banner

Az üzleti út




A cég ahol dolgozom már jó néhány éve, most elküldött egy üzleti találkozóra országunk másik végébe, hogy az új projectekről hozzunk döntéseket. Vonattal könnyebb volt az út, mivel nem sok dolgot vittem, mindössze két kisebb bőröndöt arra a két napra, amit ott el fogok tölteni. Egy kis motel volt, amiben megszálltam. A kiszolgálás elég jó volt, és a szobák is rendben és tiszták voltak.

Első nap már el is mentem a találkozóra. Egy gyönyörű szép szőke hajú hölgy várt az irodájában amint beengedett a titkárnője. Kék szemei végigpásztázták öltönybe burkolódzott testemet.

- Jó napot, Missy vagyok, kérem, foglaljon helyet. – mondta.

- Jó napot, engem pedig Jonathannak hívnak. Az új project miatt küldött a cégünk. – feleltem.

- Igen, a főnökeink már beszéltek egymással.

Szemeztünk egy jó darabig, majd kigombolta ingjének két felső gombját, hivatkozva, hogy meleg van. Így szinte teljesen láthatóvá vált fekete színű melltartója. Elindult a fantáziám, és már az ösztöneim hatására, elkezdett keményedni nadrágomban a szerszámom. Átadván a papírokat, észrevette ágaskodó farkamat a gatyámban. Felállt a székéből megkerülte az asztalt, majd felült és elkezdte simogatni a szerszámomat. Kigombolta a sliccemet, majd kezébe vette a dolgokat. A telefonon kiszólt a titkárnőjének, hogy ne zavarja senki, még ő sem, amíg nem szól. Kb. két percig kényeztetett a kezével, amikor egy kicsit hátrább tolt a székemmel együtt, majd letérdelt elém, és bekapta kéjtől lüktető farkamat. A nyelveivel körkörösen tapadt rá makkomra, és egyre lejjebb engedte szájában méretes péniszemet. Nem sokáig bírtam forró szájának érintését, hamar elélveztem. Nem hagyta abba addig, míg újra kőkeményre nem duzzadt szerszámom.

- Most te következel. - felült az asztal tetejére, felhúzta szoknyáját, és kivillant fekete színű tangája. Hamar megszabadítottam ettől a ruhadarabjától, és továbbgombolva az ingjét, elővillantak formás keblei, amit még a melltartója rejtett el. Nem sokat vaciláltam, így a melltartóját is kikapcsoltam, és a következő pillanatban már a kezeimben éreztem keblét. Mellbimbóival játszottam egy kicsit, amíg másik kezem ujjaival fazonra borotvált punciját izgattam. Éreztem, amint benedvesedik és készen áll hímtagom befogadására. Lassan behelyeztem kéjtől égő hüvelyébe szerszámom. Aztán addig mozogtam Missyben, amíg el nem élvezett. Leszállt az asztal tetejéről, és popsiját fordította felém.

- A fenekemet is használd, édes! – kért meg.

Letérdeltem popsija elé, és nyelvemmel kezdtem izgatni nyílását. Nedves ujjaimmal tágítottam tovább. Nem bírtam már tovább és ágaskodó farkamat bedugtam fenekébe. Először lassan, majd egyre jobban nyomultam belé. Kezeimmel melleit gyömöszöltem, és nem kellett sok hátra, éreztem, amint elmegyek. Kivettem popsijából lankadt szerszámom, később, még a szájával kielégített egyszer Missy. Felöltöztünk, és az üzletet is megkötöttük a két cég között. Mielőtt még hazaindultam volna, meginvitáltam motelembe, ahol megszálltam. És még egyszer eljátszottuk, amit az irodában is, kiegészítve azzal, hogy behívta titkárnőjét is. Szóval egész jól sikerült az üzleti út, és látta főnököm, milyen hamar le tudok bonyolítani egy ügyet előléptetett és fizetésemelésben részesített. Évek elteltével újra találkoztam Missyvel, akinek már férje volt, de még nosztalgiáztunk egyet az emlékek kedvéért.



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!




Már megint nyaralunk és minden a szokásos. Ráckeve, kiskert, kapálni, locsolni, csináld ezt, tedd azt fiam! Pont ez kell nekem, 20 évesen. Még szerencse hogy holnap jön egy Ír nő, valami rokonunk rokonának valakije. Vörö...




Mindig is egy öntörvényű lány voltam. Csak a saját szabályaimat voltam hajlandó betartani. És szerettem emelni a tétet. Imádtam a polgárpukkasztást.. feszegetni saját és más emberek határait. Vég nélkül. Egyik fontos alapszabályo...




Az a történet már nem friss, de nem is régi. Pár hónapja történt, egy furcsa

éjszakán. A legjobb barátnőm gyakran el jön hozzám, sokszor napokra. Így történt ez azon a hétvégén is. Egyikőnknek sem volt kedve sehova...




Vasárnap délután volt, ami idővel a nagy lustálkodások legitim idejévé vált életükben. A semmittevés gyakran keltett valamiféle sajátos feszültséget bennük, amelynek feloldása magányos vagy közös erotikus játékokba, lassú, ám...




Én egy ötven éves nő vagyok, aki élete első negyven évében a családnak és karrierjének élt boldogan. Boldog voltam, nem volt okom panaszra és a válásomig nem is éreztem úgy,
hogy bármi is hiányozna az életemből. Aztán aho...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak