banner

Dugás a vonaton




A nyíregyházi technikum elvégzése után a mátraaljai főiskolára jelentkeztem. A középiskola alatt kollégista voltam, és megérintve ezt a szabadságot döntöttem úgy, hogy minél messzebb kerüljek otthonról. Korábban élveztem az utazást, de az évek múlásával egyre unalmasabbá vált. Ha tehetem igyekszem mindig a leggyorsabb és legkényelmesebb módot választani, jelen esetben a vonatot, és előnyben részesítem az IC-t. Noha esetemben két személyvonat kell az eléréséhez ami totál megbonyolítja, de legalább ezt szeretem.

Miután végeztem a decemberben tervezett utolsó vizsgámmal, csomagoltam nagy gonddal a karácsonyi ajándékokat a másnapi utazáshoz. Serénykedésemet olykor megszakítottam egy-egy cigarettaszünettel, melyet tekintettel a szobatársakra mindig a folyosón folytattam. A füstölés közepette járt az agyam, hogy mindent bepakoltam? Töprengés során egy lány szólított meg, hogy tudok-e tüzet adni? Andi volt az, szem-szomszédom barátnője. Ő is Nyíregyházán végzett és Ő is hasonlóan gondolkodott annak idején a továbbtanulást illetően, amikor ide jelentkezett. Albérletben lakott, de barátja miatt gyakran megfordult a kollégiumban. Nagy szerelem övezte kapcsolatukat, ami még máig is tart. Gyorsan előkotortam zsebemből a gyújtót, és tüzet adtam. Nincs rossz alakja, az IQ-ja is a helyén van, de mivel más adja neki a betevőt, így soha nem is gondoltam arra, hogy megkörnyékezzem. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy holnap jön Ő is haza, de más vonattal. Rábeszéltem, hogy tartson velem. IC-n még egyszer ült, hamar belement, így nem volt nehéz legyőzni a gondolatot, hogy egyedül utazom majd. Nosza gyerünk az állomásra helyjegyet venni! Jegyváltás után elköszöntünk egymástól, én a koliba indultam, Ő az albérletbe.

Másnap délután a vonatnál találkoztunk, majd megkezdtük utunkat. Dermesztő hideg volt odakint, melyet feledtetett a vonat kellemes fűtése. Útközben rendre megtárgyaltuk az aktuális gondokat, nevezetesen a vizsgaidőszak és az utóvizsgák problémáit. Kétszeri átszállás után végre az annyira várt Tokaj InterCity-n kerestük helyünket, és miért ne éppen az egyik legtávolabbi kocsira szólt volna jegyem. Az övé teljesen más kocsira volt kiállítva. De mert intelligens kalauzzal volt dolgunk (vagy csak a szent este közelsége miatt?) engedte, ha a fülkémben van szabad hely, és senki sem jelentkezik érte, akkor minden rendben. Örömmel nyugtáztuk a szabad helyek látványát. Olvasnivalót vettünk elő, majd felpakoltuk tatyóinkat a csomagtartóra. Velünk közel egykorú fiatalok utaztak a fülkében, akik szintén a már említett vizsgaidőszak problémáit ecsetelték, mi eközben egymásra mosolyogtunk Andival. Miskolcon elköszöntek az utastársak majd leszálltak.

Ketten maradtunk a fülkében. Felálltam, hogy magamhoz vegyek valami ehetőt. Tatyóm Andi fölött volt elhelyezve a csomagtartón. Elé álltam majd nyújtózkodva elértem a táskát. Kintebb akart ülni, hogy ne zavarjon a kaja kihalászásában, de erre a könyve a padlóra zuhant. Gyorsan utána hajolt, de feje a lábam közötti akadályba ütközött. Megtaláltam nagy nehezen amit kerestem, miközben Ő pirulva kért elnézést, majd mindkettőnkből kitört a nevetés. Semmi baja nem esett – mondtam, mire még jobban nevettünk. Nyilván szolgálatváltás történhetett Miskolcon, mert egy addig ismeretlen kaller jött, és kérte jegyeinket. Derűs hangulatunkat meg is jegyezte, mire én rákacsintottam. Az elfogyasztott szendvicsre megszomjaztam. Javasoltam, hogy kibontok egy üveg vörösbort, mire Andi először tűnődni kezdett, majd bólintott. Ez a Cabernet sem találkozik a sólettel – mondtam, majd felé nyújtottam az üveget. Beszélgetni kezdtünk melynek témája a szex felé tolódott. Elmondta, hogy barátjával hol szokták átélni az együttlét örömeit a kollégiumban, és közben kiderült, hogy vannak közösen erre a célra használt helyiségeink. Egymás gondolatait feszegettük az extrém helyeket illetően, mire arra lyukadtunk ki, hogy vonatban még egyikünk sem próbálta. A vonatunk megállt Szerencsen, majd folytatta útját. Tekintetem hol Andit, hol a fülke berendezéseit pásztázta, időnként a bort kortyolgatva harapdálni kezdtem szám szélét.

Elkapott a vágy. Kis barátom domborítani kezdte nadrágomat, amit lehetetlen volt eltakarni, noha valahogy nem is akartam. Ezt Andi is észrevette, majd megjegyezte, hogy tényleg semmi baja. Kikapta kezemből a borosüveget, ivott belőle, majd a padlóra tette. Felém kezdett hajolni, mire én is így tettem. Éreztem leheletét melyben mentol és a Cabernet illata keveredett. Megcsókolt, felálltunk és egymást átölelve mohón faltuk egymást. A vonat fékezésére magunkhoz tértünk, mire én behúztam a fülke függönyeit, a világítást is lekapcsoltam. Mire megfordultam Andi már levette felső ruháit, és kitárt karokkal intett. Lehajoltam a borért, meghúztam. Számat megtörölve levettem pulcsimat majd pólómat, és Andit finoman az ülésre taszítottam. Miközben igyekeztem az utunkat álló karfákat felhajtani, gombolni kezdte farmeromat. Boxerem rabságából miután kiszabadítottam barátomat, Andi azt finoman húzogatni kezdte, a csomagtartóba kapaszkodtam. Először a nyelvével kezdte ingerelni makkomat, majd a szájába vette, közben tenyerébe véve heréimet azokat morzsolgatni, középső és mutató ujjával végbélnyílásom és a herezacskóm közötti részt nyomkodni kezdte, amitől még keményebb lett a farkam. Teljesen felajzva finoman felfelé húztam Andit, majd felállva szenvedélyesen smárolni kezdtünk. Tokajba értünk. Kipillantottunk a fülke ablakain a folyosóra. Sehol egy le vagy felszálló utas. Elindultunk.

Gombolni kezdtem farmerét, mire Ő finoman eltolta kezeimet. Az ülésre lökött erősen, majd ledobta farmerét és fekete csipke bugyiját. Leült velem szembe, hátradőlt, lábait szétterpesztette és lábfejét a térdemre tette. Maszturbálni kezdett. Egyik kezével melleit masszírozta, míg a másikkal simogatni kezdte szeméremdombját. Ujjaival szétnyitotta szeméremajkait és középső ujját a vulvájában járatta. Ültem és néztem, hogy ilyen nincs! Kibújt a szög a zsákból! Már nem bírtam türtőztetni magam, hogy magamévá tegyem, de erre Ő maradásra taszított lábaival. Mikor már látta rajtam, hogy roppanásig feszülök, két kezére támaszkodva, talpaival kezdte húzogatni a bőrt farkamon. Már két kézzel ingerelte magát, amikor egyik kéjtől nedves ujját rám nézve elkezdte nyalogatni. Erre teljesen begajdultam. Lelöktem lábait, majd hanyatt fektettem, és mint vadállat beléhatoltam mire Ő felsikoltott. Egyik kezemmel a támlán kapaszkodtam másikkal olykor a száját tapasztottam vagy ujjaimat dugtam szájába.

Pózt váltottunk. Kezeivel nekitámaszkodott az ablak alatti asztalkáknak én pedig hátulról hatoltam belé. Hol a melleit, hol a combját markoltam, miközben hangosan élvezett. Kezeivel hátranyúlva megállásra kényszerített. Hátraléptünk majd egyik lábát az ülésre feltéve a másikon állva folytattam benne a mozgást. Őrült tempóra kapcsoltam, láttam az elsuhanó fényeket ahogy átrobogtunk az állomásokon. Miközben kezemmel kapaszkodtam a támlán, Ő egyik kezének körmeivel végigszántotta kézfejemet. Benne maradva és magamhoz szorítva az ülésre ereszkedtem. Finoman mozogni kezdett rajtam. Hol teljesen magába vett, hol csak a farkam végén mozgott. A csúcs közelébe érve felálltunk és vadul mozogtunk mindketten. Sikolyai testének rándulásával párosultak. Minden energiámat a kilövellésre összpontosítva engedtem útjára nedvemet, kezeimmel átkarolva vállát harapdáltam. Pihegve maradtunk ebben a helyzetben, minden tagomban éreztem szívem lüktetését.

Ránk nyitottak! Döbbenten tekintettem hátra, Andi lehajtotta a fejét! A kalauz volt. Rémült tekintetemre hasonlóan reagált, majd egy kaján mosolyt megejtve annyit mondott, hogy:

- Nyíregyháza következik! Kacsintott majd visszahúzta az ajtót. Őrült tempóban kapkodtuk magunkra ruháinkat. Mire beért a vonat már a kabátot gomboltuk magunkon. Leszálltunk és elköszöntünk. Andit várták szülei, én pedig az elhaladó vonat mellett ballagtam. Kínos egy helyzet volt! - forogtak a gondolatok a fejemben. Szentestén egy sms-t kaptam:

„Köszönöm az ajándékot! Boldog Karácsonyt!”

Barátjának nem mondta el a történteket. Azóta valahányszor is ha a folyosón dohányzunk mindig tüzet kér, de sohasem elevenítjük fel közös titkunkat.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!


Annamária feküdt az ágyban és kedvetlenül gondolt arra, hogy percekenn belül föl kell kelnie. Mogyorós kekszet rágcsált, amit még este készített oda a tévézéshez. Fájt a feje az álmosságtól. Éjszaka a szemét borogatta kamilláva...




Már tegnap mondta a párom, hogy el kellene vinni a lányokat az élményfürdőbe. Nem voltam túl lelkes, mert a kisebbik lányom kissé nehéz eset, a felügyelete egy embert kíván, így előre láttam szomorú sorsomat... míg a párom a nagyo...




Szakított velem. Úgy éreztem, vége mindennek, semmihez nincsen kedvem, és nem is lesz. A hétvégén szőlőszüret lett volna, amire hivatalos volt, és azt mondta, nem hagyja ki, még ha már nem is vagyunk együtt. Igent mondtam, noha fájt, ...




Főiskoláról hazafelé menet mikor tehetem, mindig megállok volt középiskolámnál, találkozni a volt haverokkal, akik alattam jártak. Mindig az iskola előtti parkban vártam, míg vége az utolsó órájuknak, közben, míg várakoztam, elbe...




Egykedvűen kavargattam a kávémat a konyhaasztalnál üldögélve, mikor megjelent gyerekkori barátnőm.
- Hú, de korán keltél! - mondta és elkezdte kávéját készíteni.
- Általában ilyenkor szoktam... - kezdtem - ... s tudo...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak