman mozgatja. Elidőz a nagyajkaknál, majd a szabad kezével széthúzza őket és a nyelvével játszadozni kezd. Finoman harapdál és szivogatja a kisajkakat. A melleimmel játszom, a mellbimbóim keményen meredeznek és a simogatásomra az egész testemben még hevesebben árad szét a bizsergés. A csípőm már keményebben feszítem az arcához, hosszabban kitartom, hogy még jobban érezzem és élvezzem. A bizsergés már a fülemben lüktet és érzem, hogy egyre jobban közelítek a végső megsemmisüléshez. Egy apró kis hullám, a közelgő heves gyönyör előjele. A csípőm és a nyelve az ujja eggyé vált, egy ütemre mozog. Megint egy kis jel amitől felnyögök mert már érzem, ahogy árad szét a testemben majd összpontosul és végül elönt a gyönyörrel teli kéj. Lüktet, húzódik és duzzadt, tele nedűvel amit iszik az én kedvesem, ezzel is fokozza a kielégülésemet. Egymás mellé zuhanunk az ágyban. Lehet megint tusolni, ha majd kapunk levegőt, és lábra tudunk állni.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Mindig is szerettem az éjszakai fürdéseket. És mindig szeretni is fogom. Sok élményem volt és remélem lesz is még.
Legutóbbi élményem is olyan volt, ami nagyon tetszett, ezért is írom most le nektek. Ezeknek az éjszakai fürdés...




A műsorvezető a színpadra lépett és elkezdte mondókáját:
-Tudom, hogy nem azért jöttetek ide, hogy engem hallgassatok, de ez elkerülhetetlen. A szokásoknak megfelelően idén sem korlátoztuk a jelmezek körét, de kilenc kategóri...




Talán úgy kb. két éve egy szeretkezésünk után a férjem, Feri azzal hozakodott elő, hogy nem lenne-e kedvem ahhoz, hogy bevonjunk egy másik személyt is a kapcsolatunkba harmadiknak. Gondolhatjátok! Kicsit kiakadtam első körben. Hogy mé...




- Te nem félsz?
- De, kurvára!
- Nekem szívműtétem lesz. Ötven százalék az esély hogy túlélem. Azok a kurva billentyűk nem működnek. Én még nem akarok meghalni az egyik gyerek még egyetemista, a másik csak most fog ér...




Rosszlanyok.hu - Vidéki szexpartner kereső. Vidéki lányok. Csak valódi képek!
Szex egy távoli lánybaráttal, egy beteljesült vágyálom (hetero szex)
WerdeX szextörténete
27 éves vagyok, és körülbelül 6 évvel eze...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak