banner

A feleségem lement szukába




Beálltam a zuhany alá. A hideg padlótól egy kissé összerezzentem, de nagyon jólestek a bőrömre pergő langyos vízsugarak. Fentről lefelé kentem be magam a tusfürdővel, és legnagyobb sajnálatomra a farkamról is ideje volt lemosnom kedvesem nyálának maradékát.
Épp a habokat öblítettem le magamról, amikor nyílt az ajtó, és belépett mellém Laura. Már ő is meztelen volt, haja összefogva. Többször előfordult már, hogy együtt zuhanyoztunk, és olyankor mindig szex lett a vége, így aztán a reggeli készülődésnél általában nem kerítettünk rá sort. Ezért most nagyon örültem, amiért csatlakozott hozzám, kimondatlan szabályaink szerint huncutkodásra készen.
– Neked még mindig merevedésed van? – kérdezte csábosan, és keze lágyan simult a farkamra, ami valóban mereven és határozottan ágaskodott felfelé. – Pedig az előbb ápoltalak le!
– Mit mondhatnék... – nyögtem. – Ez egy ilyen nap...
– Még szerencse – jelentette ki Laura. A farkam fölé hajolt, és miközben hátrahúzta a fitymámat, a szabadon maradt makkomra csurgatott ajkai közül egy kis nyálat. Aztán visszahúzta rá a bőrt, és így kezdte masszírozni, szétkenve langyos nyálát a makkomon.
Nagyon jól esett, ahogy feleségem puha keze fel-le járt a farkamon. Rohadt izgató volt nézni finomra manikűrözött ujjait és vörösre festett körmeit is, mintha csak egy pornófilm zuhanyzós jelenetében lett volna részem.
– Akkor jöhet a második kör? – búgta a fülembe, mire én csak lelkesen bólogattam.
Laura ekkor letérdelt mögém, és miközben lendületesen verte a farkam, arcát a fenekembe temette. Csodás érzés volt átélni, ahogy nedves, meleg nyelve körözni kezdett az ánuszomon. Nagyot sóhajtottam, és becsukott szemmel kezdtem élvezni, ahogy a fenekem nyalta.
Ő volt az első nő az életemben, aki ezt is bevállalta nekem. Igaz, jó volt a szex az exeimmel is, de ők inkább csak a szopásban jeleskedtek, némelyiküknek pedig még az is gondot jelentett, hogy a végén lenyelje a spermám. Laura, az én kis drágám ebben is kitűnt. Erről talán kevés szó esik, pedig igenis fontos, hogy szexuális téren passzoljon egymáshoz a férfi és a nő – márpedig mi kiválóan összeillettünk, még a mocskos dolgok terén is.
– Ez az, verjed – mondtam rekedten, majdhogynem szükségtelenül, mert drága feleségem vadul verte a farkam, miközben nyelve mélyen a fenekembe hatolt. Bő nyállal csúsztatta belém a nyelvét, és alaposan körbeforgatta, jól megnyelvelte a végbelem.
Lehajtottam a fejem, a csempének támaszkodtam, és hátratoltam a fenekem, rá a párom arcára, aki szokatlan mohósággal nyalt. A fitymám csattogása visszhangzott a kis, párás helyiségben, ráadásul a makkom az iménti szopás miatt kicsit érzékeny is volt. De farkam vadul lüktetett a vértől, a langyos víz simogatásától, na meg persze Laura finom tenyerének erőteljes mozdulataitól.
– Engedd ki... – súgta alig hallhatóan mögöttem. – Élvezz szépen egy nagyot!
Erre én hátranyúltam, és a hajánál fogva visszatoltam fejét a fenekembe. Ő lelkesen folytatta a mély, nyálas nyalást, én meg már nem bírtam tovább: a sperma vastag sugarakban spriccelt ki a farkamból. Nagyot nyögtem, de Laura nem hagyta abba, lendületesen fejt ki minden cseppet, nyelvét pedig jó mélyen a fenekemben tartotta. Csak akkor állt fel és ölelt át hátulról, amikor már érezte, hogy nem jön már több, és térdem remegése is alább hagyott.
– Nézd, mennyi kijött – mutattam büszkén a csempére. Laura mosolyogva nézte előttem a falat, amin több csíknyi sperma csillogott. – Jól összegyűlt az elmúlt napokban...
Ekkor Laura ismét meglepett. Mintha reggeli kényeztetése nem lett volna elég, most még vadabb oldalát mutatta meg: a falhoz térdelt és nagy, széles nyelvcsapásokkal nyalta fel ondómat a csempéről. Rohadt izgató volt látni, ahogy minden cseppet feltakarított, és mohón le is nyelte a gecimet. Amikor végzett, hátradőlt, felém fordult, és megmutatta, hogy teljesen üres a szája. Tudta jól, mennyire szeretem, amikor lemegy szukába.
– Jó kislány voltál – dicsértem meg, és megpaskoltam az arcát. Tudtam, hogy szereti, amikor így eljátszom vele, icipicit lealázva, kilépve a mindennapok hajtásából.
– Boldog születésnapot! – mondta Laura, és a gyors csókot nyomott az arcomra. – Most szépen fejezd be a zuhanyozást és gyere reggelizni – mondta, majd egy törölköző maga köré tekerve kilépett a fürdőszobából. Én meg ott álltam a zuhany alatt kielégülve, boldogan, és még csak nem is sejtettem, milyen kalandok várnak még aznap rám.






Alig tudtunk szabadulni a fogadásról – a Laurából ezen az estén különös bőséggel áradó bujaság teljesen megbűvölte a házigazdát. Kis fekete koktélruhája - bár inkább csak sejtetett, mint láttatott - az illendőség határait ...




Fekszünk egymás mellett az ágyban és a szexről beszélgetünk. Arra terelődik a téma, hogy korábban ki mennyiszer, milyen rendszerességgel maszturbált, illetve hogyan csinálta.

Elmeséli, hogy ő nagyon gyakran magához nyú...




Reggel csörög az óra; egy újabb munkás nap következik. Kikászálódom az ágyból és elkezdem a reggeli rutint; reggeli, mosdó,...

Mire a konyhában végzek és visszatérek a hálóhoz, már ő is felkelt. Épp öltözködik....




Életem 20-adik életévében történt, hogy barátnőmmel megünnepeltük a két éves évfordulónkat. Sajnos a valódi évfordulót egymás nélkül kellet átélnünk, de most itt volt az alkalom, hogy mindezt egymás karjaiban éljük át!




Lola feküdt a kollégiumi ágyán és csak meredt a plafonra. Bizsergett az egész teste, de az elméje teljesen üres volt. Nem is olyan rég csókolózott egy idegen férfival. Szerelmes volt Mátéba. Tényleg. De Tamás előhozta az állatias ö...


Copyright (c) szex-tett.info. Design by XXX Mag
Szex linkek, ingyenes szex oldalak